Somogyi Hírlap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-26 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 19. szám
2013. MÁJUS 26., VASÁRNAP SZTORI 5 Halálos tragédia lett a csúcshódításból dráma Kiss Péter Erőss Zsoltot menthette, amikor meghalt? - Szenvedélyből iparággá vált a hegymászás Több mint kétszáz éve Erőss Zsolt a magyar hegymászás legnagyobb legendája. Lapunknak korábban arról beszélt, tudja, ez a sport mindent elvehet, akár az életét Is Kiss Péter és Erőss Zsolt eltűntek, miután meghódították a Kancsendzöngát, a magyar hegymászás 12. nyolcezer feletti csúcsát. Azt, hogy pontosan hogyan haltak meg, talán sosem fog kiderülni. Fábos Erika A magyar hegymászás egyik legtragikusabb napjait élte a héten, amikor Kiss Péter és Erőss Zsolt eltűntek, miután meghódították a Kancsendzöngát. Vincze Szabolcs, az expedíció szóvivője úgy látja: számtalan tényező befolyásolta a tragédiához vezető eseményeket. „A két mászó későn érte el a csúcsot, nepáli idő szerint este hatkor, mindössze pár órájuk maradt arra, hogy a sötétedés előtt ereszkedjenek. A döntésért azonban senkit nem szabad hibáztatni - mondja. - Szerintem két lehetséges forgatókönyv létezik. Az első, hogy kimerültek és megfagytak, a másik, hogy nem tudtak leereszkedni a IV-es tábor feletti úgynevezett rámpán, mert any- nyira elfáradtak. Ha így van, akkor előbb Kiss Péter, majd Erőss Zsolt csúszott ki, és zuhant le, és mivel testüket nem találták meg, ez a valószínűbb verzió. Biztosat nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni.” A rádióbeszélgetésekből valószínűsíthető, hogy Kiss Péter visszament segíteni Erőss Zsoltnak, aki lemaradt a leereszkedő csapattól. A gyöngyösi fiú 26 éves volt, az egyik legnagyobb hegymászóreménységnek tartották. Első magyarként érte el az Alpok mind a 82, négyezres csúcsát, és egyedül végigmász- ta a Magas-Tátra főgerincét. Ez a mostani volt a legmagasabb hegy, ahová elindult. A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók kockázatos dolgokat is bevállalnak. Ezek az utak ugyanis nagyon drágák, jellemzően több millió forint a fejenkénti költség, amit nehéz összegyűjteni. Ha pedig már kijutottak, teljesíteniük kell, kényszer alatt másznak, miközben gazdagabb országokból érkező társaiknál kevesebb segítséget, műszaki, navigációs és kommunikációs eszközt tudnak igénybe venni. Egy nyugati hegymászó köny- nyebben visszafordul akár száz méterre a csúcstól, meri jövőre majd újra megpróbálhatja. így tett Carlos Soria spanyol hegymászó is, aki tagja volt annak a csapatnak, amely megkísérelte a csúcstámadást, de végül visszafordult. Azt nyilatkozta: a magyarok nem vettek igénybe megfelelő segítséget és nem akartak fizetni a serpáknak, ez is a vesztüket okozhatta. Vincze Szabolcs elutasítja ezeket a vádakat. Mint fogalmaz: „Azzal vádolni egy expedíciót, hogy nem hajlandó fizetni a serpákat, egyszerűen nonszensz, leginkább azért, mert a magyar expedíció egyik kimondott célja, hogy nem is szeretne serpák segítségével feljutni a csúcsra. Ez olyan, mintha egy atlétán azt kérnék számon, miért nem doppingol?” Azt is statisztikák bizonyítják, a visszafelé vezető úton történik több tragédia. Ilyenkor már fáradtak a mászók, izomzatúk és idegrendszerük is kimerül, és szervezetüket az extrém körülmények is megviselik. Hatezer méter fölötti magasságból a mentés is nehéz, ezért nem kötnek a biztosítók sem e fölött érvényes biztosítást. A serpák a veszély miatt nem vállalják, a helikopterek forgószárnyai is rosszul teljesítenek a nagy magasságokban, túl ritka a levegő. Az eddigi legnagyobb magasságban végrehajtott mentés rekordját a napokban állították be: 7800 méterről szállított le egy sérültet. oxigénhiány A szervezet lassul, a reakcióidő nő, az alpinista nem tud megfelelően értékelni, gondolkodni. Ezt úgy kell elképzelni, mintha közepes tempóban kocogna, és csak minden harmadik lélegzetvételnél jut levegőhöz. A keringés és szívverés gyorsul, ami fárasztja a szervezetet, folyamatos légszomj alakul ki, agy- és tüdőödémát is okozhat. táplálkozás A szervezet nem pazarol energiát arra, hogy az emésztéssel is fogyassza tartalékait, így a hegymászók nem is Az tény: az elmúlt években egyre több végzetes hegymászóbaleset történik. Akik ismerik a hegyeket, azt mondják, azért, mert sokan másznak felkészületlenül. Régen ez a sport a megszállottaké volt, akik tisztelték a hegyeket és a saját korlátáikat is tudták. Ma már a hegymászás köré szabályos turisztikai iparág épült ki. Amíg korábban egyszerre jó, ha a Cso-Ojun öt sátor volt az kívánják az ételt, ez gyorsítja a kimerülést, kihűléshez vezethet. száraz levegő A magashegyi levegő nagyon száraz, így sok vizet veszítenek az alpinisták. Pótlása nem egyszerű, vinni nehéz, olvasztáshoz is eszköz kell, amit cipelni kell. Besűrűsödik a vér, kiszárad a szervezet. hőmérséklet Ebben a magasságban, felhős időben vagy éjszaka akár mínusz 30-40fokra is eshet. Ez fogyásokat okozhat, és fokozott energialeadásra készteti a szervezetet, amely szintén kimerülést okoz. alaptáborban, most negyven is áll. Akinek pénze van, mehet. A segítők tapossák a nyomot, kötik a kötelet, még az is előfordul, hogy az oxigénpalackot is viszik a mászó helyett. Ettől persze ez a sport még nem lett kevésbé veszélyes, sőt. A hegymászók szerint a magashegyekben teljesen egyértelműen tapasztalható a klímaváltozás és az időjárás is annyit változott, hogy az egyik legnagyobb kockázati tényezője az expedícióknak. Erőss Zsolt kétségtelenül a legeredményesebb magyar hegymászó volt. A világ 14 nyolcezer méter feletti csúcsából megmászott tízet. Kettőre már műlábbal jutott fel. A veszélyes Nanga Parbatot, 8125 méter, pedig teljesen egyedül, háttércsapat nélkül, új úton mászta meg, ezzel kivívva Re- inhold Messner elismerését is. A Föld legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek első magyar meghódítója volt. Lapunknak adott interjújában beszélt arról is mit adott számára a hegymászás. „A legtöbb amit adott, hogy vonzók a nyolcezresek AZ ELSŐ expedíciót egy 8000 méternél magasabb hegy megmászására, Albert F. Mummery és J. Norman Collie szervezték 1895-ben és 1986 volt az az év, amikorra Reinhold Messner mind a 14 hegyet megmászta. Ez azóta 22 nemzetnek sikerült, a magyar még nincs közte A magyarok a világ nyolcezre- sein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A Kan- csendzönga meghódításával már csak az Annapurna és a K2 van hátra a nyolcezres hegyek közül. a kancsendzönga Tibet és India határán 8560 méteres szent hegy. A világ harmadik legmagasabb hegye a Himalájában. Egészen 1852-ig a Kancsendzöngát tartották a világ legmagasabb hegyének, de a William Lambton által megkezdett és George Everest által folytatott nagy háromszögelési felmérést követően visszacsúszott a harmadik helyre, ekkor lett a Cso- molungma, illetve a K2 az első két helyezett. 1955-ben hódították meg először. kijelölte az életemet. Nem kellett gondolkodnom, hogy mi az életem célja és értelme, mert tudom, hogy a hegymászás az. Szerintem ahhoz, hogy valaki egészséges életet éljen, fontos, hogy az embernek olyan feladatok legyenek az életében, amelyeknek szeret és képes megfelelni. És hogy mit vett el? Az egyik lábamat. Több barátomat. És azt is tudom, hogy mindent elvehet. Ez a sport ugyanis az improvizációról szól. Minden azon múlik, hogy egy veszélyes, életveszélyes helyzetben, az ember agya a legjobb megoldást dobja-e ki, de ez mindig csak utólag derül ki.” Az elmúlt tíz évben 19 magyar hegymászó vesztette életét. Közülük Ausztriában és a Himalájában is heten haltak meg. Nyolcezer méter felett: ez már a halálzóna Acsarkodunk? Nem! Barátkozunk. NÉMELYEK BIZTOSAN azt gondolják rólam: megbolondult ez a csaj? A vetélytarsát reklámozza, amikor önmagát kellene, pláne most, hogy közeleg a Könyvhét? Igen, kedves olvasóim, megbolondultam. Pontosabban bolond vagyok, ami jelen esetben az átlagtól eltérővel egyenlő. Utálok azon az úton járni, amire a többség rámutat: ezt tessék használni, különben irgum-burgum. sajnos kis hazánkban ez az út egy meglehetősen keskeny ösvény. A szélét ráadásul hatalmas távolság választja el a kerítéstől, amit már tényleg tilalmas áthágni, mert azzal jogos érdekeket, érzékenységeket sérthetünk meg. De a kerítésen belül léteznie kellene a játéktérnek, amit az átlagtól többé-kevésbé elütő egyedek nyugodtan használhatnak. Itt azonban a közvélemény mindenáron vissza akarja őket tuszkolni az ösvényre, elbitorolva az Óz jelmondatát: „mindig a sárga úton!” Pedig jelen esetben az nem a jó célhoz vezet, csupán a megfeleléshez ■ az elvárásoknak. de félre a metaforákkal, lássuk, miről van szó. Pontosabban kiről. Bauer Barbaráról, kedves író kolléganőmről. A tavalyi Könyvhéten ismertem meg, akkor jött ki a légikisasszonyok kalandjait elmesélő regénye. Szórakoztató irodalom a javából, amire, amióta csak könyv a könyv, mindig igény volt. S mivel Barbi hajdan légi utaskísérőként dolgozott, sok ezer órát töltve a levegőben, ő aztán tudja, mi a dörgés, valamint, hogy a felhők felett mindig süt a nap. Számára ezek nem üres közhelyek, hanem maga a megélt élet. így hát regényeiben (mert azóta írt még egyet) a négy főszereplő romantikus vagy éppen prózai kalandjainak sem pusztán a fantázia az alapja. szóval arról beszélgettünk Barbival, mi lenne, ha mi nem rivalizálnánk. Hanem támogatnánk egymást. Ahelyett, hogy sandán lesnénk, ki hol van a sikerlistán, vagy féltékenyen találgatnánk, vajon a másiknak hány könyvét vették meg, netán egymást letiporva könyökölnénk be magunkat a sajtóba, inkább elmennénk egymás könyvbemutatóira, dedikálására. így is tettünk a tavaszi Könyv- fesztiválon. Szombaton Barbi jött hozzám, apró hátizsákjában cipelve a könyveimet, vasárnap én mentem hozzá. Akkor ő írt nekem ajánlást a regényeibe. Még le is fo- tózkodtunk, először ketten, aztán egy közös rajongónkkal hárman. A hölgy azt mondta: „ti tartjátok bennem a lelket.” Talán a legszebb bók, amit író kaphat. Ha nincs Barbi, ez sem lett volna. sikerült annyira egy hullámhosszra kerülnünk, hogy, hogyhogy nem, még össze is öltöztünk. A második napon mindketten lilában virítottunk, teljesen véletlenül, mert ezt aztán tényleg nem beszéltük meg. Csinik voltunk és mosolygósak, sokan lájkoltak minket a Facebookon. Naná. Nekem is tetszik, ha vetély- társak acsarkodás helyett barátkoznak. A hétköznapokban szintén segítünk egymásnak, például kicseréljük tapasztalatainkat, mit hogyan érdemes csinálni a profiloldalunkon. Egyikünk sem gondolja, hogy leesik a karikagyűrű az ujjúról, vagy a fejéről a korona, ha megosztja tudását a másikkal. Nekem vesszőparipám, és, ha csak tehetem, fennen hangoztatom: a kollégákért mindent! író az írónak tehát nem mindig vájja ki a szemét. Látják? Pedig ez is versenyszakma. De azt hiszem, hosszú távon az térül meg, ha összefogunk, ha szolidárisak vagyunk egymással. Mindenesetre annál biztosan jobb érzés, mint nemtelenül vetélkedni, elnézni a másik feje felett, pláne elgáncsolni a másikat. Nem mondom, nagy projekt ez, megkíván némi képességet arra, hogy tovább lássunk az orruknál. Koszi, Barbi, hogy ehhez partner vagy!
