Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-29 / 51. szám

2012. FEBRUÁR 29., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Kényszerszünet pénzhiány miatt fonyódi városközpont Csökkentett paraméterek az új közbeszerzési pályázatban (Folytatás az 1. oldalról)- Január 3-án vettük át a terüle­tet - mondta Hídvégi József fonyó­di polgármester. - Lefolytattunk egy gyorsított közbeszerzést, ami eredménytelen lett, mert negy­venhatmillió forinttal több volt az ajánlat, mint amennyi pénz ren­delkezésre áll. A polgármester azt is mondta: a városközpont átépítésének hát­ralévő munkálataira 327 millió forint a keretünk, ezt az összeget nem léphetjük át, ezért az új köz- beszerzést már csökkentett pa­raméterekkel írjuk ki. Olyano­kat vettünk ki belőle, amikre nincs támogatás, s azokat ké­sőbb, bármikor saját pénzből is meg tudjuk valósítani. Ilyen a szökőkút, két oldal helyett csak az egyiken lesz járda, a szabad­téri színpad előtt nem kétezer, hanem ezer négyzetméter bur­kolat készül. A csúszás határidő-módosítá­sokat is okoz: a Hunyadi utcai játszótér lényegében kész, a pi­actér körüli parkolók és útbur­kolatok a Bacsók térrel együtt május közepére elkészülnek, és nem zavarják majd a szezont. A szabadtéri színpad befejezé­sét június végére tervezik, de a művelődési ház átadására csak az év végén kerül sor. A sikeres közbeszerzési eljárást és az elő­készületeket március elején szeretnék lebonyolítani, hogy aztán a hónap közepén elkez­dődhessenek a munkák. A városvezető azt is hozzátet­te, hogy a fejlesztési ügynökség­gel is sikerült megállapodni a módosításokban. ■ Vigmond Erika •< ■ Félbeszakadt Fonyódon a városközpont átalakítása. A tervek szerint március közepén folytatódhatnak a munkák Visszaadták a megnyert pályázatot Déden Lassabban lesz energia a pulykaalomból nemesdéden legutóbb mint­egy 14,5 millió forintos meg­nyert pályázatra mondott ne­met a képvisel&testület. Tom­pa Boldizsár nemesdédi pol­gármester azt mondta: nem akartak hitelbe belemenni, mivel a költségeket előre meg kellett volna finanszírozni. Az akkor még 25 százalékos áfát sem tudták az önkor­mányzati büdzséből vállalni. Játszótér, roma közösségi ház és tetőjavítás, ezek voltak a pályázat részei. A közösségi házat, ami a régi tűzoltószer­tár felújításával kap új funk­ciót, a polgármesteri hivatal tetejének javítását a tervek szerint még az idén közösségi munkával igyekeznek megva­lósítani. nem TETT JÓT az árfolyamvál- tozás a pusztaberényi beruhá­zásnak sem. Emiatt a kivitele­zés határidejének módosítá­sát kérte a Tóti-Pellet Újra­hasznosító Kft., az uniós tá­mogatottságú mobil pellet- üzem létesítéséhez. szmolenszky István, a társa­ság ügyvezetője elmondta: a befejezés eredeti időpontja március 31-e lett volna, a mó­dosítási kérelemben augusz­tust jelölték meg. Ismert, hogy a több mint 125 millió forintos beruházás a Lengyeltótihoz tartozó Pusztaberényben való­sulna meg: a mobilüzemben pulykaalomból évi hatezer tonna pelletet állítanának elő. A fejlesztéssel hat új munka­helyet is teremtenének. Szóládi ökumené: egy test Krisztusban Tudatlanság mozgatta kezek kegyeletsértés A holokauszt előtt is hasonló atrocitások Szólódon a Krisztus-test küldeté­sét igyekeznek betölteni a Lélek erejével a különböző felekezetek tagjai. Arról tesznek bizonyságot, hogy az Úrral és egymással szo­rosan és szervesen összetartoz­nak. Otthon vagyok az életemben - ez az egyetemes imahét össze­foglaló címe, mely vasárnap csa­ládi istentisztelettel, és Hajdú Zol­tán Levente, a szervező eklézsia őrállójának igehirdetésével kez­dődött. Az ökumenikus imaeste­ken katolikus, evangélikus, s re­formátus vendég-lelkipásztorok is szolgálnak. Kedden az igei üze­netet képek segítségével érthetik meg a résztvevők. Esténként az ároni áldással vesznek búcsút egymástól a testvérek, míg az utolsó alkalom úrvacsoraosztás­sal egybekötött lesz. Hajdú Zol­tán Levente elmondta: Torma Gé­za presbiter és Kovács László ko­rábbi elöljáró gyűjtötte össze an­nak a kiállításnak az anyagát, mely régi szóládi épületeket mu­tat be húsvétig a gyülekezeti ház­ban. Már eltűnt, illetve átalakított (lakó)házakat láthatnak az érdek­lődők fényképeken, festménye­ken, s tusrajzokon is. ■ Gamos A. KOMMENTÁR Vedd és olvasd! Megtérés, újjászületés, megszente- lődés - e fogalmak gyönyörűen fe­jezik ki, hogyan juthatunk teremtő Istenünkkel élő kapcsolatba. A rendszeres bibliaolvasás áldott le­hetősége nemcsak személyes hi­tünk táplálásának, hanem az Úrtól kapott feladatunk teljesítésének is. A Könyvek Könyvéből meríthetünk vigaszt, erőt, kaphatunk figyelmez­tetést, bátorítást s eligazítást Isten szól hozzánk, Krisztus az élő és él­tető forrás életünk minden zajában és küzdelmében. Augustinus egy­házatya, vagyis Szent Ágoston egy alkalommal, miközben meditált éneklő gyermekhangra lett figyel­mes. „Tolle, lege!" Azaz, vedd és ol­vasd! - hangzott újra meg újra a szöveg. Miután meghallotta, kezé­be vette a Szentírást, és találomra éppen Pál apostolnak a római gyü­lekezethez írott levelénél nyitotta ki. Az olvasott igeversek nagyban elő­segítették megtérését, megvilágo­sodott előtte az az út amelyen jár­nia kell. Luther Mártonra is mara­dandó hatást gyakorolt a római le vél, ott találta meg hitének kulcsát Isten igéje véd a botlástól, segít az egyenesen járásban, s nélkülöz­hetetlen fény a mindennapokra. Ne csak egyházi ünnepeinken, il­letve vasárnapokon, hanem min­dennap vegyük kézbe és olvassuk a Bibliát! (ga) Róna László: Kaposvá­ron nem ez az első eset. az emléktáblát többször lefestették, ledöntötték (Folytatás az 1. oldalról)- Reméljük, hogy fiatalok voltak az elkövetők - mondta Róna Lász­ló, a kaposvári zsidó hitközség el­nöke -, akik nem tudják, hogy mit cselekedtek. Nem egy zsidó emléktáblát gyaláztak meg, ha­nem halottak és elhurcoltak em­lékére állítottat. Egyébként váro­sunkban sem ez az első eset, hi­szen ezt az emléktáblát már több­ször lefestették, leöntötték. Leg­utóbb szinte alá is írták: „kapos­vári skinhed”. De ugyanígy gya­láztak meg sírokat a zsidó teme­tőben, a kerítését is összekenték és a zsinagóga udvarán álló szob­rot. Jelentek meg feliratok a Nap­kerék Egyesület irodájának falán, a volt iparos székház falán és óri­ás plakáton is. Nagyon remélem, hogy az el­követőknek fogalmuk sem volt arról, hogy tulajdonképpen mit tettek. Számukra csak hecc volt az egész, és nem látják összefüg­géseiben a dolgokat. Amikor az aradi szabadságszobor kálváriá­ja során annyian felháborodva emelték fel szavukat, vajon ilyen esetben miért hallgatnak? Ugyanolyan áldozatok emlékét őrizte ez a tábla is. Magyar em­berekét, akiknek zsidó volt a val­lásuk. Ami történt, ha fiatalok követték el, akkor aggasztó: a tu­datlanságuk miatt, és azért mert belekerülhettek a szélsőjobb há­lójába. Ám, ha az idősebb kor­A rendőrség nyomoz (Folytatás az 1. oldalról) bíró Gábor, a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a Kaposvári Rendőrka­pitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást ron­gálás miatt. Az emléktáblán egy karcolás is keletkezett, a Hitler-kép felragasztója meg is rongálta a gyanú szerint a holokauszt-emléktáblát. osztályhoz tartoznak az elköve­tők, akkor joggal jutnak eszünk­be a holokauszt előtti idők. 1936- ban, '38-ban, '40-ben ugyanilyen atrocitások érték a zsidóságot, így kezdődtek a dolgok... A Demokratikus Koalíció ka­3500 deportált annak idején Kaposvár akko­ri lakosságának csaknem a 10 százalékát, 29 kh'ételtől eltekintve mintegy 3500 zsi­dót deportáltak. Az emlék­táblát a kaposvári zsidó hit­község állíttatta 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulójá­ra, Kaposvár és Somogy Me­gye Közgyűlésének, valamint a Nemzeti Kulturális Alap­nak a támogatásával. posvári szervezete elítélte, és minden kaposvári polgár nevé­ben elutasította az antiszemita cselekedeteket. Aggasztónak tartja a csendet is, ahogy szerin­tük a kaposvári közélet hallgat. ■ F. Szarka Ágnes JEGYZET Egy emléktábla utóirata alapból háromezer-ötszáz hajdani kaposvárinak, a me­gyeszékhely lakói akkori tíz százalékának, lélekben több millió, a második világhábo­rúban elhurcolt és meggyil­kolt zsidónak állít emléket a tábla lassan nyolc esztendeje a Baross utcai házfalon. Me- mentó az emberiség történe­tének egyik legsötétebb kor­szakáról, melyben ártatlano­kat pusztítottak el előre el­tervezett program alapján egy ordas eszme nevében. Melyet írmagjában próbál ki­irtani a kulturált világ, az élősködő gyom azonban ide­haza egyre szaporább, hisz termőtalajra talált, s kerté­szekre, akik gondozzák. S akik megtagadják a történel­met, mentegetik vagy kiseb­bítik az Endlösungot, a Vég­ső Megoldást, s egyre bátrab­ban hangoztatják kirekesztő nézeteiket. NEMZETISZOCIALISTÁNAK Val­lom magam - mondta büsz­kén a múlt héten a kaposvári bíróságon egy fiatal, akinek nyakát Sieg heill-felirat díszí­tette, társa pedig társasági programként beszélt a Führer éltetéséről, akinek ké­pét keddre virradóra az em­léktáblára ragasztotta valaki. NEKIK HIÁBA MAGYARÁZZA bár­ki, hogy a náci koncentrációs táborokban teljesen véden, fegyvertelen magyarokat pusztítottak el százezerszám - hogyan is birkózna meg egy puska súlyával egy né­hány hónapos csecsemő... -, s hiába hoznak ellenük törvén nyékét, a paragrafusok nem tudnak szembeszállni esze­ment ideológiákkal. Csak a társadalmi összefogás segít­het, az összezárás, amikor há­tat fordít mindenki, s nem tűr meg olyan politikai erőt, mely cinkosan összekacsint velük. Ha mindenki felemeli a sza­vát, s elítél mindenféle uszí­tást, hogy az erkölcs diadal­maskodjon az erőszak felett. nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg... Történelmi megméretés a somogyiaknak Savaria címmel országos tör­ténelemverseny megyei dön­tőjét rendezte meg a Kapos­vári Egyetem pedagógus-to­vábbképző intézete. A 9. évfo­lyamosoknál Bányai Zsolt győzött, a második Percze Márton (mindketten a kapos­vári Munkácsy gimnázium tanulói), a harmadik Kőszegi Zsófia, a Táncsics Mihály Gimnázium növendéke. A tizedikeseknél Deme Marcell (Táncsics gimnázi­um) és Füszfás Pál (katolikus gimnázium) végzett az élen, Jáhn Mátét (Munkácsy gim­názium) Mogyorósi Ferenc (katolikus gimnázium) kö­vette a dobogón. ■ H. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom