Somogyi Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-12 / 136. szám
2012. JÚNIUS 12., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 5 Rükverc keserűségből életregény A haláltól a születésig kíséri hőse életét Kerékgyártó István Kerékgyártó István kiírta magából a rossz kedvet, így született a Rükverc Hajók akadtak el a Balatonon, mentettek a vízirendőrök A BALATONSZEMES előtti VÍZte- rületen egy vitorlás került bajba szombaton délután, mert elromlott a segédmotorja, és nem tudott manőverezni. A parttól négyszáz méterre elakadt hajót a Balatoni Vízirendészet munkatársai mentették ki. Egy másik bajba került hajó Tihany előtt akadt el, mert a tőkesúlya felült egy homokpadra. A hajót a legközelebbi kikötőbe vontatták a vízirendőrök. Érdemes figyelni a víziközlekedés szabályaira, mert 15 ezer forintos fix bírságra számíthat az a csónakos, aki másodfokú viharjelzéskor megy a Balatonra - tájékoztatott a balatoni vízirendészet. Nemcsak a hajózási szabályzat változott, a szabálysértési törvény is, ez utóbbi teszi lehetővé, hogy a szabályszegőkkel szemben a „tetthelyen” lerendezzék a szabálysértési ügyeket. A vízirendőrök tizenkilenc járműve közül tizenhét hadra fogható most, a szezonkezdetkor. Két keréken a Zrínyi család nyomában országhatáron átívelő túraútvonalat terveznek, amely a Zrínyiekkel kapcsolatos emlékhelyeket köti össze. Mint korábban többször besztámoltunk róla, Belezna és Őrtilos határán emeleke- dett valaha Zrínyi-Újvár, amelyet a törökök elpusztítottak, és amelynek pontos elhelyezkedését mindössze néhány esztendeje bizonyították az itt dolgozó régészek. Horvát-magyar települések együttműködése kezdődött el a vár feltárására, a Zrínyi kultusz felélesztésére, valamint őrzésére. Most a horvátországi Alsódomborúval közös pályázatot nyújtott be Belezna önkormányzata egy kerékpáros túraútvonal - információs táblákkal, esőbeállóval, turistaszállóval, kerékpár- kölcsönzéssel és-szervizzel - kialakítására. A példaértékű együttműködésben partner lesz Murakeresztúr, Őrtilos, Légrád és Muravid is. ■ V. A. Hétfőn este Gombos Péter, a Kaposvári Egyetem tanára mutatta be Kerékgyártó István legújabb kötetét, a Rükvercet a kaposvári Petőfi-könyvtárban. Vas András Egy novella adta az ötletet. Pritz Péter, az amerikai író Charles Bukowski fordítója kérte fel Kerékgyártó Istvánt, hogy írjon egy bukowskis novellát egy készülő antológiába. Megszületett hát a meglehetősen naturalisztikus siófoki történet a pincérrel, a fröccsöntővel és a prostival - s vele az ötlet a folytatásra. Mert Kerékgyártó Istvánt, a Kaposvárról elszármazott írót érdekel- ni-izgatni kezdte a felszolgáló sorsa. Vidra Zsolt élni szeretett volna, egyre fiatalabb és idősebb lett, s végül összeállt a regény. Mely hangulatában, nyelvezetében jelentősen eltér az író eleddig utolsó művétől, a Trüffel Milán kalandjaitól.- Pedig sokan mondták, folytassam - emlékszik visz- sza Kerékgyártó István -, írjam meg akár Trüffel fiának történetét, mutassam be a hatvanas-hetvenes évek világát. El is kezdtem anyagot gyűjteni, ám egy idő után elment a kedvem, hogy a szocializmus hedonizmusáról írjak a mindennapi nyomor, a társadalom jelen állapotában ebben a széteső világban. Egész egyszerűen rossz volt a i kedvem egy ilyen regényhez, * s ki akartam írni magamból a keserűséget. Ehhez viszont kellett egy regényhős, aki nem az értelmiség védett burkából érkezik, hanem a mindennapok nyers, küzdelmes, kevés sikert s annál több fájdalmat hozó világából. Egy vesztes. Egy sors, melyet ma milliók vallhatnak magukénak. Vidra Zsolt élete ugyanis - sajnos - cseppet sem egyedi. ■ Nemcsak a bába ígérte, hanem a férje is megerősítette a vajákos fürdetéssel, hogy az ő Zsoltijának jó élete lesz. Gazdag, egészséges és sikeres. A rendszerváltás után a szocialista világban még védett, időnként kifejezetten sikeres pincért elsodorja a változások szele, előbb anyagi, majd családi, végül személyes válságba kerül, s ellehetetlenülő egzisztenciája a társadalom peremére löki. Az egykori menő balatoni felszolgáló, majd húskombinát! kocsikísérő mind lejjebb kerül a ranglétrán, hogy aztán rokonok, barátok, ismerősök nélkül, kisemmizetten fejezze be földi pályafutását egy budapesti parkban - a rideg társadalom tudomást sem vesz egy tagjának, a hajléktalan férfinak haláláról... Akinek - eddig csak Tar Sándor világában megrajzolt - történetével egy, a haláltól a születésig visszafelé megrajzolt életúton keresztül - innen ered a cím, a Rükverc; a művet Máté Gábor rendezésében következő évadában műsorra tűzte a fővárosi Katona lózsef Színház - ismerkedhet meg az olvasó, akit a személyes sorsvezetés mellett komoly és komor társadalomrajzzal vezet vissza az elmúlt fél évszázadba az író. Kerékgyártó István Vidra Zsolt történetébe saját ■ A boncolási jegyzőkönyvben az áll, hogy kihűlt. Hát kihűlt. Lezárt ügy.- És ezt hagyjuk? - kérdi a zászlós.- Leitatták. Boldogan halt meg. Úgyis a szép halálért könyörgött. Hát megkapta. személyes életének pillanatait is beleszőtte, így a regény kaposvári olvasói könnyedén beazonosíthatják a helyszíneket: feltűnik a legendás Fő utcai Kék egér kocsma, a megye- székhely körüli falvak világa, a húskombinát, a zeneiskola és református templom, a Vöröshadsereg útja - a mai Pécsi utca - környéke. Ám hiába utazunk vissza évtizedeket mind előrébb jutva Vidra sorsának alakulásában, a történetekből süt a jelen, a mai magyar valóság.- Riaszt a társadalmi önzés, a szolidaritás, az irgalom hiánya - magyarázta Kerékgyártó István -, az az általános felfogás, hogy aki kicsit is rosszabbul él nálunk, megvetjük, mert megtehetjük. Ez az orosz modell, ahol a gazdagok hedonista, fennhéjázó életével szemben ott állnak a nincstelenek tízmilliói. Ezt pedig egyszerűen nem tudom elfogadni. Ötvenhárom augusztusában születtem, Sztálin lelke valamikor akkoriban érhetett a pokolba, s attól a pillanattól minden nap egyre nagyobb szabadságot éreztem. Egészen mostanáig, amikor inkább elfogyni érzem a szabadságot... ■ - Aztán hol ebben az okosság? - kérdezte a sárga pólós.- Ott, hogy nemcsak visszatérítendő támogatást kapsz, hanem három százalék kamatkedvezményt is. Beleteszel húsz misit, aztán az állam visszaoszt négyet, a kamatkedvezmény meg újabb két misi- magyarázta a szalmakalapos.- És az államtitkár csókosainak mennyit kell visszaosztani?- Egy misit. Ingatlanonként egy misit. Az ittas somogyi autósokat ismét razzián szűrte ki a rendőrség közlekedés Ittas magyar és külföldi sofőröket emeltek ki a forgalomból a rendőrök: Somogy valamennyi térségét érintette az ellenőrzés, melyet a közlekedésbiztonság javítására indított el a megyei rendőr-főkapitányság. Két hétig tartott a fokozott közúti vizsgálat.- 1638 magyar, illetve 31 külföldi járművet ellenőriztek a rendőrök. 2258 magyar, 45 külföldi állampolgárt igazoltattak - közölte hétfőn Karsay Kornél, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. - Előbbieknél az 1232 alkoholszondás ellenőrzésből 36 volt pozitív, utóbbiaknál 27 esetből kettő. Öt sofőrrel szemben büntető-, harminceggyel szemben közigazgatási hatósági eljárást kezdeményeztek. Négy járművezető engedélyét a helyszínen elvették. Az ellenőrzés időszakában jelentősen csökkent az ittas állapotban okozott balesetek részaránya: a megelőző időszakban tizenhat százalék volt, a vizsgálat két hetében mindössze nyolc százalék. A passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztása miatt 38 járművezetővel szemben indult eljárás Somogybán. ■ Harsányi M. Zamárdi ott lesz a nemzeti vágta döntőjében A zamárdi színeiben versenyző Fodor Ákos nyerte Mokka nyergében a Nemzeti Vágta tahitótfalui elővágtáját szombaton, s így versenyezhet a szeptemberi döntőn a budapesti Hősök terén.- A már korábban is településünk színeit képviselő kiváló lovas ezúttal egy remek, jól képzett lóval, a kilenceszten- dős gidrán herélttel indult és utcahosszal győzött, a műsorközlő szerint akár a szeptemberi Nemzeti Vágtán is eséllyel indulhat - mondta Csákovics Gyula zamárdi polgármester. - Az elővágta nevezési és egyéb költségeit a polgármesteri keretből, illetve egy helyi vendéglátós vállalkozás segítségével teremtettük elő. ■ F. I. Filmfesztivál Bujtor István emlékére Lélekkényeztetők a siófoki fíirdőegyletben turizmus Esőnapi ezotéria a Balaton a wellness mellé, ezt ajánlja a kis hölgycsapat a belvárosban mementó Ismét lesz Bujtor István Filmfesztivál Balaton- szemesen augusztus 18-a és 20-a között, a Nyármarasztó rendezvénysorozat keretében független, illetve amatőr filmes alkotók, alkotóközösségek számára. Bujtor szellemi örökségét vállalva elsősorban a vidámság, a könnyedség és a humor jegyében készülő alkotásokra hívják fel a filmesek figyelmét a versengést meghirdetők. Azokat az alkotókat sem zárják ki, akik más témájú filmet forgatnának. A szeme- si kertmoziban és a fesztivál helyszínén a Bujdosó pince különtermében Bujtor- és Lati- novits-filmeket vetítenek.* F. I. Oldásterápiát, lágy csontkovácsolást, boszitanodát, jógát is ajánl már „esőnapon”, no meg selfnesst a wellness mellé ezen a nyáron a siófoki fürdőegylet, merthogy „be a szervezetbe” jelszóval taggá lett a kis hölgycsapat által a siófoki belváros kellős közepén alakított ezoterikus-holisztikus központ is. „Semmiféle ezoterikus élet nem volt Siófokon, zömmel mi sem vagyunk helyiek, de nyilván nem véletlen, hogy épp most és épp itt egymásra találtunk” - állítják. Ma már két férfi masszőrrel is kiegészült a csapat, s köpölyöznek éppúgy, ahogy tárót kártyát vetnek, ősi kínai gyógymódokat, holisztiEzoterikusok a fürdőegyletben: hogy ne csak wellness legyen kus fittneszt vetnek be testi és lelki bajokra. Merthogy abból akad manapság éppen elég...- A test, a lélek és a szellem egysége a holisztika - magyarázzák. - Valamiféle belső diszharmóniából alakul ki mindenféle betegség. A rohanó világban nekünk van időnk a hozzánk fordulóra. Egyre többen szorulnak lelki segítségre, mert megrekedt az életük, utat tévesztettek, közösségre vágynak, vagy csak arra, hogy kibeszéljék a gondjaikat. Új szak- kifejezés a selfness, ami nem a már ismert wellnesst, vagyis a test kényeztetését jelenti, hanem akár ennek kiegészítéseképpen is a lélekét, annak megtanulását, hogyan éljük tudatosabban az életünket. Erősítjük a lelket, kényeztetjük a testet, de persze fürdetjük is, a Balaton hullámaival. Azt is tapasztaljuk: mind több gyerek küzd ilyen-olyan zavarokkal, hiperaktivitással; nekik se kéne feltétlenül orvosnál, gyógyszereknél kikötni. A kis ezoterikus csapat - maguk termesztenek gyógynövényeket hátul a kertben, és abból főzik a különféle teákat - még nyári felnőtt-tábort is szervez a selfness jegyében. Mert ahogyan a csapat tagjai tapasztalataik alapján vallják, „ha a szellem meggyógyul, megújul a test is”.* Fónai Imre i