Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)
2012-03-17 / 65. szám
14 2012. MÁRCIUS 17., SZOMBAT KÖRKÉP Halottak napján feltámad a kihalt falu kakpuszta Egykor négyszázan lakták, ma már csak az egykori élet nyomai látszanak az erdőben Hat évvel ezelőtt halt ki hivatalosan Kakpuszta, az eddig utolsó elnéptelenedett somogyi település. A hajdani négyszáz lakosú falu nyomai lassan eltűnnek az erdőben. Vas András „30 rendőr kereste azt az idős kakpusztai asszonyt, akinek eltűnését hétfőn este jelentették. A rokonai szombaton látták utoljára a Nagybajom melletti faluban g élő asszonyt. Éjszaka megtalál- s ták, de az életét már nem tudták § megmenteni. A 80 éves asszony | volt az utolsó kakpusztai lakos” - I olvasható a 2006. januári hírek között. Tera mama házának már csak a falai állnak, no és a kémény dacol az idővel. Somogyfajsz felől az erdei úton döcögve egy nagy kanyar után tűnik fel az omladozó épület: egy műanyaglavór, néhány tányérmaradvány, egy lábavesztett asztal és fél pár gumicsizma jelzi, hogy valaha emberek éltek itt. Az idős asz- szony utolsó évtizedét egy németek által itt hagyott lakókocsiban töltötte, hírmondóként a hajdani erdei faluból. A rendszerváltás után még négyszázan laktak itt, a házak hosszan elnyúlva sorakoztak az erdei út mellett. Iskola, malom, csendőrség, bolt működött a ma már Nagybajomhoz tartozó településen, csak hát Kakpuszta kimaradt a villamosítási programból, s ezzel a minisztériumban alá is írták a falu halálos ítéletét. A fiatalok Somogyfajszra, Nagybajomba, Nadalosra, Újvár- falvára, Mesztegnyőre költöztek, az öregek pedig szép lassan kihaltak: a vadászok és favágók mellett ma már csak a meszteg- nyői kisvasút turistái hoznak némi életet a környékre, illetve a halottak napja, amikor mécsesek fénye pislákol az elhagyott sírokon az erdő sötétjében. A régi dokumentumokban Chacként emlegetett település a török időkben szinte teljesen elpusztult, hogy aztán a betelepülők szívós munkával ismét kiirtsák az erdőt, s feltörjék a gyenge, homokos talajt. Vályogházak nőttek ki a fák közül, néhol sorházas faluszerűen egymás mellett, máshol szétszórva a szekérWiepke Sehrweiss Kelet-Frízlandból költözött az egykori boltépületbe. Szereti az itteni remeteéletet Tera mama, a hat éve elhunyt utolsó kakpusztai házának maradványai. Omladozik a fala, benőtték a növények A temető őrzi az egykori kakpusztaiak emlékét. Legtöbbjükről ma már azt sem tudni, mikor éltek-haltak utak mentén. Az utcák nyomai ma is látszanak, az erdőbe vesző csapások egy-egy portához vezettek.- Harminc éve itt még álltak a házak - mutat ki az olykor tengelyig érő sárban araszoló terepjáró ablakán kalauzunk, Tömösváry Tibor, a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke, aki ifjúkorából még élő faluként emlékszik Kakra. - A halmok a fák között mind-mind egy-egy hajdani ház nyomai. Ahogy a földből kibújó nárciszok is az egykori portákra emlékeztetnek: a kerti virágok, bár kissé elvadultak, de egyelőre dacolnak az idővel, s így tavasszal rendre virágba borul az utak két oldala. Mint ahogyan néhány öreg gyümölcsfa, főként gesztenye és körte is az egykori gazdálkodás nyomainak mementója. Kakpuszta - pontosan Alsó- és Felsőkak - száztizenhét házából ma már csak kettő áll. Az egyik szépen felújítva bújik meg egy bekötőút végén, Boross Péter miniszterelnök rokonainak tulajdona, akik korhűen állították helyre az épületet.- Ez volt a bolt - fékez le egy sárga falú, kissé már düledező épület előtt Tömösváry Tibor. Három kutya rohan elő érkez- tünkre az Akác tanya feliratú ház mögül, aztán előkerül gazdájuk is. Wiepke Sehrweiss Kelet- Frízlandból, Németország észak- nyugati csücskéből költözött ide 2006-ban, tehát éppen abban az esztendőben, amikor az utolsó valódi kakpusztai, Tera mama elhunyt. A német asszonyt az erdő, a csend, a nyugalom fogta meg, valamennyire rendbe hozta a házat, s élvezi a remetei magányt.- Ha valami kell, bemegyek Nadalosba - állítja -, nincs messze, három és fél kilométer. A vizet kútból veszi, az áramot napkollektor adja, így még tévézik is, ha magányosnak érzi magát. Az egykori faluról csak annyit tud, áll még a temetője, időnként arrafelé is elsétál, s olvasgatja a feliratokat. Bodai Géza élt 74 évet - betűzzük ki nagy nehezen a mohos kőkereszt írását. Kovács Mihály 386 település már csak nevében él Somogybán, a legtöbbnek nyoma sem maradt fenn, csak a régi dokumentumok őrzik emléküket. élt 86 évet. Mikor születtek, haltak, talán már messzire szakadt rokonságuk sem tudja, a sírok környékén nincs nyoma virágnak, gyertyának. A többséghez halottak napján viszont még jönnek a leszármazottak, benépesül az erdő, melybe az úttól vagy száz méter mélyen ékelődik be a sírkert, s Egervári tanító úr sírjára is mindig kerül friss virág - a pedagógus anno maga kérte, itt temessék el, hiszen egykori tanítványai bizonyosan gondozzák majd nyughelyét, arra valószínűleg nem gondolt, hogy eljön az idő, amikor az utolsó kak- pusztait is mellé fektetik... így aztán az akác már kezdi visszahódítani régi birodalmát, a fakeresztek könnyebben meg is adták magukat, a vaddisznók pedig a kisebb kőkereszteket döntik le rendre, ám a nagyobb darab mészkövek egyelőre dacolnak az idővel és a környezettel. Horváth Vankó József 1855-1939 betűzzük le ujjunkkal tapogatva a feliratot, s megállapítjuk, a síremlék alatt egy hajdani tehetősebb gazda lelt örök nyugalomra, ugyanis a sírkő gyönyörűen megmunkált, s kiemelkedik a kőkeresztek rengetegéből. Balajcza, Horváth, Palkovics, Gálicz, Luca, Gruber, Hegedős - térnek vissza újra és újra a nevek a feliratokon, utóbbi ráadásul a helyiek jellegzetes ő-ző beszédének is emléket állít.- Ez volt a Fő utca - kanyarodik aztán egy fűvel erősen benőtt csapásra Tömösváry Tibor -, amikor 1979-ben itt voltam egy madarásztáborban, még álltak a házak. A helyiek akkoriban jórészt Mesztegnyő felé közlekedtek, a kisvasúttal hordták be a piacra a terményüket, ez jelentette számukra az utazást. Már csak néhány kerítésoszlop maradt mementónak, rajtuk rozsdás szögesdrótmaradvá- nyok emlékeztetnek az egykori élet nyomaira. No, és néhány kőkocka az Aranyos-patak partján, a malom maradványai, és a falu felvégén az óriási gesztenyefa. A szélben meg-megrezzen a koronája, mintha csak eszébe jutna valami a múltból, s elmélyülve elgondolkodna rajta... HIRDETÉS WjSkI gy régi-régi március 15-i ■ ünnepségen történt —vSM Magyaratádon. Talán 1938-at mutatott a naptár, amikor a hősök szobránál ünnepelni jöttek össze a falu lakói. A községben két felekezeti iskola működött. A katolikusok és a . reformátusok nem vegyültek egymással, a szobor jobb oldalán álltak a református, a balon a katolikus gyerekek. A település földbirtokosa Az uraság csodaautója Bartha Emil volt, közel s távolban ő rendelkezett személygépkocsival. Igaz, pöfögött, csörgött, zörgött, durrogott és puffá- gott, de élményszámba ment, ha valahol megjelent az úton. A gyerekek, de még a felnőttek is tátott szájjal bámulták. Az ünnepség fénypontja a gyerekek kórusa volt, azt énekelték, hogy Horty lova megérdemli a zabot, Kétszer körüljárta Magyarországot, Ha harmadszor is körüljárta volna, Magyarország megcsonkítva nem volna... Énekelték volna, mert abban a pillanatban, amikor Pataki Ferenc tanító úr beintette a kezdő sort, megjelent a Bartha uraság az autójával. Minden gyermek arra fordult, de a kötelesség az kötelesség, így amikor a tanító beintette, hogy Horty..., 3..., 4..., a gyerekek azonnal dalra fakadtak, emígyen: Miklós megérdemli a zabot... (száj HORVÁTH JÁNOS Szeretettel köszönti felesége, gyermekei, ^ unokái és dédunokái. ^ í Ma ünnepli ;80 . születésnapját | Kaposváron, a I Nyár u. 96. sz. alatt i KISS (IMRE , Szeretettel \ i^l I köszönti: *f ^családja \ J HIRDETÉS Kiadó utcafronti üzlethelyiség KaposváESBH
