Somogyi Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-24 / 47. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2012. FEBRUÁR 24., PÉNTEK 5 PERCES INTERJÚ Nosztalgia a Bóbitában Városrészi falu az erdőben gyótapuszta Télen csendes, nyáron turisták kedvelt úti célja A szenvedők lelki gyógyulásáért mondtak misét a kórházban Retro játékok és nosztalgia diavetítés. Harmincöt éves a marcali Bóbita óvoda.- Egész évben ünnepel a Bóbita? - kérdeztük a Marcali Óvodai Központhoz tartozó tagintézmény vezetőjét, Pongrácz Gyöngyit.- Az ünnepi hangulat a teljes nevelési évet átfogja. Az újabb állomás most éppen egy retro tárlat. A régi játékok kiállításával mutatjuk meg az óvodásoknak, hogy a szüleik mivel is játszottak gyermekkorukban. Jó látni azt is, mikor a szülők is rácsodálkoznak egy- egy játékra azzal, hogy nekem is volt ilyen - mondta Pongrácz Gyöngyi.- Régi mesefilmek sem maradnak ki.- Olyannyira nagy sikere volt, hogy az indulás óta heti rendszerességgel tartunk retro diavetítést a gyerekeknek. Nagyon élvezik és szeretik, amiből azt a következtetést vontuk le: lehetnek ma akármilyen szuper 3D-s mesefilmek, azt az élőszóban kísért mesélést, ami a diavetítéssel együtt jár, nem pótolhatja semmi.- A hagyományos rendezvények is illeszkednek a sorba.- A sajátos arculatunk a néphagyomány ápolása az esztétikai nevelés eszközeivel, ezért most a farsangi időszakot zártuk le: népi rigmusok, mondókák, dalok kíséretében elégettük a kisze- bábokat. ■ V. E. Pongrácz Gyöngyi: a kiszebá- bokkal együtt elégettünk mindent, a télben rossz volt HIRDETÉS Segítség a szomszédnak. Az alig száz lakost számláló Gyótapusztán nem ismeretlen az összefogás, odafigyelnek egymásra az emberek Neves vargányázó hely, világhírű trófeát nevelő szarvasbika, a megye legidősebb mesterséges tóegyüttese. Gyótapuszta jellemzése dióhéjban. Vigmond Erika A ma úgy száz lakosú Gyóta mindig Marcalihoz tartozott, amolyan zsáktelepülés az erdő közepén, tíz kilométerre a várostól. - A gyótai plázát semmiképpen se hagyják ki - hívták fel a figyelmünket a faluban. Bár az elnevezés tulajdonképpen egy presszót és mellette a kisboltot takarja, hamar rájöttünk, miért is hívják így. Betérésünkkor Bubrek Sándor éppen újságot olvasott, mint mondta: mindig a sportrovattal kezdi. A tulajdonos Paár Károly pedig a két számítógépet mutatta, hamarosan internetezni is lehet. A mozgó ABC-t leszámítva, valamint, hogy a tanyagondnok hetente egyszer elviszi a gyótaiakat Marcaliba bevásárolni, a faluban ez az egyetlen vendéglátó hely. Bár némileg furcsán hangzott, mikor egy újonnan érkező a kocsma pultjánál tejet, meg lisztet kért, de a helyi bolt is az épületben van. Óhatatlanul is egyfajta közösségi térré vált a „pláza". A dohányzási tilalom sem érintette különösebben a betérőket, már régóta csak a szabadtéri fedett teraszon füstölöghetnek. Ezért a kismamák is nyugodtan beülhetnek - utaltak a presszó falán a kalitkában tojásokon ülő zebrapintyre. - Most egy kicsit csendesebb az élet - tette hozzá Paár Károly. - Még a nagy havaKISSNÉ MOLNÁR ÁGNES, a Marcalihoz tartozó városrész önkormányzati képviselőjétől megtudtuk: a részönkormányzat egy évre 220 ezer forintot kap kisebb elképzeléseihez. - Szeretnénk kicserélni a megkopott utcanévtáblákat, a virágos ládákat rendbe tenni, az internetkapcsolatot kiépíteni, de a temetkezési vállalattal is tárgyalunk, hogy a régi ravatalozót elbontanánk zás sem okozott fennakadást, folyamatosan dolgoztak a hótolók. Már nagyon várjuk a jó időt, a tavaszt, hogy a kertekben elkezdhessük a munkát. A faluban mindenki műveli a kertjét, nekem például javarész gyümölcsfáim vannak. - A jó idő hozza a turistákat is - kapcsolódott a beszélgetésbe Kovács-Pál József. - Nagyon szép a kultúrház környéke, ott van a tekepálya, lehet sütni-főzni, játszani. Gyakran jönnek Marcaliból is iskolások, Van, mikor ez az úti céljuk, áltaés fából építenénk egy fedett kegyeleti helyet a szertartásokhoz - sorolta a képviselő asszony. A rendezvények sorát a farsang nyitotta, majd jön a nőnapi bál. Ezt követi a búcsú, aminek napjára idén szeretnék a gyótai elszármazottakat is összehívni. A tekeverseny után szüreti bált rendeznek, az ünnepekre pedig csomagosztással és óévbúcsúztatóval készülnek. Iában kerékpáros kiránduláskor, vagy, amikor a gyótai erdőt fedezik fel, pihenőhelyként használják. Miután a gyerekek szóba kerültek, az is megfogalmazódott, hogy kevés a fiatal a faluban. Az őslakosok idősek, tíz év alatt csaknem megfeleződtek. Beköltözők azért vannak, köztük külföldiek is. Gyótapusztán falu-, és tanyagondnoki szolgálat is van. Amiben csak tudnak segítenek, ha kell még fát is hasogatnak. Erre példa Friedrichné Szegedi Edith házánál a bejárati ajtó előtt felhalmozott farakat. A hátsó udvarból fűrész zaja hallatszott ki, a szomszéd éppen „kuglizással” készítette elő a fát a hasogatásra. - Természetes, hogy átjöttem. Falun még összefogunk, odafigyelünk a másikra - állította le néhány pillanatra a gépet Kemes János. Friedrichné Szegedi Edith arra is kitért: attól, hogy egy kis faluban élnek, nincsenek elzárva a külvilágtól, odafigyelnek rájuk. Beteg férjével együtt házigondozást is kapnak, hetente kétszer jön hozzájuk segíteni a gondozó. Kisebb fejlesztések, régi és új programok Minden évben a lourdes-i Szűz Mária emléknapján tartja az egyház a betegek világnapját. II. János Pál pápa szándéka szerint ez a nap megfelelő alkalom a szenvedés titkának átelmél- kedésére és különösen arra, hogy fogékonyabbá tegyék a közösségeket és a civil társadalmat a beteg testvérek iránt. Marcaliban is szentmisét celebrált a városi kórházban Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa a Betegek világnapja alkalmából. Művészettörténeti előadás a marcali Kulturális Korzón Az absztrakt formanyelvről és azok irányzatairól Géger Melinda kaposvári művészettörténész tartott előadást Marcaliban. A szakember a Kulturális Korzó vendége volt. Az érdeklődők a geometrikus ábrázolásról és a konstruktivista alkotásokról kaptak keresztmetszetet, melyeket formai és tartalmi sokszínűség, technikai bravúr jellemez. Népszerű képzés pedagógusoknak, szakoktatóknak Befejeződtek a pedagógusok, szakoktatók számára szervezett képzések a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzésiszervezési Társulás intézményeiben. Az uniós támogatottságú pályázat keretében 187 pedagógus 647 tanúsítványt szerzett. A képzési területeket a tantestületek és az iskolaigazgatók választhatták meg. A pedagógiai-szakmai munkában hasznosítható ismeretek közül nagy volt az érdeklődés a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók pedagógiai segítése, az agresszió kezelése, és a pedagógusok személyiség- fejlesztése a stressztűrő-képesség növelése iránt. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TÁMOGATTA A visszajelzés többet mond a számoknál tolvajok ellen Ne maradjon egyetlen egy lopás sem következmény nélkül Koncentrált rendőri erők Somogyszentpálon A számokkal csínján kell bánni, a lakossági visszajelzések többet mondanak bármilyen statisztikánál. Ez is megfogalmazódott a marcali képviselőtestületi ülésen, Balassa Gabriella városi rendőr- kapitány közrend és közbiztonság helyzetéről tartott beszámolójában. Mivel egy év elteltével, napra pontosan akkor állt a városatyák elé, mikor megbízták a marcali rendőrkapitányság vezetésével, elsőként megköszönte a munkáját támogató segítséget. A tájékoztatóban kitért arra: vannak olyan kategóriák, amiben jelentős javulást értek el, máshol nem sikerült elérni a kitűzött célt. A sikeres felderítések között kiemelte a polgárőrség searról már a marcali kistérségi ülést felvezető közbiztonsági egyeztetőfórumon beszélt a városi rendőrkapitány, hogy a bűncselekmények kiemelkedő száma alapján egy hónapra átminősítette veszélyeztetettből a kiemelten veszélyeztetett kategóriába Somogyszentpált. Ez mindengítségével a temetői viráglopások felszámolását. Három fiatalkorú is az elfogottak listájára került, akiket 48 betöréses lopás miatt vontak eljárás alá. A betönapos járőrszolgálatot jelentett a településen. Vissza is esett a bűncselekmények száma. A kapitányságvezető a kistérség gyakoribb bűncselekményei között szólt az ereszcsatorna, illetve a gázcsövek lopásáról a nemesdédi példa alapján, illetve a falopásokról is. rők célpontjai jellemzően a lakatlan házak, illetve a hegyi borospincék. Korábban járműlopások is problémát jelentettek, ezek száma csökkent, azóta a belvárosban nem is volt erre példa. A marcali rendőrkapitányság hat rablásban nyomozott, ötöt sikeresen lezárt. A tulajdon elleni lopások - mint a baromfi-, fém-, és falopások - felderítésében a második legjobb helyet tudhatja magáénak a megyében a marcali rendőrkapitányság. Az elv: ne maradjon egyetlen egy lopás sem következmény nélkül. A közlekedési helyzetről elmondta: nőtt a balesetek száma, azon belül is az ittasan vezetők, illetve a gyorshajtás számlájára írható a legtöbb. Az első háromnegyed évet viszonylag jó mutatók jellemezték, viszont az utolsó negyedévben megbokrosodtak a lóerők. ■ Vigmond E. Megújult a telephely Újabb beruházás zárásaként vágta át az avatószalagot Sütő László marcali polgármester és Pandúr Tibor, a Marcali-Építő Kft. ügyvezetője. A Marcali-Építő Kft. uniós támogatással mintegy 36 millió forintos beruházáson van túl: a cég fejlesztette telephelyét, amivel további munkahelyeket is teremtett Marcaliban