Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-19 / 245. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 19., SZERDA 5 PERCES INTERJÚ Túráznak a veteránok Siófoki gimidiri a politikán túlról perczel Alulról jött, ezért látja, hogy segíteni kell a felnőtté váló diákot is Élénk közösségi életet élnek a veterán repülő szövetség megyei egye­sületének tagjai. A jö­vő pilótáinak toborzá­sából is kiveszik ré­szüket.- Seregnyi programon vet­tek részt. Melyik ered­ményre büszke?- ló néhány rendezvényre elutaztunk, nagyon örülök, ha minél több tagunk be­kapcsolódik a programba - válaszolta kérdésünkre ked­den Dinya Miklós nyugal­mazott őrnagy, a veterán re­pülő szövetég megyei szer­vezetének elnökhelyettese.- Fertődön és Pákozdon is jártunk, s más szervezetek­kel együtt emléktáblát is ál­lítottunk.- Mi tartja egybe a közös­séget?- A repülés szeretete, an­nak idején ennek jegyében kezdtük el a munkát. Az utóbbi időben is számos ösz- szejövetelen vettünk részt, ünnepségeket tartottunk, s ápoljuk a katasztrófában el­hunyt bajtársaink emlékét. Sokféle tevékenységet lá­tunk el.- Van-e utánpótlás?- Évente néhányan jelent­keznek egyesületünkbe, csapatunknak 75 tagja van. S a magunk módján amúgy a pályaorientációban is segí­teni próbálunk: nemrég egy honvédségi rendezvénybe kapcsolódtunk be, ahol a fi­atalok a pilótaképzésről kaptak tájékoztatót ■ Harsányi Miklós Korábbi megyei közgyűlé­si képviselő, Hoffmann Rózsa államtitkárságának korábbi „oszlopos tagja” ellenében Vaskóné Csák Erikát választotta a me­gyei közgyűlés a Perczel igazgatójának. Fónai Imre Általános iskolából gimnázium­vezetésre pályázni eleve merész­ség... - Megkérdeztem a családo­mat, akik bátorítottak, hogy csi­náljam végig; nem szoktam sem­mit feladni, egyébként is csak úgy van értelme bármiben ver­senyre kelni, hogy megteszek mindent a győzelemért - mond­ja Vaskóné Csák Erika, a siófoki Perczel Mór Gimnázium új igaz­gatója (egyik ellenlábasa a posz­tért az a Varga Mária volt, aki ko­rábban tanított a siófoki középis­kolában, majd a kormányváltás után Hoffmann Rózsa hívta férjé­vel együtt az oktatási államtitkár­ságra; férje, Varga Zoltán, az elő­ző Perczel-igazgató ma is az ál­lamtitkár egyik munkatársa).- Próbára teszem magam; na­gyobb kihívás, több, sokrétűbb feladat - így gondolta a pályázat _ megjelenésekor az új gimidiri, I aki a kiliti városrész általános is- - kóláját irányította 2008-tól, de a J középiskola sem ismeretlen a s. számára: a Kilitiben eltöltött első Vaskóné Csák Erika: új, természettudományos szakot indítunk Ládákban jött a gyógyvarázs támogatás A kaposvári kórház gyermekosztályára került Három ládában mintegy százöt­ven könyvet, számtalan apróbb és nagyobb játékot, kártyát, ba­bát, plüssfigurát kapott hétfőn a Kaposi Mór Oktató Kórház gyer­mekosztálya a K§H gyógyvarázs program keretén belül. Ország­szerte mintegy ötven bankfiók­ban - Somogybán a kaposvári­ban - gyűjtötték a már nem hasz­nált, de még használható, jó álla­potban levő játékokat. Az ország­ban 35 kórház gyermekosztályá­ra juttatták el az adományokat. A kaposvári átadáskor elhangzott: az adománnyal a K§H a gyerekek kórházban töltött napjait szeretné könnyebbé tenni. ■ F. Sz. Á. Örültek a három ládányi ajándéknak a kórház gyermekosztályán Divatot teremtene ERŐS ISKOLA A PERCZEL ma ÍS, ezt az eredmények bizonyít­ják, de azt szeretné az igaz­gató, hogy újra „divat” le­gyen a Perczelbe jelentkezni -Ez a tanév az első, hogy csak három első osztály in­dult; eleve kevesebb a gye­rek, s néhányan más közép­iskolába jelentkeztek, mert azokba is könnyebb volt mosta bekerülés. A fenntar­tó megyei önkormányzattól azonban már megkaptuk az engedélyt a négy első osztály­ra jövő szeptembertől. Új sza­kot indítunk, a természettu­dományos képzést, amire a fizika- és a kémialabor alkal­mas. Erre a területre irányul nagyobb figyelem a hosszú távú országos oktatási kon­cepciókban, s a fiatal mérnö­kök ma is jó eséllyel el tud­nak helyezkedni AZ ÚJ SZAK INDÍTÁSÁNAK terve persze nem teljesen független az új igazgató kémia- és ma­tek-irányultságától, de ezen kívül is akad még számos terve Vaskóné Csák Eriká­nak; fontosnak tartja példá­ul, hogy nyisson a Perczel a város, illetve a másik két sió­foki középiskola felé közös rendezvények formájában. tizenöt év után újabb másfél év­tized következett a Krúdyban, a matematika és a kémia világá­ban.- Amikor a Krúdyba kerül­tem, az első közgázosok osztály- főnöke lehettem; válogatott csa­pat volt, kétszáz jelentkezőből vettek fel harminchatot, meg le­hetett volna váltani velük a vilá­got - emlékszik vissza Vaskóné Csák Erika. - Majdnem minden­ki jeles érettségivel végzett. Három éve került először vá­laszút elé: a Perczelbe szerződik tanárnak, vagy elvállalja a kiliti általános iskola vezetését; nem volt könnyű döntés, hiszen diák­ként maga is e két intézmény­ben tanult. Idén szinte megis­métlődött az eset: a Széchenyi és Somogyi általános iskola össze­vonása révén létrejövő intéz­mény, vagy a Perczel vezetése.- Mivel „alulról” jöttem ma­gam is, akár csak az ide jövő di­ákok, látom az átmenetet, sok­szor annak a hiányát - említi el­ső tapasztalatait - Itt már úgy tekintenek a tanulóra, mint fel­' nőttre. S az általános iskolás „ba- busgatás” után néhányuknak túl éles a váltás. Aki nem tudja azonnal felvenni az új ritmust, azt is meg kell érteni, nem sza­bad elvenni a kedvét. A középis­kola a szülők számára is megkö- zelíthetetlenebbnek tűnik; ez nem jó, tartanunk kell velük a kapcsolatot Barcs: faültetés a névadó tiszteletére az iskolában Fákat ültettek a gyerekek és peda­gógusok Barcson, a Deák Ferenc Általános Iskola udvarán. Közel 80 növény kap helyet a héten, De­ák Ferenc születésének tiszteleté­re. Vízváriné Maronics Mária intézményegy­ség vezető elmondta: 24 osztály összesen 48 fát ültetett, köztük fűz, nyír, juhar, és ecetfá­kat, tujákat, erdei- és lucfenyőket, valamint a Barcsi Környezetvédelmi Egyesület se­gítségével egy impozáns tölgyfát is. Hozzátette: a parkosítást tisz­tán szülői segítséggel és anyagi támogatásukkal valósították meg, miközben a Deák hét ün­neplése közepette két Deák-pla­kett is gazdára talált Gáspár Dé­nes testnevelő-fizika szakos ta­nárként, míg Fazekas Szilvia ta­nítóként érdemel­te ki az elismerést Az iskola 2003 óta minden évben megünnepli név­adóját. Idén is több mint egyhe­tes programmal készültek: vol­tak sport- és egészségmegőrző rendezvények, tanár-diák foci, tűzoltó- és sport bemutató, de új­helyszínen avatták fel a Deák­szobrot is. ■ Jeki G. ■ Nyolcvan növényt ültet­nek a héten Deák Ferenc emlékére. Győzött a speciális olimpián és az életben is bajnok Nevelőszülőnél él teljes életet három testvérével együtt, hat éve az úszás a mindene A stadionban is válogatják már a hulladékot A kaposújlaki Simon Szabolcs azt mondja, ha nem sportolhat­na, biztosan meghalna. Pedig szemmel láthatóan él, mégpe­dig jó pár éve teljes életet. Tíz­éves kora óta biztosan. Akkor került ugyanis nevelőszülőjé­hez három testvérével együtt. Régebben édesanyámmal él­tem Tapsonyban - mondta Si­mon Szabolcs -, aztán kilenc és tizenkilenc hónapos korom kö­zött csecsemőotthonban lak­tam, majd visszakerültünk édesanyámhoz. Nem sokkal később kezdődtek a gondok, s Toponárra, a Gyivi-be vittek bennünket a testvéreimmel együtt. Tízéves voltam, amikor három kisebb testvéremmel Kaposújlakra kerültünk neve­lőanyámhoz, ahol már igazán jól érzem magam a bőrömben. Most a Bárczi iskolában va­gyok kilencedikes, s hat éve kezdtem el úszni Solymosi Má­riánál. Szabolcs az athéni speciális olimpián 100 méter gyorson hetedik, 50 méteren ötödik, és négyszer ötvenes váltóban pe­dig első lett. - Egy évet készül­tünk a versenyre - tette hozzá Szabolcs -, hétfőtől péntekig, de volt hogy a hétvégén is. Öt- « ven méteren 29 másodpercet I úsztam, ami az én korosztá- | lyomban világcsúcs. A követ- | kező versenyre 25 alatt kellene 1 leúsznom ezt a távot, ezen dől- Simon Szabolcs és érmei. Azt mondta, sokat dolgozott értük, de megérte gozunk. Csak az a baj, hogy rö­vid a kezem, s ha összekerülök egy hosszú kezű fiúval, akkor végem.- Már az újlaki focicsapat­ban is játszik Szabolcs - foly­tatta Lukács Józsefné, Szabolcs nevelőanyja -, de előtte kor­csolyázott is. Abban is ügyes volt, de a két elfoglaltságot nem tudta összeegyeztetni, és az úszást választotta. Amióta együtt vagyunk, számos közös élménnyel gazdagodtunk, vol­tunk többször a Balatonnál is, de az édesanyjukkal is jó a kapcsolatuk a gyerekeknek. Az évek alatt azonban sikerült teljesen összeszoknia a család­nak. ■ Márkus Kata Keddtől a Rákóczi stadionban is szelektíven gyűjtik a hulladékot- közölte Petes Tamás, a Kapos­vári Városgazdálkodási Zrt. (KVG Zrt.) ügyvezető igazgatója.- A cég és a létesítmény vezeté­se együttműködik, s ennek kö­szönhetően az üdítőitalos és ás­ványvizes műanyagpalackokat ezentúl szelektáltan gyűjtik, és adják tovább hasznosításra. A szelektált gyűjtéssel a sportegye­sület pénzügyi megtakarítást ér­het el, hisz jelentősen csökkente­ni tudja a vegyes hulladék elszál­lítási költségeit. Az elkövetke­zendő időszakban minden Ka­posvári intézményt be kíván vonni a szelektív hulladékgyűj­tésbe a KVG. ■ Márkus Kata

Next

/
Oldalképek
Tartalom