Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-26 / 71. szám
Betegeskedő Somogy megelőzés Létbiztonság kell, hogy odafigyeljünk magunkra A jó közérzetért alaposan meg kell dolgozni. Egyre népszerűbben a konditermek Kaposváron is A legfontosabb szűrővizsgálatok a különböző korosztályoknak Csaknem 35 ezer fővel csökkent Somogy lakossága 1985 óta. A jelenlegi, valamivel több, mint 315 ezer somogyi egészségi állapota pedig kritikus. A sokkoló adatok a Somogy Megyei Kormányhivatal és népegészségügyi szakigazgatási szerve hétfő délelőtti egyeztető fórumán hangzottak el Kaposváron. Amelyet éppen az előbbi mutatók miatt azzal a céllal hívtak össze, hogy megyei egészségügyi prevenciós együttműködést kezdeményezzenek szakmai, oktatási és civil szervezetek, önkormányzatok között. Továbbá, hogy valamennyi somogyi településnek legyen egészség- terve.- Kiemelkedő mértékben, 43 százalékban életmódunk befolyásolja egészségi állapotunkat - mondta Szöllősiné Maler Mónika népegészségügyi munkatárs a fórumon -, ám nem elhanyagolhatók az egészségi állapotunkért 19 százalékban felelős környezeti hatások sem. Az ide tartozó társadalmi és gazdasági mutatók is rendkívül erősen befolyásolják ugyanis életmódbeli döntéseinket: aki létbizonytalanságban él, nem valószínű, hogy az egészséges táplálkozást, testmozgást fogja választani. Ennek fényében megyénk kritikus népegészségügyi helyzetét alátámasztandó Szöl- lősiné Maler Mónika Somogy társadalmi, gazdasági viszonyait elemezve hangsúlyozta: az országos és régiós átlagnál is kedvezőtlenebb foglalkoztatási ráta jellemző Somogyra. igyekeztünk összegyűjteni a legfontosabb szűrővizsgálatokat, s hogy azokon mely korosztálynak milyen gyakorisággal kellene részt vennie. Az általunk közölt sorrend nem jelent fontossági sorrendet, ám kialakításában segítségül hívott szakembereink abban határozottan egyet értettek, hogy az évenkénti vér-illetve vizeletvizsgálat mindenképpen ajánlott. Ezen kívül negy- Alacsony a foglalkoztatás, az átlagkereset, az egy főre jutó GDP is lényegesen kedvezőtlenebb Somogybán, mind a régióban, illetve az országven év felett szintén évente ajánlott a tüdőszűrő, a szájüregi daganatok szűrése, illetve férfiaknál a prosztatavizsgálat kétévente. Koleszterin- szint-mérést viszont már 21 év után kellene végeztetni háromévente. A bőrrákszűrést már húsz éves kortól ajánlják évente, s a vérnyomásmérés is ajánlott húsz évtől, de minden háziorvosi látogatásnál. A nőknél a méhnyakrákszűrést bán - mondta. - A 15 évesnél fiatalabb korosztály és a munkaképes korú férfiak létszámának csökkenése pedig előrevetíti az eltartó és eltartott 25 év felett évente kell végeztetni, a vércukorszintmérés is 25 év fölött ajánlott természetesen férfiaknak is. Ez utóbbit 45 év felett félévente ajánlják. Csontritkulás-vizsgálatot a nők a menopauza után évente, a férfiak hetven éves kortól kérjenek. A mammográfia vizsgálata nőknél 45 év fölött ajánlott, a vastag- és végbél- rákszűrés pedig kétévente a férfiaknál is. lakosság arányának fokozatos romlását. Ami minden területen éreztetni fogja a hatását, és összefogást sürget. ► 3. OLDAL VEGYE ÉSZRE! Vegye észre a devizahiteleseket a bala- tonőszödi kormányüdülőben! A tegnap híre, hogy az épülő ácsai lakóparkot egyelőre nem tudják benépesíteni (igen drága melléfogás), s máris megszületett a mentőötlet: felmérik az állami üdül& két, hogy melyikeket lehetne átalakítani lakásokká, ahol a devizahitelüket fizetni nem tudó, otthonukat emiatt elveszítő családokat elhelyezhetnék. Nem tudni, a Gyurcsány idejében elhíresült őszödi üdülőt is kiszemelték-e erre, ám tény, hogy Orbánék messze elkerülik az objektumot, úgyhogy akár...így vagy úgy, egy balatoni állami üdülő azért mégse az ócsai préri, s ez a leendő beköltözőknek se mindegy. Ha volna hozzá kedvük, akár így is felkiálthatnának majd: micsoda kilátások! (fi) Behavazott utak a megyében forgalom Egymást érték a közlekedési balesetek Tízmilliók a kaposvári röplabdás-utánpótlásért Somogybán hétfőn újra intenzíven havazni kezdett, erősödő szelet és hóátfúvásokat jeleztek a szakemberek. Megyénk útjain egymást érték a közlekedési balesetek, a buszok ki- sebb-nagyobb késéssel közlekedtek, s tekintettel a helyzetre, délután kamionstop lépett életbe. Jutában egy autóbusz és egy kistehergépkocsi ütközött, személyi sérülés nem történt. Ka- posmérőben két karambol volt, Kaposváron, a Füredi csomópontnál is járművek ütköztek. Mernye közelében a 67-es úton egy hókotró tehergépkocsiba hátulról belehajtott egy személyautó. Az ütközésnek nem volt sérültje. ► 3. oldal A télies tavasz szépsége a kaposvári belvárosban támogatás Bár még csak bő másfél éves múltja van a Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhelynek, mégis remek eredményeket - a külföldi és hazai sikerek mellett már két korosztályos országos bajnoki címet - tud felmutatni. A jövőben még szilárdabb lábakon áll majd az akadémia. Kaposvár város önkormányzata ugyanis a következő öt esztendőben éves szinten hat és félmillió forinttal támogatja a röplabdázó- kat, egyben biztosítja a sport- létesítmények teremhasználatát, ami egy évben megközelítőleg tízmillió forint. Az erről szóló dokumentumot hétfőn délután a Városháza dísztermében írta alá Szita Károly, Kaposvár polgármestere, valamint Horváth Éva, a Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely elnökasszonya. A Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely égisze alatt 13 csapatban jóval több, mint kétszáz gyermek püföli lelkesen és kitartóan a labdát szakavatott edzők irányítása mellett, az edzéseket pedig négy általános és ugyancsak négy középiskolában tartják. S ami külön örömteli: szinte nincs olyan hét, amikor ne tűnne fel egy-két új gyermek a tréningeken... ■ Fenyő G. iOLCÁUT y.. Ára: 150 Ft. Bőfizetve: 102 Ft r WWW.SONLINE.hu 2013. március 26., hedd • XXIV. évfolyam. 71. szám KÖZÉLETI NAPILAP i KERESSE ASONUNE.HÜ OLDALON: FELJELENTETTÉK A GYENESEI leila 1* r iH? BANK BERILL HANNA AZ EHETI ' 'v*', ELŐRELÉPETT SONLÁNY, SZAVAZZON! ►sonline.hu FOLDFOGLALu GAZDAKAT ► 4.oldal A VILÁGKUPÁBAN m. oldal . * HIRDETÉS : / , ■ "\ V ____________________;_________y \, 06jArís ^Keleti nyitás : Folytatódik a -T a turizmusban : tavaszi havazás, * , ... . : reggel mindössze Erdemes felfris: -1-3 Celsius-fok- sheni az orosz : ra és csúszós nyelvtudást a szál- : utakra kell számi- lodákban, egyre : tatunk. több a moszkvai ► io. oldal vendég. ► 5. oldal Ciprus: jön az ügyele^I ; igazság napja OLVASÓSZOLGÁLAT j Komoly rohamra --------■ 20/9689-444 : s zámíthat a cip- terjesztés : rusi bankrend- -----------» : szer kedden, ami- hirdetés : kor újra kinyit- --------«82/528-113 j nak a bankfió- e-mail: ; kok. ► 6. OLDAL sonIlne@sonIine.hu : Ön szerint háború zajlik a magyar : nemzet ellen? : Igen, megpróbál- aÉÉtflÉlfe. ; nak ellehetetlen!: tenl minket. . : magyar Ez az nak a ma- ! /kiivés-elgya,aLLg"lüfl -vV™ / mólét liZÜH OK'/ egy nagy ellensege. MM ■ -V^f ' FORRÁS: SONLINE.HU MAIS SPÓROL ÖNNEK A ^.P1' Á • . ^ * < Kaposvár. Fő u. 18. I tel.: 20/425-3498 | Beváltható: 2013. március 26-28-ig I VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ Másolt vagy egyeb módón sokszorosított ■ kupont nem all módunkban elfogadni. jg ■ Kuponok nem vonhatók össze. fc ■ Kupon csak a megjelölt időpontban Vágja ki az itt látható kupont, es 2013. jaj március 26-28-iga feltuntett kedvezmény- ■ nyel vásárolhat gyógyító féldrágaköves |j| láncot az Igazgyöngy Ékszerüzletben. gj MA is SPÓROL I 1 ; Viliiül Ilii : 9 770865 912022 13071