Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-13 / 188. szám

4 2013. AUGUSZTUS 13., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Kiadástól mentesítenek a siófoki civilek kenyérünnep A siófoki szabad­téri színpad így üdültünk mi cí­mű kiállítása aligha tarthatna nyitva egész nyáron át a helyi ci­vil szervezetek önzetlen segítsé­ge nélkül. - A Nőklub, máskor pedig a Nők Együtt Egyesület tagjai, tizenöten-húszan, megje­lennek egy-egy alkalommal és kitakarítják a létesítményt, ezen kívül a kiállításfelügyeletet is vállalták, utóbbiban a nyugdíjas­egyesület is részt vesz - mond­ta lapunknak Györkös Marian­na, a Kálmán Imre Kulturális Központ (KIKK) igazgatója. - De nem csak most, hanem a színhá­zi évadban is segítenek: elvégzik a jegyek kezelését, ezáltal jelen­tős kiadásoktól mentesítik a kul­turális központot . Pénteken kezdődik és ked­dig tart a KIKK szervezésében a Bor és Kenyér Ünnepe, ezen más egyéb siófoki egyesületek azt vállalták, hogy a „parkoltatás­ban” segítik a Városőrség mun­káját. Györkös Marianna úgy véli: sokat aktivizálódtak a he­lyi civilek, annak is köszönhető­en, hogy önkormányzati támoga­tást csak annak fejében kapnak, amennyiben együttműködnek a várossal, például az említett mó­dokon. - Vagyis nem csak támo­gatást kémek, cserében adnak is valamit, a mi intézményünknek például nagyon sokat - szögezte le a KIKK-igazgató. ■ F. 1 Tanulmányi versenyt díjaztak Rinyaújlakon jutalom A rinyaújlaki önkor­mányzat tanulmányi versenyt írt ki négy kategóriában. A hétvégi falunapon jutalmaz­tak tizenkét általános, illet­ve középiskolába járó diákot. Ugyancsak pénzjutalomban részesült a csokonyavisontai intézmény két újlaki tanuló­ja is, Tóth Viktória és Bicskei Balázs; mindkettőjüket a ko­rábbi önkormányzati képvi­selő, Tóth Géza által életre hí­vott alapítvány kamataiból tá­mogatták. A faluházban természete­sen helyet adtak a helyi gye­rekeknek, akik „A só” című mesét mutatták be a lelkes közönségnek. A szabadtéri színpadon a helyi és vidéki fellépőknek - a gyerekektől a nyugdíjaso­kig - biztosítottak mozgáste­ret. A szép éneklések-táncok, illetve látványos műsorszá­mok tapsra ragadtatták a ven­dégeket. ■ Gamos A. A csokonyvisontal Kistücskök A peronra feküdt kísérőn szállt fel tortúra Egy lábbal nem könnyű az utazás; vonatkerekek közé esett a mozgássérült A siófoki vasútállomás madártávlatból. Közelről már nem ilyen a idilli a kép, legalábbis a mozgáskorlátozott utas szemszögéből nézve Siófoki olvasónk mozgás- sérült, kerekes székkel köz­lekedő édesanyja Siófokról Miskolcra akart utazni vo­nattal, a barátnőjével. Fnai Imre Három nappal az utazás előtt a siófoki vasútállomáson infor­málódtak volna - elevenítette fel a siófoki hölgy a történte­ket. Siófokon nincs (!) informá­ciós pult, ezért a jegyvásárlók sorába kellett beállniuk, hogy információt kapjanak az utazás menetéről. Többször ki kellett állniuk a sorból, mert mögöt­tük már háborogtak az utasok, a pénztáros pedig azt mondta nekik, jöjjenek vissza másnap. Ekkor újabb két órányi várako­zás következett a sorban, végül a forgalmistához küldte őket a pénztáros, ahova kerekesszék­kel be se lehet jutni, mert az iro­da nem akadálymentes. Végül mégis a pénztárostól kaptak in­fot, igaz, tévését. Azt mondta ne­kik: hét munkanappal az utazás előtt kell bejelentenie egy moz­gássérültnek ha utazni akar, mert csak abban az esetben tud­nak emelőt biztosítani, amivel a széket felteszik a vonatra, vala­mint két munkanappal utazás előtt kell szólni, hogy kíséretet kérnek a vágányok közötti pe­ronra. De ők már két nap múlva utazni akartak. A forgalmista adott egy telefonszámot és ma­gukra hagyta őket. Később tud­ták meg: egy nyomtatványt ki­töltve a forgalmista kötelessége lett volna hogy bejelentse: eme­lőt kér egy utas. Eljött az utazás napja: a forgal­mista, akinek át kellett volna kí­sérnie a kerekesszékes hölgyet és kísérőjét a vágányok között, sehol sem volt. Mivel nem akar­ták a véletlenre bízni hogy visz- szaér-e, kíséret nélkül mentek át a vágányok között. Vonatindu­lásra előkerült a forgalmista, aki nagyon leszidta ezért őket.- Segítséggel feltették a vo­natra édesanyámat, mert eme­lő nem volt. A vonaton a kalauz megígérte, hogy segít majd a le­szállásnál és intézkedik, hogy le­gyen valaki ott, aki átkíséri őket a vágányokon. Nos, maguknak kellett megoldani a leszállást; édesanyámnak az egyik lába hi­ányzik, egy lábbal próbált leug­rálni, de az alsó lépcsőről a pe­ron és a vonat közé esett a ke­rekekhez, mellkasig elsüllyed­ve. Az esés közben a karja fenn­akadt és megsérült. Ekkor nagy nehezen a kalauz kisegítette és ott hagyta a peronon. Csomagok­kal, tolószékkel és sérült kézzel 33 lépcsőt ugrált egy lábon le- és fel Kelenfóldön, hogy elérje az átszállást. De ekkor már annyi­ra félt, hogy kísérő barátnője in­kább a peron és az alsó lépcső kö­zötti résbe feküdt a földre, hogy a hátán keresztül feljuthasson a vonatra. A miskolci vonaton a kalauz azonnal telefont ragadott és odaszólt Miskolcra, hogy mi­re beér a vonat, legyen ott emelő és segítség. Miskolcon már em­berhez méltóan tudott leszállni a vonatról és nem mászva, mint egy kutya. No és a visszaút: - Kimentem értük a vonathoz és gondoltam, szólok előre a forgalmistának: ha emelő nincs, akkor jöjjön és se­gítsen. A forgalmista helyén egy kalauz ült feltett lábakkal, ra­gozva. De ezúttal végül segítet­tek, majd bementünk újra hoz­zá, hogy megkérdezzük: az uta­zás napján ki volt szolgálatban, mert panaszt szeretnénk ten­ni. Azt mondta, semmi közünk hozzá és ha nem tetszik valami, akkor menjünk a pénztárhoz és kérjük a panaszkönyvet. Azt is kérdeztük, hol van a főnöke, mi­re azt felelte: honnan tudja, nem is érdekli. A saját nevét se árulta el. E beszélgetés úgy zajlott, hogy édesanyám a tolószékében ült kint, ő pedig feltett lábakkal, ra­gozva az irodában és kiabált ki, hogy anyukám is hallja. A kór­házba vettük az irányt, látleletet vetettünk. Édesanyám csak a ke­zével tud kenyérkereső munkát végezni, amif a MÁV miatt egy ideig nem tudott megtenni. Lapunk tájékoztatást kért a vasúttársaságtól a július ele­jén történtekről. Első e-mailjük- ben, július 10-én vizsgálatra hi­vatkozva időt értek, a július 19- i másodikban az utazás pontos adataira volt szükségük a be­azonosításhoz. Azóta nem je­lentkeztek. Horvát hagyományőrzők daloltak Potonyban cím A Dudás Ottó vezette po- tonyiak lettek a „Drávamen- te szakácsai” cím birtokosai a krumplival tálalt csülkös la- pocka-pörköltjükkel a tíz csa- ; patos főzőversenyen. Potony­ban reggeltől estig több hely­színen zajlott a horvát nyári fesztivál. Á focipályán a helyi­ek kiszolgálták a labdarúgást szerető közönséget, barátságos meccsen győztek a felsőszent- mártoniak ellen. A hívő embe­rek a templomot töltötték meg a magyar-horvát nyelvű szent­misén. Este horvát népdaloktól, mu­zsikaszótól zengett a faluköz­pont. Méltán aratott sikert a felsőszentmártoni asszonykó­rus, a lakócsai Dráva és a bar­csi Podravina együttes. ■ G. A. A helybéli Székely Virágot választották a balatonlelleiek borkirálynőjüknek borhét A helybéli Székely Vi­rágot választotta a Kenéz Ist­ván polgármester vezette zsű­ri a huszonegyedik Leilei Bor­hét borkirálynőjének vasár­nap késő este. A három próbázónak a hagyo­mányokhoz híven borbemuta­tásban, lopózásban és táncban kellett csillogtatnia tudását, a népes közönség pedig tapssal szavazott arról, hogy melyikü­ket találta a legjobbnak. A bor­hét lezárásaként még a tűzijá­ték előtt a szervező hegyközség vezetői az újdonsült borkirály­nő segítségével verték csapra a borhét borát. Villáműző Szent Donátnak szentelik a balatonlelleiek a borünnepüket immár huszon­egyedik esztendeje. Idén a So­mogy bora verseny elismeré­seit is a leilei színpadon ad­ták át.- Hagyomány már, hogy er­re a hétre több ezerrel megnő a városban tartózkodó turis­ták száma - mondta Kenéz Ist­ván balatonlellei polgármes­ter. - Jól fogyott a leilei bor, a helyi termelők örömére. ■ Fónai I. Kerékpároztak, futottak és vetélkedtek a lakécsaiak erőpróbák A horvát tájházra irányították a gyerekek és felnőttek figyelmét az erőpróbák alkalmával Előbb lábaikat-kezeiket, majd fejüket „tornáztatták” a gyere­kek és felnőttek Lakócsán. A helyi horvát nemzetiségi ön- kormányzat kerékpár- és futó­versenyt rendezett; a szervezők a horvát nemzetiségi tájház elől rajtoltatták el, s ugyanoda vár­ták vissza a 12 tagú bringás mezőnyt. A két kilométert öt perc alatt letekerő Filó István győzött, Hajdú Zoltánnak be kellett érnie a műsodik hellyel, míg Darabos Róbertnek a har- j madikkal... A résztvevők közül nyolcán hatvan métert is futottak, első­ként ért a célba Árvái Martin, Orsós Krisztián és Darabos Ró­Megtornáztatták a lakócsai gyerekeket. A kerépkározásnak nagy sikere volt, de szellemi vetélkedőn is részt vettek bért előtt. A versengés a tájház udvarán folytatódott; ahol az ugrókötél Hajdú Zoltán, Óvá­ri Nikolett és Bogdán József ke­zében „engedelmeskedett” leg­jobban. A versenyszámok első három helyezettjei díszes serle­get vihettek haza. Az est zárásaként szellemi vetélkedőre hívták a gyereke­ket, felnőttek bevonásával: ki tud többet a zsuptetejű talpas tájházról, illetve egykori lakó­járól, Jelics Pál bocskorkészí- tőről? Az erőpróbák között és után jól esett a frissítő ital, a ka­lács, s a zsíros kenyér a jó han­gulatú rendezvényen. ■ Gamos Adrienné * l

Next

/
Oldalképek
Tartalom