Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-06 / 131. szám

5 MEGYEI KORKÉP Egy megtérülő befektetés tanulságai évadzárás Az idén A nagymama vonzotta a legtöbb nézőt a kaposvári színházba (Folytatás az 1. oldalról)- S előre tudom, annak ellenére el fognak ragadni az érzelmek - tette hozzá Rátóti Zoltán hogy nem szeretnék elrugaszkodni a tényéktől. Utóbbiak felsorolásával kezd­te: a nagyszínpadon öt felnőtt és egy gyerekelőadást mutatott be a társulat, mely emellett három stúdiódarabbal is jelentkezett.- Egyáltalán nem éreztem, hogy örököltem az évadot - állí­totta az igazgató, aki kijelentet­te, a darabok kilencven százalé­kát maga is színpadra tűnte vol­na, s a maradék sem rossz, csak nem jutott volna eszébe. - Kü­lön siker, hogy a Portugál elju­tott a DESZKA fesztiválra, míg az Oidipusz a kortárs dráma­fesztiválra kapott meghívást. A direktor kiemelte, az elő­adások látogatottsága több mint nyolcvan százalékos volt az idei évadban.- Nem mondhatom, hogy ez jó, hiszen vezető vagyok - je­gyezte meg -, ám büszke va­gyok rá, különösen az országos adatok ismeretében. A legtöbb nézőt A nagymama vonzotta, a huszonegy alkalom­mal játszott darabra többen vál­tottak jegyet, mint a hárommal többször bemutatott La Mancha lovagjára, míg a harmadik leg­látogatottabb előadásnak az Er­zsébet bizonyult.- A pályázatomban szerepelt, minden évadnak szeretnék egy szlogent adni, így lett a követke­zőé az Út - folytatta Rátóti Zol­tán. - Az ideinek, az ismert kö­rülmények miatt eredendően nem volt, ám így utóbb a Befek­tetést adnám neki. S ez meg fog térülni, a visszajelzések ugyan­is erre utalnak. Az igazgató szerint ugyanis abszolút pozitív visszhangja volt a teátrum különböző kez­deményezéseinek: a nyílt nap, a vers-, illetve gyermeknap, a drámapályázat, a felolvasószín­ház, a tantermi előadás, az újra­indult tévéfelvételek és a gála­est is sikeresnek bizonyult. Kü­lön megtiszteltetésnek nevezte, hogy Molnár Piroska éppen a kaposvári színházat tisztelte meg, amikor létrehozta a Nagy­mama-díjat.- A gálaest végén a tízperces taps energiát adhat a következő évadra - vélekedett -, hiszen mutatta, jó úton jár, a legmaga­sabb Szakmai igénnyel zajlik s jár a közönségkeresés, melynek 1 komoly hagyományai vannak % Kaposváron, s ez óriási örök- * ség. Ez azt jelenti: ha van kő- I zönség, van munkahely is. S Bérezés László (balról) a jövőben művészeti vezetőként segíti Rátóti Zoltánt Tisztogatással kezdődik az évad A SZÍNHÁZ ÉLETÉBEN újdon­ságnak számított, hogy már március közepére összeállt a jövő évi műsorterv, s a színé­szek is megtudták, melyik da­rabban milyen szerep jut ne­kik. A 2011-12-es évad a Tisz­togatással kezdődik a stúdió­ban, a nagyszínpadon először A régi nyár kerül a nézők elé, s még az idei évben egy ősbe­mutatóm is sor kerül Háy Já­nos és Lovasi András a teát­rum felkérésére írja meg A kéz című darabot. A társulat két helyen változik a következő évadra, Németh Virág dmmaturg augusztus 1- től elköszön a színháztól, ugyanekkortól az eddig művé­szeti munkatárs Bérezés Lász­ló, aki a Bárka Színháztól ér­kezik, művészeti vezetőként dolgozik a Csikyben. kellemes csalódás volt, hogy itt nem egy múltba réve­dé, fámdt társaság dolgozik - kért szót az évadzárón az új művészeti vezető -, hanem egy jól prosperáló társulat. Büszke vagyok arra, melynek tagja lehetek mostantól. bár közel százötvenmillió fo­rinttal csökkent az önkormány­zati támogatás, még mindig szerencsés helyzetben van a színház, hiszen fizetni tudjuk a béreket, ami biztonságot jelent - jegyezte meg Rátóti Zoltán, majd végigfutott a jövő évi mű­sorterven. - Az utolsó darab a Finito lesz, s ez célzatos is, hi­szen reménykedünk benne, nemcsak az évad, de a mostani épület zárását is jelenti majd - fordult Szita Károly polgármes­ter felé, utalva, elkerülhetetlen a remélt színházfelújítás - Sze­mély szerint azért is - ékelő­dött az igazgató -, mert ha jövő­re nem kezdődik el, ebben az igazgatói mandátumomban már nem is avathatom fel.- Könnyebb és olcsóbb meg­hosszabbítani az igazgatói pá­lyázatot, mint előteremteni a felújításhoz szükséges 7,5 mil- liárdot - vette a lapot Kaposvár polgármestere, majd jó pihe­nést kívánt a színház dolgozói­nak. Akik a társulati ülés után egy hajmási farmra indultak, ahol, ahogyan az igazgató meg­jegyezte, akár folytathatják is az évad értékelését. De csak egy pohár bor vagy egy üveg sör mellett. S jóval kellemesebb környe­zetben... ■ Vas András Sarkadi Kiss János lett az év színésze, Szula László kapta lapunk különdíját a Csiky Gergely Színház gálaestjén, ahol kiderült, a társulat szereti a közönséget A Somogyi Hírlap különdíját Ficsór János főszerkesztő-kiadóvezető (bal­ról) adta át Szula Lászlónak ► Képgaléria: SONUNE.hll azt eddig is tudta mindenki, a kaposvári közönség imádja szín­házát. A szombat esti évadzáró gálaesten az is kiderült, a társu­lat is hasonlóan érez a nagyér­deművel kapcsolatban... csak itt, csak most! - köszöntöt­te a teátrumot megtöltő közönsé­get Grisnik Petra, illetve csak azután, hogy amolyan prológ ként elénekelte Liza Minelli nagysikerű slágerét a Kabaró ból Mintegy előrevetítve, ezen az estén különleges élményben ré­szesül, aki a szaunaszerű káni­kulában is a színházat válasz­totta, nem pedig egy párálló falú sörös korsót egy hűvös teraszon valahol a belvárosban. ha utóbbi mellett döntöttek vol­na, nem találkozhattak volna a Zoroaszter Leó erőművész bőré­be bújt Sarkadi Kiss Jánossal, aki a Paravarietében megismert verseit osztotta meg a nagyérde­művel. A ma már ereklyeszám­ba menő Rákóczi-melegítős, szürke mackóalsós fűzfapoéta az est folyamán többször is sok­kolta a közönséget - jött a Fúrni szoktam a falat, a Gyúrni szok­tam pénteken és a többi klasszi­kussá vált életszagú költemény -, s cseppet sem mellékesen ver­selései között átvehette az évad legjobb színésze díjat, melyet a közönség ítélt oda neki. a nagyérdemű ugyanis az el­múlt hetekben az interneten sza­vazhatott kedvenceire: a legjobb epizódszereplőnek Takács Gézát látták a színházba járók, a lég jobb színésznőnek pedig Nyári Szilviát választották. A Somogyi Hírlap különdíját Szula László vehette át, aki... aki a színpadmester-helyettesből, zsinórmesterből, valamint fiából álló zenekarával igencsak meg lepte a publikumot, amikor „el­reszelték” A boldog, szép napo­kat a Beatricétől - illetve, aho­gyan lapunk újdonat nívódíjasa felkonferálta: Nagy Ferenc ver­sét.. A csúcsponton - miután színpadra szólította vokálozni a műszakot, az öltöztetőket, azaz a mindennapok során háttérem­bereket - a művész ledobta za­kóját, ingét, nyakkendőjét, s ott állt az Engem hagyjatok békén feliratú pólójában. Az üzenet persze csak a nyárra érvényes... versből természetesen Feró és Leó költeményeinél akadt komo­lyabb is: Csonka Ibolya Varró Dánieltől, Nyári Oszkár Karin­thy Frigyestől, Kalmár Tamás Adytól választott, Körösi And­rás. Lestyán Luca, Némedi Ár­pád, Varga Zsuzsa, Horváth Zi­ta és Nyári Szilvia a hangával kápráztatta el a hőség ellenére is eleven nagyérdeműt. A köny- nyedebb műfajokat - az időről időre visszatérő Zoroaszter mel­lett - egy női Hacsek és Sajó-je- lenet képviselte, no és a folya­matosan pörgő műsorvezető pá­ros, az első blikkre egymás el­lentéteinek tűnő Grisnik Petra- Fándly Csaba duó, akikről azonban hamar kiderült, na­gyon is egy húron pendülnek. S hogy kifejezetten ügyesen játsz- szák ki a holtidőket, vezetik át a különböző műfajokat egymás­ba. Mert ezen az estén elfért egymás mellett a Jamaicai trom­bitás - Takács Géza és Tóth Molnár Ildikó prezentálásában - és Örkény egyik egypercese - szintén a legjobb epizódszerep­lőtől -, Kazal László klassziku­sa - Leeső Pétertől - a női jazz- trióval - Rácz Panni, Czene Zsó­fi és a konferanszié -, esetleg az Anconai szerelmesek olasz betétslágerei. Vagy éppen Neil Youngé, akinek magyarra fordí­tott dalait a direktor, Rátóti Zol­tán Huzella Péterrel és társai­val, azaz a Neil Young Sétány­nyal tolmácsolt. Ráadásként az igazgató hajdani főiskolás osz­tálytársáról, a tragikusan pata­ion elhunyt Kaszás Attiláról is megemlékezett egy szlovák nyel­vű countrydallal... az est. ahogyan az évad is a La Mancha lovagja záródalával fe­jeződött be, ám előtte a jövő évi repertoárból, A régi nyárból is felvillant egy részlet a folytonos­ság jegyében. Persze az idei, az­az a pihenés még előrébb van, ahogyan Zoroaszter is énekelte a még véletlenül sem plágium slágert: Újra itt a nyár. És köz­ben decensen rázta a csípőjét.. s ez így együtt felért egy nagy kö­zös, társulati köszönömmeL 20 EVE IRTUK NAGY VIHART KAVARTAK, S több kétperces hozzászólást váltot­tak ki az egyházi ingatlanok sorsáról rendelkező törvény- tervezet vitájában Giczy György szavai A KDNP-s honatya az SZDSZ és a Fi­desz képviselőit ugyanis az­zal vádolta, csak koncepciö kát adnának, nem ingatla­nokat, valamint felhívta a fi­gyelmüket, ha folyamatosan keresztény kurzust kiabál­nak, ne csodálkozzanak, ha válaszolnak nekik. A szabad demokraták szerint viszont hiba lenne összefonódást te­remteni az egyházak műkő dése és a költségvetés között milyen jó, hogy a felmerülő kurzusvitákat most már koa­líción belül ki lehet beszélni. Strandolás zeneszó mellett marcali Telt ház a nyári szezonnyitón a fürdőben Megkoszorúzták a Balatont is Máriafürdőn Önkéntesek újították fel a játszóteret Szinte egy talpalatnyi hely sem maradt a marcali fürdőben. Sze­zonnyitóval indult a nyár a vá­rosban a Marcali Turisztikai Egyesület szervezésében. Laczkó Sándortól, az egyesület elnöké­től megtudtuk: a fesztivál Kölök Parádéval kezdődött, közben a fő­zőcsapatok serénykedtek a sát­rak árnyékában, a padokon ülő, vagy a medencékben fürdőző kö­zönséget pedig különböző prog­ramok, fellépők szórakoztatták. A strand melletti lankán kü­lönös gurulmányok futamán lehetett szurkolni, a parkoló­ban pedig Herczeg Balázs „Mó­kus” kápráztatta el a vendége­ket motoros bemutatójával. ■ Vigmond Erika Fürdés kísérőprogramokkal. Nyári szezonnyitó Marcaliban Megújult próbatermet adtak át a balatonmáriafürdői strandon a Balaton M&K Egyesületnek, csaknem 8,8 millió forintért. Ez volt az egyik kiemelt eseménye a balatonmáriafürdői szezonnyitó­nak. - A szezonnyitás a barátság­ról, az együttműködésről, a kötet­len beszélgetésekről szól - mond­ta Galácz György polgármester. Ifjú máriai polgárokká fogadták az eltejt időszakban született öt kisbabát, akiknek a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet taka­rékbetétkönyveket adott át indu­lónak és megválasztották Bala- tonmáriafürdő borát is, ami Bál­lá György és fiai Cabernet Sauvig- nonja lett. Csónakból megkoszo­rúzták a Balaton vizét is. ■ V. E. Az önkéntesség hete jegyében Nagyberkiben tevékenykedett szombaton a szabadi Karisz Ki­sebbségi Egyesület A civil szer­vezet pályázaton nyert pénzt a nagyberki iskola kerítésének új­rafestésére, emellett vállalták, hogy rendbe teszik a játszóteret, parkosítanak, s levágják a bal­esetveszélyes ágakat.- A helyi iskola tanulóinak kétharmada, több mint százöt­ven gyerek segített - mondta Arató Gusztáváé, az egyesület el­nöke. -• A játszóteret sikerült rendbe tennünk, a parkosítást is befejeztük, az iskola kerítésének festését viszont elmosta a délutá­ni zivatar, így ezt csak később tudjuk befejezni. ■ A. V. SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚNIUS 6., HÉTFŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom