Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám

8 2013. JÚLIUS 28., VASÁRNAP siker Nyolc év múlva megrendezhetjük a világ egyik legrangosabb sporteseményét „A nyolc évből már eltelt egy hét! Szent egek!” A legtehetségesebbek közül válogatnak. Gyárfás nem lesz többé balek. A sportdiplomatát a FINA alelnökének választották. Az olimpiához még nagyon sok erőt kell gyűjtenünk. •• •• KÖZÖSEN MINDENT ELERHETNENK Gyárfás Tamás még most is elérzékenyül a meghatottságtól, mikor felidézi, mekkora siker volt elnyerni a nyolc év múlva sorra kerülő vizes vb rendezési jogát. Ráadásul pénteken négy évre a Nemzetközi Úszószövetség alelnökének választották. Mikor korábban hittek a döntéshozók ígéreteinek a foci eb rendezési jogáért vívott küzdelemben, még balekok voltak. Az akkori pofon óvatosabbá tette a sikeres sportvezetőt, aki egy olimpia megpályázását azért nem sietné el. Ács György- Labdarúgó Európa Bajnok­ság rendezésére háromszor kandidáltunk, de egyszer sem jártunk sikerrel. Sőt, legutóbb, 2006-ban, amikor éppen ön volt a pályázat szervező bizott­ságának a vezetője, a magya­rok egyetlen szavazatot sem kaptak. Akkor azt mondta, hogy valami történhetett a háttér­ben. Egyértelműen a megvesz­tegetésre célzott. Az a tanulság, hogy csak így lehet rendezői jogot kapni?- Ázt a napot soha nem fe­lejtem el, amikor Cardiffban, 2006-ban kihirdették a győz­test. A pályázati anyag az én vezetésemmel készült, a nép­szerűsítés is az én dolgom volt, de a nemzetközi ügyeket az MLSZ és a horvát szövetség akkori elnöke intézte. Tehát ők tárgyaltak az UEFA döntés­hozóival. Mi a pályázatra kon­centráltunk, volt szobor, bőr­labda, bronzlabda, hat kötet, stadion makett... Holott akkor is a legfontosabb az a 22 ember lett volna, aki végül is behúzza az x-et. Sok sportbarátunk se­gített: Mészöly Kálmán elment Törökországba, Dunai Anti Spanyolországba és sorolhat­nám. Mindannyiukat szere­tettel fogadták, megölelgették és bíztatták őket. Elhitték, el­hittük, mert el akartuk hinni, hogy mögöttünk állnak. Most is ez volt a legnagyobb csapda, hogy engem ölelgettek és any- nyi puszit kaptam, mint soha, mikor azt kérdeztem: ugye ve­lünk vagytok. És valamennyi FINA végrehajtó bizottsági tag azt mondta, hogy igen, tehát mind a huszonegyen. Velem együtt 22-en ülnek a testület­ben. Ettől lettem idegbeteg. Mert én természetesen tolmá­csoltam a kormányzatnak, valamint a sportvezetésnek, hogy minden rendben, de ott lebegett előttem a labdarúgó Eb pályázatának kudarca, amikor ugyancsak vakon hittünk a sok ígéretben. Mert mi történik, ha most ugyanaz a forgatókönyv? Ha engem becsapnak, az az én bajom, de ez esetben én becsap­tam mindazokat, akik bennem bíztak és felsorakoztak a pá­lyázat mögé. Szerencsére az úszóvilágot csupa úriember vezeti. Mindenki betartotta a szavát. Olyannyira, hogy az Gyárfás Tamás BUDAPESTEN SZÜLETETT 1949- ben. MAGYAR-TÖRTÉNELEM SZAKOS tanár, 1972 és 1988 között a Népsport munkatársa. 1989-től 2009-ig a Nap-kelte c. reggeli televíziós közéleti műsor produ­cere, a Nap-kelte sportrovatá­nak vezetője. A mob-nak két cikluson keresz­tül volt az alelnöke, ma tagja. 2008-tól az Európai Úszószövet­ség alelnöke. 2012-től pedig gaz­dasági vezetője. 2009-től a Nemzetközi Úszószövetség vég­rehajtó bizottságának tagja, péntektől az alelnöke. mob nívódíjakat kapott és a Magyar Köztársasági Érdem­rend tisztikeresztjét, majd kö­zépkeresztjét. nős, két lány édesapja. „Meghívnak ebédre, adnak fürdőnadrágot, de a világbajnokság rendezését nem adják nekünk, ha nem biztosak abban, hogy kitűnő házigazdák leszünk’ azerieknek és Abu Dhabi kép­viselőinek előre megmondták, hogy nincs esélyük, a döntés reggelén vissza is léptek.- Egy "ünneprontó" kérdést is engedjen meg, valóban ekkora a siker? Két pályázó maradt a végére és mindkettő kapott egy-egy vb-t.- Amikor Lengyelország és Ukrajna megkapta a foci Eb-t, az sem aznap dőlt el. Olyan nincs, hogy az egyik nulla sza­vazatot kap, a másik pályázó pedig hengerel. A bizottsági tagok is hús-vér emberek. Kö­zösen elemeznek, egyeztetnek. Barcelonában is nulla szavaza­tot kaptak volna a vetélytársak, hogy ha időközben nem adják fel. Mi meg balekok voltunk 2006-ban, hiszen végig azt hit­tük, hogy nyerünk, holott már a megmérettetés előtt meg­egyeztek a döntéshozók.- Hetvenkét éves lesz, amikor a vb-t rendezzük. Nem biztos, hogy a magyar úszósport élén marad, és kiveheti a részét az akkori örömökből. Nem bánná?- Sápadtnak lát, kikérte a le­leteimet? Pedig engem az orvos megnyugtatott, hogy minden rendben, de most hogy mondja, megint elmegyek hozzá. Hogy tisztségben leszek-e nyolc év múlva, azt nem én döntöm el. Annyit megtanultam Paolo Ba- rellitől, aki a FINA főtitkára, hogy nagyot hibázik az a sport­vezető, aki nem törődik a ha­zai sporttársaival. Számomra a magyar úszók eredményei a legfontosabbak. Minden ér­tük kell, hogy történjen. Az el­múlt hét évben Magyarország öt Európa-bajnokságnak adott otthont. Nem akármilyen úszó eredményeket értünk el, amit egyértelműen Kiss Lászlónak és csapatának köszönhetünk. Nekem kutya kötelességem, hogy a feltételeket, és a kellő háttér biztosítását elősegítsem. Higgye el, arra most valóban nem gondolok, hogy mi lesz velem nyolc év múlva. Sokkal jobban izgat, hogy vasárnaptól hányadik helyen végez Gyúrta Dani, Hosszú Katinka, Cseh La­ci, lakabos Zsuzsa, a többi úszó és persze, a két vízilabda válo­gatott. Az a legfontosabb, hogy épüljön fel az uszoda, mert ha most választani kellett volna, hogy vb vagy uszoda, akkor én egyértelműen az utóbbi mellett érvelek. Más kérdés, hogy uszo­da nem épülne világbajnokság nélkül. Külön szerencsénk, hogy vb-t pedig uszoda nélkül nem lehet rendezni. Nekünk jót tesznek a határidők. Már a 2017-es junior vb-re készen kell állnia a létesítménynek, ez szerepel a vállalásunkban.- Gratulálok az alelnökséghez, itthon mindenki örül, hogy 2021-ben mi rendezhetjük a vi­zes vb-t, hiszen még soha nem volt nálunk ekkora rendezvény. De vajon mit jelent ez számok­ban?- Óriási az érdeklődés. 203 tagországa van ennek a szer­vezetnek, ebből 181 vesz részt a barcelonai megméret­tetésen, több mint 2300 ver­senyzővel. 202 televíziós tár­saság közvetít 16 napon át és nálunk ehhez jön még 12 nap, hiszen 2021-ben ugyanazon a helyszínen kezdődik majd egy nap szünet után a mas- ter világbajnokság is, a 35 éven felülieknek, különböző korcsoportokban. Legutóbb Riccionéba 40 ezren jöttek el erre a versenyre.- A magyar vb hány magyar aranyat hozhat?- A mai napon ennél talán könnyebb a lottó nyerőszámo­kat megmondani. Elkezdtük a 10-11 éves korosztály feltér­képezését, nyolc évből, a meg­nyitó napjáig már eltelt egy hét! Szent Egek! A legtehetsé­gesebbeket megpróbáljuk kie­melten támogatni. Ebbe a kör­be később is be lehet kerülni. Nem az a célunk, hogy legyen egy vb, hanem, hogy sikeres vb legyen, és nemcsak gaz­daságilag.- Mégis, mennyibe kerül ez ne­künk?- Hát ebben vagyok a legille­téktelenebb, erről a kormány­zat dönt. A kalkuláció alapján tudom, hogy 65 millió dollárba (13-14 milliárd forintba) ke­rülhet a Dagálynál az uszoda­komplexum felépítése. A bevé­teli oldal nagyon bíztató, mert itt a vb-re a nézőkön kívül 10 ezer vendéggel lehet számolni, és ehhez jönnek a szurkolók, meg a master 40 ezres tömege. Szállodai szobát nehéz lesz a fő­városban kapni... Ezzel egyéb­ként a Balatonon is lehetnek gondok, hiszen Füred a szín­helye a nyíltvízi úszásnak és Tihanyban rendezik a 27 mé­teres óriás toronyugrást. Azt mindenki látni akarja.- Amikor nem kaptuk meg a foci Eb rendezési jogát, rögtön magára vállalta a kudarcért a felelősséget. Most meg előre bejelentette, hogy lemond az úszószövetség elnöki tiszté­ről, ha nem kapjuk meg a vb rendezés jogát. Tényleg ilyen önérzetes, tisztességes vagy ez is a show része?- Most milyen választ vár tőlem? Erre én csak az felelhe­tem, hogy egy hazug disznó va­gyok, miközben abban remény­kedem, hogy ön ezt cáfolja.... A foci Eb-n csak a pályázati anyagra összpontosítottunk. Aztán rájöttünk, nem elég fel­másznunk a Himalájára, az a 22 szavazó a legfontosabb, aki mindezt a völgyből szemléli.- Szeptemberben lesz négy éve, hogy a Magyar Televízió kidobta az ön édes gyermekét, a rend­szerváltás óta létező Nap-keltét a programjából. Fáj még?- Most boldog vagyok, mert elértük, amit akartunk. Beteg ember, aki ilyenkor a beheg- gedt sebeit nyalogatja.- Sokan furcsállják barátságát Orbán Viktorral, hiszen nem egy csapatban fociztak.- A miniszterelnök úr barát­ságos volt hozzám, de nem em­lítette, hogy a barátja lennék. Feladatokról beszélt velem. Annyit mondott, és ez nagyon jól esett, hogy a teljesítményt értékeli. Barcelonában nagyon együtt volt a miniszterelnök vezette csapat. Tóth József úr, például Angyalföld MSZP-s polgármestere. Nem tudom, hogy ő Kosa Lajos, Borkai Zsolt, vagy Simicskó István közül melyiknek a legjobb barátja, de azt láttam, hogy a közös siker kihirdetésekor összeölelkezett velük. Úgy örültek, mint a gye­rekek. És volt, aki könnyezett, mert ez annyira csodás pilla­nat volt. Itt Barcelonában nem számított, hogy ki honnan jött. Nem akarok én politizálni, de összefogással, lám, csodák­ra lehetünk képesek. Otthon ütik-vágják egymást a szem­benállók, miközben itt egy 203 tagországú testület, egyike a világ legtekintélyesebb sport- szervezeteinek, nekünk ítéli legrangosabb világeseményé­nek megrendezését. Én közel­ről ismerem a bizottsági ta­gokat. Készséggel meghívnak ebédre, adnak egy fürdőnad­rágot ajándékba, de nincs az a pénzt, hogy nekünk adják a legféltettebb kincsüket, a világ- bajnokság rendezését, ha ezer százalékosan nem biztosak ab­ban, hogy Magyarország kitű­nő házigazda lesz.- Magyarország olimpiát szeret­ne rendezni 2012-ben - jelen­tette ki Orbán Viktor a NOB akkori elnökének tizenkét évvel ezelőtt. Most pedig azt mondta: az úszó-világbajnokságot fontos lépcsőfoknak tartja egy későbbi olimpiai pályázat benyújtásá­hoz. Ön is így gondolja?- Ön számolta ki, hogy 72 leszek az úszó-világbajnok­ságunk idején. Bármennyire is szeretném, aligha játszha­tok szerepet egy hazai olimpi­án. Habár, ki tudja, ha tényleg annyira jók lennének a lele­teim?.... A vb-ben végig hit­tem, az olimpia esetén egyelőre még a kétkedők közé tartozom. Persze azzal, hogy felépül az uszodakomplexum, egyet ki­pipálhatunk a szükséges léte­sítmények közül, de az olimpi­ához még nagyon sok erőt kell gyűjtenünk.- Botránykönyvében az úszó­olimpikon, Szepesi Nikolett azt állítja: 13 éves korában szexu­álisan zaklatták az uszodában. A Magyar Úszó Szövetség vizs­gálatot indított. Ön azt mondta: tudnunk kell, ki az a söpredék, aki bármikor is visszaél egy gyermek helyzetével. Hol tart a vizsgálat?- A felvetés most ünneprontó, még ha indokolt is. Sok volt a névtelen vádaskodó, de névvel senki nem erősítette meg Sze­pesi történetét. A rendőrség természetesen folytatja a vizs­gálatát, de engem most jobban érdekelnek a hamarosan rajt­hoz álló úszóink.- A négy évvel ezelőtti vb-n mondta valaki, hogy végre van magyar úszósport, nem csak egy-két klasszis. Érvényes még ez a megállapítás?- Az összes sportágat tekint­ve a MOB táblázatán tavaly is az úszás végzett az élen, a sportági támogatásokból is mi kapjuk a legtöbbet, mert a leg­több pontot úszóink szerezték. Idén az úszók már nyertek két ifi Eb aranyat, az Universiadén egyet, az Európai Olimpiai Ifjú­sági Fesztiválon pedig hármat. És most előttünk van újabb re­ményteljes nyolc nap....- Hol láthatjuk éremátadóként?- Gyúrta Danit és Hosszú Katinkát szeretném kapni, de sajnos csak egyszer állha­tok a győztes elé. Valószínű, már csak kabalából is Gyurtát választom, mert már akaszt­hattam a nyakában aranyat olimpián, két vb-n, és számos Eb-n. Engem soha nem csapott be, elsőként a célba viszont rendszeresen... INTERJÚ

Next

/
Oldalképek
Tartalom