Somogyi Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-06 / 5. szám
MEGYEI KORKÉP 2012. JANUÁR 6., PÉNTEK Újraárazott diplomákért versengenek felsőoktatás-spóroló Csaknem húszezerrel több hallgató fizet majd tandíjat a jövő tanévtől (Folytatás az 1. oldalról) Várhatóan két hét múlva tudhatják meg a családok, hogy az egyes felsőoktatási Intézményekben mennyit kell fizetni az önköltséges képzéseken. Ezek az összegek 2012 szeptemberétől lesznek érvényesek az új belépőkre, a már hallgatói jogviszonyban lévők változatlan feltételekkel folytathatják tanulmányaikat A jövő tanévtől részösztöndíjas, illetve önköltséges hallgatók figyelmébe ajánlották a csütörtöki sajtótájékoztatón a Diákhitel 2-t, amelynek az a lényege, hogy a tandíj összegét a diák nem kapja meg, azt egyenesen a felsőoktatási intézménynek folyósítják. Amivel az általunk megkérdezett somogyi középiskolások lehetőség szerint nem élnének.- Úgy tapasztalom, hogy a végzős osztályomban korántsem a továbbtanulási kedvvel van probléma - mondta érdeklődésünkre Pálos Tamásné, a kaposvári Noszlopy közgazdasági szakközépiskola ügyviteli szakirányú végzős osztályának osztályfőnöke. - Inkább az anyagiakkal van gond. Annak érdekében, hogy legalább az albérlet, az utazás költségeit megspórolják a családok, sokan gondolkodnak a Kaposvári Egyetemben. Amúgy bizonytalanok a diákok, s leginkább azt mérlegelik, miként járnak jól: ha itt maradnak az iskolában ötödéven, vagy ha az érettségi után közvetlenül elmennek egyetemre vagy főiskolára. Most ez utóbbiak vannak többségben abban a reményben, hogy az idén még talán nem lesznek annyira szigorúak a változások. A családok anyagi lehetőségének szűküléséről szóló információkat erősítette meg Horváth Miklós, az Eötvös műszaki szak- középiskola igazgatója is.- A mi diákjaink nagy része anyagi okok miatt nem teheti meg, hogy költségtérítéses képzésben gondolkodjon. A végzőseink negyede tanult tovább A diákok többsége már nemcsak az órai anyagot Í íséri figyelemmel, de a dsőoktatási szabályok jj Itozását is mT jJfl ■ ön ki tudná most fizetni a képzettségét? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. I V GVORSSZAVAZAS Mi a csoda ez a krikszkraksz? QR-rel könnyebb! 2011 az okostelefonok nagyarányú térhódításá- ról szólt, 2012-ben a ten- Sjre dencia tovább erősödik, gjjSjs ENNEK JEGYÉBEN meg- könnyítjük olvasóink dolgát, a jövőben a címlap bal felső sarkában találják azt a QR- kódot, ami a Sonline ajánlott tartalmára irányít. Ha nincs készülékén QR-kód olvasó, keresse fel online marketjét *00 (Androicb Android Sü; Markét; iPhone/iPad: App Store; Nokia: Ovi.com; Windows Phone 7: WP Markét) és válasszon egy QR-kód olvasó alkalmazást. Feltelepítés után nincs más dolga, mint elindítani az alkalmazást, s a kamera igénybevételével egy gombnyomással megnyitható a kódba rejtett tartalom. AZ EGYES KÉPZÉSI TERÜLETEK IRÁNYMUTATÓ KÖLTSEGKERETEI _____________Képzési terület_______________________Költségkeretek________ al apképzés mesterképzés ___________________________________________________________(osztatlan) _______________________________________ -tél -lg~ -tél -lg Á) ALAP- ÉS MESTERKÉPZÉS_____________________________________________ 1. AGRÁR___________________________|~____________________________ agrá r műszaki_______________________ 350 500 610 800 éle lmiszer- és kertészmémékl______________350 500 610 800 ga zdasági-vidékfejlesztés mémékl_________ 350 "Top ~ 610 800 ~ kö myezetgazd. ésterm.-védelemi mérnöki 350 500 610 800 mezőgazdasági___________________________350 500 610 800 2. BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY____________ZT _________ ma gyar_________________________________230 400 450 600 mo dern filológia _ [ 230 400 450 600 ókori és keleti filológia _ _ 230 400 450 600" pedagógia_______________________________230 400 450 600 pszichológia ____________________________ 450 600 650 800 sz abad bölcsészet __________________230 400 450 600 törté nelem 230 400 450 600 3. GAZDASÁGTUDOMÁNYOK " közgazdasági 350 ~ 500 "450" 700 üzleti___________________________________300 700 500 800 4. INFORMATIKA ____________ [ '' ______ Informatikai__________________________ 360 600 650 850 5. JOGI ÉS IGAZGATÁSI_________________________________________ log l-lgazgatásl___________________________240 400 450 650 8.MŰ SZAKI _________J_________' v ; ,__, • ..i mű szaki ágak________________________350 650 610 800 7. m űvészeti ____________________•.«—»» issaaaft mű vészeti ágak ____________________ 600 1600 700 1900 8. MŰV ÉSZElKteVEffTÉS , művészeti_______________________ 550 700____-______9. O RVOS ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY ;;: „^ :■ • egészségtudományi_______________________500 600 600 800 fi iPHMflftüWlWÉI __ > ■ gyógypedagógus________________________ 500 550 650 750 óv odapedagógus, tanító___________________ 230 400 tanár__________________________-_______ 600 800 11 . SPORTTUDOMÁNY ______________________________g* __ ___sport___________________________________350 450 610 800 testkultúra___________ ___________________350 450 610 800 12. TÁRSADALOMTUDOMÁNY ___________________________ pol itikatudomány_________________________300 600 450 800 társadalomismeret_______________________300 600 450 800 sz ociális________________________________300 450 600 800 13. TERMÉSZETTUDOMÁNY __________________dSlS|_______________ élő- és élettelen képzési ágak______________350 600 610 800 B) O SZTATLAN KÉPZÉS___________________ 1. AGRÁR -a——M HW” >__________|_________ ál latorvostudományi_________________________________- 2000 2400 erd őmérnőkl __ ____________________ - 450 500_ 5. JOGI ÉS IGAZGATÁSI - .■ ^ jogász____________________________________ 300 700 GgMflSBBO_______■ * -j > ________________. ,/ ép ítész_____________________________________- 650 800 7.MŰVÉSZEI!___________: : / Áfc, « _______ ép ítőművész_______________________________________-___ -______ j művészeti ágak_______________^ _______ - 1000 1900 | orvos, fogorvos______________________________________•_ 1900 2700 = gyógyszerész_______________________________________- 1500 1600 kö zvetlenül az érettségi után a korábbi években - mondta Horváth Miklós -, s többen OKJ-s szakmák megszerzése után, plusz pontokat szerezve felvételiztek. Most egyébként nem tapasztalok különösebb aggodalmat a diákjaink körében. Mi ugyanis speciális helyzetben vagyunk itt Kaposváron, mert a műszaki felsőoktatásban emelik a felvehető keretszámot. S ezt úgy értékelik, hogy többüknek adódik lehetőségük a továbbta-, nulásra. Egy dolog viszont határozottan foglalkoztatja a mi végzőseinket is: a felsőfokú szakképzés nem folytatódhat tovább a középiskolákban tanulói jogviszony keretében. Pedig nálunk sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Dilemmájuk persze akad a végzős gimnazistáknak is, s a pedagógusok szerint körükben nagyobb a bizonytalanság.- Akad, aki elengedi a füle mellett a felsőoktatás átszervezéséről szóló híreket, s még nem mérlegel - tájékoztatott Gyallai Katalin, a Munkácsy gimnázium igazgatója. - Ám a többség úgy reagál, hogy még jobban kell produkálnia annak érdekében, hogy bekerülhessen a célul kitűzött egyetemre. S persze van, aki úgy gondolkodik, hogy majd a lehetőségeit figyelembe véve választ intézményt. Ám úgy fest, a választásnál az eddiginél jóval hangsúlyosabb szempont lesz, hogy az országosan csaknem húszezerrel kevesebb államilag finanszírozott hely milyen ponthatárokat hoz? S a nyilvánvalóan jóval magasabb ponthatárok miatt vajon a család megengedheti-e magának például az agrárképzésben tervezett éves 300 illetve 500 ezer forint közti tandíjat? Vagy a gazdaságtudományok területén a 300 és 700 ezer, a műszaki ágazatban a 350 és 650 ezer közötti önköltséget, ne adj Isten az orvosin az 1,9 és 2,7 millió, vagy a művészeti alapképzésben a 600 ezer és az 1,6 millió közti tandíjat? ■ Márkus Kata Levágjuk az ujjad, ha nem veszed le a gyűrűt! fegyveres rablás Megkötözte és három órán keresztül fenyegette a kéthelyi asszonyt a négy zalai (Folytatás az 1. oldalról)- Hol a pénz, te g.ci! - üvöltötte az álarcos rabló a hetvenkét esztendős kéthelyi asszony arcába, társa pedig, mivel nem tudta le- cibálni az áldozat gyűrűjét, azzal fenyegetőzött, levágja az ujját. Az idős nő három órán keresztül rettegett összekötözött kézzel és lábbal, leragasztott szájjal, míg a zalaszentjakabi trió módszeresen átfésülte a kéthelyi házat. Nagy zsákmányt kerestek, ugyanis az elsőrendű vádlott a devecseri lomipiacon azt hallotta, az özvegyasszony komoly ékszer- és porcelángyűjteményt tart otthon, emellett készpénz is akadhat a házban. Tőle származott az ötlet, látogassanak el Kéthelyre, amikor nincs otthon az asszony. Két éve február végére időzítették a betörést, ugyanis azt hallották, az idős nő kórházba került. Négyen indultak útnak a nagy fogás reményében, ám egyikük - a negyedrendű vádlott, aki az adatfelvételkor nem emlékezett rá, hogy 2005- ben 32 üveg kóla ellopása miatt elítélték... - csak sofőrként vett részt az akcióban. Hárman viszont a villanyóraszekrényben talált kulccsal bementek a házba, ám meglepetésükre az asz- szony otthon tévézett. Ennek ellenére úgy döntöttek, nem távoznak üres kézzel.- S innentől nem áll meg az az érvelés, hogy csak lopni akartak - magyarázta az ítélet indoklásában az elsőrendű vádlott ügyvédjének a bíró. Aki a védő azon érvelését is elvetette, hogy védence nem tudott róla, hogy rablásban vesz részt, ugyanis nem járt az áldozat szobájában, s nem látta, hogy társai megkötözték és késsel fenyegették. - A Buckingham- * palotában hihető lenne, hogy a I keleti szárnyban nem veszik | észre, mi történik a nyugatiban, | de itt szomszédos szobákban £ zajlottak az események. Ráadásul három órán kereszHuszonkllenc évre ítélte a rablókat a Kaposvári Törvényszék tül... Negyedik társuk addig elhajtott a ház elől, vele a bala- tonkeresztúri körforgalomnál találkoztak a többiek, akik átpakolták a 2,9 milliós zsákmányt az idős asszony elkötött Suzuki- jából a sofőr Opeljébe. A házat felforgató trió tagjai a nyomozás és a tárgyalás során is beismerték bűnösségüket, a sofőr viszont mindvégig tagadott - szerinte Nagykanizsán mulatozott aznap éjjel -, noha a többiek egyértelműen rávallottak. Emiatt a vádlottak rokonsága egy korábbi tárgyalási napon össze is verekedett a bíróság előtt, így az ítélethozatal napjára a bv-sek is megerősített csapattal érkeztek. Az ügyész a vádbeszéd végén az első-, másod-és harmadrendű vádlottat társtettesként, jelentős értékre, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett rablással vádolta meg - a büntetési tétel ebben az esetben 5-18 év -, a negyedrendűt ugyanilyen minősítésű rablás bűnsegédletével. Előbbieknek emellett jármű önkényes eltulajdonítása miatt is felelniük kellett. A Kaposvári Törvényszék végül összesen 29 év fegyházra ítélte a kvartettet, az első- és a másodrendű nyolc-nyolc évet, a harmadrendű kilencet, a negyedrendű négyet kapott, emellett vagyonelkobzás, pénzbüntetés és bűnügyi költségek címén több mint 2,5 millió forintot kell majd fizetniük. Az indoklásból kiderült, a bíróság megalapozottnak érezte az ügyvédek által nem tisztázottnak tartott tényállást, melyet amúgy a különböző szakértői vélemények is alátámasztottak. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, mely ellen a védők és védenceik fellebbeztek: a negyedrendű felmentésért, illetve enyhítésért, a többiek enyhítésért. Az ügy a Pécsi ítélőtáblán folytatódik, a negyedrendű vádlott szabadlábra került, a többiek előzetesben készülődhetnek a másodfokú tárgyalásra. ■ Vas A. 20 EVE IRTUK túl vagyunk az év végi hajrán, amelyet egy ellenzéki obstrukció közepette kellett végigcsinálnunk - értékelte az év végi parlamenti napokat a vezető kormánypárt frakcióvezetője. - Nos, ezt a terméketlen, időhúzó vitát, amelynek célja a költségvetési törvény megszületésének megakadályozása volt, és ennek hangulatát szeretném mihamarabb elfelejteni. Az idei esztendőre nyu- godtabb, konstruktívabb együttműködést várok a parlamentben. Az országban pedig a stabilitás fenntartását, a fizetőképesség megőrzését, a változási folyamatok továbbvitelét, ki- teljesítését és felgyorsítását várom és remélem. az mdf képviselőcsoportját vezető Kónya Imre korabeli reményeit vélhetően a jelen nagyobbik kormánypártjának frakcióvezetője, Lázár János is magáévá tenné. Főként a fizetőképességgel kapcsolatost...