Somogyi Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 53-76. szám)

2012-03-10 / 60. szám

2012. MÁRCIUS 10., SZOMBAT 7 GAZDASÁG JÓ TANÁCS Beázik a téli cipő>, de kiröhögtek porhintés Olvasónk bunda bélésű téli lábbelit vásá­rolt, amely azonban be­ázik. Visszavitte az üzlet­be, ahol azt mondták ne­ki, nem küldik vissza a gyártónak a cipőt, mert az egy ilyen panasszal „kine­vetné” őket. A gyártóról ezután azt mondták, nem ismerik. A HÖLGYNEK NEM KELL a gyártóig mennie. A keres­kedő is köteles megtenni a következőt. Mivel a cipőre, mint nem tartós fogyasztá­si cikkre két év jótállás van, és minőségi panasz esetén a vásárlást követő első fél évben a kereskedő­nek kell bizonyítania iga­zát: az üzletnek be kell vizsgáltatnia a lábbelit. Az, hogy a gyártó „kinevetné”, illetve hogy a kereskedő nem ismeri a gyártót, ne­vetséges kifogás. A HÖLGY MENJEN vissza a boltba, higgadtan adja elő, hogy tisztában van vele, mik a szavatossághoz való fogyasztói jogai. Ha ezek után sem küldik el bevizs­gáltatni a terméket, levél­írónk vetessen fel a történ­tekről jegyzőkönyvet. Ha erre, illetve a bevizsgálásra nem hajlandó az üzlet, je­lentse az esetet a cég szék­helye szerinti fogyasztóvé­delmi kirendeltségének. El­érhetőségüket megtalálja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján ( www.nfh.hu ). HA A MINŐSÉGI PANASZT nem orvosolják, a bírósághoz vagy a díjmentes békéltető- testülethez lehet fordulni, ahhoz, amelyik a hölgy la­kóhelyén működik. a leírt eset jó példa rá, hogy a fogyasztót megpróbálják „palira venni”. A kereskedő nyilvánvalóan azért agyalta ki a leírt kifogásokat, hogy ne kelljen foglalkoznia a problémával, rosszabb eset­ben, hogy minden további nélkül túladhasson a selej- ten. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Szaporodó panaszok fogyasztóvédelem A reálhozamok és a végtörlesztés a ludas Durván megugrott tavaly a második fél évben a pénzügyi felügyelethez benyújtott fogyasztói be­adványok és ügyfélszolgá­lati megkeresések száma. A jelentős növekedést a reálhozamokkal kapcso­latos problémák és a vég­törlesztés okozta. Giczi József Tavaly a második fél évben 6585 fogyasztói beadvány érke­zett a Pénzügyi Szervezetek Ál­lami Felügyeletéhez (PSZÁF), az ügyfélszolgálati megkeresé­sek száma pedig 32 067 volt. így a beadványok száma több mint duplájára nőtt, az ügyfél- szolgálatot pedig több mint másfélszer annyian keresték, mint az első fél évben. Ez azt je­lenti, hogy két félévnyi csökke­nés után ismét jóval többen for­dultak a PSZÁF-hoz, mint 2010 első felében. A beadványok számának nö­vekedésében kiemelkedő szere­pe volt a pénztári szektornak, ahol több mint huszonötszörös volt az emelkedés. Tavaly az év második felében az összes hi­vatalos beadvány 43,5 százalé­ka a pénztárakkal volt kapcso­latos. A szektorban a megugrás a reálhozamokkal összefüggő problémák miatt történt. A pénzpiaci szektornál az emel­kedés mértéke csaknem 40 szá­zalékos volt, míg a biztosítókra érkezett megkeresések száma 8,1 százalékkal csökkent. A tő­kepiaci szektor beadványszáma elenyésző maradt. A pénzpiaci szektornál legin­kább az elszámolások, megbízá­sok teljesítésével, az elő- és a végtörlesztéssel, a szolgáltatás minőségével és az egyéb ügyvi­teli hibákkal összefüggő bead­ványokkal fordultak a felügye­lethez. Ezek az ügyek az összes megkeresés mintegy kétharma­dát tették ki. 6585 fogyasztói beadvány érkezett tavaly a második fél évben a pénzügyi felügyelethez. Az év második felében jellem­zően a rögzített árfolyamon tör­ténő végtörlesztéshez kapcsoló­dóan fordultak a PSZÁF-hoz. így a legtöblypanasz a lakáshitelek­kel kapcsolatban érkezett hozzá­juk, ezt a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel kapcsolatos beadványok követik. Piaci részesedéséhez mérten a legtöbb panasz a Magyar Cete­lem Bankra érkezett, ahol az 51 beadvány a teljes mennyiség 2,4 százalékát jelentette a cég 0,3 százalékos piaci részesedése mellett. Hasonló volt az arány a Credigen Banknál, ahol 0,1 szá­zalékos piaci résznél a meg­keresések 0,6 százalékát regiszt­rálta a pénzügyi felügyelet. A na­gyobb hitelintézetek közül az Axa Bankra érkezett arányaiban sok panasz, a 69 beadvány a tel­jes mennyiség 3,2 százaléka, mi­közben a vállalat piaci részese­dése ennek éppen a fele, 1,6 szá­zalék. Átlagon felül volt panasz a Budapest Bankra, ahol az ösz- szes beadvány 6,2 százalékát re­gisztrálták 3 százalékos piaci ré­szesedés mellett. Számszerűleg a legtöbb meg­keresés az OTP Bankhoz kap­csolódott, de a 430 panasz a tel­jes mennyiség 19,9 százaléka volt, miközben a legnagyobb hazai kereskedelmi bank piaci részesedése 26,7 százalékos. Az OTP Bank mögött a második legtöbb beadvány az Erste Bank szolgáltatásaival kapcso­latban érkezett, esetükben a 236 ügy a bank piaci részese­déséhez hasonló volt. Viszony­lag kevés gondjuk volt az ügy­feleknek az MKB Bank szolgál­tatásaival, a hitelintézetre az összes panasz 3,4 százaléka ér­kezett 8,8 százalékos piaci ré­szesedés mellett. Súlyához ké­pest kevés ügyfélnek volt prob­lémája az UniCredit Bankkal és a K&H Bankkal is. A biztosítótársaságok közül a piaci részesedésüket meghala­dó mértékben érkeztek bead­ványok a felügyelethez a Grou- pama Garanciára, a Generali- Providenciára és az Allianz Hungáriára. Piaci részesedésé­hez mérten kevés panasz érke­zett az ING, az Aegon, a Magyar Posta Biztosítóra és a Magyar Posta Életbiztosítóra. Egy újabb lehetőség a gazdasági versenyhivatal Versenykultúra Központ pá­lyázatot indított, hogy civil- szervezetek irodáiban is el­érhető legyen a díjtalan tu­datosfogyasztói magatartás­sal, a versenyjoggal kapcso­latos tanácsadás. Az Orszá­gos Fogyasztóvédelmi Egye­sület (OFE) most is nyújt ilyen szolgáltatást hasonló pályázaton elnyert GVH- támogatás segítségével. Ezek Budapesten és 9 vidéki városban jelenleg is elérhe­tők. Az új pályázati feltéte­lek és a formanyomtatvá­nyok letölthetőek a GVH honlapjáról. Beadványok megoszlása* Szektor 2010. b 2010. II. 2011.1. 2011, fii Pénzpiaci 3826 2504 1962 2724 Tőkepiaci 78 34 34 38 Biztosítási 1867 1412 929 854 Pénztári 203 78 109 2865 Egyéb 214 277 134 104 Összesen 6188 7304 3168 6585 * SZEKTORONKÉNT, FÉLÉVENKÉNT, DARAB. Fellegi megy az IMF-hez, de hitelről nem lesz szó március 16-án Fellegi Ta­más tárca nélküli minisz­ter Washingtonba utazik informális találkozóra az IMF magyarországi misz- szióvezetőjével, hogy meg­vitassák a közelmúltbeli magyarországi fejlemé­nyeket - közölte Irina Ivascsenko, az IMF buda­pesti képviseletének veze­tője. A mostani szakasz­ban még a készenléti hi­telmegállapodásról nem tárgyalnak, és nem ter­veznek találkozót az IMF menedzsmentjével sem. Ivascsenko: ez még előszakasz Nőtt az adósságunk februárban A JANUÁRI 20526,7 milliárd forint után február végén 20583,5 milliárd forint volt a központi költségvetés bruttó adóssága - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adataiból. Miközben a devizaadósság az előző hónaphoz képest 300.4 milliárd forinttal csökkent, a forinttartozás 410.5 milliárd forinttal nőtt, mivel a forintkötvények ál­lománya is növekedett. Hétvégére: Fundamenta és Lakáskultúra megnyitotta tegnap kapuit a 20. Fundamenta Lakás­vásár. Vele egy időben, de külön csarnokban rende­zik a hétvégén a Lakáskul­túra Élőben kiállítást. A SYMA Rendezvényköz­pontban változatos prog­rammal várják a közönsé­get. (Lapunk szerdai szá­ma részletesen közölte az eseményhez felkínált ked­vezményeket.) Erezhető felfutás jöhet a hazai piacon életbiztosítás Aki több pénzhez jutott, tudatosabban választ szolgáltatót Öt újabb faluközösséggel bővült a nyúlprogram BEFEKTETÉSEK Az életbiztOSÍtá- sok irányába terelheti a lakossá­got a hosszú távú megtakarítási eszközök palettájának szűkülé­se - állítja piaci kitekintésében az ING Biztosító. Elsősorban a magán- és az önkéntes nyugdíj- pénztári rendszerben bekövet­kezett szervezeti és szabályozá­si változások teremtettek olyan űrt, amelyet a megtakarítási cé­lú életbiztosítások betölthetnek. „A pénztári rendszer átalaku­lásával a rendszeres megtakarí­tóknak újra kell gondolniuk ko­rábbi stratégiáikat. A magán­nyugdíjpénztári rendszer gya­korlatilag megszűnt, az önkén­tes pedig kárvallottja lett a ca- feteriarendszerrel kapcsolatos adózási változásoknak (a mun­kaadók kevésbé motiváltak a juttatásra), marad tehát kézen­fekvő kiútként a megtakarítási célú életbiztosítás” - mondja Kovács Zsolt, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója. Szerinte az életbiztosítások népszerűségnövekedését pozití­van befolyásolhatja a végtörlesz­tés is, amelynek köszönhetően a lakosság széles rétegei vetették le hiteltörlesztési terhüket, és szánhatnak a jövőben a korábbi­nál többet rendszeres megtaka­rításra. Ugyanakkor úgy látja, az életbiztosítók nem kényelme- sedhetnek el. „Akinek több pén­ze van az adórendszer változá­sai miatt, esetleg a végtörlesztés révén megszabadult a tartozása­itól, tudatosabban választ befek­tetési eszközt, illetve szolgálta­tót” - hangsúlyozta. ■ VG Életbiztosítási díjbevételek (magyarországi piacon, milliárd forint) VG-GRAFIKA FORRÁS: PSZÁF Tizennyolc faluközösségre bővül a Nyúl-unk a munkáért prog­ramban részt vevők köre az eddi­gi tizenháromról, az eddigi ked­vezményezettekhez Diósjenő, Nógrád, Berkenye, Makkos- hotyka, valamint Monostorpályi közösségei csatlakozhattak. Az öt településen összesen ötvenöt család lép be a programba. A kezdeményezés egyik fővéd­nöke, V. Németh Zsolt vidékfej­lesztésért felelős államtitkár az akcióban eddig is részt vevő Gyulajon arról beszélt, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium által is támogatott program erős­sége, hogy „hisz az összefogás erejében, a munka eredményé­ben és a jó példa hatásában, bí­zik a nyulászkodók rátermettsé­gében és kitartásában". A támo­gatók köréhez a TolnAgro Állat- gyógyászati Kft. is csatlakozott, segítségükkel tesztprogram in­dul Gyulajon: a támogatásban már részt vevő legjobban teljesí­tő három családnak további esz­közöket és nyulakat adnak. A Nyúl-unk a munkáért prog­ramot két hazai ágazati szövetke­zet, a Zika és a Nagyhajmási Gaz­daszövetkezet 2011 júliusában hozta létre. Céljuk a nyúl tenyész­tés hagyományainak felelevení­tése, az emberek ismereteinek bővítése. A program megismerte­ti a családokkal a háztáji nyúlte- nyésztést, a jövedelemszerzési le­hetőséget. ■ Több dologra kapóra jöhet HA MEGTAKARÍTÁSKÉNT tekin­tünk az életbiztosításra, és például gyereknek kötjük, ak­kor a lejáratkor kapott összegből a csemete akár fi­nanszírozni is tudja a tanul­mányait. Létezik vegyes élet- biztosítás is, a magyar életbiz­tosítások körülbelül 90 száza­léka ilyen. A biztosító fizet a lejárat végén is, és a biztosí­tott halálakor is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom