Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-29 / 99. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 29., PÉNTEK 11 KÖRKÉP gyártörténet Hatvan éve alapították a Kaposvári Textilműveket, a kazánt csak T-34-es harckocsi 1951 tavaszán kezdődött meg Magyarországon az első ötéves terv legnagyobb könnyűipari beruházása, a Kaposvári Textilművek építése. A szovjet típusú nagyüzem alapkövét április 29-én tette le a várostól északra fekvő s addig szántóföldnek használt Papsára-dűlőben Kiss Árpád könnyűipari miniszter. A gyár elkészültével átrendeződött a város ipari létesítményeinek erősorrendje: az addig mindenben vezető cukorgyár helyett most már az igazi „szocialista nagyüzem”, a Textilművek került az élre. Az a hír járta róla, hogy Kö- zép-Európa legmodernebb fonodája. A gyár munkaalkalmak sorát hozta létre: jöttek ide dolgozni nemcsak Kaposvárról és egész Somogyból, de a szomszédos megyékből, sőt az ország távolabbi tájairól is. Pesty Frigyes, a jeles 19. századi történész azt írja, hogy a kaposvári Papsára-dűlő területén a pannonhalmi bencések szedtek tizedet a középkorban. Pesty Frigyes azt is megjegyzi, hogy már abban az időben igen nagy volt errefelé a sár... A Textilművek elkészültéről azonban legfeljebb beszélni lehetett. Noha már arról út a helyi napilap, hogy befejeződött az építkezés, és „a világos, tiszta, egészséges munkatermekben éjszaka is nappali világítást árasztó neonfény mellett zúgnak a modern szovjet fonógépek”, ezt éppen a vállalat vezetősége kényszerült megcáfolni 1953 novemberében. Kisült, hogy a műhelyépületet ekkor még nem adták át, s a szak- és segédmunkákkal is alaposan elmaradtak az építők. „Ha bárki az üzemet megtekinti, meggyőződhet róla, hogy az ajtók, ablakok, padló- és parkettaburkolatok koránt sincsenek készen. A félig kész ajtók és ablakok dolgozóink egészségét komolyan veszélyeztetik” - tették egyértelművé a vezetők. Ráadásul nem tűnt úgy, hogy egyhamar befejezik a fűtés és a vízvezeték szerelését, a villany- szerelési munkákat, az útépítést és a csatornázást. „Kultúrotthon, olvasóterem, könyvtár, modern fűtőberendezés, sportpálya áll a dolgozók rendelkezésére. Korszerű konyha és étterem, csecsemőotthon és napközi” - lelkendeztek korábban. A vezetők most bevallották, hogy „az üzemnek jelenleg sem kultúrterme, sem olvasóterme, sem könyvtára, sem sportpályája és korszerűen berendezett étterme nincsen... Az építkezés olyan volt, mint aminek nincs gazdája.” A győzelmi jelentések időszakában ez az őszinteség nem volt magától értetődő. A város központjától több kilométerre fekvő gyárnak eleinte még a megközelítése is nehézséget jelentett. Elakadtak a járművek, az emberek csizmáját magához ölelte a latyak. De 1952. március 24-én éppen a Textilművek munkarendjéhez alkalmazkodva indult meg az első helyi autóbuszjárat. És ekkortájt vette fel a Textilművek nevet a Kaposvár-Tüskevár vasúti megállóhely. Gyárkrónika 1950. augusztus 1. Az Országos Tervhivatal rendeletben írja elő, hogy 1951-ben meg kell kezdeni a Kaposvári Textilművek építését. 1951. március 2. A városi tanács kijelöli a Textilművek helyét a Jutái úton. 1951. április 12. A Népgazdasági Tanács határozatot hoz a Kaposvári Textilművek megalapításáról. 1951. április 29. Kiss Árpád könnyűipari miniszter leteszi a Textilművek alapkövét. 1951. július 3. A Mártírok terén (a mai Bethlen téren) megnyílik a Textilművek kaposvári irodája, amely a vállalat munkásainak toborzását végzi. 1951. október 1. Róna Imre a Kaposvári Textilművek igazgatója. az 1960-as években a Kaposvári Textilművek a Pamutfonó-ipari Vállalat részévé vált De az alapanyag négyötöde ekkor is a szovjet gyapotföldekről érkezett, az üzemben még jelen voltak a szovjet műszaki tanácsadók, s a munkásokat is szovjet munkamódszerek és szovjet teljesítménykényszer alapján próbálták meg dolgoztatni. 1970-BEN a kaposvári gyár állította elő az összes Magyarországon készült pamutfonal 44 százalékát A rendszerváltozás és egy hosszú privatizációsfolyamat eredményeként aztán egy kisebb létszámú, de minőségi színvonalon termelő vállalat született meg a Textilművekből: a Kaposfil. 2000-ben védett épületté nyilvánította a városi önkormányzat a Kaposvári Textilművek épületét, amely egy letűnt korszak propagandájának éppúgy emlékműve, mint ahogy mementója a magyar munkás áldozatvállalásának is. Fonal a múltba, és fonal a jövőbe. A hatalmas új kazánt, amellyel a következő télen, 1952 végén fűteni próbáltak volna, a sártengerben nem tudták a helyére vontatni a traktorok. Olyannyira nem, hogy maguk is a sár foglyai lettek. A dolgozók ezután vasúti sínnel kísérleteztek, de így sem jártak jobban. Amikor sok vesződséggel ráemelték a kazánt, a sín összelapult az óriási súly alatt, s a körülményesen megépített alkalmi pálya szintén belesüllyedt a sárba. Az újabb vállalkozó a honvédség volt, egyelőre hasonló sikerrel: két katonai vontató jármű addig ci- bálta a kazánt, amíg elszakadtak a vontatókötelek. Végül azonban megjelent egy T-34-es harckocsi, láncra fogta a többtonnás kazántestet, és egykettőre a helyére vontatta. A legendás páncélos valóban illett a „békeharchoz”. Hamarosan azonban kiderült, hogy nemcsak a kazánt sikerült elhúzni, hanem az építkezést is. A rossz munkaszervezés és az életidegen kommunista rendszer logikátlanságai miatt már a kezdet kezdetén csúszni kezdett a munka. Olyannyira, hogy a kivitelező vállalatot is lecserélték. 1951 végén több mint 28 százalék volt a gépek állásideje, s a termelésbe fogott orsók száma csak 1958-ra érte el a tervezett szintet. A szovjet gyártmányú gépeken ráadásul gyakori volt a szálszakadás. (Ezen, úgy látszik, az sem segített, hogy az alapkőletételnél két szovjet mérnök is jelen volt.) Az építőmunkások és a fonodái dolgozók létszámhiánya csak súlyosbította a gondokat. Az első években meglehetősen gyatra minőségű fonalat állítottak elő Kaposváron, ezért 1953 tavaszán a textilipari kutatóintézet munkatársai is felkeresték a gyárat. A Textilművek építését, amellyel eredetileg 1952 közepére kellett volna elkészülni, csak az ötvenes évek közepén fejezték be teljesen. Mindez különösen kínos volt, mert a Kaposvári Textilművek azon üzemek közé tartozott, amelyekkel fényezni akarta magát a Rákosi-rendszer. Kaposi Zoltán professzor, korunk jeles gazdaságtörténésze szerint „a kommunista gazdaságpolitika szempontjából a kaposvári fonoda helyi szinten ugyanaz volt, mint a vasmű Sztálinvárosban”. Elsősorban itt kellett bizonyítani a szocialista építőmunka, a szocialista termelés, a szocialista embertípus fölényét. A kaposvári fonoda tényleg ezer szállal kötődött a kommunista rendszerhez. Az építkezést az Államvédelmi Hatóság felügyelte - érdekes, hogy később a kar- hatalmisták elhagyott laktanyájából hozták létre a fonodái leányszállót! (Az ÁVH csaknem új épületét 1954-ben alakították át 344 férőhelyes női munkás- szállássá a Füredi úton.) Egy korabeli kommentárban a hivatalos ideológia szólamaival próbáltak meg közelebb férkőzni a Textilművek építése körüli bajok gyökeréhez: „Mindnyájan éreztük, hogy munkánkból hiányzik valami, ami segíteni tudna bennünket célunk megvalósításában. Mindnyájan éreztük a pártszervezet hiányát.” Nos, ez az akadály 1951 novemberében elhárult. Az újdonsült alapszervezet mindjárt üdvözletét is küldött Rákosi Mátyáshoz. A levél így kezdődött: „Szeretett, drága Rákosi elvtárs! Hálatelt szívvel köszöntjük Önt...”) A sár azonban, mint említettük, megmaradt. Sőt: lett jövőre is. 1952 márciusában a Kaposvári Textilművek 707 dolgozója tett munkaver- seny-felajánlást Rákosi Mátyás pártfőtitkár születésnapjára. 1957-ben Loson- czi Pál földművelésügyi miniszter kíséretében Kádár János, az MSZMP első titkára is meglátogatta a kaposvári fonodát, csakúgy, mint 1978-ban Fock Jenő volt miniszterelnök, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, nagy zoltán Lovak segítségével épül a Textilművek kazánháza Gustave Courbet festménye: Az alvó fonónő (1853) Egy T-34-es a gyár építésébe is besegített A gyárépületet Böhönyei János Ybl-dí- jas építész tervezte. Sok földmunkát kellett elvégezni, gép pedig viszonylag kevés állt rendelkezésre. Esős időben csak lóvontatással tudtak dolgozni, ezért mintegy kétszáz paripát is bevetettek az építkezésen. Ezenkívül sok diák és felnőtt végzett társadalmi munkát. Halálos baleset is történt, amikor Molnár János városi tisztviselő rálépett egy elhagyott világháborús aknára. A szovjet gépek beszerelése ünnepélyes külsőségek közepette kezdődött meg 1951 októberében. A szerelőbrigád éjjel-nappal talpon volt, hogy minél több orsót tudjanak beindítani; akadt olyan esztergályos, aki 36-40 órát dolgozott egyhuzamban. A fonoda nagy részén még építkeztek a fagyos, egyre hidegebb téli időben, amikor az épület másik végében már gyártották a fonalat. A hatalmas munkatermekben sokáig nem volt rendes fűtés, s a rossz Rákosi a fonónőknek is utat akart mutatni munkakörülményeket nemcsak a dolgozók, hanem a gépek is megsínylették. Az első télen cséplőgépkazánnal fűtötték (úgy-ahogy) az ideiglenes géptermeket. Az első gép 1951 október végén kezdett termelni a Textilművekben. Nemsokára megjött a könnyűipari miniszter távirata: „Üdvözlöm a Kaposvári Fonoda dolgozóit abból az alkalomból, hogy az ötéves terv során épülő új üzemben a termelés megindult. A vállalat dolgozói az élenjáró szovjet textilipari dolgozók munkamódszereinek elsajátításával, jó munkájukkal legyenek azon, hogy az új üzem textiliparunk egyik büszkesége legyen, és méltóan kivegyék részüket a szocializmus építéséből és a béke védelméből.” A munkások ezek után persze „vállalták”, hogy december 21-ére, Sztálin 72. születésnapjára felszerelnek negyven gyűrűsfonógépet. Teljesítették. tudta a helyére wntatni, ide, a Papsára-dűlőbe indult az első helyi buszjárat BEFONT A KAPOSVÁR TÖRTÉNETÉT r 1 i