Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)

2012-03-17 / 65. szám

2012. MÁRCIUS 17., SZOMBAT SPORT 15 A Csányi Pékség csapata a bajnok a kispályás öregnúknál Pofont kaptak Debrecenben kézilabda NB i, nők Kevés gólt dobott az első félidőben a Siófok Siófoki sportolók dedikált mezei, labdái segítettek Kalmár Peternek Pontveszteség nélkül, minden mérkőzését megnyerve lett első a Csányi Pékség csapata. Az utolsó fordulóban változatos, küzdelmes mérkőzésen múlták felül az ezüstérmes Zoom Sport gárdáját, ezzel megszerezték a bajnoki címet. A „bronzmérkőzésen” döntet­len született, ami a Postásnak kedvezett, így ők végeztek a harmadik helyen, a Logisztiká­nak a negyedik pozíció jutott ebben a bajnokságban. A Kapós Atlas nyert az Izomláz ellen, de nem tudták megelőzni őket az ötödik helyért folytatott küzde­lemben. Hetedik az Oni Team lett. A Wolf System nyert a CD Box ellen, így ők lettek a nyolcadi­kak. A CD Box a kilencedik, míg a KVKSZ gárdája a tizedik he­lyen zárta a pontvadászatot. Az első négy helyezettet jutal­mazta a Sportpálya 2004 Egye­sület. A legjobb góllövőnek járó serleget Tóth Norbert a Zoom Sport játékosa kapta, aki össze­sen 17 góllal terhelte meg az el­lenfelek hálóját. AZ ÖREGFIÚK TEREMBAJNOKSÁG 12. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI: Wolf System-CD Box 2-1; Kapós Atlas-Izomláz-Adria Presszó 5-1; Postás SE-Logisztikai Ez­red 3-3; Csányi Pékség-Zoom Sport 3-2. A bajnokság végeredménye TCsányi Pékség 6 6 0 0 27-10 18 2.Zoom Sport 6 4 0 2 31-20 12 3.Postás SE 6 1 1 4 18-30 4 4.Logisztikai Ezred 6 0 1 5 14-30 1 5Jzomláz-AP 4 3 0 1 11-7 9 6.Kapos Atlas 4 2 1 1 13-12 7 7.0ni Team 4 0 1 3 6-11 1 8.Wolf System 4 3 0 1 10-7 9 9.CD Box 4 2 0 2 12-10 6 10. KVIKSZ 4 1 0 3 10-15 3 A tartalékos, Mörtelt is elveszítő, gyengébb táma­dójátékot nyújtó balatoni­ak 31-26-ra kikaptak az alsóház elől menekülő Debrecentől. Keszthelyi Zoltán Ez a meccs bizony nem sikerült a siófokiaknak, akik ennek ellenére maradtak a dobogó harmadik fokán A siófokiak szempontjából tét nélküli meccset rendeztek Deb­recenben, hisz ha kikapnak is, de az utolsó fordulóban, hazai pályán legyőzik a Szekszárdot, akkor is az alapszakasz harma­dik helyén végeznek. Köstner Vilmos tanítványainak viszont nem volt választása, nyernie kel­lett, hogy a rájátszásban ne a ki­esés ellen harcoljon a tavaly még a Bajnokok Ligájában szerepelt klub. A siófokiak dolgát nehezítette Bódi rejtélyes betegsége, Bloj és Kovács sérülése, ráadásul az ex- debreceni Mörtel sem tudott pá­lyára lépni, akinek operálták a térdét. Pitz András, a balatoniak technikai vezetője szerint a rá- § játszásra és a Magyar Kupa né- | gyes döntőre rendben lesz az át- | lövő, akit ezúttal Souza helyette- £ sített a kezdőben. A másik olda­lon persze a sérült, beteg Kazai, Siska, Dakos trió ott volt a pá­lyán, akik közül az utóbbi kettő igazán remek napot fogott ki. A siófoki oldalon a legutóbb Debrecenben játszó Bogdano- vicot nagy tapssal köszöntötték a nézők, akiről nem felejtették el, hogy hosszú évekig volt sze­retett klubjuk vezéregyénisége. Az első tíz perc után még dönteüenre álltak a csapatok (4-4), ám három perc alatt nég­gyel elhúztak a vendégek Kudor, Siska, Báltintová talála­taival (7-4), amit meg is tartot­tak, sőt a találkozón első alka­lommal az utolsó percben négy­re is növelni tudtak (13-9). A le­fújás előtt a vendégek szépítet­tek, ám az első félidőben dobott tíz góljuk is jelezte, ezúttal a tá­madójátékkal bőven akadtak gondok. A szünet után is az elsőhöz hasonló forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés, Bogdano- vicék nem tudták átlépni a bű­vös hármas határt. Igaz, a har­mincnyolcadik percben már öt is volt közte (18-13), de háromra akkor is bejöttek (18-15), de kö­zelebb képtelenek voltak kerül­ni ellenfelükhöz. Az utolsó tíz percnek négy­gólos debreceni vezetéssel (24- 20) vágtak neki a csapatok, Im­re Vilmos időkérésével, Kara- lyos kiállításával, Bogdanovic kihagyott hetesével és Dakos góllal indult (25-20), majd a vé­gig jól védő Király bravúrja után Kudor lerohanásból do­bott góljával el is dőlt a meccs hét perccel a vége előtt (26-20). A hajrában már vetkőzhetett a helyi B-közép, zúghatott a vas­taps a végül öttel nyerő piros­fehéreknek. Kecskeméten arattak sikereket az adorjánosok Kitartottak a somogyiak tájfutás A hosszabb távon is remekeltek Baranyában Kecskeméten rendezték a Bács- víz kupa uszonyosúszó versenyt. A Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE eredményei, Béka ko­rosztály: Király Zsófia 50 m uszonyos gyors 1., 100 m u. gy. 1. Gyermek: Semostyán Róbert 50 m u. gy.: 3., 200 m u. gy.: 1. Ki­rály Eszter 50 m u. gy.: 2.200 m. u. gy.: 1.4x100 m gyermek lány u. gy. váltó: 2. (Király Eszter, Bognár Nóra, Matesz Viktória, Lábodi Lili). Serdülők: Fazekas András 50 m felszíni úszás: 1. 200 m u. gy.: 1.100 m f. ú. 1. Tanai Gergő 100 m f. ú.: 3. Seszták Zsó­fia 200 m u. gy.: 3. Ifi.: Pamuki Dávid 200 u. gy. 1. Junior: Varga Krisztina 50 m búvár: 1. 100 m f. ú.: 2. 200 m u. gy.: 2. Felnőtt: Németh Dávid 200 m u. gy. ú. 1. 100mf.ú.2. ■ k. Z. Árpádtető térségében rendezték a Nyílt Baranya Megyei Hosszú távú Tájfutó Bajnokságot. A so­mogyi színeket képviselő Taszár Honvéd SE versenyzői több érté­kes helyezést is szereztek a via­dalon. A Nyílt kategóriában a ka­posvári, ám egyelőre egyesüle­ten kívüli Radó János szerezte meg a győzelmet. Eredmények: (a külön nem jelöltek mind a Taszár Honvéd SE versenyzői): F12 D.: 1. Pavlovics Balázs. N12 D.: ...3. Kishanti Petra, ...5. Pavlovics Zsófia. N14 C.: 3. Müller Olga, 4. Müller Eszter, 5. Tóth Blanka. F14 C.: ...2. Krakter Dániel. Nyílt: 1. Radó János (egyesületen kívüli, Ka­posvár), ...3. Schmal Petra, 5. Schmal Róbert, ...12. Huszics Noémi. F55.: 1. Virág Gyula. F21 B.: ...3. Müller Balázs. F45.: ...3. Barna Róbert, ...11. Horváth Zoltán. N35.: ...3. Schmal Kin­ga, 4. Galambos Erika. F65.: 1. Marton Péter, ...7. Id. Pavlovics György. N50.: ...2. Szabados Magdolna. F35.: ...3. Ifj. Pav­lovics György. ■ Kun Z. A siófoki sportolók, sportegye­sületek összefogásának - illetve az adakozó városlakóknak - kö­szönhetően 150 ezer forint gyűlt össze a tavaly decemberi, BUÉK Siófok rendezvényen, Kalmár Péter javára indított jótékonysá­gi akción. Az évzárón akkor pá­lyára lépő helyi egyesületek - FGSZ Siófok, Siófok KC-Galerius Fürdő, Siófoki Kosársuli - és a sztárvendég MKB Veszprém öregfiúk kézilabdázói által dedi­kált relikviákra lehetett ugyanis licitálni. A pénz mellett ráadá­sul az FGSZ Siófok labdarúgó- csapatának játékosai által aláírt labdát is begyűjthette a nyolc éves, oxigénhiánnyal született fi­atal, ahogy a Siófoki Kosársuliét is az árverés győzteseinek kö­szönhetően. A BUÉK Siófok gála szervező­je, a jótékonysági akció kitaláló­ja, Lapos Gábor szerint a folytat­ják a két éve indult kezdeménye­zést, melynek keretében első al­kalommal Panyi Máté számára 185 ezer forintot gyűjtöttek ha­sonló módon. ■ Keszthelyi Z. Kijött a lépés az Ametiszt táncosainak Nyugat Magyarország Területi Bajnokság, Kaposmérő, az Ametiszt TSE Kaposvár eredmé­nyei: Gyermek, latin: ...3. Szabó Robin László, Czakó Rebeka. Standard: ...3. Szabó Robin László, Czakó Rebeka. Junior I., latin táncok: ...4. Galba Dániel, Nagy Nikoletta. Standard: ...5. Nichter Róbert, Fekete Lili. Ju­nior I-IL, Latin Il.-Standard: ...3. Kovács Bence, Kovács Eszter. Junior II. Standard: 1. Nagy Má­té, Jelasics Nikolett. Latin: ...4. Nagy Máté, Jelasics Nikolett. If­júsági, latin: ...2. Győrbiró Dá­vid Márk, Nichter Krisztina, 3. Auvalszki András, Fejes Móni­ka, ...5. Kaszás Levente, Simonyi Nikolett. Standard: 1. Győrbiró Dávid Márk, Nichter Krisztina, 2. Jóbi Ákos, Rajczi Zsófia, 3. Auvalszki András, Fe­jes Mónika, 4. Kaszás Levente, Simonyi Nikolett. Felnőtt, stan­dard: ...4. Nichter Tamás, Cseh Vivien. ■ Kun Zoltán Labdával és buzogánnyal is ügyesek ritmikus gimnasztika Lakba, Kutnyák és Boros is a dobogó tetejére állt Gyalogtúrával indított a kaposvári Zöldpont Két napon át zajló ritmikus gim­nasztika versenyen vettek részt Szigetszentmiklóson a Lo­vasakadémia SC-Nagyatádi RGSE sportolói. A megmérettetésen tizenegy egyesület több száz tornásza lépett szőnyegre. Balogh Orso­lya és Szabó Anikó edzők tanít­ványai remekül szerepeltek. A viadalt követően hat arany- és két bronzérem is Somogyba került. A 2005-ben születettek ver­senyét Laklia Lúcia nagy fö­lénnyel nyerte - számolt be a viadalról Balogh Orsolya edző. - Kutnyák Nikolett az 1998- ban születettek között egyéni összetettben és buzogánnyal is Álló sor: Murányi Anna, Kutnyák Nikolett, Boros Ninetta, Fodor Zsuzsan­na, alsó sorban: Bagó Aliz, Laklia Lúcia, Németh Szonja, Vajda Lara Zoé első lett, labdával bronzérem­nek örülhetett. Klubtársai közül Boros Ninetta az egyéni összetett mellett mindkét sze­ren (labda, buzogány) is a do­bogó tetejére állhatott, miután a pontozó zsűri magasan a leg­jobbnak ítélte őt. A serdülők erős mezőnyében Fodor Zsuzsanna és Murányi Anna teljesítettek szépen, és az 5. illetve a 6. helyen zártak. Fo­dor remek labda gyakorlatával bronzérmes lett. Bagó Aliz a kezdő óvodások között élete első versenyén arany minősítést vehetett át. Vajda Lara Zoé és Németh Szon­ja pedig bronzzal zárták a ver­senyt. ■ Kun Z. Ragyogó tavaszi idő fogadta az EDF Démász Ötpróba London 2012 szabadidős eseménysorozat kaposvári gyalogtúrájára érkező­ket. A Gárdonyi Géza Tagiskolá­ból induló teljesítménytúrán há­rom táv (7,17, és 31 km) közül vá­laszthattak a résztvevők. Már a reggel 7 órai kezdéskor szép számmal nyüzsögtek a próbázók a versenyközpontban, főleg a hosszú távon indulók, utóbbiak csak 8 óráig rajtolhattak. A széles körű hirdetésnek köszönhetően az ország minden részéről érkez­tek sportemberek a kora tavaszi Zselic szépségeinek megtekinté­sére. A196 egyéni induló mellett kettőszáznyolcan neveztek az is­kolai versenybe, így összesen 404-en választották napi prog­ramnak az egészséges gyalogtú­rát. A megjelent hét iskola közül a legnagyobb létszámmal a refor­mátus ötvenhat fővel, a Kisfaludy ötven fővel jelent meg. Üde szín­foltként először a kereskedelmi iskola tanulói is eljöttek igen szép számmal, harminckilencen. Először fordult elő a túra ti­zenhat éves történetében, hogy a leghosszabb távra több mint szá­zan, pontosan százkilencen ne­veztek. A beérkezés után az egyéni indulók ajándéksorsolá­son vettek részt, az ötpróbázók közül többen elvihették az össze­gyűjtött pontjaiknak megfelelő ajándékot, a kulcstartót, a sap­kát, vagy a hátizsákot. ■ K. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom