Somogyi Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-01 / 179. szám
JEGYZET 2012. AUGUSZTUS 1., SZERDA MEGYEI KORKÉP Habsburg György: a válság igényli az önkénteseket, a Vöröskeresztet Jelzálog az építők fizetsége csurran-cseppen A plázától a kórházig a legfőbb erény a türelem VAS ANDRÁS Csanád, az uniópárti hiába remek szónok és baj- társ még az elnök, Vona Gábor szerint is, Szegedi Csanád számára a Jobbik vezetése megküldte a selyemzsinórt. Persze nem az Auschwitzot is megjárt nagymama miatt, hiszen a párt elnöke szerint a Jobbik nem náci vagy rasz- szista, egész egyszerűen a bizalom fogyott el az EP-képvi- selővel szemben. Hiszen semmi baj nem lett volna a nagyival, illetve a származásával, ha a „párt ökle” ezt nem hallgatja el, sőt, még inkább nem próbálja elhallgattatni - megvesztegetni - a számára vészterhes hírt hozót. nagyjából itt véget is érhetne a történet, egy elmorzsolt mosollyal a száj sarkában, hogy megint csak az kiabált legjobban, akinek a háza égett. Esetleg feldereng a háborús bűnösként kivégzett Imrédy Béla emléke, aki éppen a második zsidótörvényt akarta áttu- szakolni a parlamenten, amikor kiderült, bizony az egyik dédi révén érintett is lehetne - anno Békeffy Lászlónak a kabaréban a röhögéshez elég volt kilépnie a függöny mögül, s annyit mondania: nahát... ez az eset sem érne többet, ha a delikvens és pártja nem nyújtaná világhosszan, ám a béka lenyelése helyett megy a folyamatos szájkarate, most éppen a párttagságról és az EP-képviselőségről: előbbiről lemondott, utóbbihoz - persze nem a több mint hétezer eu- rós fizetéshez... - viszont ragaszkodik a remek szónok és harcostárs. Egyelőre a brüsz- szeli nyári szünetre hivatkozva, ám úgy véli, nagy az esély, hogy a jövőben „függetlenként folytatja Magyarország védelmének képviseletét”. minek annak ellenség, akinek ilyen barátja van - merül fel ennek hallatán először, melyet aztán elismerő bóloga- tás követ, hisz végre egy job- bikos, aki nem szakítani akar az Unióval, hanem ragaszkodik hozzá. nahát... Titok született a póni és a szamár szerelméből állatmese Egy póni és egy szamár titkos szerelmének gyümölcse született Rádpusz- tán: a kis Titok, valamint Kati, a büszke anya is jó egészségnek örvend. Népes az állatsereglet, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség kiemelt bemutatóhelye ez a lipicai- és a nóniusz-tenyészettel. Vasárnap itt rendezik a Nemzeti Vágta egyik előfutamát, a Balatoni Vágtát, melynek a fővédnöke gróf Bethlen István. Egy somogyi résztvevője már biztosan lesz a Nemzeti Vágtának szeptemberben a Hősök terén, egy korábbi elővág- tán ugyanis Zamárdi lovasa győzött. ■ F. I. ► Folytatás az 1. oldalról somogybán az uniós támogatású program felmérése szerint a felnőtt lakosság 12 százaléka végzett már önkéntes munkát az elmúlt 5-10 évben. Ugyanebben a körben 35 százalékos a nyitottság: minden harmadik ember vállalna feladatot a köz érdekében. Az új főigazgató lapunknak úgy fogalmazott, az önkéntességre egyre nagyobb szükség van, és a Vöröskereszt 130 ezer tagjával, háromezer hazai alapszervezetével aktívan kíván részt venni a megoldásokban. Az erőforrások szűkössége miatt a vezető nagy hangsúlyt helyez a hatékonyságra. A VK megyei szervezetének elnökségével találkozott kedden Kardos István. Érdeklődéssel hallgatták az ifjúsági szervezet fiataljainak beszámolóját, akik a tőlük elvárható lendülettel és lelkesedéssel számoltak ■ A hazai Vöröskereszt 131 éves múltjával, 187 országbeli nemzetközi hátterével erős szervezet be az elsősegélynyújtó feladataikról, rendezvényi képviseletükről, benne a sportfesztiválokkal, balatoni elsősegélynyújtással. Az önkéntességet, a tagtoborzást továbbra is napirenden tartják, hiszen a kihívások egyre nagyobbak. Az egészség- megőrzés területén, természetesen a véradásszervezés mellett a szűrőprogramokban is intenzíven tartják jelenlétüket. A katasztrófavédelemben is az első vonalban segítik az elhárítómunkát. Habsburg György elmondta: a hazai Vöröskereszt erős szervezet. Ez nem csak a 131 éves múltjának, és 187 országbeli nemzetközi háttérnek köszönhető, hanem a magyar társadalmi beágyazottságnak, a hitelességnek és az aktív szerepvállalásnak. ^Balassa T. Pisztolyt fogott a vendégre a pultos Balatonszemesen szóváltás Durva jelenetek is zajlanak a balatoni éjszakában. A vitába keveredett felek időnként túlreagálják a helyzetet, a megdöbbent „nézőközönség” pedig nem mer közbelépni. Hétfőn este került szóváltásba egy budapesti vendéggel Balatonszemesen egy szórakozóhely pultosa. A harminckét éves felszolgáló a pult alól egyszer csak elővette gázriasztó pisztolyát és ráfogta vitapartnerére. A jelenlévők nagyon megijedtek. A riasztott rendőrök előállították a pultost, aki ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanújával indult eljárás. lási eljárással kár próbálkozni, pénzt abból se látunk. Hőbörög- ni, demonstrálni se nagyon érdemes, mert akkor még kevesebb az esélye, hogy ha nem is a teljes összeghez, de legalább valamekkora részéhez hozzájutunk. A néhány hete zajló három és félmilliárd forintos kórházkorszerűsítés és -bővítés most a legnagyobb szabású építkezés Siófokon. Kell-e mondani, ott is megesett már, hogy a helyi alvállalkozó levonult... Az Azúr hotel prémiumszárnyát építő, kifizetetlen cégek már két alkalommal is demonstráltak a négycsillagos wellness-szálloda előtt. Egy házzal arrébb, Tabon két nagy beruházás készült az utóbbi időben, s a járóbeteg-ellátón és a városközponton dolgozó alvállalkozók egyaránt futhattak a pénzük után... Egyébként már decemberben megtartották a városközpont ünneppé- lyes avatását, de a fővállalkozó és az alvállalkozó közötti vita miatt csak mostanra készült el az új főtér. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke úgy látja, hogy az elhúzódó gazdasági válságtól szenvedő ágazat számára egyelőre nem látszik a kiút.- Különösen a közbeszerzési piacon súlyos a helyzet, ahol a nehezen lehívható brüsszeli forrásokra épülő beruházások sorra hiúsulnak meg finanszírozási gondok miatt - tét: te hozzá—‘‘A nagyértékű, hosz- ' szú átfutási idejű munkálatokra gyakran irreálisan alacsony áron szerződnek az élet-halál harcot vívó kivitelezők, akik aztán - ahogyan a példák mutatják - akár egy évig is várhatnak a pénzükre. Azaz: a siófoki pláza nyolc hónapja még belefér... ■ Fónai I. PROMÓCIÓ ' ^ m w f A cukorbetegseg erkarosodassal is jár érszűkület Előzze meg a komoly bajt! ► Folytatás az 1. oldalról A siófokiak szerint inkább a lassú önfelszámolás a jellemzőbb, amikor előbb egy-egy gépet ad el a pénzügyi gondok közé sodródott cég, aztán egy-egy dolgozójától kénytelen megválni munka híján.- Csurran-cseppen - feleli Gál Ferenc, a siófoki 1. számú Mélyépítő Kft. ügyvezetője arra a kérdésre, hogy akad-e hol dolgozniuk. A kifizetéssel kapcsolatban pedig azt mondja: - Dolgozunk. Aztán vagy viszontlátjuk a pénzt a munkánkért, vagy nem. Városszerte beszélik, kár volna hát tagadni: a plázaépítés során több tízmillió forint értékű munkát végzett helyiek a mai napig várnak a pénzükre. Pedig az épület már december óta üzemkész, s bár a használatbavételi eljárás igencsak elhúzódott, mégis csak a nyolcadik hónapban vagyunk már, ha a tartozás idejét számoljuk. Persze, az építőipari vállalkozó türelmes, az érintett siófokiak is azok, és még mindig hisznek az ígéretekben, mást nem is nagyon tehetnek...- Egyszerűen nem lehet hozzáférni a beruházásokhoz - panaszolja egy csatornázásban (is) érdekelt társaság vezetője. - Az egyik településen úgy írták ki a pályázatot egy utca csatornázására, hogy négy dózer és egy lánctalpas munkagép kell hozzá. Ilyet vajon melyik kisvállalkozás tud felmutatni? De már a közepes cégek is esélytelenek, a nagyok visznek mindent. Persze alvállalkozókkal dolgoztatnak, fizetni meg nem akarnak.- Sokan tudunk olyan nagy- beruházásról, ahol egész évben ment a munka, de még egyetlen fillért sem láttak az alvállalkozók - tette hozzá. - A felszámo- Három és félmilliárd forint értékben fejlesztik a siófoki kórházat Az inzulin nevű hormon szabályozza a szőlőcukor sejtekbe való felvételét és raktározását. A cukorbetegség akkor alakul ki, ha a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint. Ha a betegség évek óta fennáll, több betegség okozója lehet. Ilyen a végtagok érzékelésének megváltozása, az érelmeszesedés, a nehezen gyógyuló seb, mely akár fekélyhez, amputációhoz vezethet. Fontos a rendszeres vércu- kor-ellenőrzés, valamint a súlyos károsodás megelőzése. • Ha hidegek, elszíneződtek a végtagjai. • Ha zsibbadás, görcs kínozza. • Nehezen gyógyulnak a sebek. • Ha zúg a füle. • Ha feledékeny. • Szédül. Előfordulhat, hogy érelmeszesedésben, érszűkületben szenved. Ellenőriztesse állapotát egy gyors és fájdalommentes műszeres vizsgálattal. Hisz a betegséget kezelni leghatásosabban korai szakaszban lehet. Erre igen alkalmas a Nash- wan-Parasound eljárás, mely infra-, ultra- és hallható hang Figyeljen az intő jelekre! Ne hagyja, hogy a betegség határozza meg az életét! alapján az ér falát rugalmasabbá teszi, a beszűkült vagy elzáródott ér mellett mellékerek képzésére serkenti a szervezetet. A kezelés teljes mértékben mellékhatásoktól mentes. A több éve egyre több helyen, így Kaposváron is alkalmazott készülékkel mindössze 20 kezelés szükséges a panaszok enyhüléséhez vagy megszűnéséhez. Számos beteg számolt be tünetei pozitív változásáról. Tudományosan is igazolták hatékonyságát! Ne hagyja, hogy a betegségek határozzák meg életét! Fontos tudni, hogy az érelmeszesedés, érszűkület kialakulásában fontos szerepet játszik a mozgásszegény életmód, a dohányzás, a magas vérnyomás,, a magas koleszterinszint is a cukorbetegség mellett. Jó hír! A nyári akció folytatódik. Mindazoknak, akik elkezdik a kezelést, az e havi kezelendő csoporttal 30 ezer forint kedvezményt biztosítunk a kúra árából. Az akció keretén belül a vizsgálat 3000 forint. TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS: WWW.MEDHUNGARY.COM 06-72/551-714 06-20/621-0789 06-30/353-8935 06-70/620-4121 I / ■ Ön hogyan segít másokon önkéntesen? Szavazzon hírportálunkon —• ma 16 óráig: • v SONLINE.hu Jr A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük.