Somogyi Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-09 / 58. szám
2013. MÁRCIUS 9., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Gazdaság: körbeértek a vállalkozói központok ► Folytatás az 1. oldalról A múlt év januárjában az intézményeiktől szabaduló megyei önkormányzatoktól állami kézbe, a megyei intézményfenntartói központokhoz (MIK) kerültek, míg a rövid életű MIK-ek március végi megszűnése után ismét visszakerülnek az államtól (EMMI) megyéhez. A kormányülésen meghozott döntésről kiadott pénteki kormányhivatali tájékoztatás szerint mindez nemcsak célszerű, de logikus is. A megyék a jövőben alapvetően fejlesztési feladatokkal foglalkoznak majd, amihez - írják - jobban kapcsolódik az alapítványok tevékenysége is. Ez kétségtelenül igaz, bár ez a feladatuk a megyéknek 2012 januárja óta megvan, így a közalapítványok kétszeri tulajdonosváltásánál csak egy célszerűbb-logiku- sabb döntés lett volna, ha el sem kerülnek a megyei önkormányzattól. A megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok javarészt a megyei önkormányzatok, települési önkormányzatok és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapításával jöttek létre 1991 és 1996 között. Alapítói jogukat a megyei önkormányzatok gyakorolták, benne a kuratóriumi elnökség és a tagság meghatározásával. Miután a megyék közgyűlései pártdelegáltakból állnak, a kuratórium tagsága is általuk meghatározott szakemberekből állt. A múlt évben Horváth Ákos kuratóriumi elnököt Daxner Gábor váltotta, míg a központ-inkubátorház főigazgatója Csutor Ferenc visszahívása után Keresztes Péter lett. ■ B. T. Régiós utolsó a somogyi átlagnyugdíj nyugdíj A statisztikai hivatal adatai szerint tízezerrel kevesebb nyugdíjas él Somogybán, mint tizenkét éve. A nyugdíjak és a más ellátási formák összegét tekintve Somogy utolsó helyen áll a régióban: összege 2012 januári állapot szerint 85 és fél ezer forint volt. A somogyi átlagnyugdíj 7500 forinttal maradnak el az országos átlagtól. Törvénytelen rendeletek? szemétdíj Kaposvár után a városkörnyéket vizsgálódja a kormányhivatal ► Folytatás az 1. oldalról A kaposvári városkörnyék ön- kormányzatainak a hulladék- díj-megállapítási rendeletéiről kért tájékoztatást a minap a Somogy Megyei Kormányhivatal. A tudakozódás célját többször kérdeztük. Juhász Tibor kormánymegbízott azt írta, a somogyi önkormányzatok „hulladékkezelési díjszabásának rendeletalkotása ügyében - jelenleg is zajló - törvényességi vizsgálatokról, észrevételekről a kormányhivatal egyelőre nem kíván nyilatkozni.” Közben viszont nyilvánosságot kapott a kaposvári önkormányzat számára fogalmazott törvényességi felhívás (minap utasította vissza ezt a közgyűlés), ami viszont világos és alapos érveléssel vezette le, miért jogszabálysértő a megyeszékhely két ízben tett tavalyi, és a 4,2 százalékot ez évre vonatkozóan is meghaladó díjemelése. Egyes somogyi falvakban az a hír járja, az idei helyi hulla- dékdíj-rendeletük törvénysértő, és meg kell azt változtatni. Erre azonban írásbeli jelzéseket péntekig még nem küldött ki a kormányhivatal. A Kaposvár számára megfogalmazott terjedelmes törvényességi észrevétel lényege két fő megállapításban összegezhető. Kétszer egy évben nem lehetett volna díjat emelni (a díjfizetési időszak legkevesebb egy év). Kaposvár áprilisban emelt, a lakossági díjat mérsékelt 2,45, a közületit 6,89 százalékkal fejelve meg. A december 30-tól hatályos díjemelés különösen aggályos, hiszen ez a gesztus aligha 2012 utolsó két napjára akar hatással lenni (úgy tudni, ezt a két napos emelést is számlázták, sok kicsi sokra megy.) Viszont 2013-tól a miniszter hatásköre a hatósági- díj-kérdés, ennek hatását 2014 után látjuk majd. Ez évre a december 31-én meglévő díjértéket legfeljebb 4,2 százalékkal lehetett megemelni. Ennél többhöz kérelem, és a Magyar Energia Hivatal jóváhagyása kellett. Kaposvár a tavaszi emelést követő decemberi 7 százalékos lakossági és 15 százalékos közületi emeléssel túllőtt a célon a kormányhivatali érvelés szerint. A város szerint viszont, mondta el Kéki Zoltán címzetes főjegyző a miPET-man. A természet védelme 2015 után már háztartási kötelesség lesz nap, magasabb jogszabály rendelkezett arról, hogy a 2012-re váratlanul életbe lépett, és a településeknél zavart, a közcégeknél kiesést okozó díjmoratórium megszűnik. A kormány beavatkozásának ellehetetlenítő, és vé- leményes döntésekre kényszerítő hatását Kaposvár a Megyei Jogú Városok Szövetségén keresztül próbálta jelezni a kormánynak: a válasz mind a mai napig várat magára. A díjmoratóriumot tavaly áprilisban oldották föl, ám ha az első hónapok ínsége éven át megmaradt volna, az 22 milliós bevétel- kiesést hozott volna a KVG-nek. Mit élne át a KVG a 10 százalékos rezsicsökkentéstől, adódik a kérdés, ha így éli meg, amikor nem emelhet díjat. A kaposvári válasz is leszögezi, haszonkulcs-tar- talékok hiányában a közcégek nem tudnak versenyezni a tőkeerősebb vetélytársakkal. Kivé- reznek, ha nem emelhetnek. Kaposváron tavaly 9,45 százalékot emeltek, ezt kompenzáció nélkül egy egységes idei 10 százalékos rezsicsökkentés benyelné, és a KVG-t a tönk szélére juttatná. A tavalyi rekordév ellenére, amikor a 332 milliós 2011-es veszteség után 30 milliós pluszt ért el a cég. A vidék azonban ennek az árát érthetően nem szeretné átlagon felül fizetni. Ürítésenként 118 forint: különszerződést kötnek A lakosság egy része nem, vagy csak keservesen tudja kifizetni a szemétdíjat, és ahol igazán szegények az emberek, ott az önkormányzat is csak a templom egere után következik lehetősségben: ő sem tud segíteni. Simon- fán, és a közös önkormányzati hivatal nyolc településének többségén összeszorított foggal, de mégis megteszik: segítenek. Nyit- rai István bőszénfai polgármester szerint ha meghagyták a 15 ezres kommunális adót, célszerű, ha beszállnak a hulladékdíjba. Ürítésenként nettó 93 forintot vállalnak át a háztartási díjból. Horváth László címzetes si- monfai főjegyző szerint ezzel törvényesek maradtak a rendeletek, mert a lakosság számára csak nettó 271 forintot állapítottak meg (bruttó 344-et) a 120 literes kukákra hetente, ez pedig a 4,2 százalékos idei emelés korlátját nem sérti. Viszont a KVG nettó 93 (bruttó 118 forintos díjat) ürítésenként tőlük kér külön szerződés alapján. Ez még egy 400 lakosú kistelepülésen is megközelíti az egymilliós éves kiadást. De végül is ez is hulladékdíj. Amit ha összeadunk a lakossági díjhányaddal, bruttó 462forintos heti díjat kapunk. Ahol a háztartások önmaguk fizetnek ennyit, az a hulladékgazdálkodási törvény alapján kifejezetten érdekes kérdéseket vet föl a jogászok számára. . De az eredmény mégis az embereket érdekli majd a legjobban... A kormányhivatal vizsgálatai azért jelentősek a vidék számára, mert ez az az év, amikor már szinte mindenütt közvetlenül a lakosság fizeti a szemétdíjat. Ez az általában 20-26 ezer forint körüli éves díj vadonatúj háztartási közteher, amit ráadásul létfontosságban egy háztartás sem sorol a víz, a gáz, a villany közszolgáltatása elé, látványos nyűg mindenki hátán. Ez nem jó fejlemény már csak azért sem, mert a korszerű környezetvédelmi szemléletet rombolja, hizlalja viszont az illegális lerakók kövér hulladékhegyeit; ez már most megfigyelhető több polgármester szerint. ■ Balassa T. f CZENE ATTILA Tegyék jobbá a világot! virágárusnál jártam tegnap is, előttem beszélgetett két fiatalember. Egyikük még tűnődött, hogy vörös rózsát vagy lila jácintot vegyen-e, társa viszont türelmetlenül állt egyik lábáról a másikra. - Te nem veszel semmit? - fordult felé a fiú, kezében a rózsával.- Persze hogy nem! - vágta rá a másik. Férfinap sincs! ez persze nem így van egy kedves nyugdíjas kaposvári tanárnő szerint, aki a minap azt írta e-mailben: van férfinap is, méghozzá április 1 (a bolondok napja). NEM VICCNEK SZÁNTÁK, amit néhány órával később hallottam: e szerint nem is a Tel-Aviv-New York vonal (amit néhai Csurka István hangoztatott gyakorta) irányítja a világot igazán, hanem a nők. Nos, ha ezt sok férfi így is érzi, mert elgyengül egy jó ebéd után vagy az ágyban, az íróasztalok mögött keményen és kitartóan őrzi pozícióit „az erősebb nem ”. minap az Európai Parlamentben konferenciát tartottak a helyzetről. Ennek kapcsán az is kiderült: a nagyvállalatok vezérigazgatói székében Magyarországon egyetlen nő sem ül, az ügyvezető igazgatóságig 3,4 százalék jutottéi (az EU átlaga 16,8 százalék).' A nők ugyanabban a pozícióban kevesebb, Magyarországon átlagosan 18 százalékkal kisebb fizetést kapnak. A gyermekvállalási hajlandóság kifejezetten káros, mert utódonként 12 százalékkal csökken a jövedelem, már ha sikerül visszamenni szülés után a munkahelyre. Ráadásul a gazdasági válság is a nőket érintette a legérzékenyebben: alacsony fizetésük vásárlóértéke oly nagy mértékben lecsökkent, hogy egyre többen a segélyt vagy az esetleges feketemunkát válasszák. ÉN CSEREPES VIRÁGOKAT vettem, hogy minél tovább emlékeztesse a nőket arra: fontosnak tartom őket. Tőlük várom, hogy jobb legyen a világ. Aláírók kérték: csónakkikötő épül Szárszón kikötő Megtalálták a leendő csónakkikötő helyét Balatonszárszón, s egy mobil változat már az idei nyár végére felépülhet. Több tucat aláírással érkezett kérelem az önkormányzathoz csónakkikötő létesítésére. Érthető az igény, hiszen legálisan már csak kikötőben tárolhatják ladikjaikat. A hajózással és a vízügyi szervezettel is egyeztettek az önkormányzati vezetők, s a hatóságok elvi hozzájárulásukat egy mobil kikötő létesítéséhez adták. Azt tervezik azonban Szárszón, hogy később fix alapokon álló létesítmény is épülhet. Öt éven belül hozhatja be az árát a bérleti díjakból. ■ F. I. A Flextronics repítette Tabot munka A nagy elektronikai cégnek köszönhető az eredmény ► Folytatás az 1. oldalról A földvári városháza tájékoztatása szerint a legnagyobb munkáltató az elmúlt évben is az ön- kormányzat és intézményei voltak: 187 főt foglalkoztattak a kistérségben. A közmunkaprogramok maximális kihasználása révén huszonhármán kaptak éves munkalehetőséget Földváron. A város köszönőlevelet juttat el azoknak a cégeknek, vállalkozásoknak, melyek jelentős foglalkoztatással vették ki részüket e kedvező eredmény elérésében. Tab váratlanul előkelő helyezése a polgármester szerint egyértelműen a Flextronics tavalyi termelésfejlesztésének köszönhető. - A nagy elektronikai cég 2012-ben több dolgozót vett fel a szokásosnál, ez enyhítette jelentősen a munkanélküliségi rátát - így Schmidt Jenő. - 1200 helyett tavaly 1700-as átlagos létszámmal dolgoztak. S bár a felvettek száma a termelésük aktuális volumenétől függően nő vagy csökken, reméljük, hosszú távon is tartani tudják ezt a számot. ■ F. I. Munkanélküliek aránya a somogyi városokban (százalék) A tabi gyár több dolgozót vett fel Balatonföldvár 4,36 Zamárdi __5^8 Fo nyód __6^7 Ta b 6,83 Siófok __8^2 Földvári vita a díjról: kié legyen a dicsőség? ► Folytatás az 1. oldalról Köszönet a zenészeknek és a családjaiknak, amiért mélyen a zsebükbe nyúltak és ezáltal létrejött ez a rendezvénysorozat. Most már jó lenne valaminek közösen örülni...” Kapus János karnagy azt írja: „A dicsőség egyedül azokat a zenekari tagokat illeti, akik nem csak kitalálták és végigvitték a közönségdíjas tettet, hanem finanszírozták is! A Térzene Túra hárommillióba került, amit a város háromszázezerrel támogatott, a többit maguk a zenészek állták. A Túrisztikai Egyesületé az az érdem, hogy felismerte a marketingötlet különlegességét, és pályázott vele Földvár dicsőségéért. De tényleg örülök, hogy mindenki a magáénak érzi ezt a sikert, hiszen mind tettünk is érte. Például az is, aki „csak” szavazott. Köszönjük és hajrá, Földvár!” A vita végén Füsti-Molnár Sándor újból megszólalt: „Ha már eredményekről ír valaki, fényezi azt a környezetet ami közvetlenül érinti, akkor igenis meg kellett volna említeni az önkormányzat támogatását is. Itt nemcsak a 300 ezer forintra gondolok, hanem például a kétmillióra is, amit a fesztivál megrendezésére ad az önkormányzat. Tehát nem a zenekar érdemei ellen szóltam, hiszen azt maximálisan elismerem.” ■ F. I. V k A A 3