Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám
12 2011. MÁRCIUS 13., VASÁRNAP SZTORI & APRÓHIRDETÉS Kabóca nem tágít: az olimpiára hajt orbán csaba Két éve kezdte, de ma már a legjobbak között van a látássérült futó Orbán Csaba 27 évesen tudta meg, hogy el fogja veszíteni a látását. Most 39 éves és vak, de soha nem adja fel, amit a fejébe vesz, azt teljesíti. Két éve kezdett futni és tavaly a különböző versenyeken 3415 kilométert tett meg. Élete vágya, hogy rajthoz álljon a londoni olimpián és egyszer nagyon szeretné látni a kislányát. Fábos Erika Orbán Csaba párja évek óta futott rövidebb-hosszabb versenyeken. Két éve egy terepfélma- ratonra készült, amikor férje kitalálta, nemcsak elkíséri, de le is futja vele a távot. Három hetet készült, s 2 óra 5 perces idővel ért célba. Krisztina és néhány sporttárs biztatására úgy döntött, edzőt keres és komolyan veszi a futást. Azóta Lőrincz Olivér tanítványaként rója a köröket és egyre-másra dönti meg saját csúcsait. Olyannyira, hogy tavaly a kisbéri ultramaratonon 9 óra 9 perc alatt teljesítette a száz kilométeres távot, és a mezőny elejével ért célba. Orbán Csaba számára persze nem ismeretien a sport világa és az sem, hogy a teljesítményekért küzdeni kell. Tizenhat éves kora óta aktívan barlangászod:, hegyi túrázott, sziklát mászott, 1991- ben megszerezte a hazai legmagasabb szintű barlangászképesítést, a barlangi túra- és kutatás- vezetői igazolványt. Beceneve, a Kabófca is a barlangászidőkből származik: egy görög expedícióról hazatérő társai azért a mediterrán vidékeken őshonos, ciripelő rovarról nevezték el, mert akárcsak a kabócák, ő is megállás nélkül mondja a magáét. „A turistajelzéseket nem látom, ezért a terepen való önálló haladáshoz szükséges, hogy előre megismerjem az útvonalat - mondja Orbán Csaba. - Újra és újra végigjárom a távot, amíg az emlékezetemben rögzült minden kő, kanyar, kidőlt fa. Ez a legfáradságosabb, ugyanakkor legbiztosabb módja a felkészülésnek. A másik lehetőség, ha egy sporttárs felajánlja, hogy elkísér a versenyen. Ilyenkor a közös ritmus megtalálása jelenti a kihívást. Amíg tudott, Krisztina, a párom segített ebben, de a kislányunk most négy hónapos, ezért egy ideje nem tud velem tartani. Kerekes Csaba vezetésével azért akadnak segítőim, akik az aszfaltos versenyeken segítenek, főleg a frissítőpontoknál. Ahhoz, hogy elérjem életem álmát, hogy ott lehessek a londoni olimpián, további segítőkre is szükségem lenne, mert a feladat rendszeres edzéseket kíván. Eddig csak saját örömömre futottam és teljesítettem az időket, de a kvalifikációhoz a nemzetközi és a hazai szinteket is teljesítenem kell.” A síkfutásra a Margitszigeten készül. A tavaszi-nyári-őszi hónapokban, amikor futóktól zsúfolt a sziget, nem meri vállalni a rekortánt, hogy elkerülje a baleseteket. Ilyenkor az atlétikai centrum 400 méteres körpályáján edz, ahol akár hatvan monoton kört is megtesz. Kabóca 12 évvel ezelőtt tudta meg, hogy rövid idő alatt elveszíti a látását. Akinek látáscsökkenése a 95 százalékot eléri, vagy azon felül van, vaknak minősül. Orbán Csaba két méterről látja meg azt a tárgyat, amit ép látású ember hatvanról, s ma már csak korlátozott perifériás látása van, szemei csak oldalra és lefele érzékelik a külvilágot. „Nagyon rossz volt, amikor megtudtam. Egy annyira aktív embernek, mint én, ez úgy hangzott, mint egy sorscsapás. Néhány napig keseregtem rajta, aztán úgy döntöttem, hogy nem élhetek boldogtalanul és megkeseredetten. Elhatároztam, hogy csak arról mondok le, amiről muszáj. Továbbra is barlangászok és új szerelem a futás. A vakságomat egyébként egy speciális retinabetegség okozza, amiről nem tudunk egyelőre túl sokat, de folyamatosan kutatják az orvosok a lehetőséget, hogy gyógyítani lehessen. Nagyon jó lenne visszakapni a látásomat, az elejétől bízok ebben, de most amióta a kislányom megszületett, még jobban szeretném.” Ahhoz, hogy a londoni olimpia is meglegyen, idén több mint háromezer kilométert kell lefutnia. Versenyek és rengeteg edzés vár rá, de semmi nem szegi kedvét. Párjával és kisbabájukkal ugyan nehéz körülmények között élnek, de keresik a támogatókat és mindig akad valaki, aki valamiben segíteni tud. Igyekeznek mindenhez és mindenkihez pozitívan közelíteni. Azt mondják, ez eddig bevált, ami nemcsak ne- ' kik volt a segítségükre, de talán a vak emberekhez is közelebb hozott néhány látót, aki megismerte az életüket. Mindenki sportolhat kocsis árpád, a Budapesti Sportiroda versenyigazgatója szerint Magyarországon egyre több sérült ember csatlakozik a futókhoz, így lesz ez jövő hétvégén; a Balaton Szupermaratonon is. Speciális kerekes székkel már 1984 óta vesznek részt mozgáskorlátozottak maratoni versenyen, de az elmúlt években látássérültek és vakok is rendszeresen futnak. Őket egy látó sportoló kíséri végig, s szalaggal a kezükben tartják egymással a kapcsolatot. TÖBB ALAPÍTVÁNY SEGÍTI a sérült embereket, például a futóversenyeken kísérik őket. A legérdekesebb a Suhanj! Alapítvány: olyan kerekes székesekkel ismertetik meg a sport örömét, akik nem tudnak végighajtani egy versenyt. Őket futók tolják a 42,5 kilométeres távon, de a végén elismervénytkapnak, hogy teljesítették a versenyt. Ennél is nagyobb ajándék azonban az élmény, amely nemcsak a sportteljesítményről, de arról is szól, hogy elfogadták őket és nincsenek kirekesztve. Maraton kerekes székkel ORSZÁGOS APROHIRDETESEK /H *S INGATLAN hiba; futómacskák, görgős-pályák; frekven- ségü lucernaszéna, valamint zabszalma, lucer- BFERTŐDI zamatos gyökeres málnatő 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/ 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585-------------------------------------------------- ciaváltók; hajtóművek; dezintegrátor; hidrau- naszalma eladó, felrakva Kiskunhalason. GK utánvéttel is. Ár: 180 Ft/tő. T.: 06-35/ 374-7956 3524 BAL ATONLELLÉN partköjzeli társasüdülőben likus tápegységek; papírbálázó prés; légtar- Pillangó II. fokú tavaszi zab, yörös köles, fém- 384-940 ’ 28483' ‘28494' 30 nm-es, nagy erkélyes lakás eladó. I. ár: tály; szivattyúk; ventilátorok; indító ellenál- zárolt vetőmag 50 kg/PP zsákban kapható. ’28713' UTAZÁS VÁLLALKOZÁS 6,5 M Ft. 06-30/314-8821, 72/441-050 lások; Holz-Her faipari csiszoló 320000; 06-77/421-353,06-30/326-3782 BKRSemen SZOLGÁLTATÁS -------------------------------------------------- -------------------------------------------------_ — „7. ;28™’ Sandinemaster csiszológép 320 000: Fladder Vetőmag Kft Kiskunhalas, Maisai út 18. -------------------------------------------------- HÉVÍZ és Balaton közelében hegyi nyaraló CÉGEK adása-vétele. 06-70/433-2379 8FAJSZ0N horgászta mellett felkomfortos 0Qnnnnn „. ---------. ..-------------------------------- apartmanként kiadó. T.: 06-30/393-1201 ------------------------------------:-------28,39‘ la kóház 1,2 M Ft-ért eladó. 78/678-962 T NAGYMÉRETŰ körbálás szalma eladó. SZURKOS kémények eéDi marása iavítá- -----------------------------------'------•28,51‘ -------------------------------------------------------------------------------------------28701’ 390000 Ft.Hetvegems. ww w.telkesgep.hu ; 06-30/2850-521 (este 8 óra után) U ub ye Sed ma asa'lavlta PIHENJEN Zalakaroson.T.: 06 20/9829-697 RUHÁZAT---------------------:-------^------------------ 06-20/ 972-6425. --------------------5------------------— *28733- sa, beleles, szerelt kemény. 06-30/395- --------------------------------------------28732* ------------;------------------------------------JÁ RMŰ--------------------------------------------- SZESZFŐZDE! vegyes pálinka nagy tételben HllimiHilllinHMMMMMI * MINŐSÉGI bontatlan zsákos és bálás .. .. .. u ...íeTuíuí. 500 Ft/liter eladó. 1:06-20/9103-422 |A|| gyerek-felnőtt angol-holland használt ruhák KIA 6 szemetes k'steherjoahapotban ÁLLÁST KÍNÁL -------------------------------------------'•*" ----------------------:--------------------------- PiÍlliÍliÍP,IIM már 180 Ft/kg-tól. Akció! Felnőtt bála ren2002. evj. eladó. 06-30/269-2703. ÁLLATGONDOZÓ férfi munkaerőt keresek. |................................................................ l§M!ÉÍÍlÉ^ delése esetén +1 db ajándék! Ingyenes ki----------------------7-------------------------- Lakást biztosítok. 06-30/684-0336 ^ A SEISSENSCHMIDT szállítás. Tel.: 20/3230212 www.hollandruGE PEK --------------------------------------------28735- _ ............ ha.neet.hu------------------------------------------------- MAGAS keresettel munkatársakat keresek, PrBCÍSÍOÍl ComDOflBlltS Kft. D24 típusú terménydaráló, traktorhajtású, nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06-30/ I I FI jár ..................... . ... fe lújítva eladó. 06-70/420-5452. 520-4512 ■■■ gyöngyösi telephelyiere ---------------------------- ;: ■ #-— —--------------------------------2.5K- VEGYES HL 6 0-02-EST pótot keresek. T.: 20/9727- -------------------------------------------------- ~ " -------------------------------------------------- IlMMtjljpm 14 5 ÁLLÁST KERES ccicccucruMinT KÖNYVELŐT ALLAGAT0Lfüggően hegesztőgépeket, dina—:---------------------------------—•28745- -------------------------------------------------- OLIjJtNjLnlVIIU I mókát, ponthegesztőket, trafókat, vtllanySZL AVIA 2 hengeres motorok, K-25 önindí- SZAKÁCS nagy tapasztalattal állást keres „ motorokat veszek T • 06-20/270-4684 tók eladók. 06-30/389-7871. Bp-en. Józan életű, nemdohányzó. 06-30/ KereS aZOIHiall belepCSSel. --------------------—-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------28?34' 4144560 ___________________________________________________________________ CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, a ni* A T 06-OS trágyaszórót vennék. T.: 06-20/ ----------.--------------------------------28687- menyét) e|f0gására alkalmas: 06-20/448- APRÓ11 97 2-7145 -----------------------------------;------------ Fluárácnk- 4588------ —-------------—T:-------- 28749 MEZOGAZDASAG tlVaraSOK. _______________________,28499. nmnMBPPI/ ELA DÓ: hidraulikus élhajlító 100/3000 , , • MprlPflkPDPB kÖTlVVPlŐi VP07Pl"tePfl ELADÓ új, 5,5 mm-es alsókaros távcsöves HiRDETEwEIY 1250000 Ft; lemezollógép 2500/16 AKAC csemete eladó Pest megyében Cégié- JVienegKepeb KUliyveiUl Végzetig légpuska lézerirányzékkal 12000 Ft-ért. 1550000 Ft; IPTE Alexadria gyártmányú su- den, 40cm8 Ft/db. 06-30/259-22-89^ • TobbeveS Szakmai tapasztalat Tel.: 20/330-1773 folwttíttlö gárfúrógép, karkinyúlás 1400 mm; menetvá- CGF kukoricadara száraz, ill. nedves szállít- • SAP ismerete RÉGIkaros kávéeéoeket naev teliesítménvű gásra is: 595000 Ft; lemezlecsévélő; Soyer va eladó 06'30/3700 207 „ ' , * , , ,, KEül karos kavegepekef na^ teljes tmenyu csaphegesztő, átmérő 22 mm; gyökölők-él- 3tV370° --------w • BlZtOS nemet nyelvtudás targoncatoltoketveszek. 06-20/534-5158. teletOI1 Oll: gy alu; CO-hegesztők 400-500 A; esztergák, EGZOTIKUS növénymag-katalógus! 06-94/ 8 TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és szögvasmegmunkáló gépsor, 8 fejes 352'552 __________.28491. ka|UB. takarítógéphez. 06-20/585-3524 iJJP W. 1‘T‘WTWfM Mu ltiheadWeigher adagolómérleg 2 800 000 KUKORICÁT vennék 300 q-tól. 06-30/3700- MllllkavegzeS helye. -------------------------------------------L1 Ft; vértikális, élelmiszer-ipari csomagológép 207 • GyÖnqyÖS/lpari park EGÉSZSÉG r 0,25-3kg-ig 1900000Ft;CEIAgyártmányú, ...------------f28747* —:-------------------------------------------- A$ f3X0ti! él elmiszer-ipari fémdetektor 1800000 Ft; vorosherema8 elado °6' » HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, karameii-cukor gyártó és csomagoló gépsor; 30/967 2072_________________,28621. Jelentkezni lehet e-mailen ( m. kuruc@seissenschmidt.de ) gtag1 eszközök harmadáron' 06'70/ V.f JP W l-T-1*1 híddaruk 10 tonnás, 5 tonnás, forgódaru 3,2 KÖRBÁLÁS hálókötésű, színben tárolt 125 cm VaOV telefonon 3 06-30/455-4184-eS telefonszámon. ^ ;» HfJ tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelő- magas szársértővel roppantott szárú, jó minő- * 8 POTENCIA-NÖVELŐ, növényi eredetű, _______________________________