Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-25 / 147. szám

MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JUNIUS 25., SZOMBAT Egy sántosi vicc ötmilliárdos csattanója a gyáralapító Még ma is naponta bemegy műhelyébe, ahol elkezdődött a mesebelinek tűnő történet Lakics László önfejű És konok - jellemzik ismerősei - eme tulajdonságo­kat kifejezetten előnyére írva - a tavaly Somogy Polgáraiért Díjjal kitüntetett, egy évvel ko­rábban pedig a Nyugat-Ma- gyarország legdinamikusab­ban fejlődő vállalkozásának járó Pegazus-díjat kiérdemlő, a napokban hatvanadik élet­évét betöltő gyárost. Aki Fel- sőmocsoládrót indulva tanulta ki a forgácsolóesztergályos szakmát Kaposváron, majd a legendás pécsi Zipemowsky műszaki szakközépben végzett gépésztechnikusként Termé­szetesen állami vállalatoknál kezdett dolgozni, ám az idő előrehaladtával egyre nehezeb­ben viselte, hogy nehéz mun­kára fogni beosztottjait kihasználva egy lehetőséget, átnyergelt a magánszektorba, 1985-ben a sántosi garázsá­ban megalapította saját cégét, mely nemhogy átvészelte a rendszerváltás környéki zava­ros időket, de terjeszkedni is tudott: a tizedik évben megvá­sárolta az egykori komlói bá­nyagépgyárat, 2002-ben pedig egy dombóvári céget Mindezt úgy, hogy megmaradt közvet­lensége, eszébe sem jutott fe­lülni arra a bizonyos magas lóra. És még mindig családi vállalkozás keretében. Olyany- nyira, hogy két fia is a cégnél dolgozik, az idősebbik, Péter az idén év elején érdemelte ki az év fiatal menedzsere büsz­ke címet, László pedig máso­dik műszaki diplomáját szerzi meg hamarosan. APJUKNAK NEM VOLT IDEJE egyetemre, de diploma nélkül is mindig meg tudta valósítani elképzeléseit. Például a legna­gyobb beruházást, a tavaly át­adott, közel másfél milliárdból felépített kaposvári gyárat Melynek helyére véletlenül ta­lált rá: autózott a városban, s a Guba Sándor utcában egy­szer csak bevillant neki: itt kell megépülnie a gépgyár­nak Három nappal később már Szita Károly polgármester irodájában ült, s megígérte, feléleszti Kaposváron a rend­szerváltással kimúlt nehézgép­gyártást És lön... Egy Segway-en érkezik, s nagylelkűen felajánlja a kéztörés lehetőségét. Az­az, hogy próbáljuk ki a kétkerekűt. Ami nem fel­tétlenül illik valakihez, akit a hazai Top 100 leg­gazdagabb üzletembert megemlítő lapban is meg­említenek. Vas András- Rongyos kétmilliárd azért még hiányzik.- Kinek? Illetve mihez? - kér­dezett vissza Lakics László.- A teljes jogú tagsághoz. Hi­szen egyelőre még csak po­tenciális je­löltként említi az ősz szeállítás.- Rendesen el- tátottám a szám, amikor megtudtam, be­kerültünk a kiadványba.- Aztán, gondolom, elöntötte a jóleső érzés.- Ez a része nem érdekelt Ar­ra vagyok büszke, amit létrehoz­tunk. És, hogy mindezt tényleg családi vállalkozásként.- Elég messze jutottak a sán­tosi garázsból kialakított mű­helyből. Ha nem is légvonal­ban mérve...- A műszaki dolgok, a mecha­nizmusok érdekeltek mindig is, ezekhez volt tehetségem. A töb­bit inkább csinálni kellett: jöttek az újabb és újabb kihívások, me­lyeknek meg kellett felelni. An­no így lett a miénk a komlói bá­nyagépgyár is. Göndöcs István ajánlotta, vegyük meg tőle. S én, a csóringer esztergályos három hónap múlva megvásároltam.- Az első lépés kimaradt, a le­gendás katonai antennát forga­tó orsó.- Különleges egy termék volt- Olyannyira, hogy senki sem vállalkozott a gyártására.- Mert sokba került.- Mégis belevágott.- Volt egy ötletem, s egy esz­tergapadom. De igazából vicc­nek indult... Lakics László egy esztergapaddal kezdte a maszek világot Sántoson- Jó poén sikeredett belőle...- Pedig nehéz volt váltani. A Kaposgépben dolgoztam műve­zetőként a nyolcvanas évek ele­jén, akkor jött divatba a gmk. Nálunk nem a teljesítmény szá­mított, így délelőtt csak dolgoz­gattak az emberek, délután pe­dig mentek a maszekba pénzt keresni. Egyszerűen nem tud­tam rávenni őket, hogy rende­sen dolgozzanak. Ez elég nagy lökést adott... De ma is vallom, nem üzletembernek vagyok jó.- Pedig lassan betelik a fal a különféle elismerésekkel, ki­tüntetésekkel.- Ennek ellenére ötletgyáros esztergályosnak tartom magam.- A géphez is oda merne állni? Például az ominózus forgató orsót?- A sántosi garázs ma is meg­van, az embereim VlP-műhely- nek hívják... S ritka az olyan nap, amikor nem dolgozom vala­mennyit.- Azt hittem, elvarázsolta az íróasztal.- Elég ritkán találna itt az iro­dában. Ha nem Komlón vagyok, vagy külföldön, akkor a gyárat járom. Mindenre figyelni kell.- Furcsa egy ekkora gyárról kimondani: családi vállalkozás.- Örülök, hogy így alakult.- A fiúkat nagyon kellett no­szogatni?- Maguktól jöttek. így lettek nevelve. A famíliában mindig demokratizmus uralkodott, megszokták, hogy dönthetnek. Mint az abszolút bizalmat is.- Meddig lehet ezt ilyen formá­ban csinálni. Merthogy ötmilli­árdos forgalom mellett...- Felosztottuk a céget, a fele­lős posztokat már külső embe­rek töltik be, ám a döntési hely­zet a miénk maradt.- Ez nem hátrány?- Üzletileg kifejezetten elő­nyös, szeretik a partnereink: szűk a kör. Egy telefon, s máris az illetékesnél landol az ügy, s öt perc alatt döntés születhet- Nem sajnálja, hogy már nem egyedül dönt?- Éppen ellenkezőleg! A ke­reskedelmet és a kapcsolattar­tást néha nyűgnek éreztem.- Pedig utóbbiban lehet igazán reprezentálni.- Nem az a fontos, ki, hogy vergődik. Talán ezért is jutot­tunk el idáig. Megtehettük vol­na, hogy nagylábon éljünk, ám mindig visszafogtuk a pénzt. Más vállalkozók már csodaautó­kon jártak, amikor nekem még mindig Trabantom volt. És a nye­reséget most is visszaforgatjuk a cégbe. Bár Péter fiam, némiképp másként gondolkodik.- Bátrabb? Vakmerőbb?- Közgazdász. De ugyanúgy realista, mint én, aki szeretem megrágni a dolgokat. Lehetre, talánra nem adunk, persze azért nem is állunk meg.- Hol a határ? Már, ha létezik egyáltalán.- Okos emberek szerint min­dig az a legnagyobb kérdés, meddig szabad növekedni. Mert ha túl nagyra nősz, nagyot lehet esni. Szerencsére mi még nem kerültünk ilyen helyzetbe.- Sőt, a válságban építettek egy gyárat!- A termékeink átfutása hosszabb, akár évekbe is telik, így késéssel jelentkezett nálunk a világgazdasági hanyatlás. Ez­alatt fejlesztettünk, új piacokat szereztünk, izgalmas helyekre szállítottunk. Például a brit hadi­tengerészetnek generátorokat. Persze titkos projekt keretében. Egy órát tartott, mire a tárgyalá­sok előtt beengedtek a céghez... Aztán le is kellett vetkőznöm...- Jelentősen csökkend az uta­zás élményét...- Pedig szeretünk járkálni a világban. Egy állandó társaság­gal minden évben elmegyünk valahová.- A mókuskerékből...- ...már kiszálltam. Tudatosan átadtam mindent a fiaimnak. De tíz éve még nem volt egy szabad pillanatom.- Mi hiányzott a legjobban?- A gyerekekkel kevesebbet tudtam foglalkozni, mint szeret­tem volna.- Láthatóan nincs nyoma...- De hiányzott! Talán jobban, mint nekik. Ezért is vettem vissza a tempóból. És persze a korom miatt is.- A felszabadult időben...- Motorozom, olvasok, szín­házba járok még Pestre is. Vagy kimegyünk a Balatonra. Be van osztva, ki jön: egyszer a család, másszor a barátok.- Megsokasodtak? Gondolom, hirtelen próbáltak néhányan jóban lenni...- Ennyi idősen már, nehezen barátkozom... És az emberi érté­kek alapján választok. Ezért is maradtak meg sokan a régi ba­rátok közül.- Ahogy a munkások közül is.- Aki három évet lehúz ná­lunk, mind itt marad. Vannak egész régi szakik is, még a Me­zőgépből vagy a Csepelből.- És mindegyikkel tegeződik.- A csendőrpertu nem az én világom. Az ars poeticám része: mindenkinek azt szabad, amit nekem. De csak annyit! Ahogy látja, eddig bevált... Papok, művészek, politikusok a patinás kaposvári oskolában emelt fejjel Az udvaron gyakran keveredett verekedésbe a kis Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke Ott, ahol a régi és a kaposváriak­nak oly kedves Szent Anna-ká- polna állt, torkollott a Fő utcába az 1864-ben megnyitott Anna ut­ca. A kápolna mellett kapott he­lyet az aggápolda, a város első kórházi jellegű intézménye. Ma már azonban egyik épület sem áll. A Fő és az Anna utca sarkán most a Kodály Zoltán is­kolát találjuk, amely 1904 no­vemberében még „központi álla­mi elemi iskola” néven lett része a kaposvári nebulók izzadságos mindennapjainak. Gráner Lipót és Fuchs Samu zalaegerszegi vállalkozók nem sokat pepecsel­tek az építkezéssel: a város által ingyen átengedett telken május elején kezdődött meg a munka, s A Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatos Általános Iskola, Kaposvár, Fő u. 44. fél év múlva már tanítottak a ké­ső eklektika stílusában felhúzott egyemeletes épület falai között. . Az iskola udvara az 1956-os forradalom miniszterelnökét is maradandó élménnyel ajándé­kozta meg. A kis Nagy Imre, aki az újonnan átadott jeles Anna utcai tanintézetben járta ki ele­mi iskoláinak egy részét, gyak­ran keveredett verekedésbe. Maga az iskolaépület azon­ban nemcsak az oktatás, ha­nem a művészetek templomá­nak szerepét is magára vállalta. A századelő rohamosan fejlődő Kaposvárén több középületet használtak fel képzőművészeti kiállítások céljára, így esett, hogy az első világháború előtt számos tárlatot rendeztek a „központi állami elemi iskola” tantermeiben - természetesen tanítási szünet idején. Rippl-Ró- nai József és Kunffy Lajos is nem egyszer állította ki képeit az Anna utcai iskolában. A szá­zad második felében egy másik művészeti ág került előtérbe a tanintézet falai között: a zene. 1967-ben indult az első ének-ze­ne tagozatos osztály, s a kórus is sok dicsőséget szerzett az is­kolának és a városnak azóta. Mint az a közintézményeknél lenni szokott, az Anna utcai is­kola névváltozásai szépen „le­képezték” az elmúlt évtizedek uralkodó Dolitikai irányzatait. ► Bővebben: S0NUNE.hu Míves ablakdísz egy kaposvári épületen: anya gyermekeivel. Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A vagy emeltfejjel@sonline.hu

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom