Somogyi Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-13 / 215. szám
14 MEGYEI KÖRKÉP 2012. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Haramia hegedűvel: az utolsó zsivány betyárfinálé Hatalmas érdeklődést keltett 1889-ben Oroszlán Pál kaposvári bűnpere Beszédes fejfa A 20. század közeledtével, az automobil feltalálásának és a radioaktivitás felfedezésének korában végérvényesen a sárguló újságlapokra, a levéltári iratok közé és nem utolsósorban az irodalomba vonult vissza a somogyi betyárvilág. Ami ezután következett, az már a legendák korszaka volt; kiszínezett, a valósággal egyre lazább kapcsolatot tartó históriák sora. A 20. század húszas-harmincas éveiben a helyi sajtóban egyszeregyszer még megszólalt a hősi idők valamely túlélője, s tőle „megtudhatták” a nyájas olvasók, hogy melyek voltak Séta Pista búcsúszavai a bitófa alatt. Az igazság ezzel szemben az, hogy a kiegyezés óta egyetlen betyárvezért sem akasztottak fel Somogybán... Az utolsó nagy zsivá- nyok közül Juhász Andrást 1868- ban Zala megyei parasztok (valószínűleg a saját orgazdái) verték agyon, Séta Pista egy emlékezetes tűzpárbaj után önkezével vetett véget életének 1877-ben, a harcias nevű Oroszlán Pali, jelen történetünk főhőse pedig börtönbe került. A legendák azzal sem törődtek, hogy a betyárok nem voltak igazságosztók, még kevésbé szabadságharcosok - hanem szerencsétlen sorsú, a társadalom peremén élő emberek, akik rablásra adták a fejüket, s csak azért támadták meg a tehetősebbeket, mert tőlük többet lehetett elvenni. Az viszont kétségtelen, hogy az alakjukat körüllengő romantika nem kizárólag a regényírók műve, a betyárkultusz lángját nem csupán városi fűzfapoéták és szenzációhajhász újságírók élesztgették. Ők inkább csak felhasználták - és jórészt eltorzították - mindazt, ami a népköltészetben megjelent. Mert a falusi nép egy része - mint azt a korabeli közigazgatási tisztviselők felháborodottan panaszolták - tényleg rokonszenwel kísérte a betyárok működését, s nem segítette az elvárt buzgalommal az őket üldöző hatóságot. Az egyszerű emberek szerettek volna mást látni a betyárokban, nem haramiákat. Indokolatlan volt ez a rokon- szenv, de a közhangulatnak éppúgy megvan a saját logikája, mint Korabeli viselt a tényeknek. A tények az 1880- as évek elején mindenesetre azt látszottak alátámasztani, hogy szép csendesen, szinte észrevétlenül véget ért a romantikus betyárvilág Somogybán. Csökkent az erdők területe, már vasútvonalak szelték át a megyét, s mindenfelé csendőrőrsöket állítottak fel. Eltűntek a régi idők rosszul felszerelt, sokszor gyámoltalan pandúrjai, s velük a betyárok is - a legtöbben azt hitték, örökre. A cáfolatot a börtönből megszökött Oroszlán Pál szolgáltatta, aki 125 esztendeje, 1887 augusztusában négy emberével Berzencén, majd hat társával Gyékényesen rabolt ki egy-egy kereskedőt. Nem voltak éppen szelíd legények; a banda egyik tagja fiatalabb korában állítólag Rózsa Sándortól tanulta a betyármesterséget. A bandavezér, Oroszlán Pali a juhászbojtárságot cserélte fel a kevésbé egyhangú betyárkodással. A Veszprém vármegyéből származó haramia somogyi karrierjének megkezdése előtt már hosszú éveket ült gyilkosság miatt, így nem lehetett tisztában vele, hogy mennyire megváltoztak a közállapotok. Az amúgy értelmes, gyors felfogású ember ezért vállalkozhatott arra, hogy a somogyi betyárvilág utolsó - immár idejétmúlt - figurája legyen. Az augusztusi rablások után a csendőrség erélyes nyomozásba kezdett. Elfogtak több orgazdát, sőt azt a susztert is, aki a betyároknak csizmát varrt (!), végül a miháldi szőlőkben meglepték magukat a haramiákat. A meglepetés azonban aügha volt teljes, mert rövid lövöldözés után Orosz- lánéknak sikerült egérutat nyerniük. A banda kemény magjából egyedül Márton Vendel került kézre: őt a nagykanizsai rendőrség tartóztatta le, amikor bement a városba, hogy fegyvereket és töltényt vásároljon. A városi rendőrség átadta a rablót a csendőröknek, akik foglyukat jól megkötözve kísérték Csurgó felé. A betyár azonban kihasználta, hogy a pihenőt tartó kakastollasokat az árokparton elnyomta az álom, s egy társa segítségével kereket oldott. „Tehát nemhogy kézre kerültek volna a rablók, de aki már el volt fogva, az is megszökött. Jó volna színdarabnak, ha annyira komoly nem volna” - háborgott a tudósító a Somogy című kaposvári újság 1887. szeptember 20-i számában. A betyárok üldözése heteken át nem hozott számottevő sikert, s közben félelem és izgatottság uralkodott el Somogybán. A köz- biztonságra jellemző, hogy a helyi lap külön rovatot indított „A rablók Somogybán” címmel... Az októberi megyegyűlés táviratilag kérte a kormányt, hogy rendeljék el a statáriumot, és erősítsék meg a csendőrőrsöket, amire hamarosan sor is került. A Belügyminisztérium pedig jutalom kitűzésével próbálta elősegíteni a rablógyilkosok, rablók és orgazdák elfogását. A csendőrség végül komoly tűzharc után még ugyanazon az őszön Veszprém megyében számolta fel Oroszlán Pali betyárbandáját, s ami újdonságnak számított: a vezért élve kerítették kézre. Élve fogták el Márton Vendelt is, a banda utolsó tagját. Egy októberi hajnalon az inkei kocsmába behatoló Olasz Albert iharosberényi csendőr őrsvezető és Sáfrán Károly közcsendőr ágyban fekve találta a haramiát, aki nem tanúsított ellenállást. Erősen megvasalva kísérték be Kaposvárra. Veszprémből ide szállították Oroszlánt, a rablóvezért is - mégpedig betyárhoz igazán nem illő módon, vagyis vonaton! Oroszlán Pál egyébként a legkevésbé sem volt „betyáros” jelenség: az intelligens arcú, negyven év körüli rabló illedelmesen, sőt iskolázott ember módjára viselkedett a fogságban. A börtönben is mindig tanult, művelte magát, sőt hegedült, állítólag még karmester is volt. Márton Vendel azonban nem vesztegette az időt efféle haszon- talanságokra, hanem egyszer már bevált módszeréhez folyamodott, és 1888 végén cellatársaival együtt szökést kísérelt meg a börtönből. A rablók kibontották a falat, lejutottak a pincébe, de amikor a hátsó udvarra nyíló ablakot kezdték feszegetni, felfedezték őket. A második szökés már nem sikerült a betyárnak... A kaposvári királyi törvényszék 1889. február 18-án kezdte meg Oroszlán Pál és társai bűnperének tárgyalását Kaposváron, a vármegyeháza épületében. A rendkívüli érdeklődés azt jelezte, hogy a közönség is érzi: most véglegesen lezárul egy korszak, amelyet somogyi betyárvilágnak neveznek. „A végtárgyalás helyiségét a társadalom legkülönbözőbb elemeiből álló hallgatóság a szorongásig megtöltötte, sőt még a folyosón is számos kíváncsi és érdeklődő leste a terembe juthatásra alkalmas pillanatot” - írta a helyi újság. A bűnügy méreteit jól érzékelteti, hogy 77 vádlottja volt, s tanúként 84 polgárt idéztek meg. Oroszlán Pál a bíróságon is jó benyomást keltett: folyékonyan, választékosán beszélt, s beismerésével, találó megjegyzéseivel, értelmes feleleteivel - azt mondják - „sok bá- mulót szerzett magának”. Gyilkosságot mindazonáltal nem volt hajlandó magára vállalni. Részletek a Somogy című hetilap korabeli tudósításaiból: „Oroszlán középtermet, rövid nyak, intelligens, magas homlok és szenvedő arccal, még messziről sem tükrözi vissza a gonosz embert. Ajkán gyér és rövid, fekete szakáll, ugyanüyen bajusz- szal... Márton Vendelnek már más a megjelenése. Ez is középtermet, gömbölyű arc, szikrázó, vad szemekkel; tömör, rövid, fekete haj és pici fekete bajusszal. Úgy néz ki, mint a tigris, mellyel csak vaskalitkában tanácsos találkozni. Arcán ott ül a gonoszság minden jelvénye, s azt árulja el, hogy ha tízszer kiszabadulna, mindig ezt a pályát választaná.” (1887. november 8.) „A végtárgyalás fő alakja, Oroszlán Paü ezúttal többszörös rablás, gyilkosság, szándékos emberölés bűntetteivel stb. van vádolva. Két fegyintézeti társa a büntető igazságszolgáltatást azáltal kerülte ki, mert az üldöző csendőrök által agyonlövetett... Oroszlán Pált senki sem nézné haramiának... Ha a sors más pályára viszi, sebes esze bizonyára előretör.” (1889. február 19.) A kaposvári királyi törvényszék meglepő módon csak a szökésével megszakított korábbi büntetésének letöltésére ítélte Oroszlánt, a királyi kúria viszont másként határozott, és újabb tizenöt évi fegyházat szabott ki rá. Ezt már végig leülte: a korabeli tudósítások szerint 1906 márciusában szabadult a soproni fegyházból. Ötvenhat éves volt ekkor, és még elég jó testi erőben. A börtönben könyvkötéssel is foglalkozott - lám, így múlik el a (betyár)világ dicsősége... Néhány év múlva azonban ismét a bűnözés útjára lépett a vén betyár, újra lecsukták, és az 1920-as évek elején halt meg a váci börtönben. Az utolsó somogyi zsivány- nyal ugyan vége szakadt a vérbeli somogyi betyárkalandoknak, de nem a betyárromantikának. A bűnözés sem szűnt meg, csak átalakult. Ahogy Gönczi Ferenc utalt rá 1944-ben megjelent A somogyi betyárvilág című könyvében: a gatyás betyárok helyét napjainkban a nadrágos gazemberek foglalták el... NAGY ZOLTÁN Egyszerűen, otthon: tetoválás a szobánk falára A FALMATRICÁK és faltetoválások egyre divatosabbá kezdenek válni hazánkban is. Felrakásakor először tisztítsuk meg a falfelületet az esetleges portól és szennyeződésektől. Az alapfelület lehet fa, fém, bútor, üveg, csempe, fűrészporos vagy üvegszálas tapéta is. Ezután jelöljük ki a felhelyezendő motívum felső határát, majd ceruzával halványan jelöljük mega határvonalat. A faltetoválást egy vízszintes és kemény felületen terítsük szét. A vastagabb mintás réteg kerüljön alulra, majd a motívum nyomát követve simítsuk rá a tetején található vékony fóliaréteget. Ezután húzzuk le óvatosan a motívum alsó, vastag védőrétegét, vigyázva, hogy az immár szabaddá vált kép ragasztós része ne szennyeződjön. Most már felhelyezhetjük a motívumot a korábban ceruzával megjelölt határmnaí hoz igazodva. Simítsuk el alaposan kézzel vagy egy törölközővel felülről lefelé haladva. Ekkor tá- volítjuk el a légbuborékokat a minta alól. Végül válasszuk le a felső, áttetsző védőréteget a motívumról. A védőréteg eltávolítását célszerű a bal alsó saroktól kezdeni. Ha kerüljük a hirtelen mozdulatokat, akkor nem lehet gond, hamarosan örülhetünk szobánk új díszének, a faltetoválásnak. FABRIKETT RÁGCSÁLÓÍRTÓSZER MŰTRÁGYA 06-20/267-6940 Í GYFELEINK! Önöket intrássy u. 2/a. vételi irodánkban! 5FELVÉTEL ZETÉS MACIO H| Somogyi Hírlap | | 28-168 AZ ÖN MESTERE
