Somogyi Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-19 / 167. szám

2013. JÚLIUS 19., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Beragadt egyetemi diplomák nyelvoktatás Az idén a végzősök 33 százaléka nem kapott oklevelet Kaposváron A hét elején egy Magyar Nemzetben megjelent sta­tisztikával foglalkozott szin­te kivétel nélkül valamennyi internetes portál. Márkus Kata A napilap számos felsőokta­tási intézményt keresett meg a közelmúltban azzal a kér­déssel, milyen arányt képvi­selnek a „beragadt” diplomák náluk. A beérkezett válaszok­ból kiderült, hogy a nyelvvizs­gák hiánya miatt visszatartott diplomák aránya sok felsőok­tatási intézményben harminc százalék felett van, de vannak olyan felsőoktatási intézmé­nyek is, ahol az oklevelek kö­zel felét nem adták ki emiatt a diplomaosztókon. Ez utóbbiak között példálózott a lap a Ka­posvári Egyetemmel: itt a dip­lomák felét nem tudták kiad­ni a hiányzó papír miatt ada­taik szerint. Egy szeptemberben induló nyelvi projekt sajtótájékozta­tóján néhány hete az egyete­men is azt mondták, hogy a végzettek átlagosan fele nem kapta meg azonnal diplomáját nyelvvizsga hiányában az el­múlt öt évben. Az intézmény új, húsz hónapos, uniós támo­gatással megvalósuló projekt­jének végére a szakemberek szeretnék elérni, hogy hat­van százalékra emelkedjen a szükséges nyelvi követelmé­nyekkel rendelkezők, így a diplomájukat azonnal kézhez kapók aránya. A Kaposvári Egyetem veze­tése is megerősítette érdeklő­désünkre, hogy az elmúlt öt év átlagában valóban 50 szá­zalék körüli volt a nyelvvizsga hiányában ki nem adott diplo­mák aránya. - Ám ez termé­szetesen évről évre javult és karonként igen eltérő volt - kö­zölte az egyetem vezetése. - Az idei év adataiból is jól látszik, hogy azokon a karokon (ÁTK, GTK), ahol a szaknyelvi kép­zést beépítettük a szakok tan­terveibe, ott sokkal nagyobb a kiadható diplomák aránya. A Kaposvári Egyetemen a 2013 júniusában lezajlott záróvizs­gákon végzett hallgatóknak már 67 százaléka vehette át oklevelét, tehát csupán 33 szá­Minden megvan a diplomához. Akik elég előrelátóak a hallgatók közül, azoknak a záróvizsgát követően nem kell aggódniuk, mikor kapják kézhez oklevelüket Nyelveket beszélő diplomásokat keresnek a leggyakrabban a munkaadók jelentősen megnőtt az állás- ajánlatok száma az idei máso­dikfélévben Somogybán egy felmérés szerint. A statisztika azt mutatja, leginkább értéke­sítői pozícióba kerestek szak­embereket a cégek, emellett a fejlesztőket, mérnököket és könyvelőket halmozták el aján­lataikkal, míg a munkaválla­lók a legtöbbször banki admi­nisztrátor és ügyfélszolgálati asszisztens munkakörökre ad­ták be jelentkezésüket. A me­gyében a legkeresettebbek a néhány éves munkatapaszta­lattal rendelkező diplomások, de a diákmunka piaca is fel­élénkült, utóbbi iránt érthető­en május-júniusban nőtt meg a kereslet.- somogyból a legtöbben a tanácsadó cégek által kínált pozíciók mellett az Állami Au­tópálya Kezelő és a CIB Bank hirdetéseire jelentkeztek - nyi­latkozta Zsédely Krisztián, az internetes állásajánlatokkal foglalkozó profession.hu érté­kesítési vezetője. országosan a meghirdetett állások 37 százalékánál szá­mított feltételnek valamilyen szintű nyelvtudás, a leggyak­rabban a középfokú angolt kérték a cégek. Somogy megyé­ben a feladott állások keve­sebb, mint negyedéhez volt szükség nyelvtudásra, viszont a legtöbb beosztáshoz elvárás volt a diploma. A munkáltatók a legtöbb esetben öt évnél hosz­szabb munkatapasztalatot je­lölték be a kritériumok között. A több álláslehetőség a kor­mányhivatal munkaügyi köz­pontjának statisztikáján is meglátszik: míg márciusban 28 125 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, mely 20,7 százalékos munkanélkülisé­get jelentett Somogybán, ad­dig májusban 22 331 állásta­lant regisztráltak, azaz 4,2 százalékkal javult a munka- nélküliség. VAS A. Meghirdetett állások tapasztalat szerint (%) Pályakezdö/friss diplomás 1 Nincs elvárás 10 1-3 év szakmai tapasztalat 26 3-5 év szakmai tapasztalat 30 Több mint 5 év szakmai tapasztalat 33 Népszerű a belső vizsga A kaposvári Egyetem él azzal a törvény adta lehetőséggel, hogy belső nyelvi vizsgát, vala­mint erre felkészítő tanfolya­mot szervez azon hallgatók számára, akik bár korábban sikeres záróvizsgát tettek, de az ezt követő három észtendő- ben sem tudták az oklevél ki­adásához szükséges általános középfokú nyelvvizsgát abszol­válni. A belső nyelvi vizsgák követelményeit és tematikáját a középfokú nyelvvizsgák szintjéhez igazították a Kapos­vári Egyetemen. Ezeken a tan­folyamokon eddig 140 fő vett rész, akiknek csaknem 90 szá­zaléka sikeres belső nyelvi vizsgát tett, és ezt követően át­vehette diplomáját. zalék azoknak az aránya, akik nyelvvizsga hiányában nem kaptak diplomát. A karonkén­ti arányok alapján ebben az év­ben az Állattudományi Karon a hallgatók hetvenhét, a Gaz­daságtudományi Karon het­venhat, a Pedagógiai Karon hatvanöt, míg a Művészeti Ka­ron ötvenkilenc százaléka vet­te át diplomáját. A Kaposvári Egyetem veze­tése szerint az Állattudomá­nyi és Gazdaságtudományi Karokon korábban szerzett jó tapasztalatok alapján a 2013- ban induló nyelvi projekt leg­fontosabb szakmai célja, hogy minden karon kidolgozzák és a tantervekbe beépítsék a kö­telező szakmai idegennyelvi kurzusokat. Ezek nagy segít­séget nyújtanak a hallgatók nyelvvizsgára való felkészü­lésében valamint szaknyel­vi tudásának fejlesztésében - közölték. >; GYORSSZAVAZAS i Ön beszél idegen nyelvet? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. 3 JEGYZET MÁTÉ BALÁZS Picit beszélni magyar... fontos nyelv az angol, s erre egyik slágerének tanú­sága szerint Komár Laci is rájött. A statisztika szerint pedig már nemcsak ő, ha­nem sokan mások is, sőt egyre többen gondolják úgy, hogy meg kell tanulni még néhány segédigét. Persze nemcsak az angol hódít, ha­nem a német és a horvát is. Utóbbi kettő a mi vidékün­kön - mondhatni - magától értetődő, hiszen sokan már az anyatejjel is maguk­ba szívják valamelyiket. Ugyanakkor mégsem volt ez mindig teljesen természetes, mivel ha az lett volna, most nem beszélhetnénk előre­lépésről. de vajon mi az oka a válto­zásnak? sok mindent felelhetnénk: erősödött a nemzetiségek identitástudata, jobb lett az oktatás, a szülők töb­bet törődnek gyermekeik képzésével, na meg benne vagyunk az Unióban, ahol idegen nyelv nélkül pláne senkik vagyunk, ezért aztán mindenki tanul, ragoz, igéz ezerrel. De aligha csak ezek­ről - pláne nem utóbbiról - van szó. Az igazság az, hogy maga a világ változott meg: hogy mást ne mondjuk, már itthon is sok munkahelyen feltétel, hogy ismerjünk va­lamilyen nyelvet. ettől függetlenül nagyon örvendetes fejlemény a nyelvtanulás iránti elköte­lezettség, ámde azért a sta­tisztikával nem árt vigyázni. Különösen azokkal, amelyek „bemondásra” készülnek: egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy tényleg a való­ságot tükrözik. másrészről arra sem ár­tana ügyelni, hogy a nagy tanulási lázban egyik legna­gyobb kincsünkről, az anya­nyelvűnkről meg ne feled­kezzünk, hiszen már most is vannak olyan hazánkfiai, akik biztosan jobban be­szélik az angolt, mint a ma­gyart. Mert utóbbit sehogy. Kilencmillióba került eddig a védekezés szúnyogirtás Szita Károly pol­gármester újabb szúnyogirtást rendelt el Kaposváron. Erre jövő kedden este kerül sor. A légi per­metezést végző gép a kaposújla- ki reptérről száll majd fel. A városháza tájékoztatása sze­rbit az idén már két alkalom­mal - május elején és június vé­gén - került sor a vérszívók irtá­sára. Egy-egy ilyen permetezés hárommillió forintba kerül. A permetezés körülbelül 200 ezer négyzetméternyi területet érint. Elsősorban az egybefüggő zöld-, illetve a vizes felületek fölött szórják ki a permetet, hektáron­ként 0,8 litert. A permetezőszer más élőlényekre és az emberre ártalmatlan. ■ Márkus K. Som is átáll: elégedetlenek a kábeltévés kínálattal televíziózás Aláírásokat gyűj­töttek a Somból elszármazot­tak legutóbbi találkozóján an­nak érdekében, hogy a somi idősek, kispénzűek is juthas­sanak minél szélesebb televí­ziózási lehetőséghez a digitá­lis átállást követően. Negyve­nen írták alá a kezdeménye­zést, melyet a somi képvise­lő-testület a következő ülésén napirendre vesz, de ahogyan Lenkey Tibor polgármester el­mondta: nem sokat tehetnek az ügyben. Aki nem szerez be újfajta antennát, vagy nem csatlako­zik a kábelhálózathoz, az jú­lius 31-e után nem tud tévéz­ni, mert a földfelszíni sugár­zás megszűnik. Ez persze nem csak somi probléma. A Som­ból elszármazottak köre sze­rint a helybélieket igazán ér­deklő, főleg helyi tévéprogra­mokat egy másik kábelhálózat nyújtaná a falubelieknek, arra azonban nem tudnak előfizet­ni. - Jelenleg egyetlen kábel­tévé-társaság programkínála­ta érhető el a községben (uni­ós támogatás révén épült ki a vezetékrendszer Somban is), a másiknak a hálózatával Ságvá- ron találkozik, a kettő esetle­ges összekötése érdekében az önkormányzat azonban csak annyit tud tenni: jelzi a beér­kezett igényt a szolgáltató felé - így Lenkey Tibor. ■ F. I. Vízesés a Színház parkban. Kaposvár 1933-ban készült, vízesést for­mázó csobogójában a vízesés medencéjét most burkolják, hogy újra üzemképes legyen a csobogó Ismét díjazzák a virágos házakat, erkélyeket verseny Kaposvár az idén is meghirdeti a Virágos Ház pályá­zatot. A pályamunkákat a város- gondnokságra lehet benyújtani augusztus 5-ig. A címet azok a személyek, közösségek kaphat­ják meg, akik munka- vagy la­kókörnyezetüket kiemelten igé­nyes állapotban tartják. A Virágos Ház díj erkölcsi el­ismerés, a díjazottak falra rög­zíthető kerámiatáblát és okle­velet kapnak. A legszebb erké­lyeket és ablakokat külön ér­tékeli a zsűri, a tulajdonosok ötezer forint értékű vásárlási utalványban részesülnek. A bí­rálóbizottság helyszíni látoga­tásának időpontjáról a pályá­zók értesítést kapnak. ■ M. K. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom