Somogyi Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-02 / 179. szám
2013. AUGUSZTUS 2.. PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 5 AII. világháború roma áldozataira emlékeztek Babócsán roma holocaust A második világháború roma áldozataira emlékeztek Babócsán; a roma holocaust egyetlen somogyi emlékművénél koszorút helyezett el és beszédet mondott Berényi László, ország- gyűlési képviselő, Balogh Imre, a megyei roma önkormányzat elnöke, és Zakó István, a helyi roma önkormányzat vezetője. Koszorút helyeztek el még Lakócsa és Csurgó roma képviselői is. - Szentül hisz- szük, hogy az, ami 1944-ben, a német fasiszta háború alatt megtörtént, az soha többé nem történhet meg, nem ismétlődhet meg még egyszer. Sem ebben az országban, sem másutt- hangsúlyozta Balogh Imre.- Azért fontos ezt kimondani, mert bár a II. világháború, a roma holokauszt időben mesz- sze van tőlünk, de szelleme itt kísért még. Magyarországon a II. világháború óta, soha nem látott faji indítékú támadássorozat zajlott romák ellen 2008-és 2009 között. Ezek az események nagyon is hasonlítanak a német fasizmus idején történt gyilkosságokhoz. Elítélünk minden faji alapon történő támadást, jogsértést és megkülönböztetést. Hisz- szük, hogy fel tudjuk építeni azt a közös jövőt, ami bennünket, embereket fajtól, nemtől, színtől, hovatartozástól függetlenül együtt tud tartani, mert csak ez ad igazi értelmet, igazi jövőt az életünknek. ■ Ingyenes lovastábor nehéz sorsú gyerekeknek nyaralás Ingyenes lovastáborba vár elsősorban nehéz sorsú, roma származású gyerekeket Rostás Árpád vándorasztalos. Az augusztus 5-én Kaposmérőben kezdődő táborral is azt a célkitűzését igyekszik megvalósítani, hogy a hozzá hasonlóan nehéz körülmények közül induló gyermekeknek célt és motivációt adjon egy más, jobb élet megalapozásához.- Kassai Lajos kaposmérői lovasíjász ad otthont a tábornak - mondta Rostás Árpád ahol többek közt gyógynövényekkel ismerkednek a gyerekek, de roma ételeket is készítenek maguk a táborban, s a természet védelmének fontosságára is felhívjuk a figyelmet. Az pedig, hogy Kassai Lajos lesz a házigazdája a tábornak, azért is nagyszerű, mert a gyerekek rögtön látnak maguk előtt egy példaképet, akinek az életútja minta lehet a számukra. Ezzel is szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a táborozó gyerekek tiszteljék szüleiket és a idős embereket, s hogy be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Rostás Árpád saját bevallása szerint azért is szervez ilyen és ehhez hasonló táborokat, mert úgy érzi így tud valamit viszonozni abból, hogy annak idején ő az adófizetők pénzéből, állami gondozásban nevelkedett, s Kaposváron tanult. ■ Márkus Kata A Saccperkábé devizaadós-mentés egy platformon Léhmann és Gyurcsány a kamatról, Róna a Léhmann-dogmáról Közel egy platformra került Gyurcsány Ferenc és Léhmann György devizahitelügyben, erre azért nyilván a siófoki ügyvéd sem számított... Fónai Imre Miközben Varga Mihály miniszter éppen a devizahitelesek megmentését készíti elő és elsőként a Békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum képviselőivel tárgyalt, mielőtt a Bankszövetség vezetőivel leült volna, a politika szinte valamennyi szereplője „adósmentő” ötletelésbe kezdett. Gyurcsány Ferenc exkormányfő szerint például most először „fedezte fel” egy közgazdász csoport, hogy miért kerültek rosz- szabb helyzetbe a magyar devizaadósok a lengyeleknél. Ott ugyanis a hitel kamata a svájci frank alapkamatához igazodik, míg nálunk a forintéhoz. így Gyurcsány számítása szerint a lengyel adósok terhe 20 százalékkal nőtt az elmúlt öt-hét évben, a magyaroké azonban 80- 90-nel. Éveken keresztül senki sem mondta ezt, neki se szólt senki erről - indokolta, hogy miért nem miniszterelnöksége idején állt elő ezzel.- Még hogy egy miniszterelnök nem tud valamiről?! És Veres János miniszter miről tájékoztatta? - reagált Léhmann György arra a hírre, hogy voltaképpen Gyurcsány Ferenc is ugyanazt mondja, amiről ő is régóta beszél. - A bank és az adós közötti megállapodásból kell, másból nem is lehet kiindulni, márpedig idehaza ebből semmit sem lehet megtudni a kamatváltozás törlesztőrészletre gyakorolt hatásáról - nem Utcai összkomfort. A devizahitelesek igyekeznének elkerülni ezt a sorsot csak én állítom, Róna Péter is ugyanezt mondja, érdekes, hogy a devizahitel-perekben ítélkező bíróságokat mégsem zavarja ez az utóbbi időben -, a kamat az nálunk tabu, azért, hogy a bankok nyugodtan élhessenek az egyoldalú szerződés-módosítga- tásokkal, ezek szerint nem úgy, mint Lengyelországban. Valóban régóta mondogatom, hogy 2006-2008 után a svájci frank alapkamata 2010-re a húszadéra csökkent, a törlesztőrészletek mégis folyamatosan emelkedtek. Miért? Éppen erre a kérdésre alapulnak a pereim. Törvénytelenség történt, akármilyen ítéletek is születnek. A bankok nálunk szabad kezet kaptak és ez pártfüggetlen, lehetett, lehet akárki hatalmon. A siófoki jogász egyébként nem vár semmit a kormány de- vizahiteles-kimentő akciójától, azt pedig megjegyezte, hogy egy esetleges forintosítás 20-50 százalékos veszteséget is jelenthet az adósoknak. E közben a Kisasszondon élő Róna Péter közgazdász is reagált Orbán Viktor miniszter- elnök legutóbbi nyilatkozatára, miszerint a devizahiteleket ki kell vezetni. Róna úgy látja, hogy az árfolyamváltozás inkább ürügy, mint ok a törlesztőrészletek folyamatos emeléséhez. „Ha az árfolyammozgások csak részleges magyarázatot adnak a törlesztőrészletek emelkedésére, pontosan mi az a kockázat, amit a hitelfelvevők állítólag vállaltak? - teszi fel a kérdést. - Szerződésnek tekinthetünk-e egy olyan írást, amiből lehetetlen megállapítani, hogy a szerződő felek miben állapodtak meg? Ha a devizaalapú adós azt kérné a bíróságtól, hogy a szerződés és a befizetett törlesztések alapján állapítsa meg a bank megkérdezése nélkül, hogy még mennyivel tartozik a banknak, a bíróság a feladatra képtelennek bizonyulna, hiszen a szerződésből nem lehet kiolvasni, hogy a bank pontosan hogyan köteles a törlesztést kiszámítani. Hiába kérné a bíróság szakértők segítségét, hiába böngészné az árfolyamok alakulását, a szerződés nem tartalmaz olyan képletet, aminek alkalmazásával az ügyfél tartozását ki lehetne számítani a bank „közreműködése” nélkül. Miféle szerződés tehát az, ami szerint az egyik fél kötelességét a másik fél jogosult időről időre, tetszése szerint megállapítani? ” Róna Péter is egyetért azzal, hogy a felvett kölcsönök mögött érvényes szerződések állnak - azaz a teljes semmisséget követelő tüntetőkkel szemben gyakorlatilag ő is a „Léh- mann-dogmát” osztja -, ahogy a Kúria is fogalmazott: a szerződés hibái kijavíthatok, így a szerződés ismét érvényessé tehető. „Ésszerű és érthető - így a közgazdász -, hogy a közvélemény és a politika valami méltányosnak mondható megoldást, a rosszul jártak megsegítését keresi, a történtekért való felelősség saccperkábé felosztását szorgalmazza. A miniszterelnöknek igaza van abban, hogy a kérdések megválaszolása nem a kormány, hanem a bíróság feladata. Sajnos hazánk bírói kara a feladat ellátására képtelennek bizonyult, eddigi tevékenysége inkább a problémakerülés és maszatolás jegyében zajlott, miközben a társadalmi és gazdasági helyzet egyre kritikusabbá vált. Ha a bírói kar nem képes feladatát ellátni, a nyomás a megoldásért elkerülhetetlenül a politikára terelődik. De a piacgazdaság nem a politika által összetákolt ad hoc megoldások, még kevésbé a visszamenőleges hatályú törvényalkotás, hanem a kiszámítható, gyorsan és hatékonyan alkalmazható jogrendszer alapján működik. Ha ennek biztosítására képtelennek bizonyulunk, a jogállam és a piacgazdaság egyaránt visszaszorul, majd eltűnik.” ■ Ön szerint meg kell menteni a devizahiteleseket? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: > SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Kattintások. Amióta kitalálták a fényképezőgépet, a pillanat megörökíthető. A nyár az utazgatás, a nyaralás mellett a fényképezésnek is szezonja, vitán felüli, hogy ilyenkor a leggyakoribbak a kattintásaink. Egy jó képért sok mindenre képesek vagyunk. Hogy mi mindenre, azt fotó- riporterünk örökí- * tette meg, s mi most bemutatjuk néhány példán keresztül. i j