Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám

2011. MÁRCIUS 13., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Árva gyerekek cirkusza Kolumbiából circolombia A Fővárosi Nagycirkuszban lép fel élettörténetével a világhírű társulat A társulat. A saját életükből merítettek az Urban című előadáshoz. Hátrányos helyzetű, intézetis gyerekekből lett kolumbiai artisták lépnek fel március 17. és 20. között a Fővárosi Nagycirkuszban. A művészek a saját történe­tüket mesélik el a cirkusz nyelvén, azt, hogy miként lehet kitartással kitörni a nyomorból. Mézes Gergely „Az élet könnyen elfolyik a ke­zed közül Cali utcáin” - mondja Francisco Hurtado, a Circolom­bia művésze a próba szünetében. Fején baseballsapka, a ruhája is inkább emlékeztet egy rapperre, semmint egy artistára. A ma- nézsban közben ketten felmász­nak egy állványra és ráugranak egy köznyelvben csak libikóká­nak mondott eszközre. A társuk magasra repül, pörög a levegő­ben, a többiek pedig elkapják. A fotósok kedvéért többször elis­métlik, az utolsónál a földet érés nem sikerül tökéletesen. Egy pil­lanatnyi rémület, de aztán jelzik, minden rendben. A Circolombia nem hagyomá­nyos cirkusz. Pontosabban tech­nikájában és profizmusában használja a tradicionális cirkusz eszköztárát, de annak színhá- ziasabb felfogását vallják. Az Urban című előadás például 14 éven felülieknek szól, mert témá­ja a kolumbiai utcák és az utca­gyerekek világa. Nincsenek ked­ves bohócok, állatszámok, van helyette rap és reggaeton, erő­szak. Arról csináltak előadást, amit átéltek: otthagyták az utcát, tanulni kezdtek, hogy artisták le­hessenek. Az eredmény pedig az, hogy a Budapest után a londoni Roundhouse a következő helyszí­nük, Európa vezető színháza. A kissé realista tündérmesé­hez persze kellett egy mindenre nyitott, ezerrel pörgő ötletgazda, Felicity Simpson. „Én is artista voltam” - kezd bele a hosszú tör­ténetbe, majd hirtelen felugrik, és elszalad a laptopjáért, hogy ké­peket is mutathasson. A brit cir­kuszművésznő Brazíliában dol­gozott partnerével, aki története­sen kolumbiai volt. „Akkoriban figyeltünk fel az utcagyerekek energiájára, kreativitására. Kis workshopokat tartottunk nekik. De rá kellett jönni, több kárt oko­zunk, mint hasznot, ha csak fel­villantunk valamit a gyerekek­nek, aztán magukra hagyjuk őket” - meséli. Ekkor merült fel egy professzionális cirkuszisko­la öüete. A Circo para Todos ala­pítvány (Cirkuszt mindenkinek) és iskola 1995-ben indult el, tanú- • lói főként intézetbe adott gyere­kek. Bekerülni persze nem köny- nyű, évente mintegy 300-an pró­bálnak bejutni. Mint mondja, a legfontosabb, hogy jövőképet ad­janak nekik. „Ezek a gyerekek egyik napról a másikra élnek. Ha azonban három nap alatt megta­nulják, hogyan kell egy labdán járni, az óriási sikerélményt je­lent, visszakapják a hitet, hogy kitartó munkával bármit elérhet­nek.” Mint kiderül, az iskola ön­fenntartó: állami támogatások hí­ján a saját produkcióinak bevéte­leiből tartja fenn magát. Az Urban című előadást a Fővá­rosi Nagycirkusz művészeti veze­tője, Kristóf Krisztián hozta Ma­gyarországra. A cirkuszművész Madridban ügyelt fel a társulatra, ahol felkérték, segítsen csiszolni a produkciót. Mint fogalmaz, nem véletlen, hogy ismerősen cseng a név: tavaly év végén Circolombia néven egy családi előadásban mutatkozott be a csapat. „Ez azonban nem az eredeti műsor volt, hiszen fel lett puhítva állat­számokkal, bohócokkal, hogy a cirkusz hagyományos közönségé­nek, a családosoknak is tetsszen” - teszi hozzá. Az Urbanról úgy vélekedik, hogy az „letisztult, vad, élethű produkció”, és mint fogalmaz, ez2el szeretnék meg­mutatni a budapesti közönség­nek, hogy a cirkusz nemcsak csa­ládi szórakozás lehet, hanem a kortárs művészetek terepe is. Mint fogalmaz: büszke lehet rá Budapest, hogy innen indul el az új Circolombia-show, amihez egyébként a Fővárosi Nagycir­kusz is hozzájárult: professzioná­lis cirkuszi eszközöket adtak köl­csön a társulatnak. Közben csoportképre áll össze a Circolombio, látszik, hogy meg­szokták már a fotózást. Utána Francisco Hurtadót faggatjuk. Ti­zenkét évesen, mindenféle előis­meret nélkül került az iskolába, és mint fogalmaz, máig nehezen tudja elhinni, ami vele történt. Szerinte ez az előadás a remény­ről szól. „Itt majdnem mindenki ugyanabból a környezetből Jött. Minden erőfeszítésre szükség volt, hogy változtassanak az éle­tükön. Sokan úgy érzik, nincs ki­út, ha már bekerültek egy körfor­gásba, bandába, de mindig lehet változtatni - az előadás erre is példa” - mondta az artista. T » 4 A INGATLAN EGÉSZSÉGÜGYI asszisztenst keresünk éves ADR, teherautó, busz (GKI) MG vegyszer és CSERÉPKÁLYHA eladó. 20/9438-531 KAPOSVÁR (Répáspuszta) 2-3 szobás lakás SAJÁT nevelésű fehér tojó tyúkok középtes­------------------------------------------------- állásra. Fényképes önéletrajzokat a undorkeltö anyag szállítói és taxis tanfo- —- -2“739- kiadó, 20 E Ft+rezsi. 70/565-5525. tűek 1000 Ft/db, vörös kakasok 1500 BU DAPEST, XI. ker-i garzon eladó vagy ka- szucs.georgina@icc.hu ra várjuk. lyam indul a King' a Ford Autósiskolánál. CSERÉPKÁLYHA 20% kedvezmény! 30/546- --------------------------------•a* *®3- Ft/db, 30/873-7570, 30/294-1149 ház­oo svárira cserélhető. 06-70/622-5858. ------------------- '268630' Kaposvár, Fő u. 45., 82/422-131. 6053. KAPOSVÁRON igényesen berendezett belvá- hozszállítás ___________i ____________megles- E.KAT., nemzetközi autószállító tréleres gya- ------------------■-------------------------26a«s-— -------rosi 2 és 4 szobás lakás kiadó. 30/414- -------------------------------------------w FON YÓDON melegkonyhás büfé eladó, vagy korlattal rendelkező gk vezetőt keresek Uni- AZ OKTAT-NAK 206 Kft. az alábbi szakmák- FENYŐCSEMETÉK: Nordman ezüst Luc és 4201 SÜLDŐK és malacok eladók. 70/212-8479 oécsi lakásra cserélhető 30/919-5889. ós munkára. 06-30/670-5470. bán indít OKJ-s tanfolyamokat, melyék a poharas thuják, egyéb növények nagy vá--------------------------------------------juta ___________________________W -----------------------------------------*268588* Szakképzési hozzájárulás terhére is elszá- lasztékban a termelőtől kaphatók. 06- PETŐFI u-ban 55 m2-es egyedi fűtéses tégla ______________.__________!___268283­KA P0SÚJLAK belterületén 321 m2 közmű- EL. MŰSZERÉSZ, villamos munkatársakat molhatóak. Darukötöző, kisgépkezelő, épí- 20/363-6699, Péntek Géza, Surd, Kossuth lakás, saját tárolóval kiadó Telefon: ------------------ - ------------------------­ré s építési telek 1.95 MFt Alkudjon! keresünk. Jel.: villamosjob@citromail.hu tő-és anyagmozgató gépkezelő-6 szak. el- L u. 76. 30/5777-635. ____________GEPEK____________ 30 /216-2183 ~Z ~ t- _ '™* ágazás, mezőgazdasági gépkezelő, fakiter- ~ , „ j268733' - _______ -268832* • " -- - * •2 68487- GEPKOCSIVEZETOT pékáru kiszállításra es meiő. Céges megkeresés esetén személyes KÁLYHÁK ESZ TŰZIFA TÁRSKERESÉS KAPALOGEPEK. FŰNYÍRÓK KAPOSVÁRON a donneri városrészben pano- péket felveszek. 20/428-3688 konzultáció javasolt. Tel.: 0620/3464-033, _rMUi., „ ----------------------------------;--------------- árusítása, javítása, láncfűrész, lánc vezető­rá más telken családi ház eladó. 82/312- 268609 0630/3256-993, e-mail: akac, cser tolgy, 11 EFt/omlesztett m3, eger AMANDA 28 év lány társat keres 30/458- i„mp7 Kannsvár Vásártér Nanvatád Márti nq HOTEL Riviéra Balatonföldvár keres áprilisi 9 EFt/öm3, szállítással, hétvégén is (10 RnQ1 lemez. Kaposvár, Vásártér. Nagyatad, Marti­119________________________,6,683- kezdéssel dolgozókat recepciós, vendéglátó °^ tn ak206kft@gmail.com __________ órától). 20/246-5903 5091_________________Z______^ rok u. 30/237-9401. KA POSVÁRON belvárosi 55 m2-es cirkó fű- vezető, szakács, kézilány, felszolgáló, pul- MEISZTERICS Autósiskola Kft. tanfolyamot ~ trj j265647' DJENETT 22év lány társat keres 30/409------- íz­léses, igényes lakás eladó. 20/549-8969 tos, raktáros, karbantartó, takarító munka- jndít 2011. március 16-án, 17 órakor T KERÍTÉSÉPÍTÉS 8977 ' MEZŐGAZDASÁG-26 8606- körökbe. Jelentkezés önéletrajzzal, fizetési ,MWíi u a r C C+F D nénkpzelő oki ------------------ --------------’265681‘ -------------------------------------------------­KAPOSVÁRON, Kanizsai u-ban 1. em-i 36 igén, ***** MMHÁ SS'Í,, «•<»*> •»** * *»«*«* ERDŐT m2^tel(ijított panel lakás eladó. 20/388- és “ “‘gf "„"“íí/S ? -------------- — —----------------------------—— M « Mér ___________ *268840* ------------- -268753- 17- Tef. 85/410-647 vagy 30/9472-666. E MODERN es antik festményeket, hagyate- KAPOSVÁRI TÁRSKERESŐ IRODA itt erdészeti autókkal fuvarozást vállalok. KA POSVÁRON; Kinizsi Itp-en, 47 m2-es, 3. KAPOSVÁR mellett mi ködő szálloda keres no.nnnon4 4i.nonR311 °S'S ° 3U kot, porcelánt, dunyhát, disznóbontó asz- , ,n/8on 06-30/3367-926. em-i felújított lakás eladó. 30/648-1400 recepcióst, legalább 1 idegen nyelvismeret- '_______________________ talt, fateknőket, gyalupadot, ezüsttárgyakat Színvonalas országos ügyfélkor. 20/420- ____ _ .268198.-­----------- —*268792* tel, valamint karbantartót. Fényképes ön- — —■------------- és régi bizsukat veszek. Házhoz megyek 8676. ^ FENYŐCSEMETÉK nagy választékban terme­rÜSKE VÁRI városrészben eladó 2,5 szobás I. életrajzokat a kastelyhotel@t-online.hu cím- KIADÓ Ramos Miklósné. 30/979-8398, 74/465- Q7ft<;7l ^ Tolofftn. lótól olcsón eladók. Telefon: 06-30/904­sm-i tégla lakás+garázs 11,5 M Ft-ért. Ér- re kérjük. . 699 ___________________ ' ,CM4. 2009. de klődni 14 óra után: 06-30/526-4760. -------------------------------------------------- KAPOSVÁRON, Kanizsai utcában, a Tesco -•aaoi* --------------------:---------------------------- -------------------------------------------.268811. —­268593- KAPOSVÁRI mobil ABC-re élelmiszer keres- mögött emeleti irodahelyiségek sürgősen ki- OLCSÓ száraz akác, bükk tűzifa 30/701- ____________ALLAT____________ KAPOSVÁRI PURINA takarmányáruházban iá dmíí kedelmi gyakorlattal rendelkező sofőrt és el- adók /raktározási, irattározási lehetőség- 3377 iminrnM»rnc „x akció március 18-áig. 40 kg csibeindító táp _____________ _________________ adói, pénztárosi gyakorlattal rendelkező el- gél. Telefon: 06-20/996-1909. .................................——------•*™!* .. , ....... ... . 9 \ ’ vásárlása esetén megajándékozzuk 5 kg ~ a dót veszünk fel 06-30/520-1506 '2“69- SZÍNESFÉMET, ócskavasat veszek 20/805- ros es hushrbrid előnevelt csirke megrendel- zeoMtta. Kaoosvár Dombóvári u i (Datvo­MŰSZAKI VIZSGA *><'”“■ KAPOSVÁRONiso«ű-«i.em-i».és,, 13990 Ft-tól munkanapokon időpont egyez- KAPOSVÁRI pékség pék jelentkezését várja. 1000 Ft/m2. 06- — ——* 154,06-30/911- 8218.------------------------------------------­tetéssel. Kaposvár, Guba S. u. 55. Tel.: 06-20/9914-601. 30/9583-180. TAVA-I AKrióV Hrrítrrirnt 15(1 MALACOK, süldők eladók. Telefon: KAUKÁZUSI, normand, luc, ezüst fenyőcse­82/313-657 ................. —____________-____________ÜÜ1 IAVA5ZI AKUU! Keritesdrot lbU on/9570 227 meték kaphatók. Surd 20/222-9975. ________'__________________-268406- KOZMETIKA váltótársát keres. 20/9384- SZOLGÁLTATÁS cm-es 10-585 Ft/25 m, 180 20/9520-227_________________.J6569J.____________________________.268742. MV ADI Pl IMI AUPIO ___*268730* cm-es 12.110 Ft/25 m. Vadháló IX TAKI bUlYII AWl/IU MERNYE környékén éves munkára gyakor- MŰANYAG nyílászárók forgalmazása és be- 160 cm-es 17.970 Ft/50 m, ---------------------------------—————--------------------------------­(v ww.cserigumi.hu 82/312-333 éf szekUnács- m cm.es 15.92() R/50 m. öt |a,,111B WW--------------------------------m ------------------------*268723- adas. ZSOTA-Trade 30/440-3001 tekercs vásárlása esetén továb- Eé!UíÍÍULUUÍ2 ÁL LÁST KÍNÁL MUNKALEHETŐSÉG fő- és másodállásban. .. .. , « hi kprivezménv Adrnfnlia IIV1-PS Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja.------------------------------------------------- 06-30/5565-751. 3.00-10-ig, 14.00- ÖTVÖS SÍRKŐ ,, „ n-tern Megvásárolható a somogyi városok es községek újságos pavilonjaiban, A LENGYELTÓTI Ferro-Flex Kft keresi fő ke- 17.00-ig „ , ’ fenystabll 8,5x0,15x60 fm « |íl-,ii/0r„i,-j0|mi 5 Kaposvar-Mernye síremlékek szeles szín es fid 995 ct 12x0 15x60 fm Foszerkesztőkiadővezetó. ficsör JÁNOS . • reskedelmi asszisztens - külkereskedelmi -------■—*------------------------------*»' F , ’ ...... . , rl, mU,10XOU rm Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GALD0NYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ ka pcsolattartót, tárgyalóképes angol vagy PÉNZÜGYI, számviteli végzetségű, mobilis tormavaiaszteKa Kivaiff áron a^aratói. g0_830 pt. Fekete fólia Művészeti szerkesztő; BÍRÓ PÉTER. német tudással; forgácsoló esztergályos- dolgozót keres fonyódi központú nemzetkö- 8,5x0,12x60 fm 28.995 Ft. Dug- Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. sTLaii: somogyihi, hp@axeh.hu maróst, összeállító lakatosokat, C0 hegesz- Zl cég. Fényképes oneletrajzokat a 7. ’ ' ’ ¥ ’ hagyma 730 Ft/kg-tól Telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax; 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. tőket. Jelentkezés személyesen vagy önélet- SZUCS.georgÍna@ÍCC.hU-ra várjuk. Kámzsái U. 9b. (Nyugati temető portájával ’ Kiadja az Axel Springer-Magyarország. Kft. Somogy Megyei Irodája. • , mpfJkiilrléspvpl a *268837- Szemben) hétfőtől- péntekig 9- 17 óráig, DIOkrumpll 850 Ft/50 szem-tol, Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. rnmMnlrp99afflrJmr.il rnm pmpil rímrp PÉNZÜGYI területre vezetőket ícsaoatokatl szombaton: 9-13 Óráig WWW.0tV0SSirk0.hu Glialka gyomirtó II 2.655 Ft. ÁZ Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, tpmunka334@gmail.COm email Címre. rtNZUuil területre VtZeiOKer (csapatokat) .J68880- . .. ., . ... ... Terjesztésvezető: HARJÁNSÁNDOR.Telefon:82/528-120.Fax: 82/528-133. E-mail: somogy.terj@axels.hu---------------------- -------------267967- keresek. Kiemelkedő kereseti lehetőség, akció a készlet erejéig, Illetve Előfizetés a kiadónál (telelőn: 82/528-120, telefax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél AD MINISZTRÁCIÓS munkakörbe, számítógé- egyedi megállapodással. Fényképes önélet- PALATETO visszavonásig érvényes. Németh j ^kiid' pes ismerettel rendelkező munkatársat ke- rajzokat az alábbi e-mail címre kérem, felújítás színes-mintás zsindelytekercs ra- Gazdabolt Kft. Kaposvár, Pécsi Előfizetés dija: 1 hónapra 610 Ft, negyed évre 1830 Ft, fél évre 3660 Ft, egy évre 7320 Ft résünk kaposvári munkahelyre. Fényképes szemelyespenzugyek@gmail.com aasTtás ’ i annstPtrí sziántPiPs tanasztatat 11 100 Telefon' 06-20/484- Felelős kiadó az as-m Kft. ügyvezető igazgatója. önéletrajzot 268808. számra a kiadóba ké- -----------------x-------------------------- onf^Tosno «« ' Készül,:K«-s.zi^nÜ2?iD6“00Kecskemét Minfen,íkrl63' .. , ________________________________ tál. 15 ev garancia. 20/553-2800 1685 *268683* . Felelős vezető: BOROS GÁBOR ügyvezető igazgató. ru n^' OKTATÁS *-----------------------------*------------*268307* ------------------------------------------------- Megrendelés száma: 470011. Nyomtatás időpontja: 2011/10. hét .. .. - 7T 268808 --------------------------------------------------DAI ATCT/\IZ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesí­B0H0NYE-SZENYER térségébe halőrt kere- . .... ,, AKirrv, KALAItlUIV. Tll7IPA ohHÁ Pr^i mQ uálrnnu (Q m tését azAxel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a cpk flfi 30/QA79 ECDL SZaíTlltaStGChnikai tanfolyam, ANGOL, ^ " IUz.lrA eiaoo. troei mo veKOny (Ö-1U cmj, PELSOHIR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk visz­seK. UO-óU/yq/Z-OOO. NFMFT nvplvtanfftlvam FPDI+ANGOI vala- lapostetők bontás nélküli felújítása, szige- házhoz szállítva 10 EFt/m3, vastag (15 cm- sza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy---------- ---------------------: *268763* NtMtl liyeiVldmuiydíil, luul miauul Vdld r J ö ' A T! °“ T , 'v ' ; a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által szemé­DO IR07NI akaró ió knmmnnikári0<; kp<?7- mint GAZDASÁGI INFORMATIKUS tanfolyam ie|6Se garanciával. zU/4yD-lUoU tol) 14 E Ft/m3. Telefon: 06-20/9519-308. lyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e^nailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerül­, \) , inWni VonAHiórAn Mnni/onöii/íiiioi/ o Mim *268675* i________________i___________*?fi«fi9fi* nek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tarto­sé ggel rendelkező munkatársat keresünk ,naui Aaposvaron. IVllinKaneiKUIieK a Műn- -------------------------------------------------- --------------------------------------------.—_ zó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Ki­npruiiffvi tpriilptrp Knzpnfnkil vpP7Ptkpp kaügyi Központtól támogatást igényelhet- UFnYFQ Al prm ctPT ICÍNiAi adói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress pénzügyi termeire. t\OZepTOKU vegzeuseg ”7;\ ;rJ,n; Z 4* n V ttaT ALdeKLcTbT KIN AL Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhív­SZÜkségeS, diploma előnyt jelent. Jelentkez- JGlSntkezes: 82/l)29-29b vagy r U/o0- juk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk ni önéletrajzzal: zsivicsar.andrasne@ing.hu "-260 Nyilvántartási szám: 14-0002-06 AKÁC tűzifa 8500 Ft/em-töl 06-30/722- CSALÁDI háznál garzon 1 főnek! 20/219­i/aöV a 70/606-5345-ÖS telefonon Kocsis Oktatóközpont 8522. . 5764 latos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt 87 ' ' .occoo*. .ococn,. adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125------------------------------------------*268376* ------------------------------------------*266884* -------------------------------------------*268601* ------------------------------------------*268583* ______ r a ________ _________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom