Somogyi Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-07 / 158. szám

6 GAZDASAG 2012. JÚLIUS 7., SZOMBAT Feljövőben a hazai kerékpáros turizmus távolság A fejlesztésekre fordítható forrás nehezen követi az ágazat igényeit Ha lassan is, de Magyaror­szágon is fejlődik a Nyugat- Európában már évtizedek óta trendi kerékpáros turiz­mus. Ötletekből nincs hiány, pénzből viszont igen. Vég Márton A kerékpáros turizmus az eu­rópai turizmus egyik legdina­mikusabban bővülő ágazata, ami Magyarország számára is kihasználható trendet jelent­het: Az elmúlt években nálunk is szaporodott a kerékpárosok száma: tavaly már több mint háromszázezer kerékpárjegyet vettek a MÁV-START utasai, kétszer annyit, mint négy évvel ezelőtt. A Balatonhoz, a Tisza-tó- hoz és a Fertő tóhoz vasúttal és kerékpárral kirándulók számá­ra kedvezményes túrajegyet vezettek be, amivel a megtett távolságtól függetlenül, egysé­gesen 400 forintért lehet a bicik­liket szállítani a tavak körül. „Manapság már nem igaz az a korábbi beidegződés, amely szerint a kerékpárral érkezők a kevésbé fizetőképes vendége­ket jelentik, ráadásul a kerék­páros szezon rendszerint jóval hosszabb a nyári strandsze­zonnál, áprilistól novemberig tart” - mondta Salamin Géza, a Magyar Kerékpárosklub szak­értője. Az egészségorientált életmód, a gyakran rendkívüli költségű felszerelések vásárlá­sa elsősorban a középosztály­hoz és az egzisztenciálisan jól fejlődő fiatalokhoz kapcsolható. A Magyar Turizmus Zrt. sze­rint a kerékpáros turisták átla­gosan 15 százalékkal magasabb költési hajlandósággal bírnak, 7-11 napra kelnek útra, 55 szá­zalékuk településtől településig teker, 40 százalékuk csillag­túrákat szervez, 5 százalékuk városlátogatás közben használ kerékpárt, és 90 százalékban az önálló szervezésű utazás a jellemző. Vannak persze szer­vezett utak is: egy négyéjszakás Balaton-kerülő túra például a főszezonban 63 ezer forintba kerül. Egyre több hazai szállás­adó is felismeri a kerékpáros tu­rizmusban rejlő lehetőségeket. Minimum elvárás, hogy zárt, fedett helyen tudják elhelyezni a kerékpárokat, valamint mi­nimum 2 napos kerékpártúra ajánlattal rendelkezzenek. A kerékpározáshoz utak is kellenek. Ha kiépül a tervezett úthálózat, s megteremtik az infrastruktúrát, a kerékpáros turizmus jócskán segítheti, mi több, hosszabb távon fellendít­heti a balatoni idegenforgalmat. „A magyarok körében nagyon népszerű, egyfajta teljesítmény­túra, kellemes kirándulás a Ba­laton megkerülése. A külföldiek is lekerekezik az utat, ám köz­ben megszállnak egy-két nap­ra, s közben úgynevezett hát­térkirándulásokra indulnak” - mondta Tar László, a Nyu­gat-balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. vezetője. A 2015- ig tartó fejlesztési projektben javasolták, újítsák fel a Balatoni bringakörutat, az ugyanis több helyütt rendkívül rossz állapo­tú. A nemzetközi szabványok ál­tal javasolt 2,75 helyett néhol 1,8 méter a szélesség, de akadnak 80 centisek is. Ami biztosan eredményt hozna, az a Kis-Bala- ton körüli kerékpárút kiépítése, de csak úgy, ha azt összekötnék a balatoni szakasszal. Az iro­da 60 kerékpárt állított forga­lomba pályázati forrásokból. A 3,6 milliós beruházás révén Keszthelyen, Zalakaroson, Gye- nesdiáson, Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön és Hévízen is kölcsönöznek. Főleg a németek jönnek hazánkban közel 1500 kilomé­ter turisztikai célra alkalmas, kitáblázott kerékpárúton bicik­lizhetünk. A kis forgalmú mel- lékutakat is magában foglaló, országos kerékpáros törzsháló­zat hossza 2500 kilométerre te­hető. Kerékpáros útvonalaink közül a legforgalmasabbak és legnépszerűbbek azok az útvo­nalak, amelyek egybefüggő tú­rahálózatot képeznek, vagy a nemzetközi kerékpáros hálózat tagjai (például Balatoni bringa- kőrút, EuroVelo 6, EuroVelo 11, Tisza-tó körüli túrák). Magyar- országra főleg német, holland, osztrák és szlovák kerékpáro­sok érkeznek, az átlagos napi költésük 15 ezer forint körül mozog. A pályázati rendszer nem kedvez a kerékpáros turizmus fejlesztésének. A pályázók az előkészítés költsége, és az elő­finanszírozás és az ebből eredő magas kockázat miatt sokszor belebuknak, vagy el sem tud­nak kezdeni ilyen projekteket. Idén az Új Széchenyi Tervben a turisztikai attrakciók fejlesz­tését szolgáló pályázatokat 6,3 milliárd forinttal támogatja az EU és a kormány. Ebből a keret­összegből fél milliárdot kifeje­zetten a kerékpáros turizmus fejlesztésére különítettek el. Várhatóan hét Volán-társaság fog megmaradni A MÁR MEGKEZDETT Vagy a közeljövőben kezdődő vasút- fejlesztési munkák több mint 500 milliárd forintos beru­házást jelentenek, de a MÁV hálózatán egy újabb, mintegy 400 milliárd forintos fejlesz­tés akár egy-két éven belül elindítható - mondta tegnap a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium államtitkára Budapesten, a 62. Vasutasnap tisztavató ün­nepségén. Hegmanné Nemes Sára közölte: a hazai fejlesztési lehetőségeket a közösségi köz­lekedésben is elsősorban az uniós források elérhetősége határozza meg. A következő uniós költségvetési ciklusban felhasználható keretekről foly­nak a tárgyalások az Európai Bizottság és a tagállamok között, s Magyarország követ­kezetesen kiáll a kohéziós for­rások szerepének megőrzése mellett. Hegmanné Nemes Sára ki­tért a közlekedési vállalatok közötti együttműködésjaví­tására, a cél, hogy a MÁV és a Volán-társaságok ne vetélytár- sai, hanem partnerei legyenek egymásnak. Megkezdődött a Volán-társaságok racionalizá­lása, amelynek eredményeként várhatóan hét Volán-társaság marad. Dávid Ilona, a MÁV elnök-ve­zérigazgatója közölte: azon dolgoznak, hogy a nemzeti vasúttársaság korábban szét­darabolt szervezetét újra egy­ségessé tegyék, a sok leánycég rendszere átláthatatlan, pa­zarló, és a rendszer működése lassú. ■ HIRDETÉS ERZSÉBET PROGRAM A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kizárólagos jogosultságot kapott az új, Erzsébet-program keretében kibocsátott, étkezési célra felhasználható Erzsébet-utalvány forgalmazására. Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából várható eredmény kizárólag közfeladat ellátására fordítható. Ez a közjó az Erzsébet-program, amely a szociális üdültetés és étkeztetés új rendszere. Az Erzsébet-utalvány választása felelősségteljes döntés, hiszen aki adja vagy használja az Erzsébet-utalványt, az az Erzsébet-programon keresztül segíti mindazokat, akik rövidebb-hosszabb ideig kiemelt figyelemre szorulnak. Az Erzsébet-program egy újszerű európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is képviselni kell. Pályázati felhívás A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatot hirdet Pályázat megnevezése Benyújtható „Őszi pihenés” . y 2012. julius 2 - 31ng üdülési pályázat munkavállalók számára „Őszi kirándulás” alap- és középfokú oktatási intézmények ........................ 2012. augusztus 13 - szeptember 10-ig ta nulócsoportjai táborozásának elősegítése érdekében A pályázati kiírások, valamint a kérelem benyújtásához szükséges elektronikus adatlapok az alábbi honlapon találhatóak: www.erzsebetprogram.hu Több év börtönt kaphatnak a silány élelmiszerekért akár többéves börtönbünte­tést is kockáztatnak azok, akik jövő év január l-jétől rossz mi­nőségű, egészségre ártalmas vagy hamis minőségtanúsít- ványú élelmiszert hoznak for­galomba - jelentette ki tegnap Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője Tárnái Richárddal (KDNP) közösen nyújtotta be a Btk.-hoz azt a módosító javasla­tot, amely szerint büntetni kell azokat, akik visszaélést követ­nek el ártalmas közfogyasztási cikkekkel, továbbá rossz minő­ségű terméket hoznak forga­lomba, valamint a minőséget hamisan tanúsítják. Alapeset­ben egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel büntet­hetők, a minősített esetekben pedig még többel. Selmeczi emlékeztetett a korábbi évek élelmiszerbotrányaira, példa­ként hozta fel az aflatoxinos paprikát, a dioxinos csirkét, illetve a Megatrade-ügyet, ez utóbbi esetben az élelmiszere­ket átcímkézték. A Fidesz szóvivője meg­jegyezte: ilyen esetek ellen a korábbi büntetőjogi szabályok nem nyújtottak kellő védelmet, ugyanis büntetőjogi eszközök­kel nem lehetett hatékonyan fellépni az élelmiszerekkel kü­lönböző módon visszaélést el­követőkkel szemben. ■ Keddig lehet módosítani a jelentkezési sorrenden legkésőbb július 10-éig, jövő keddig küldhetik be a felsőok­tatásba felvételizők a jelentke­zéshez szükséges, még hiányzó dokumentummásolatokat, és addig lehet (egyetlen alkalom­mal) módosítani a korábban megadott jelentkezési sorren­den is - közölte tegnap az Okta­tási Hivatal és az Educatio Kft. Minden olyan dokumentumot, amely a jelentkezési határidő lejártáig még nem állt rendel­kezésre - például az utolsó év végi vagy az érettségi bizonyít­ványt -, legkésőbb 2012. július 10-éig pótolhatnak a jelentke­zők. A hiányzó dokumentumokat vagy feltölthetik elektroniku­san az e-felvételiben, vagy be­küldhetik postán az Oktatási Hivatal címére (1380 Budapest, Pf. 1190). Július 10-éig lehet módosítani a felvételi adatbá­zisban szereplő adatokat is. Er­re akkor lehet szükség, ha vala­kinek valamilyen adata rosszul szerepel az adatbázisban, vagy a jelentkezési határidő letelte után megváltozott. A 2012 szeptemberében in­duló képzések ponthatárait július 24-én, este nyolc órakor hirdetik majd ki, és a felvi.hu-n lesznek elérhetők. ■ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom