Somogyi Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-02 / 231. szám

4 MEGYEI KORKÉP 2012. OKTÓBER 2., KEDD Kilencvenkilenc éves már Salamon György, Nagyatád legidősebb polgára születésnap A Rinyamenti Szociális Gondozási Központ és a városi önkormányzat szer­vezte az idősek köszöntését Nagyatádon. Ormai István polgármester arról szólt, hogy a fiatalok há­lával tartoznak az időseknek a gondoskodásért, a szeretetért és az odaadásért. Örömét fe­jezte ki, hogy a város idősko­rú lakosai mind többet törőd­nek városukkal, mind többen veszik ki részüket annak sor­sának alakításában. Az önkor­mányzat tiszteli az időseket, hisz fontos értéket képviselnek a nyugdíjasok. ■ A nagyatádi szépkorúak közül egyre többen veszik ki részüket városuk sor­sának alakításában. Ta­pasztalataikra, bölcsessé­gükre, vidámságukra nagy szükség is van. Ez­zel jó példát mutatnak a következő nemzedéknek. A polgármester Simonovics Józsefnével, a gondozási köz­pont igazgatónőjével köszöntöt­te a város jelen lévő legidősebb lakosát, Salamon Györgyöt, aki november közepén tölti be a századik életévét. Az alkalomhoz illő népdal- feldolgozással szerepelt a Tuli­pán Dalkör és a Zeneiskola ka­maracsoportja. Nagy tapsot kaptak a fürjecskés Csipetke csoport táncosai és Kardos Pet­ra versmondó. Lebárné Buváry Andrea érzelmes dalait Máté Attila kísérte gitáron. A vendé­gek együtt énekelték az ismert dalokat a Galagonya Együttes­sel. ■ Györke József Tisztelői köszöntik Gyuri bácsit Várostörténeti séta, kiállítás és koncert Fonyódon program Várostörténeti sé­ta, kiállítás és zongorakoncert volt a Fonyódi Múzeum szerve­zésében. A séta a kikötőből in­dult Varga István könyvtáros, helytörténész vezetésével, érin­tette a Kripta-villát, a Plébánia- templomot, a fonyód-bélatelepi villasort, s a Természetvédelmi és Helytörténeti Gyűjteményt. A túra másfél órája alatt az ér­deklődők betekintést kaptak Fonyód múltjába, az útvonal ál­tal érintett épületek, utak, em­lékhelyek történetébe. A mú­zeumban Simon András grafi­kusművész alkotásaiból nyílt kiállítás. A programsorozatot Lévay Péter Chopin-hangverse- nye zárta. ■ V. E. Búcsú a harminckét fogunktól fejlődés Egyre kisebb fogaink funkciója, így az evolúció során is csökken a számuk Népbetegséggé váltak a kü­lönböző fogászati problémák. A lyukas fogakon kívül ma már egyre gyakrabban van szükségünk a szájsebészeti beavatkozásokra is. Jeki Gabriella Kezüket tördelve várakoznak a páciensek a szájsebésze­ti rendelés ajtaja előtt. Nem tudják, de érzik, hogy az el­múlt ötven évben egyre rom­lik a szuvas fogakhoz kapcso­lódó index, melynek fő okait egy négyes halmaz - az idő, táplálkozás, fogtisztítás, ge­netika - határozza meg. Egy szájsebészeti szakrendelé­sen akár hatvan-száz beteg is megfordulhat, de ehhez a ma­gas betegszámhoz a gócbeteg­ségekhez társuló kivizsgálá­sok is hozzájárulnak. Sokan nem tudják, hogy a bölcses­ségfogak betegsége további egyéb társult betegséget okoz­hatnak anélkül, hogy fogfá­jást okoznának. Ilyenek lehet­nek a hajhullás, ízületi beteg­ségek vagy bizonyos bőrgyó­gyászati kórképek. Ezért is nagyon fontos ezek kiszűrése. Az esetek többségében azonban a bölcsességfogak rendellenessége fájdalmas pa­nasszal jár. Ilyen lehet a fog­sor egészére kiterjedő nyomó fájdalom, vagy a fog környeze­tében lévő ínygyulladás, száj­nyitási korlátozottság, nyirok­csomó-duzzanat. A' rengeteg páciens alaptermészetétől fog­va fél az orvostól, aki bár fú­róval, vésővel is fel van fegy­verkezve, mégis nekünk segít. Ahogyan az evolúció is.- Ezt bizonyítja a Bolk-fé- le terminális redukció elve, mely szerint a maradó foga­zatban eltűnnék az egyes fog­csoportok utolsó tagjai, így a leggyakrabban hiányzó fogak a felső oldalsó kismetszők, a második kisőrlők és a böl­csességfogak is - tájékozta­tott Szökendy Tamás szájse­bész. - Ennek oka, hogy egy­re kisebb a fogaink funkciója, az évek alatt változott. Gon­doljunk csak az ősemberre, aki tépett, vágott a fogaival, melyeknek ma már nincs ak­kora igénybevétele mint egy­kor. Ennek megfelelően egy­Szökendy Tamás: az ősember még tépett, vágott a fogaival, melyeknek ma már nincs ilyen nagy igénybevétele re gyakrabban tapasztalható, hogy ma már hiányzik a pá­ciens egy-egy bölcsességfoga, és ha van is, azzal általában problémája van. Ez a fog vagy előredől, elfek­szik, esetleg vertikálisan he­lyezkedik el; ha kibújik nem elérhető, nem tisztítható, ezál­tal a fogszuvasodás áldozatá­vá válhat. Tanácsos bármine­mű bölcsességfog-problémá- val szájsebész szakorvost fel­keresni, és panoráma röntgen- felvételt készíteni, melyen fel­deríthetők a rejtőző veszélyek. Veszélyes lehet például egy vé­kony állcsont, amely hajlamos a törésre, vagy egy foggyökér­hez közeli ideg, amely akár véglegesen is sérülhet, ameny- nyiben nem megfelelő szakin­tézetben látják el.- Abban az esetben, ha egy bölcsességfog csak részben tört elő, oly módon, hogy az a páciens számára még nem ész­revehető, a száj baktériumai - melyek milliószám találhatók a nyálban - képesek kis rése­ken keresztül hozzáférni, és szuvasodást, gyulladást okoz­ni - tette hozzá a szakember. - Amennyiben a bölcsességfog eltávolítása szükségessé vá­lik, számolni kell ennek műté­ti kivitelezésével. A legnagyobb odafigyelés mellett is, tekintettel a külön­leges anatómiai helyzetekre, előfordulhat az eltávolított böl­csességfog helyén vérömleny, ami az állcsonti idegtörzset nyomva időszakos áll- és ajak­zsibbadást okozhat, mely idő­vel elmúlik. Ezért is nagyon fontos az alapos műtét utáni tájékoztatás a felesleges aggo­dalmak elkerülése miatt. Utá­na ajánlatos legalább egy hét szabadságot kivenni a lábado­záshoz. Bizonyos gyógyszerek szedése mellett kifejezetten tilos a bölcsességfogak eltávolítása mint minden szájsebésze ti mű­tétnél, fontos szempontokat kell szem előtt tartani. A szájsebész véleménye szerint nem győzik hangsúlyozni általános állapo­tunk felméréséta beavatkozás előtt. Ilyen például a cukorbe­tegség vagy bizonyos vérképző szervi betegségek, amelyeknél az antibiotikum védelem elen­gedhetetlen. Különös jelentősé­gű a vérhígító terápiában része­sülő betegek ellátása, hiszen itt belgyógyász szakorvos segítsé­gére is szükség van. kiemelten kell megemlíteni a daganatos betegségekben szenve­dő betegek ellátását is. Bizonyos gyógyszerkezelés mellett kifejezet­ten tilos bölcsességfogak eltávolí­tása, továbbá sugárkezelésben részesült páciensek esetében egy éven belül szintén komoly szövőd­ményekkel járhat még egy egysze­rű fogeltávolítás, nem is beszélve egy műtéti beavatkozásról. SZÁJSEBÉSZETI VONATKOZÁSAI miatt nem maradhat szó nélkül a fogászati implantátumok jelen­tősége. Annak ellenére, hogy ára - mely 100 ezer forint nagyság- rendű - miatt nagy tömegek számára jelenleg még nem meg­engedhető, egyre népszerűbbé válnak. Ez annak köszönhető, hogy számos esetben kiváltható segítségével a kivehető fogsor készítése. fogpótlás készíthető egész­séges fogak lecsiszolása nélkül, valamint ha teljes fogatlanság esetén kivehető fogsor viselésé­re kényszerülünk, annak rögzü­lését jelentősen növelhetjük. Folytatódhat a Zenefalu projekt megvalósítása fejlesztés Településmarke­ting, turisztikai látványossá­gok, helyi és épített környezet bemutatására irányuló marke­ting. Erre nyert ötmillió forin­tos támogatást Balatonmária- fürdő-Balatonkeresztúr Turisz­tikai Egyesülete sikeres pályá­zatával, a Balatongyöngye Vi­dékfejlesztési Egyesület LEA- DER Csoportnál. Horváth Anita turisztikai menedzser elmondta: a pályá­zat egyes elemeinek megva­lósítása idén elkezdődik, az egész projekt várhatóan 2013 végére fejeződik be. Terveik szerint a támogatás segítségé­vel folytatódik a Zenefalu pro­jekt megvalósítása. ■ V. E. Kendvencekkel az iskolába. Rendkívüli volt a sikere a kaposvári Toldi utcai iskola kisállat-bemutatójának. Tegnap a házi kedvencekre simogatni, pátyolgatni akaró gyermektömeg volt kíváncsi. És Garfild, Grappa, Sutyi, meg a többi állatka tűrték is a túláradó szeretetet, hiszen kis gazdijuk mindig ott volt a közelükben Pályaválasztási börze általános iskolásoknak toborzó Pályaválasztási Bör­zét szervezett a marcali Nosz- lopy Gáspár Általános és Alap­fokú Művészetoktatási Isko­la és a marcali kistérségi iro­da. A kistérségben tanuló hete­dik és nyolcadik osztályos diá­kok és szüleik Somogy és Zala megye középiskoláival, az ott lévő képzési formákkal, lehe­tőségekkel ismerkedtek. Az ér­deklődőket összesen tizenhét középiskola várta, rövid elő­adásokkal, filmvetítéssel, ké­pes bemutatókkal. A marca­li középiskolákon kívül érkez­tek még Kaposvárról, Csurgó­ról, Siófokról, Nagykanizsáról, Keszthelyről, Balatonboglárról, Barcsról és Fonyódról. ■ V. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom