Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-25 / 70. szám

Megszakadt a tavaszi jó sorozat labdahúgó-nb ii. nyugati csoport Gyirmóton kapott ki az idén még veretlen Rákóczi II. Az NBII. Nyugati cso­portjának 19. fordulójában a Kaposvári Rákóczi FC má­sodik együttese Gyirmóton szenvedett vereséget. Klein Péter Lüktető iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét fél előtt adódtak a lehetőségek. Az el­ső találatot a hazaiak védője, Csizmadia szerezte, de mégis a kaposváriak örülhettek, hiszen a szőke játékos a saját kapujá­ba csúsztatott (0-1). Pár perccel később jött az újabb hazai gól, ezúttal azonban a Rákóczi ka­puját vette be Gévay, egy szög­let után (1-1). A második játék­részre sem hagyott alább a len­dület, Posza bravúrjának és a kapufának is köszönhető, hogy nem szerzett előnyt a Gyirmót. Azonban az 50. percben már Posza sem tudott segíteni csa­patán, Magasföldi zörgette meg a hálót egy szabadrúgása után (2-1). Az utolsó félórába lép­ve Bőle Lukács kezdett egyéni vállalkozásba, próbálkozását pedig siker koronázta, ezzel újra egyenlő volt az állás (2-2). A mindent eldöntő találatot vi­szont a hazaiaknak sikerült megszerezniük Illés révén, ez­zel szakítva meg a Kaposvár ta­vaszi menetelését. GYIRMÓT FCGYŐR­KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC II. 3-2 (1-1) Győr-Gyirmót, 300 néző. V.: Mészáros I. (Márton, Mohos). gyirmót: Deli - Regedei (Var­ga L., 73. p.), Csizmadia, Balog Z., Gévay - Cseri, Tölgyesi (Erős G., 67. p.), Lázár P., ülés (Nagy II G., 85. p.) - Magasfóldi - Oross. ve­zetőedző: Csank János. kaposvári Rákóczi fc ii: Po­sza - Kuckó (Földes, 70. p.), Ped- ro, Zmukics, Kiss A. - Fotiasz (Horváth Á., 85. p.) - Khaly, Bőle, Böjté P., Házi (Böröczky, 80. p.) - Moustapha. vezetőedző: Barna László. gólszerzők: Gévay (25. p.), Magasfóldi (50. p.), Illés (79. p.), illetve Csizmadia (19. p. - öngól), Bőle (61. p.). csank János: - Kiváló mér­kőzést játszottunk, amit védel­münk bizonytalansága tett ne­hézzé, de megérdemelt győzel­met arattunk szervezett vendé­geinkkel szemben. BARNA LÁSZLÓ: - JÓ iramú mérkőzés volt rengeteg helyzet­tel mindkét kapu előtt. Kicsit csalódott vagyok, hiszem akár mi is megnyerhettük volna. Sajnos, mi kaptuk a mindent eldöntő, harmadik gólt, ami­nek köszönhetően vesztesen hagytuk el a pályát. Tanulsá­gos találkozó volt, mivel egy jó csapat ellen játszottunk, tele Moustapha (elöl) bár jól játszott, ezúttal nem tudta növelni góljai számát egykori NB I-es labdarúgókkal. Nálunk rengeteg fiatal kapott lehetőséget, akik bizonyították, hogy a jövőben is lehet rájuk számítani. A két félidő alapján méltó ellenfele voltunk a Gyir- mótnak. A futómennyiséget ki kell emelnem, s ehhez még hoz­zá kell adnunk a jó egyéni tel­jesítményeket is. Támadásban előjöttek azok a begyakorolt be­indulások és kontrák, amiket a továbbiakban tudunk majd ka­matoztatni. TOVÁBBI EREDMÉNYEK A 19. FORDULÓBÓL: FC Ajka-Veszp- rém FC1-2 (0-2), Paks II.-Pus- kás Akadémia 0-2 (0-1), Szom­bathelyi Haladás Il.-Sopron 0- 1 (0-1), Duna FC Tatabánya- Aquital-Publo Csákvári TK 1- 0 (1-0). SzTK-Erima-ZTE 3-2 (2-2), Kozármisleny-Ba- jai LSE 3-0 (1-0), Győri ETO FC II.-BKV Előre FC 0-0. 1 NB II. Nyugati csoport 1. Puskás Akadémia 18 14 4 0 41 ■12 46 2. Kozármisleny IS 12 3 3 37 US 39 3. Ajka 18 10 6 2 25 13 36 4. Oytrmét 18 9 5 4 37 28 32 5. Szigetszentm. 18 10 0 8 31 28 30 6. Zalaegerszeg 18 8 3 7 27 24 27 7. Haladás 18 7 6 5 29 24 27 8. Tatabánya 18 7 6 5 25 23 27 9. Veszprém 18 7 4 7 36 30 25 10. Csákvár 18 7 2 9 22 '27 23 11. Sopron 18 5 6 7 22 28 21 12. Kaposvár II. ' 18 4 6 8 19 28 18 13. Gyári ETO II. 18 4 5 9 25 28 17 14 BKV Bőn 18 J 6 10 18 34 12 15. Paksit 18 2 4 12 14 33 10 16. Baja 18 2 2 14 19 51 * Két összecsapás is elmaradt a havazás miatt labdarúgő-nb in. dráva csoport Hatalmas pofonba szaladt bele Pécsen a Balatonlelle SE együttese A vasárnapi havazás miatt a Nagybajomi AC-Szentlőrinc és az FGSZ Siófok II.-Bonyhád mér­kőzés is elmaradt. Előbbit má­jus nyolcadikán pótolják majd. A Nagyatádi FC tovább folytatta harcát a harmadosztályú tagsá­gért, és Nagybaracskán gyűjtöt­te be az újabb három pontot. A sereghajtó Balatonlelle SE nagy vereségbe szaladt bele a bara­nyai megyeszékhelyen. HÍDSC­NAGYATÁDI FC 1-3 (0-2) Nagybaracska. V.: Bánfai. nagyatádi FC: Freischmid - Szabó Sz., Dekanics, Csongár, Kiss J. - Akácsos, Galamb (Kis R, 90. p.), Pákái (Mixtai, 85. p.), Márton - Nagy G. (Kovács G., 76. p.), Niko- lics. vezetőedző: Papp Zoltán. GÓLSZERZŐK: Füleki (61. p.), ill. Dekanics (19. p.), Nikolcis (37. P-), Nagy G. (74. p.). PMFC-MATIAS II.- BALATONLELLE SE 8-1 (4-0) Pécs. V.: Éreth. BALATONLELLE SE: Varga Sz. - Kovács D., Kenéz, Stoc- ker, Földes (Németh P., 61. p.) - Gál, Sylla (Bodrogi, 61. p.), Galgóczi, Nagy G. (Jutái, 69. p.). - Balogh L., Petronovics. vezetőedző ; Készéi Ferenc. gólszerzők: Stojmirovics 2 (25. és az 53. p.), Kovács A. 2 (33. és a 71. p.), Oláh (44. p.), Manjrekar (45. p.), Horváth G. (63. p.), Okoronkwo (65. p.). TOVÁBBI EREDMÉNYEK AZ NB III. DRÁVA CSOPORT 16. FORDU­LÓJÁBÓL: Bölcskei SE-Tolnai VFC 5-0 (0-0), Dunaújvárosi PA- SE-Komlói Bányász SK 1-0 (0-0), TOLLE UFC Szek- szárd-Dombóvári FC-Rutin 2-1 (1-0). ■ Klein Péter 1 NB III. Dráva csoport 1. UFC Szekszárd 15 13 2 0 36-8 41 2. Dunaújváros 15 11 2 2 49-9 35 3. Komlói Bányász 15 10 1 4 25-16 31 4. Bölcskei SE 15 9 3 3 29-15 30 5. PMFC-Matias II. 15 8 2 5 30-16 26 6. Nagyatádi FC 15 7 3 5 25-21 24 7. Szentlőrinci SE 14 7 1 6 24-17 22 8. Dombóvár 15 4 5 6 19-22 17 9. Nagybaiomi AC 14 4 2 8 13-29 14 10. Bonyhád VIC 14 3 4 7 18-27 13 11. Híd SC 15 3 2 10 23-33 11 12. FGSZ Siófok II. 14 3 2 9 15-42 11 13. Tolnai VFC 15 2 3 10 16-41 9 14. Balatonlelle SE 15 2 2 11 11-37 8 HÍRSÁV Borsos Dávid kikapott az Európa-bajnokságon birkózás Kozák Istvánhoz hasonlóan a szombaton sző­nyegre lépett másik három magyar, a kötöttfogásúak 96 kg-os kategóriájában szereplő Kiss Balázs, a nehézsúlyú (120 kg) Lám Bálint és a Kaposvári Ne­hézatlétikai SE sportolója, az 55 kilós Borsos Dávid is kikapott első meccsén a Tbilisziben zajló birkó­zó Európa-bajnokságon. A Borsost verő bolgár Alek- szandar Kosztadinov fehér­orosz versenyzőtől kapott ki, így a kaposvári sportoló sem folytathatta szereplé­sét az Eb-n. ■ A dobogó tetején állt a magyar kardcsapat vívás A magyar válogatott nyerte a vasárnapi csapat- versenyt a férfi kardozók moszkvai Világkupa-verse­nyén. A Szilágyi Áron, Gé- mesi Csanád, Iliász Nikolász, Gáli Csaba összeállítású együttes a 16 gárdát felvo­nultató viadal fináléjában a házigazda oroszok ellen csa­tázott. A döntő végén 44-44- nél kiegyenlítettek a ha­zaiak, majd óriási izgalmak közepette Szilágyi bevitte a mindent eldöntő találatot, így a magyaroké lett a diadal. A férfi kardválogatott idén már másodszor nyert Vk-t, feb­ruár 10-én Madridban is a dobogó tetejére állhatott, egy héttel később, Padovában pe­dig ezüstérmesként zárt. ■ Vettel nyerte a malajziai vb-futamot autósport A világbajnoki cím­védő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte az idei For- ma-l-es szezon második futa­mát, a vasárnapi Malajziai Nagy­díjat, és ezzel a vb-pontverseny- ben is az élre állt. A 25 éves, há­romszoros vb-győztes verseny­ző mögött csapattársa, az auszt­rál Mark Webber végzett a má­sodik, Lewis Hamilton, a Mer­cedes brit pilótája pedig a har­madik helyen. Vettel pályafutá­sa 27. futamgyőzelmét aratta. A vb-pontversenyben két futam után Vettel mögött az ezúttal he­tedikként záró Ráikkönen lett a második, Webber pedig a har­madik. A szezon április 14-én, a Kínai Nagydíjjal folytatódik. ■ Edzőmeccseken hangoltak labdarúgás Pénteken már tétmérkőzés vár a csapatokra Mindkét somogyi, első osz­tályú együttes pályára lépett a válogatott szünetben. Az FGSZ Siófok pénteken, a fővá­rosban, mérkőzött meg a Bu­dapest Honvéd együttesével, és 5-3-as vereséget szenve­dett. A Kaposvári Rákóczi FC pe­dig a szerb élvonal 12. helyén álló FK Hajdúk Kula csapatával találkozott szombat délután. A somogyi zöld-fehérek kétszer is bevették az ellenfél kapuját, de a játékvezető mindkét alkalom­mal - les miatt - érvénytelení­tette a találatokat. Ezzel a Kaposvári Rákóczi FC együttese gólnélküli dön­tetlennel, az FGSZ Siófok pe­Van még megbeszélnivaló Siófokon dig vereséggel hangolt a foly­tatásra. Pénteken, a somogyi zöld-fehérek a Lombard Pápát fogadják 17 órától, a Bala- ton-partiak pedig a Videoton otthonában vendégszerepei­nek majd 19 órától. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC­FK HAJDÚK KULA 0-0 Kaposvár, Rákóczi stadion 100 néző. V.: Berger. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC: Haj- duch (Campar, 54. p.) - Oku- ka, Kovács 0. (Kovacsics, 75. p.), Bank (Zámbó, 54. p.), Ján- vári - Pavlovics, Safaric, Ba­lázs B., Horváth T. (Haruna, 62. p.) - Vrucina (Waltner, 54. p.), Oláh. vezetőedző: Pruk- ner László. ■ Klein Péter HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGnmt .. ^ nemzetközi ptoztranszfer I \J U ■ I L—. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 301.50 308.49 USD 234.00 240.99 CHF 248,00 254,99 ÉRVÉNYBEN: március 22. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS BEJCZI ISTVÁN és neje BODOR MÁRIA ma ünnepli 35. házassági évfordulóját® Ezúton köszöntik sok szeretettel, jó egészségeués. hosszú, boldog éveket kívánva: gyermekei és unokáiijF L Magyarország-Románia 2-2 x 2. HoHancfa-Esztorgág _____3-0 1 3. Motdova-Montenegró 0-1 2 4. Csehotszág-Dánia_______0-3 2 5. Svédorszag-irország 0-0 x 6. Eszak-írország-Oroszo. törölve helyette: 3- sz. pótmérkőzés_________ 7. Bo8znjaH.-6öröeoivág 3-1 1 8. Lengydország-Ukrajna_____1-3 2 9. Spanyotország-Fmnofszag 1-1 x 10. Macedónia-Belgium____0-2 2 11 Skócia-Wales__________1-2 2 12 . Franciaország-Gmzia______3-1 1 13 . Argentína-Venezuela 3-0 1 +1 Uruguay-Paraguay_______1-1 x pó tmértözések: , 1 Kalunibia-BolMa 5-0 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom