Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
2012. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP 3 PANORÁMA Playboy az örökös elnök ügyes 11 éves fia nevén van 9 dubaji villa, 44 millió dollár értékben A képen a magyar miniszterelnök és (mellette jobbra) llham Aliyev egyaránt elégedett. A kapcsolatok, mint másutt is, kölcsönös előnyökre épülnek. HÍRSÁV Jubileumi turnén a 007-es sztárok az első James Bond-film bemutatásának 50. évfordulója alkalmából a 007-es filmsorozat sztárjai, köztük Roger Moore, hétfőtől a forgatási helyszíneken turnéznak. A 007 Days of Bond elnevezésű túrán korábbi Bond-lá- nyok - köztük Eunice Gay- son, Britt Ekland és Shirley Eaton valamint a főszereplő 007-es brit titkosügynök ádáz ellenfeleit alakító színészek is részt vesznek. Hetvenhat centi magas a legkisebb bika hetvenhat centiméter magas a világ legkisebb bikája, ami a túlélést jelentette számára. Az északír jószágot gazdája eredetileg hamburgertölteléknek szánta, ám mivel sehogy sem akart megnőni, úgy döntött, inkább megtartja „ölebnek”. Archie a mikrobika neve, és úgy érzi, ő a főnök, bekerült a Gui- nness-rekordok közé. Félmeztelen fotók miatt perelnek jogi eljárást indított Vilmos herceg, a brit trón várományosa és felesége, Katalin cambridge-i hercegnő egy francia pletykamagazin ellen, amely aznap fotókat közölt Vilmos félmeztelenül napozó hitveséről. A képek akkor készültek, amikor II. Erzsébet királynő unokája és Katalin az uralkodó néhai húga fiának franciaországi kastélyában nyaralt. A fotók némelyikén látszik, amint Katalin bikinifelsőjét levetve napozik az úszómedence mellett. A képeket a Closer című francia bulvármagazin hozta címlapján is. A leslfotósok őket sem kímélik Kivel üzletelt Orbán Viktor a baltás gyilkos kiengedéséről? Kicsoda Azerbajdzsán korlátlan ura, akihez Közép- Európa diktátorjelöltjei is tanulni járhatnának? Ács György llham Aliyev Azerbajdzsán 4. elnöke és miniszterelnöke 2003 óta. Apját, Heydar Aliye- vet követte, aki 1993-2003-ig volt Azerbajdzsán elnöke, korábban pedig az azerbajdzsáni KGB-t vezette. Az Új Azerbajdzsán Párt és a helyi nemzeti olimpiai bizottság elnöke. A baltás gyilkosból nemzeti hőst csináló Aliyev 1961. december 24-én született Bakuban. Iszlám vallású, 3 gyermeke van, a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanult, PhD fokozatot szerzett történelemből. Törökül, angolul, franciául és oroszul is beszél. Újsághírek (és az amerikai CNBC csatorna róla szóló dokumentumfilmje) szerint három gyermeke nevén van összesen 75 millió dollárt érő dubaji ingatlana. Ebből a 11 éves fia nevén van kilenc vízparti villa, 44 millió dollár értékben, ami egy átlagos azerbajdzsáni 10 ezer évi nettó fizetésének felel meg. Aliyev két lánya nevén van az Azerfon bakui telefontársaság, melynek 2007-ben 1,7 millió előfizetője volt, és az ország egyetlen mobilinternet-szolgál- tatója. Sokan hiszik úgy, hogy a család irányítja az azerbajdzsáni bankszektort is. A Szovjetunió 1991-es széthullása után 1994-ig llham Moszkvában és Isztambulban volt üzletember és híres playboy. Hatalmas adósságokat halmozott fel egy török kaszinótulajdonossal szemben. Ekkor, 1998-ban apja, az elnök 2008. január: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Davosban megbeszélést folytatott llham Aliyev azeri elnökkel. 2008. FEBRUÁR: Sólyom László köztársasági elnök meghívására állami látogatást tett Magyarországon llham Aliyev azeri elnök. 2008. július: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Azerbajdzsánba és Türkmenisztánba látogatott. 2008. szeptember: Bakuba tóelrendelte, hogy Azerbajdzsánban minden kaszinót zárjanak be. Megtehette. Fia, a mostani elnök hatalma még nagyobb, hiszen nem kell tartania egy majdani elszámoltatástól. A szavazók többsége ugyanis igent mondott az államfő korlátlan újraválaszthatóságának bevezetésére. így llham Aliyev akár élete végéig is hivatalban maradhat. Az országaink közötti kapcsolatok jók. Szijjártó Péter államtitkár nemrég tárgyalt Shahmar Movsumovval, az azeri Állami Olajalap ügyvezető igazgatójával. Találkozójukon arról beszéltek, hogy az alap készen áll Magyartogatott Szili Katalin, az Ország- gyűlés elnöke. 2009. január: Budapesten a nemzetközi Nabucco-konferenci- án részt vett llham Aliyev azeri elnök. 2010. SZEPTEMBER: Orbán Viktor miniszterelnök Bakuban részt vett azAGRI projekttel kapcsolatos csúcstalálkozón, és aláírta a Bakui Deklarációt. 2011. február: Németh Zsolt országra irányuló azeri befektetések finanszírozására, ehhez Budapestnek terveket és projekteket kell összeállítania. Á politikus kiemelte, az együttműködés Azerbajdzsánnal hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország csökkentse az energiafüggőségét, ezért a gazdasági vegyes bizottság segíti a Mól és az azeri SOCAR olajtársaság kooperációját. Az államtitkár beszámolt arról, hogy találkozott az azeri állami értékpapír-felügyelet igazgatójával is, és egyetértettek abban, hogy a két ország közötti reálgazdasági együttműködést pénzügyi kooperációval kellene kiegészíteni. parlamenti államtitkár vezetésével külügyi delegáció látogatott Azerbajdzsánba. 2011. NOVEMBER: SchmittPál, Magyarország köztársasági elnöke hivatalos látogatást tett Azerbajdzsánban, Bakuban tárgyalásokat folytatott llham Ali- yewel. 2012. július: Az azeri gazdaság- fejlesztési miniszterrel tárgyalt Szijjártó Péter. Szinmagyarok A lidl áruházlánc új reklámja szerint értéket őriz, termékei pedig már annyira magyarok, hogy a CBA és a Coop csak amolyan gyüttment errefelé. A Tesco háromnegyed részben magyar terméket árul, aki náluk magyarabb, az már csal. Aki az áruházláncok magyarságversenyét kívülről követi, lassan azt képzeli, a magyar vásárló bele nem harapna olyasmibe, amiben egy csepp külföldi eredet is van. Az öntudatos magyar a vonalkódot vizs- gálgatja, hogy magyarul beszéltek-e ahhoz a tyúkhoz, amelyik a tojást kitojta. tényleg ilyenek volnánk? Tényleg adnánk kétszer any- nyit egy doboz tejért, csak mert azt a határ innenső oldalán legelésző tehénből fejték? Undorodva megyünk el az olcsó Schwarzwaldrauch sonka mellett, mert nem tudtak neki egy tisztességes magyar nevet adni? Literszámra isszuk a nemzet új, szentkirályi kóláját, mert abban magyar fűszernövények vannak? ami azt illeti, nem, sőt. A magyar vásárló inkább megveszi a vattán érlelt holland „paradicsomot”, ha két forinttal olcsóbb. És letojja a tojás eredetét, inkább legyen lengyelesen áttetsző a sárgája, csak spóroljon vele valamit. A CBÁ-ban olcsóbbak a spanyol borok, fogynak is szépen. Miért vennénk magyar sört, ha a Jagerber- gerhoferbrau jellegű neveken olcsóbban jutunk kelet-ukrán italokhoz? Minden felmérés szerint a magyar az egyik legárérzékenyebb vásárló a térségben. kinek szól akkor a magyarkodás? Kivel kell elhitetni, hogy egy ismert német vagy brit világcég magyarabb a magyarnál? Csak nem azokkal a döntéshozókkal, akik rendszeresen kivételeznek a magyar cégekkel? legyenek erősek a külföldiek: itt nem a magyarságteljesítmény számít, hanem a nyers érdekek. A nemzeti színű festék kevés lesz. Magyar-azeri magas szintű látogatások az utóbbi négy évben A Stonehenge a legbalesetveszélyesebb figyelem Az autósok átlagosan 200 méteren át bámulnak kifelé a fejükből Kövér elefántokat fogyasztanak Indiában A Stonehenge a legbalesetveszélyesebb műemlék Nagy-Bri- tanniában az autósok számára: annyira elbambulnak látványától, hogy gyakran egymásba hajtanak. A vezetők merengési toplistájának második helyén az Észak angyala című hatalmas fémszobor áll Gatesheadben, a harmadik a Blackpool-torony. A negyedik a Skót-felföld - általában véve -, a londoni Big Ben az 5., a windsori kastély a 6., a londoni Tower híd a 7. A kétezer autósra kiterjedő felmérést egy biztosítótársaság végeztette. A megkérdezett autósok 34 százaléka vallotta be, hogy volt már balesete, vagy csak hajszál híján nem, amiatt, hogy elbámészkodott. 14 százalék fékez látványosságnál. A felmérésből még az is kiderült, hogy egy autós átlagosan 3,74 század másodpercre vonja el tekintetét az útról, és általában háromszor teszi ezt egy-egy látványosságnál, így 65 km/órás sebességet alapul véve 200 méteren át nem a vezetésre figyel. A Stonehenge 26 százalékos „sikerhányaddal” került a lista élére, a 2. és 3. helyezettek 18 és 12 százalékot kaptak. A biztosító adatai szerint az elbambulási karambolok során keletkező átlagkár 414 font (150 ezer forint) - adta hírül a brit The Daily Telegraph. ■ Az elhaladó autósok nem bírják levenni róla a tekintetüket elefántokat fogyasztanak Indiában: a templomok túlságosan elhízott példányait fogták fogyókúrára. A próbálkozás egy déli államban, Tamil Na- duban folyik, ahol a templomok A fogyókúra A templomok vezetői naponta rendszeresen sétáltatják elefántjaikat, legalább 5 kilométert ku- tyagoltatják őket. csakhogy egy elefánt a vadonban legkevesebb húsz négyzet- kilométeres területet is bebóklászik, hogy meglelje napi betevőjét, amely negyedtonnányi növényzet. szinte összes elefántja túlsúlyos. Az ormányosokat vallási okokból tartják a szent helyeken, gyakran használják őket ünnepeken szertartásokhoz. A leghájasabbak fél tonnával nyomnak többet, mint kellene, de akad olyan tehén, melynek 7 mázsa súlytöbblete van. Állatorvosok rámutatnak arra, hogy a fogság és az elhízás kéz a kézben járnak. Az elefántok a vadonban vagy 200 féle étket esznek - a legkülönfélébb gyümölcsöket, virágokat, gyökereket, gallyakat míg fogságban egyhangú a kosztjuk. Ráadásul olyasmiket is kapnak takarmányként, amelyek igen hizlalóak. ■