Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám

2012. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP 4 A HÉT TÉMÁJA törvényi szigor Az igények és a válság felülírta a temetkezési szokásokat. Van, aki milliókat is hajlandó fizetni egy kriptáért, de egyre többen vannak, akiknek temetésre sem futja. Egyre több urna kerül haza, ami csorbítja a kegyeleti jogokat. A törvénymódosítás rendet próbál tenni. JÖVŐRE REND LESZ A TEMETŐKBEN Januártól a mostaninál nehe­zebb lesz azoknak a dolga, akik a temető helyett inkább hazavinnék szerettük ham­vait. Az új törvény a szigo­rításon kívül az etikátlan temetkezési vállalkozóktól is megpróbálná védeni az em­bereket. Fábos Erika Néhány héttel ezelőtt Sió­foknál a Balatonban találtak meg fürdőzők egy urnát tele hamvakkal, de került már elő nemegyszer szeméttelepen vagy a Duna-parton is hasonló kegytárgy. Somogybán a hoz­zátartozók vesztek össze rajta, a család egyik része ugyanis azt állította, hogy nem tudott elbúcsúzni szerettétől, mivel a rokonok temetés nélkül haza­vitték az urnát. Nyíregyházán pedig a temetőben vették ész­re az elhunyt gyermekei, hogy eltűntek az édesapjuk földi maradványai. Az egyik megye- székhelyen most is folyamat­ban van az a per, ami azért indult, mert a helyi temetke­zési vállalkozó nem hajlandó elfogadni azokat a koporsókat, amelyeket a gyászolók a helyi koporsóüzemben jóval olcsób­ban vehetnek meg, mint amit ő kínál. Ez csak néhány példa, de mindennapos esetek, van tehát mit változtatni a temetkezés körül hazánkban. A közigaz­gatási és igazságügyi minisz­tériumban két törvény módosí­tásán is dolgoznak annak érde­kében, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatottak a gyászolók, és olcsóbb lehessen a temetés. „A jelenlegi, 1999-es szabá­lyozásból adódóan a kegyeleti jog biztosítása miatt van a leg­több feszültség, ezért a szak­mai szervezetek egyöntetűen a szigorítás mellett tették le voksukat - mondta Horváth Jó­zsef, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnö­ke. - A lakosság fele második vagy többedik házasságában él Magyarországon, de nemcsak ezért mindennaposak a családi viszályok, amelyek a temető­ben is tapasztalhatók. A jelen­leg hatályos törvény nem állít ezek elé különösebb akadályt. Az elszegényedés a magyar kegyeleti szokásokat, a kegyeleti kultúrát alapjaiban forgatta fel A temetési költségek alakulása (forint) Év Nettó Temetési költség átlagkereset (átlag) 1990 15600 23900 1995 25900 57600 2000 55800 110000 2005 103000 237000 2011 141000 287000 Egyszerűen rögzíti: „a hamva­kat tartalmazó urnát az elteme­tésre köteles személynek - ké­résére - ki kell adni. Az élet azonban nemcsak ebben halad­ta túl a törvényt, egyesületünk ezért nyújtotta be javaslatait tavaly és a törvénytervezetbe a lényegi javaslataink bele is kerültek.” A januártól életbe lépő mó­dosítás alapjaiban szigorítaná meg a rendszert. Eszerint csak akkor lehetne kiadni az urnát, ha az elhunyt kifejezetten így kérte a végrendeletében, vagy ha a gyászoló közeli hozzá­tartozói egybehangzóan meg­egyeznek és erről közjegyző előtt hiteles nyilatkozatot tesz­nek. „2005-ig évente ezer te­metésre számítva két-három urnát vittek haza a hozzátar­tozók, kifejezetten kegyeleti okokra hivatkozva - mondta Puskás Béla, a Dél-Dunántúli Temetkezési Egyesület elnöke. - A következő években foko­zatosan nőtt a hazavitt urnák száma, bizonyíthatóan szociá­lis okokból. Jelenleg Budapes­ten és néhány nagyobb vidéki városban 80 százalék, kisseb városokban 51 százalék körül van a hamvasztásos temetések száma. A kisebb települése­ken, falvakban azonban még mindig a koporsós temetés a gyakoribb. Sajnos az elszegé­nyedés a magyar kegyeleti szo­kásokat, a kegyeleti kultúrát alapjaiban forgatta fel. A haza­vitt urnák sorsa ugyanis nem nyomon követhető. Előfordul, hogy egy idő után beviszik va­lamelyik temetőbe és ott a csa­lád sírhelyén elássák.” „A temetkezési szakm"1— is jellemző, hogy a tisztessége­sen működő szolgáltatók behoz­hatatlan versenyhátrányban vannak illegálisan működő társaikkal szemben, mégpedig a hatósági ellenőrzések teljes hiánya miatt - mondta Hor­váth József. - Jelenleg az ön- kormányzatoknak kellene el­lenőrizni ezt a területet, mivel azonban ilyen szaktudással nem rendelkeznek, ez nem is történik meg. Mi azt javasol­tuk, hogy a járási hivatalokhoz kerüljön ez át, legyen szankció, vonhassák vissza a működési engedélyt, ha megengedhetet­len szakmai vagy piaci maga­tartással találkoznak.” A jogszabálytervezet más szigorítást is tartalmaz. Igyek­szik például visszaszorítani az etikátlan kegyeleti maga­tartást. Orvos, egészségügyi feladatot ellátó alkalmazott eddig se dolgozhatott temet­kezési vállalatnak. Az új sza­bályozás a tilalmat kiterjeszti mindazokra a kórházi munka- vállalókra, akik Kéthavi fizetés megy el marján TIBOR, a koporsókat gyártó Keletfa Kft. kereskedelmi vezetője azt mondta: összehason­lították az elmúlt húsz év adatait, és azt állapították meg, hogy re­álértékben nem nőttek a temetés költségei. Akkor is, most is két­haviátlagbér, amit egy átlagos koporsós temetésért ki kell fizet­ni. Mivel azonban azóta 27 szá­zalék forgalmi adót is tartalmaz­nak az árak, és ma már nem le­het Barkasokkal halottat szállíta­ni, a vállalkozók rosszabbul jár­nak, mint húsz éve. Ráadásul a hazai árak arányban állnak az­zal, amit a környező országok­ban kémek, vagyis a fizetések­hez viszonyítva nem drágábbak, mint bárhol Európában. A temetés költségei (Ft) HŰTÉS kórház: 5000-17000/nap temető: 3000-4500/nap SZÁLLÍTÁS A TEMETŐBE Helyben: 6000-36 000/alkalom Távolsági szállítás esetén: 170-240/km Hamvasztás 49000-85000 Urna 6500-70000 Koporsó 34000-600000 Sírásás 29000-44000 Temetői szállítás 6000-11000 Temetési szolgáltatások 10000-50000 Sírhelymegváltás 75000-120000/25 év Urnahelymegváltás 24000-37000/10 év Urnás temetés 180000-330000 Szórásos temetés 130000-180000 Koporsós temetés 260000-700000 Családi kripta, sírbolt, sirkápolna: 1,5-10,5 millió FORRÁS: MAGYAR TEMETKEZÉS SZAKFOLYÓIRAT az elhunyt kezelésében, kiadá­sában. A hatályos törvény csak az egészségügyi intézmények területén tiltja a temetésfelvé­telt, az új szabály a kórházak 500 méteres közeléből is eltil­taná ezeket a vállalkozásokat. A temetkezési szakma er­ről azt mondja, ha a vállalko­zásoknak költözniük kell és a korábbinál több embert kell foglalkoztatni, az drágítja majd a szolgáltatást, amit - az urnás temetések szaporodása is bizo­nyítja - már most is egyre ke­vesebben tudnak megfizetni. A szakma ezért jó ideje próbál lobbizni azért, hogy a társada­lombiztosítás szálljon be a te­metésekbe, ez ugyanis több uniós országban így működik. „Magyarországon a társada­lombiztosítás nem támogatja a temettetőt - mondta Puskás Béla. - A statisztikai adatok alapján az elhunytak 20-27 százaléka fizetett nyugdíjjáru­lékot, de nyugdíjat egyáltalán nem vett igénybe. Itt a 25 és 62 éves kor között elhunytakat vettük figyelembe, de olyanok is sokan vannak, akik csak né­hány évig kaptak nyugellátást, miközben egész életükben fizettek. Több éve hangoztat­juk, hogy a pénztárban benn­maradt összeg bőven fedezetet nyújtana az egyszeri temetési segély megfizetésére és ehhez forrásra sincs szükség, a pénz ott van a rendszerben.” Puskás Béla szerint azzal is 20-30 százalékkal csökken­nének a temetés költségei, ha az önkormányzatoknak nem a temetői bevételekből kelle­ne fenntartani a sírkertjeiket, hanem lenne erre saját forrás. A temetkezéssel kapcsola­tos költségek nagy részét ma az önkormányzatok határoz­zák meg, mert ők tartják fenn a legtöbb temetőt, még az egy­házi temetőkben is az önkor­mányzati díjszabás alapján határozzák meg az árakat. Ezek kisebb településeken ol­csóbbak, nagyobb városokban pedig többe kerülnek. Buda­pesten akár duplaannyiba is kerülhet a végtisztesség, mint egy kisebb vidéki városban. Túl sok a temetkezési vállalkozás Magyarországon megközelí­tőleg 5650 a temetők száma, ezek közül 4450 működik, 1200 pedig lezárt. A működő temetőkben évi 130-140 ezer elhunytat temet el a 400 erre szakosodott vállalkozás, ami azt jelenti, hogy a kegyeleti iparág évente 40-50 milliárd forintos bevétellel működik. Az árkülönbségek hatalmasak. a legolcsóbb hamvasztásos, szórásos temetés 140 ezer fo­rintba kerül, míg egy átlagos koporsós temetésért közel 300 ezer forintot kell fizetni, de akár több millió forintba is belekerülhet egy szertartás. Nem ritka, hogy több mint tíz­millió forintot is hajlandóak kifizetni egy családi sírkápol­náért a nagyobb temetőkben, miközben azt is egyre gyak­rabban tapasztalják, hogy a hozzátartozók nem tudják meghosszabbítani az átlagos sírhelyet, amiért 25 évre 100 ezer forintot sem kérnek. A hozzáértők szerint egyértel­mű, hogy túl sok a temetkezé­si vállalkozás, ami egyik oka a gyakran gátlástalan piaci magatartásnak. mindennapos az emberek fél­revezetése, a túlszámlázás és a számla nélküli temetés, a sírásók feketefoglalkoztatása. A törvénymódosító javaslat ebben is rendet akar terem­teni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom