Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-16 / 191. szám

6 INTERJÚ 2013. AUGUSZTUS 16., PÉNTEK „Nem lesz csúszás a pályázatoknál” fejlesztés Csepreghy Nándor: 500-700 milliárd forintos lyukat tömne be a Lázár János-féle akcióterv Csepreghy Nándor: felmerül a felelősség kérdése, de a mi dolgunk most nem a boszorkányüldözés, hanem a fejlesztések felgyorsítása A rossz projektgazdáktól akár el is veheti az állam a fejlesztéseket, ez 59, egyen­ként milliárdos pályázatnál már meg is történt - mondta lapunknak Csepreghy Nán­dor. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspoliti­káért felelős helyettes állam­titkára szerint néhány héten belül az összes uniós forrás­ra kiírják a pályázatokat. Gyükeri Mercédesz- A legtöbb operatív program ki­fizetéseit leállította Brüsszel, eze­ket a magyar költségvetés állja?- A normál menet szerint is mi fizetünk a nyertes pályázóknak. Háromhavonta gyűjtjük össze a teljes számlamennyiséget, ezt egyben számoljuk el az Európai Bizottsággal. Ameddig ez a vitás helyzet nem oldódik meg, addig a bizottság nem finanszírozza ezeket a fejlesztéseket. Amint sikerül egyezségre jutnunk, ami várhatóan szeptember 9-én, Lá­zár János államtitkár és Johannes Hahn regionális politikáért fele­lős uniós főbiztos találkozóján lesz, akkor a kifogásolt projektek kivételével minden fennmaradó összeget kifizetnek.- Mekkora a magyar kormány kintlevősége Brüsszel felé?- Nagyjából négyszáz milliárd forintról van szó.- Ez nem hiányzik most?- A büdzsé likviditása alkal­mas arra, hogy ezt a helyzetet akár több hónapig kezelje. De nem fogunk elmenni a véglete­kig, ami ebben az esetben azt jelentené, hogy az Európai Bíró­ságra visszük az ügyet. Egy ilyen eljárás több évig tart, ennyi időnk pedig nincs. A célunk az, hogy a lehető legalacsonyabb szank­cióról állapodjunk meg a bizott­sággal.- Ez mekkora büntetést jelent?- A bizottság nagyon tág kere­tek között adhat büntetést, de an­nak mértékének arányban kell lennie a kifogás súlyával. Ebben a konkrét ügyben azonban a bi­zottságon belül is vita van. A tes­tület auditorai szerint az érintett szerződésállomány 25 százaléka lehet a szankció mértéke, a bizott­ság másik főigazgatósága ezzel szemben 5 százalékos büntetést javasol. Mi pedig egy 2 százalékos szankciót tartanánk reálisnak. Úgy vélem, valahol 2 és 5 száza­lék között lesz a megállapodás.- Mi a garancia arra, hogy szep­tember 9-én tényleg megoldás születik?- Nem mi, hanem ki. Lázár János.- Miért is?- Addigra befejeződnek a szak­értői egyeztetések, és gondolom, ahogy az államtitkár úrnak, úgy a bizottságnak is lesz egy man­dátuma. Ha a két álláspont fedi egymást, megállapodás szület­het. A szakértői anyagokból az látszik, hogy ehhez nagyon kö­zel vagyunk.- Én június végén hallottam ugyanezt Brüsszelben.- Nyilván sokkal könnyebb lenne a helyzet, ha a bizottság dolgozna ilyenkor, de nyári szü­netet tartanak. Bármennyire is szeretnénk siettetni, ez szeptem­berre húzódik.- Kicsit közelebbi az az akcióterv, amelyet Lázár János a szerdai kor­mányülésre nyújtott be, és amely­nek célja az uniós pénzek lehí­vásának felgyorsítása. Köze van ennek a bizottsági eljáráshoz?- Ezek összefüggnek, de az akcióterv arról szól, hogyan ke­rüljük el a forrásvesztést. Idén 1500 milliárdot kellene kifizetni, ehhez nincs elég számla.- Mekkora most a lyuk?- 5-700 milliárd forint, ami nem összetévesztendő a szankció által veszélyeztetett összegekkel, hiszen azokat újra kihelyezhet­jük 2013. december végéig.- Hogyan lehet gyorsítani a kifize­téseket?- Több eszköz is van. Ha a problémák oldaláról közelítünk, a legnagyobb gond a pénzügyi nehézség: a 2008-as válság óta a korábban meglévő önerő gyakor­latilag meszűnt. Ezért volt indo­kolt a Növekedési Hitelprogram elindítása, illetve az állami sze­replők számára az Önerő Alap. Egy másik, adminisztratív se­gítség, hogy a kötelezően végre­hajtandó, úgynevezett derogációs projektek - a tiszta ivóvíz, illetve a szennyvízelvezetés megterem­tése ilyen - esetében az önerőt csak a fejlesztés legvégén kérjük- így téve előfinanszírozottá egy eredetileg utófinanszírozott mo­dellt. Azt is felül kell vizsgálni, milyen kötelezettségek hátráltat­ják a projekteket. Például hogy meddig tarthatnak a régészeti feltárások, hogy miért húzódnak a közbeszerzési eljárások. Ezeket az anomáliákat fel kell számolni. A harmadik pedig az, hogy ahol projektmenedzseri problémák vannak, ott az államnak nagyon határozottan be kell avatkoznia. Ez jelentheti a menedzsment el­vonását is.- Akár egy magánprojektnél is?- Itt elsősorban állami nagy­projektekről van szó. Az más kérdés, hogy vannak olyan pá­lyázatírók, akik miután felvették a projektmenedzsmentre átutalt támogatást, el is tűnnek, a pályá­zatoknál pedig egy kapavágás nem történik.- Történt már ilyen projektelvonás?- Ötvenkilenc derogációs pro­jektnél már igen.- Mekkora fejlesztésekről van szó?- Ezeknél általában a kedvez­ményezető kör is konzorcium, általában több önkormányzat szövetsége, és minden esetben többmilliárdos fejlesztésről be­szélünk.- Milyen esetben dönthetnek az elvonásról?- Az a rossz projektmenedzs­ment, ha a korábban vállalt üte­mezési határidőhöz képest 30 százalékos csúszás van. Felme­rül a felelősség kérdése is, de a mi dolgunk most nem a boszorkány­üldözés, hanem a fejlesztések fel- gyorsítása.- Kihez kerül ilyenkor a projekt?- A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium háttérintézménye­ként jött létre egy nonprofit kft., amely kiváltja a projektmenedzs­mentet. Mivel ugyanolyan jellegű projektekről van szó, ezért ez a kft. horizontálisan tudja kezel­ni a nála lévő ügyeket, és adott esetben egységesen közbeszerez­tethet hozzá, például mérnöki fel­adatokra.- Logikusan ez gyorsabb, egysze­rűbb és olcsóbb, de találunk arra példát, hogy egy központosított közbeszerzéssel éppen hogy nő­nek a költségek. Mi a garancia arra, hogy itt nő a hatékonyság?- A működtetési költségek ke­rete a projektérték 4 százaléka, ezt nem lehet túllépni. Persze nem az a célunk, hogy ezen spó­roljunk, hanem hogy a másik 96 százalék lehívását garantáljuk.- Előfordulhat szerződésbontás?- Vannak olyan projektek, amelyek a társulási szerződés­ben vállalat derogációs célokat érintik, vagyis ezeket végig kell vinnünk. Egyéb esetekben azonban, ha úgy ítéljük, behoz­hatatlan a csúszás, el kell állni a támogatástól és a tartaléklistán levő projektekkel köthetünk ezek helyett szerződést. Ezt csináljuk például a közútépítési fejlesz­téseknél. A NIF Zrt. elindított számtalan feltételes közbeszer­zést, amelyet úgy támogattunk, hogy az kap fejlesztési forrást, aki a leghamarabb tud a start­vonalra állni.- Van két és egynegyed év a 8000 milliárd forintot meghaladó uniós keret lehívásra. Ennek most a fe­lénél, 4,1 ezer milliárdnál tartunk. Ha a jelenlegi szinten folyik a ki­fizetés, meddig juthatunk el?- Száz százalékig. Van ennek egy ritmusa: a ciklus elején las­sabb, a végére exponenciálisan felgyorsul. De ugyanez elmond­ható egy adott éven belül is: az év utolsó negyedében nagyjából megduplázódik a kifizetés.- Akkor minek az akcióterv?- Azoknak az akadályoknak a lebontására, amelyek lassít­hatják ezt a tempót.- Vannak olyan pályázatok, ame­lyeket még ki sem írtak?- Jelenleg a teljes keretösszeg 95-96 százalékáról már döntöt­tünk, a fennmaradó rész a sza­bad forrás. Ez 4-500 milliárd forintot jelent, amelyet a követ­kező egy-másfél hónapban, szán­dékaink szerint még szeptember közepéig kell pályázhatóvá tenni.- Vagyis mire Lázár János és Jo­hannes Hahn tárgyalóasztalhoz ülnek, gyakorlatilag a pályázatok száz százaléka ki lesz írva. Nem mondhatja azt a bizottság, hogy vonják vissza és írják ki újra őket?- Ez teljességgel kizárt. Olyan feltételekről beszélünk, amelyet az EU auditorai éveken keresz­tül elfogadtak. Ez a magyar mér­nökkamarai tagság és a magyar nyelv tárgyalási szintű ismere­te. Ezt csak 2012 őszén nehez­ményezték, mire Magyarország idén februárban azt mondta, nem értünk egyet, de elfogadjuk, hogy ne álljon elő likviditási problé­ma. Azt azonban nem fogadtuk el, hogy ezt ugyanúgy szankcio­nálják, mintha rendszerszintű probléma állna fent.- Ha nem is ezt nehezményezi a bizottság, azért az tagadhatatlan, hogy korrupció gyanúja lengi körül az uniós források felhasználását.- Ahol pénzt osztanak, ott meg­jelenik a korrupció gyanúja, az a fontos, hogy ezt a legszigorúbb eszközökkel fel kell göngyölíteni. Jelen esetben is folynak akár bün­tető eljárások. A Lázár János által átvett NFÜ ebben a tekintetben is változik, hiszen a Miniszterel­nökséget vezető államtitkárként széles körű apparátus áll rendel­kezésére, például a titkosszolgá­latok is hozzá tartoznak.- A rendszeren belül hol van a leg­nagyobb kockázat?- Egy komplett iparág szerve­ződött arra, hogy üzletel meglévő vagy meg nem lévő információk­kal. A pályázatírókat - tisztelet a kivételnek - ilyennek látom. A korrupció melegágyát itt kell keresni, hiszen ők azok, akik a pályázók és a döntéshozók közé ékelődtek.- Mely programoknál a legna­gyobb a kísértés?- Értelemszerűen ott, ahol piaci szereplők pályázhatnak, hiszen senki nem gondolja, hogy egy állami szereplő próbálna meg korrumpálni egy másikat. Azt azért tudni kell, a magyar rendszer minden anomáliájával együtt az EU első harmadába tar­tozik. A bizottság kétszázalékos tűréshatárt szab meg, mi ennek a közelében sem voltunk, sem 2010-ben, sem azóta.- Mennyire szerencsés, hogy az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és az egész döntéshozatali rendszer épp most szerveződik át?- Nincs más lehetőségünk. 2010-ben az új kormány úgy döntött, nem nyúl hozzá a rend­szerhez, mert az közel ezermilli­árdos nettó veszteséget jelentett volna az országnak. 2014. január elsejétől viszont működnie kell annak az új intézményrendszer­nek, amely kiszolgálja a követ­kező hétéves uniós pénzügyi periódust. A lehető legzökkenő- mentesebb átállásra készülünk. Ez egy kétlépcsős folyamat, az első lépcsőben bekerült az in­tézményrendszer a Miniszter- elnökség alá, a másodikban, január elsejével ebből kiválnak az irányító hatóságok, és be­kerülnek a szakmai területet felügyelő minisztériumokba. A cél az, hogy ahol a szakpolitika születik, ott legyen a pénz is. Ez sokkal nagyobb felelősséget és sokkal komolyabb lehetőséget is jelent.- Ehhez képest azt olvasom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lesz az, aki majd személyesen dönt a fejlesztések irányáról.- Én is szorgalmasan elolva­sok mindent, ami a fejlesztés- politikával kapcsolatban fontos, de én ilyesmit nem láttam. A miniszterelnök úr valóban sze­reti, ha a fontos kérdésekben ő dönthet, de ez minden kormány­fő privilégiuma, amit a minisz­tereknek, államtitkároknak és az apparátusnak az előkészítő munkával kell támogatnia. A Névjegy CSEPREGHYNÁNDOR 1983-BAN SZÜLETETT KolOZSVÓ- ron 2008-BAN SZEREZTE diplomáit a Szegedi Tudományegyetemen kommunikáció-történelem sza­kokon 2011 májusától 2012 novem­beréig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs fő­osztályvezetője és szóvivője 2012. november 5-től a Nemze­ti Fejlesztési Minisztérium fej­lesztési programokért felelős helyettes államtitkára kormány komoly vállalást tett, miszerint a források 60 százalé­kát gazdaságfejlesztésre költi, a maradék jut az ágazati fejleszté­sekre. Vagyis 60 százalék megy majd a gazdasági élet szereplői­hez. A Miniszterelnökségnek az a feladata, hogy ellenőrizze a 40 százalék felhasználását. A gazdaságfejlesztésbe nincs bele­szólása, bár célkitűzéseket meg­határozhat. Itt pályázni kell, ám ott, ahol az állam egyszerre kez­deményező és kedvezményezett, ott nem kell pályáztatni. Ha tud­juk, hogy hőszigetelni kell száz iskolát, akkor mi értelme pályáz­tatni? Ez nem is elvárás az unió részéről, ott csak a transzparen- ciát várják el.- Ha jól értem, a teljes 40 száza­lékot pályáztatás nélkül kívánják felhasználni?- Valószínűleg igen.- Most mekkora arányban pályáz- tatottak a források?- Száz. Ennek nincs értelme.- Mi a garancia arra, hogy az ál­lam jobban használja majd fel a forrásokat?- Van közel tízéves tapaszta­latunk. Lehet, hogy most összeg­szerűen hatékony a felhasználás, de hatékonyságát tekintve nem. Most úgy látjuk, hogy a céljaink­hoz ez az új rendszer nagyobb hatékonyságot biztosít. Ezeket a célokat most először az EU köz­pontilag határozta meg, ilyen pél­dául a megújuló energia aránya, a k+f ráfordítások aránya.- A fejlesztési terv kidolgozásá­ban mennyire van csúszásban Magyarország? Maga a költség- vetés is jókora késéssel született meg.- A bizottság oldalán van hatal­mas csúszás. lelenlegi prognózi­suk szerint 2014 őszén fogadják el az operatív programok part­nerségi megállapodásait.- Mikortól lesz pályázat vagy ki­fizetés?- Minden tagország megteheti saját szakállára, hogy maga be­indítja a programokat. Ennek az a kockázata, hogy ha az adott ter­vet a bizottság nem fogadja el, a hazai költségvetésből kihelyezett forrásokat sem finanszírozza.- Ez azt is jelenti, hogy az opera­tív programok jóváhagyásáig az EU-ból nem is érkezik kohéziós pénz? Meddig „előfinanszíroz” a magyar állam?- Nem az a kérdés meddig, hanem az, hogy mikortól. És itt megnyugtathatok mindenkit: nem várunk, amint elkészültek az operatív programok, elkezd­jük a kiírásokat is. i A 1 I r 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom