Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-23 / 198. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2012. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK ÖT PERCES INTERJÚ A kisvárosi műlakatosmester A MÚZEUMI KIADVÁNY a Hik man-Szabó család történetét dolgozza fel.- Kettős évfordulóhoz köthető a kiadvány megjelenése? - kérdeztük Huszár Mihály történészt.- Idén 135 éves lenne a híres marcali műlakatos, Hik- man Béla, az unokája, Szabó Béla festőművész pedig a 75. születésnapját ünnepli. A kiadvánnyal az volt a célunk, hogy a Hikman-Szabó életrajzokon keresztül bemutassuk egy kisvárosi műlakatosmester és családjának viszontagságokkal teli évtizedeit - mondta a történész.- Ami több helyszínt is érint.- Hikman Béla marcali lakatosmesterhez került inasnak. Szakipari tanulmányait Budapesten végezte, s jónevű mesterré vált. Második házassága révén került visz- sza Marcaliba, ahol műlaka- tosműhelyt nyitott - a város számos épületen dolgozott, és aktívan részt vett a közéletben. Közben Balatonmá- riafürdőn Bauhaus-stílusú nyaralót épített, ami ma unokája, Szabó Béla tulajdona. 1949-ben kuláklistára került, Iparengedélyét bevonták, műhelyét, lakóházát államosították.- Hagyatéka is több helyre utazik?- Elsőként Balatonmária- fürdőn nyílt kiállítás, ami szeptemberben Marcaliba érkezik. A gyűjtemény iránt- Hikman Béla kötődése alapján, a Ferencvárosi Hely- történeti Gyűjtemény is érdeklődik. ■ V. E. Új szent a kiskápolnában marcali-boronka Folytatódik a temetői kápolna felújítása Közel a városhoz, mégis falusias csend és nyugalom. A Marcalihoz tartozó boronkai városrész lakói elsősorban ezeket sorolták lakhelyük előnyei közé Boronkát 1977-ben csatolták Marcalihoz. A városrészben lakók elsősorban a csendet, a nyugalmat sorolták a falusias élet előnyei közé. Vigmond Erika- Mi Marcaliból költöztünk Boronkára - kezdte Sinkovics László. - Csendes, nyugodt település, bár az hátrány, hogy télen a hóeltakarításban nem az első helyen állnak a boronkai utcák. Az útburkolatokra is ráférne már egy alapos javítás. Színvonalas, több rendezvénynyel is lehetne pezsdíteni a közösségi életet. Azt viszont mindenképpen kiemelném, hogy milyen sokat jelent a Marcali és Boronka között elkészült kerékpárút. Szerintem még biztonságosabb lenne a biciklizés, ha az éjszakai közvilágítás is megvalósulna mellette. A kerékpárutat hangsúlyozta Bognár Péter is. - A gyerekek miatt is sokkal biztonságosabb, szülőként nyugodtabb szívvel engedem el őket - folytatta Bognár Péter, aki a falusi életről beszélgetve elmondta azt is: nem csak Boronkára jellemző az a tendencia, hogy elöregedő település. - Egyre több az eladó ház, az idősek kihalnak, és nemigen foglalja el a helyüket a fiatalabb generáció. Az is szembetűnő, hogy a falusi jellegből adódóan meglepően kevesen gazdálkodnak a földeken. A boronkaiakat az a kérdés is foglalkoztatja, hogy mit terveznek a magántulajdonba került, 1908-ban épült Kund-féle kastéllyal, melynek utolsó lakója gróf Széchényi Endre volt. Büszkeségeik közé sorolták a játszóteres parkot, a templomot, a temetői kiskápolnát is. Buna Péter, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: folytatódik a kápolna felújítása. Legutóbb a nyílászárókat cserélték. Új szentet is kap a kápolna. A szoborra, ami feltehetően Szent Terézt ábrázolja, egy idős boronkai néni bukkant rá a földben, a kertje végében. Restaurálása még tart, a tervek szerint idén már elhelyezik a kápolnában. - Boronka valamivel több mint nyolc- százezer forintból gazdálkodik évente - tette hozzá Buna Péter. - A beruházások között szerepel, hogy a park körül felújítottuk a vízelvezető árkokat, s hídátjárót is építettünk. Amolyan hirtelen tűzoltásként a temető utcájában az önkormányzat segítségével árok-kialakíVidéki idill városi háttérrel tással orvosoltuk az időjárás okozta belvízgondot. A kerékpárutat is biztonságosabbá tettük azzal, hogy az árkoknál meghosszabbítottuk a korlátokat és fényvisszaverő vonalat festettünk az út szélére. A település virágosítására szintén figyelmet fordítunk, akárcsak a hagyományos kulturális rendezvényekre: a nagyobbak kö- ífé tartozik a falunap. és .a karácsonyi ünnepség. A YéSzönkor- mányzati képviselő kitért a boronkai egyesületek működésére is, melyek jelentős szerepet vállalnak a boronkai közösség építésében, erősítésében. Több pénz a rendezvényekre: A városrészt érintő tervek között első helyen áll, hogy a parkban épített színpad tetőt kapjon. Buna Péter elmondta: a beruházással akár több rendezvényt is tudnának szervezni, mivel megmaradna az a jelentős ösz- szeg, amit eddig a színpad lefedéséhez szükséges sátor bérlésére költöttek. A másik hangsúlyos törekvés a közbiztonság erősítése. Pályázat sikerességén múlik, hogy a marcali képviselőtestület döntése alapján, a városi térfigyelő kamerarendszer a település- részekben, így Boronkán is kiépüljön. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Sportban is jeleskednek a szivárványos nyugdíjasok A sport is hangsúlyos szerepet kapott a nyári programok között a marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesületnél. An- talicz Istvánná, egyesületi elnök elmondta: részt vettek a megyei sportnapon, ahol a tizenkilenc csapat között a nyolcadikak lettek. Szintén ott voltak a marcali Honvéd Nyugál- lományúak Klubja által rendezett gyótapusztai játékos öttusa versenyen is. Legutóbb pedig az egyesület szervezte meg | a marcali sportcsarnokban a | kistérségi nyugdíjas sportna- ) pót, társ-civilszervezetek meg- | hívásával. A marcali hét csapat mellett csömendi és so- mogyszentpáli versenyzők is megmérettettek. A Szivárvány egyesület négy csapatot is ösz- szeállított, melyek közül az egyik az első helyre küzdötte magát. Mindenki kapott jutalmat. Szünidei foglalkozások a könyvtárban program Szünidős elfoglaltságolt kínált a gyerekeknek a marcali Berzsenyi Dániel könyvtár. A meghirdetett programok között rajzfilmeket vetítettek a gyerekeknek, illetve kreatív játszóházat szerveztek | társasjátékokkal és kézműves I foglalkozásokkal. A szünidőt stílusosan sulikezdő játszóházzal búcsúztatják majd el. Megtiltották az erdőlátogatást a vadászterületen tilalom Részleges erdőlátogatási tilalmat rendelt el vadász- területére a Gyótai Vadásztársaság szeptemberre. A baleset- veszély miatt az esetleges gomba-, illetve makkgyűjtők kizárólag 9 és 15 óra között mehetnek az erdőbe. Akik mégis a tilalmi időben járja a területet, azok ellen szabálysértési eljárást kezdeményez a vadásztársaság. Elkerülő kerékpárúnál Marcalinál 68-as főút A beruházással felszabadul a város az áthaladó forgalom alól Kezdődhet a marcali tűzoltólaktanya építése Kezdődhet a 68-as számú főút Marcalit elkerülő szakaszának építése. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményhirdetése szerint a kivitelezői tender nyertese az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., mely nettó mintegy 3,2 milliárd forintért vállalta az építést. Az elkerülő szakaszt nyolc kilométer hosszan új nyomvonalon építik ki. A munkálatok várhatóan 2013 év végén fejeződnek be. Az elkerülő út megépítésével mérséklődnek a környezeti ártalmak, felszabadul Marcali az áthaladó forgalom alól, valamint a közlekedés gyorsabbá és biztonságossá válik. A legutóbbi testületi ülésen Marcali polp ec s ■ó I A nagy forgalom miatt veszélyes a biciklizés Marcali és Kéthely között gármestere, Sütő László arról számolt be: Marcali-Kéthely és a balatonújlaki leágazó közötti külterületen épülő a kerékpárúira kiírt közbeszerzést egyelőre visszavonták. Ennek egyik oka, hogy a kerékpárút két ponton is keresztezi az elkerülő szakaszt, célszerűbb a kivitelező ismeretében kiírni a közbeszerzést. A kerékpárúira egyébként csaknem 235 millió forintos támogatást nyertek a Közlekedés Operatív Programon keresztül, a 2013-ban elkészülő projektet konzorciumi formában valósítják meg, aminek vezetője a marcali városi önkormányzat. ■ Vigmond Erika marcaliban új tűzoltólaktanyát épít az önkormányzat és a kormány közösen. A csaknem 600 millió forintos kivitelezési szerződés versenyeztetése keretében a marcali önkormányzat Pénzügyi, Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottsága még május elején az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a közreműködő budapesti szakértő szervezet javaslatára - a tapolcai SZ-L Bau Kft.-t jelölte ki nyertes ajánlattevőnek. Utólag felfedezett hiányosságok miatt szakvélemény alapján az ajánlatot érvénytelennek minősítette a bizottság, s a második legalacsonyabb árat megajánló, kiskunhalasi Merkbau Kft. részére ítélte oda a szerződést. Sütő László marcali polgármester elmondta: mivel a nyertes pályázó által ajánlott ár úgy tízmillió forinttal több, mint ami eredetileg a rendelkezésre áll, ezért az önkormányzat - a közművesített terület biztosítása mellett - további tízmillió forinttal támogatja a laktanya megépítését. A vesztes ajánlattevő azonban megtámadta a közbeszerzés eredményét. A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a kifogást, és jóváhagyta a pályázat eredményét. így már megkezdődhet az építkezés az Árpád utcában, mellyel jövő év szeptemberére végeznek. ■ Vigmond Erika