Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-23 / 198. szám
2012. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 TÁRSULÁSI ÜLÉS Jó hír a Csurgón és környékén élőknek, hogy sikerült visszaszorítani a bűn- cselekmények számát. A közbiztonság helyzetéről Hegedűs János rendőr alezredes tartott beszámolót a térség polgármestereinek. Elmondta: lehetősége nyílik a települések lakosságának közbiztonsági fórumot tartani. Az első ilyen fórum már lezajlott Somogyudvarhelyen. Hamis bankjegyekkel is fizethetnek a környéken - figyelmeztetett Kunos Zoltánná, Őrtilos polgármestere. A közbiztonság mellett a kistérség orvosi ügyeletének beszámolója is szerepelt az ülésen. Elhangzott: javulás mutatkozott a lakosság hozzáállásában: az indokolatlan hívások aránya csökkent - nyilatkozta Rédei József, az Emergency Service Kft. ügyvezető igazgatója. Problémák vannak az ügyeletes orvosi autóval, mert a szükséges alkatrészek nagyon drágák. Tervben van az ügyelet új helyre költözése. A kistérség bevételeinek és kiadásainak alakulásáról Füstös János, a Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás elnöke tartott beszámolót. A Napsugár Szociális Intézmény tevékenységéről Vassné Huszics Bernadett intézményvezető tájékoztatta a megjelenteket. Az intézményben fogyatékkal élő vidéki és csurgói személyek részére biztosítanak nappali ellátást. A szakképzett dolgozókon kívül önkéntesek is segítik a munkájukat. Az intézményben mind egyéni, mind csoportos fejlesztés is folyik. Az elhangzott előterjesztéseket és beszámolókat a társulás elfogadta. ■ Tóth Richárd Hamvakat találtak a vízben urna Siófoknál sodorta partra a hullámzás, egy fürdőző vette észre Az urnán és az urnában talált információk alapján könnyen be lehet azonosítani a hamvakat: az asszony 2011 végén halt meg ► Folytatás az 1. oldalról- Jelenleg a körülmények tisztázása zajlik - tájékoztatott Kar- say Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője. - Az adatgyűjtés és a részletek tisztázása után dől majd el, hogy milyen ügyben indul majd eljárás. Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. Vezetője korábban azt nyilatkozta a Sonline. hu-nak, hogy ha a közvetlen hozzátartozó hazaviszi az urnát, ezzel nem csak a szolgáltató nyilvántartási kötelezettségét akadályozza meg, hanem kegyeletsértést követ el mindazokkal szemben, akik nem tudják leróni tiszteletüket az elhunyt sírjánál. Pedig elsősorban szociális okokból egyre többen hamvasztatják el hozzátartozójukat, majd a hamvaROBBANÓSZERKEZETEKEK, ÉKSZEREK, repülőgépek is előkerültek már a Balatonból, s vélhetően tankot is rejt a tó medre. Az idei szezonban minden eddiginél több robbanószerkezetet találtak, s szállítottak el, vagy robbantottak fel a vízben. Afilr- dőzők elveszett ékszerei után kutatók és fémkereső berendezéseik pedig szorosan hozzátarkat hazaviszik. Az elmúlt években jól megfigyelhető tendencia, hogy a megrendelők kevesebb és tartalmában gyakran csökkentett szolgáltatást vesztoznak a balatoni szezonhoz. Nagyon sok strandoló gyűrűvel, nyaklánccal megy a vízbe, nem számolva azzal, hogy fürdés közben könnyen lecsúszik a testéről az ékszer. emeltek ki innét tóba zuhant világháborús repülőgépeket és hozzáértők véleménye szerint előbb-utóbb harckocsi is előkerül a vízből. nek igénybe a temetkezési szolgáltatás megrendelése során. Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. vezetője szerint sokan elsősorban szociális okokból hamvasztatnak, majd az urnákat hazaviszik, a hamvakat elszórják, később esetleg belopják valamelyik temetőbe, és az is előfordul, hogy kidobják.- Ha ez így folytatódik, egy temető lesz az egész ország, és egyre gyakrabban találkozunk lelkileg sérült emberekkel - hangsúlyozta, Míg a Somogy Temetkezési Kft-nél 2005-ben még a temetések 35 százaléka volt hamvasztásos, addig 2011- ben ez az arány 44 százalékra emelkedett. Ágyneműtartóban rejtőzött el a siófoki betörő bejelentés érkezett az ügyeletre, hogy egy ismeretlen Siófokon a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy ingatlan kerítésén átugrott. A járőrök a hálószobában az egyik ágyneműtartóban megtalálták azt a 23 éves helyi férfit, akit a szemtanúk láttak beugrani a kerítésen. A férfit lopás kísérlete miatt őrizetbe vették. Elégedettek a forgalommal hajózás Jóval több kerékpáros jegyet adtak el, mint tavaly Felszámolják az illegális lerakókat Nagyatádon ► Folytatás az 1. oldalról Tovább tart a bicikliturizmus fellendülése: az előző év hasonló időszakához képest 27,1 százalékkal több, közel 43 ezer kerékpár szállításához váltottak jegyet. A személyhajózásban 5,6 százalékkal nőtt a bevétel, amelynek nagyobbik része tarifaemelésből fakad. ■ F. I. A személyhajózásban kismértékben növekedett a bevétel ALAPPROBLÉMA Közmunkások dolgoznak az illegális lerakók felszámolásán. A tizenöt közfoglalkoztatott segédmunkás mellett négy gépkezelőt és egy munkavezetőt foglalkoztat Nagyatád. Az illegális hulladéklerakás kiemelt kezelést kap a városban, mint az egyik legszembetűnőbb környezeti probléma. ■ J. G. JEGYZET VAS ANDRÁS Justitia számtanórája KEVESEN irigyelhették az Országos Bírósági Hivatalt és a Kaposvári Törvényszéket képviselő védőt Zalaegerszegen: a munkaügyi bíróságon maga is kénytelen volt elismerni a három, kora miatt kényszernyugdíjba küldött kaposvári bíró keresetének jogosságát. Bíróság előtt ilyen hendikepből nehéz csodákat tenni, főként, hogy még a szimpatizánsokkal felduzzasztott Alkotmánybíróság is megsemmisítette az idevonatkozó törvényt, adva egy tockost a kétharmados jogszabálygyárnak. Tisza István is megirigyelte volna a mamelukhadat, mely annak ellenére megszavazta tavaly a 62 évesnél idősebb bírák kényszemyugdíjaz- tatását, hogy az egykori főbíró a demokratikus jogállam alapelveivel ellentétesnek, a kisebbik koalíciós kormánypárt szakpolitikusa a bírói testület elleni nyílt támadásnak nevezte a törvényt, melyet az Európai Bizottság és a strassbourgi emberi jogi bíróság is vizsgál. A megyei elnökök kétharmada, az öt táblabíró közül kettő, számos kollégiumvezető, a Kúria tóráinak harmada egyik pülanafról a másikra pályája végére került volna, ha az AB hivatását komolyan értelmező fele az alaptörvényre is hivatkozva nem jelenti ki: a bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárással lehet elmozdítani. Az elmozdíthatatlanság elve amúgy az egyik legfőbb garanciája a bírói függetlenségnek, melynek garantálása éppen az elmozdíthatatlanság rögzítésével vette kezdetét. Nem mostanában: 1869-ben... ezek után senkit sem lepett meg az egerszegi kettős ítélet: mindkét bírót visszahelyezték tisztségébe. A verdikt precedens jellegű, egyben jelzés- értékű. A bírói függetlenség a demokrácia egyik alapja, s túlmutat mindennemű parlamenti többségen. justitia nem számolgat. S pláne nem érdeklik a törtek... Hétszáz diák kap tolltartót Kaposvár Ősszel folytatják az iskolai úszásoktatást Precedens ítélet: a koruk miatt elküldött bírákat visszahelyezték tisztségükbe ► Folytatás az 1. oldalról Összesen 5200 diák számára biztosítanak ingyenes tankönyvet, a tanévnyitókor több mint 700 kisgyermek kap majd felszerelt tolltartót. A polgármester kiemelte: ezúttal is a legnagyobb tétel - 457 millió forint - az étkezési támogatás. Anyagi helyzetük függvényében számíthatnak segítségre az érintettek. Vannak, akik ingyen étkezhetnek, mások 50, illetve 30 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe. Sport és egészség: az új tanévben is folytatódik az ingyenes úszásoktatás, a második osztályos kisdiákok járnak majd az uszodába. Ez 10 millió forintba kerül, a jégcsarnokban pedig valamennyi helyi iskolás megtanulhat korcsolyázni. Tovább működik az ösztön- díjrendszer, segítségre számíthatnak a főiskolások és az egyetemisták, Pécsen 50 férőhelyet biztosítanak a diákoknak. Eddig 65-en pályáztak albérlet-támogatásra. A polgár- mester kitért rá: a kaposvári diákok 30 százaléka részesül a támogatások valamelyik formájából. S egyúttal arra is felhívta a figyelmet: akik segítségre szorulnak, a városházán érdeklődhetnek a támogatási lehetőségekről. ■ H. M. ► Folytatás az 1. oldalról A mindössze negyedórás tárgyalás során a törvényszék és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) képviselője egyezségi ajánlatot tett, hogy a felperessel közösen kérjék a per szünetelését, amíg az Alkotmánybíróság (AB) döntése miatt szükséges jogszabályváltozás megtörténik, illetve az Európai Bíróság is állást foglal ebben a kérdésben. Mint ismeretes, az AB visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 62 év feletti bírák nyugdíjazásáról szóló törvényt - ez alapján a KT-t és az OBH-t képviselő ügyvéd is elismerte a bírónő keresetének jogosságát. A bírónő nem fogadta el a perszüneteltetési ajánlatot, ezt követően a KT-t és az OBH-t képviselő védő úgy nyilatkozott, álláspontja szerint nem lehet hatályon kívül helyezni a felmentő határozatot, vagyis helyreállítani a bírói szolgálati viszonyt. A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság ítéletében viszont éppen az AB határozatát s a bírósági keresetnek az ellenérdekű védő által is elismert jogosságát emelte ki. Emellett a bíró indoklásában kijelentette: ebben az esetben a bírák jogállásáról rendelkező törvény alkalmazható, amelynek alapján szolgálati jogvitát kellett eldönteni, ez pedig a munkaügyi bíróságra tartozik. Úgy tudjuk, az életkoruk miatt felmentett bírák esetében ez volt az első ítélet. A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság két másik, szintén a koruk miatt felmentett kaposvári bíró ügyében is tárgyalást tartott, s egyikük, a Kaposvári Törvényszék egyik tanácselnök bírája esetében szintén jogellenesnek ítélte meg a felmentést, míg a harmadik, szintén tanácselnök bíró ügyében szeptemberre napolta el a tárgyalást. A bíróság döntése ellen az érintettek tizenöt napon belül fellebbezhetnek, ha a verdikt jogerőssé válik, a bíróság a bírósági jogviszony helyreállítása érdekében megküldi a köztársasági elnöknek. A bírósági ítélet csak bírói tisztségébe, nem pedig beosztásába helyezte vissza az érintetteket. ■ Vas A. Jobb közbiztonság Csurgón, hamis bankjegyek Ortilosban Robbanószerkezet, tank és arany a meder mélyén Nyakunkon az Iskolakezdés