Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-08 / 6. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 8., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 JEGYZET Megviseli a viseleteket? A kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban az állandó néprajzi tárlat mellett a természettudományi maradhat a tervek szerint, a többi akár már a nyáron elköltözhet Megye: vissza a vármegyeházára közkincs A kormányhivatal indíthatja a dominót, költözhetnek a közgyűjtemények (Folytatás az 1. oldalról) Jövő héten a szakbizottságok tárgyalják, és támogatásuktól függően január 21-én dönthetnek a képviselők a Somogy Megyei Közgyűlés és hivatala elhelyezése című előterjesztésről. A határozati javaslat arra kér felhatalmazást, hogy a megyei önkormányzat a múzeumi funkciók részleges megtartásával visszaköltözhessen a régi megyeháza épületébe. Ez nem újkeletű elképzelés, a 90-es évek végén megfogalmazódott gondolat után először 2001-ben döntött úgy a közgyűlés, hogy a visszaköltözés lehetőségét megvizsgálja. Az épületre azonban egyik illetékes minisztériumban sem sikerült megfelelő kérőre találni. A gondolat azonban, hogy a „Megye Házának” épült és a „Közjónak” ajánlott, Fő utca 10. szám alatti Vár- megyeháza épülete legalább részben visszanyerje eredeti funkcióját, azóta sem szunnyadt el, fogalmaz az előterjesztés. A megoldást a januártól 14 hatóság szervezeti integrációját megvalósító megyei kormányhivatal jelenti. Több mint nyolcszáz tagú apparátusának nagy részét a Megyeházán helyezhetik el. Bérlőként vagy vásárlóként megjelenik tehát az állam, és ezzel a lendülettel elkezdődhet - az 1984-es tanácsi beköltözés után - a megyeházi apparátus visszaköltözése a sétálóutcái klasszicista épületbe. A múzeumi funkciók egy részét megtartanák: uniós pályázatok miatt két kiállítást, a természettudományit és a néprajzit még legalább öt évig fenn kell tartani. Ezekre az egyre eredményesebb, s az intézmény falai közé egyre több fiatalt becsempésző múzeumpedagógiai osztály nyert forrást mintegy ötvenmillió forint értékben. Informácia rippl-rónai múzeum épületének felmérése még az ünnepi időszakban is tartott A tervek szerint a természettudományi és a néprajzi tárlat maradna, valamint a restaurátori és a néprajzi osztály: ez azonban még sokat változhat, amint a nagyterem sorsa is. Ez a jelenlegi elképzelés alapján önkormányzati hasznosításba kerülne. Utolsó kiállítása a Jégkorszak című lehet, amire nagyon készül a múzeum. A költözés a levéltár épületét és hatalmas, hasonlóan pótolhatatlan anyagát is érintheti, az ő áttelepítésük is komoly logisztikai feladat A MEGYEHÁZA KÖLTÖZÉSÉVEL a közgyűjteményeknek megfelelő ónk szerint a régészeti látványtár hatvanmilliós pályázata viszont könnyen meghiúsulhat. Az előterjesztők szerint a közös múzeumi-önkormányzati hasznosítás kényszere akár pozitív modell is lehet. Mint írják, a feltehetően egyedülálló többcélú működés példaértékű lehet a területi közigazgatás számára, jól illeszkedik a megye újraépítésének megvalósításába és segíthet újragondolni más önkormányzati feladatok ellátását is. helyet keresnek, elsősorban természetesen olyat, ami megyei tulajdon, vagy ahonnan hónapokon belül kiköltözhet valamely kormányhivatali szakigazgatási szerv. Számolnak a Fő a 101. szám alatti épületrésszel, vagyis a volt illetékhivatallal, valamint azÁNTSZ által használt, de négyötöd részben megyei önkormányzati tulajdonú Fodor téri irodaházzal Emellett minden ingatlant figyelemmel kísérnek, amely felszabadul, ha a Csokonai u. 3. szám alatti megyeházi épületet az állam- igazgatás átveszi Mindezek - természetesen lépcsőzetes - megvalósítása azt is eredményezi, írja a dokumentum, hogy A Közjónak ajánlott épület költséghatékonyságot növelő státusza akár már áprilisban, de legkésőbb június végén megpecsételődhet, mondják megyeházi forrásaink. Az elképzelés ellen nem emeltek szót a köz- gyűjtemények, vezetőik most sem nyilatkoztak, bíznak a fenntartó bölcsességében. Ez az opció tudomásunk szerint nem elvetendő, a megye közművelődési szakemberei eltökéltek Somogy kincseinek megőrzéséKaposvár belvárosában 2-300 méter sugarú körben létrejöhet egy koncentrált közigazgatási centrum A megyei önkormányzat vezetése tárgyalásokat folytat az illetékes kormányzati szervekkel, a megyei kormány- hivatal vezetésével Keresik a központi és a pályázati források bevonásának lehetőségét, meg kezdték a tanulmánytervek elő készítéséi a reorganizációs csomagba csak hetekkel ezelőtt került költözés költségei nyilván jósolha- tatlanok, egyelőre 100 millió forintot kér az előterjesztő a sétálóutcái épület elavult elektronikus és informatikai hálózatának felújítására ben. Ezzel együtt az elgondolkoztató, hogy a három közgyűjtemény közül kettőben változik a vezetés. A közművelődés negyvenkét éves szolgálata után felmentését és nyugdíjazását kérte a Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, Varga Róbert, és ugyancsak felmentését tölti Költő László múzeumigazgató. A város által meghirdetett Rippl-Rónai évben a Rippl-Ró- nai Múzeum és a megyei igazgatóság vidéki egységeinek életét sorsdöntőén érintő változások egyik eleméről már lapunk is írt: Szennára tavaszig lakat került. Somogy első Európa Nostra-díjas néprajzi szabadtéri gyűjteményét a létszámgazdálkodás is rosszul érintette. Csökkenhet a létszám más vidéki tárlatoknál és a kaposvári múzeumban is, szintén értékőrzési gondokat vetve föl. Forrásaink bíznak a somogyi vezetés jó döntéseiben, hiszen sehol sincs az megírva, hogy minden úgy jó ahogy van, mindennek változatlannak kell maradnia, hiszen akkor nem ünnepelhetnénk az 513 éves címeres levelet sem. A megvalósítás lendülete azonban - amit a politikán felül emelkedő szakállamtitkárság persze komolyan fékezhet - sokakban kelt aggodalmakat. ■ Balassa Tamás Jégkorszakkal búcsúzik a múzeum? - Az ÁNTSZ-épület is közgyűjtemény lehet CZENE ATTILA Felfedezés fotókkal MINEK IS KÉRDEZNÉTEK, honnan jöttünk, s merre tartunk mi, somogyiak. Csak nézzétek meg jól a Somogyi Hírlapban megjelent képeket, a választ megkapjátok. mi is látjuk azt, amit mindenki más látott már, de mégis olyat mutat a fotóriporter, amiket még senki más nem mutatott. Ez ám az igazi felfedezés! Ezzel együtt is sokszor jobban értjük a fotókat, mint önmagunkat, mert lényünk titkait valósítják meg. Csak dadognánk, ha el kéne magyaráznunk, mit szeretünk egy-egy képen. Pedig tudjuk jól: az időben széppé lényegülő éveket. Olyanok voltunk. Ilyenek vagyunk. másutt talán nem állnánk szóba te meg én, annyira mást gondolunk a világról, de a Somogyi Hírlapos fotók előtt évről évre találkozunk. Másutt nincs időnk beszélgetni, mert másfelé vitt az élet, de a Somogyi Hírlapos fotók előtt végre ismét árulkodsz magadról, barátom. ha közben alaposan körbe nézünk, ráébredhetünk, hogy egy jó fotót éppen úgy el lehet olvasni, mint egy könyvet. S ezek a képek prédikálnak. Somogyról mesélnek, s Somogy mindegyünknek fontos, így vagy úgy, ezért vagy azért. A fényképezés és az idő elválaszthatatlan egymástól. Az exponálás a pillanatot búcsúztatja, a mi időnket is. A gomb lenyomásakor a jelenből múlt lesz. A képen ennek lenyomatát őrizzük. látod, akkor még sötétebb volt a hajad, a szemed sarkában nem görbült szarkaláb. De régen még keseregtél azon, amire ma már legyin- tesz; mert ma már tudod, hogy mi az igazán fontos. GONDOLJATOK A KÉPEKRE többet emberek, mert azok megmutatják az igazi arcotokat az unokáknak is. Nyolcmilliós ajándék a kórházaknak Öt újabb kinccsel gyarapodott Somogy örökségünk Települések, tájak, életművek érdemelték ki a kitüntetést Hiába a fejpénz: még futnak a temetői tolvajok A K&H Csoport a karácsonyi ajándékozásra fordítandó pénzt a K&H gyógyvarázs programra beérkezett pályázók között osztja szét, hogy ezzel Is támogassa a gyermek-egészségügyet. Három kórház, a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ, a Hatvani Városi Kórház és a Marcali Városi Kórház vásárolhat műszereket a nyolcmillió forintos keretből. így a marcali kórháznak 3,5 millió, a hatvani kórháznak 2,5 millió, a Péterfy Sándor utcai kórháznak kétmillió forint értékben vásárolnak életmentő eszközöket. - tájékoztatott Horváth MagyaryNóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója. KihagyhataÜan eseménye a megyenapi rendezvénysorozatnak az Örökségünk - Somogy- ország Kincse elismerő címek átadása, melynek alapításáról 2004-ben döntött a megyei közgyűlés. Az elmúlt nyolc esztendőben ötvennégy, a megyéhez köthető kulturális vagy természeti örökség érdemelte ki a kitüntetést. Az idén öt újabb díjazottal bővült a prominens csoport.- Történelmi hagyományokat elevenít fel a megyehét - mondta köszöntőjében Witzmann Mihály, a megyei közgyűlés alel- nöke -, s ennek része ez az ünnepség, melynek szerencsés színhelye a Megyeháza címerünnepélyes pillanat: a kitüntetettek aláírták az adományleveleket terme, ugyanis ez a helyiség valahol a megye szíve, hiszen itt minden somogyi település képviselteti magát. Ahogy a mondás tartja: ahol a kincsed, ott a szíved is, s ezek a kincsek azért is állnak közel szívünkhöz, mert mind somogyiak. A köszöntő után Jakó Gergely alelnök és Witzmann Mihály leleplezte az öt legújabb somogyi kincset megörökítő, arannyal futtatott miniatűröket. Ebben az esztendőben Somogyvámos Pusztatornya, Bernáth Aurél festőművész életműve, a fonyód-bélatelepi villasor, a gyékényesi Kotró és a megyei és városi könyvtár érdemelte ki a kitüntetést. «Vas A. Még mindig kutatnak a csákányi, somogyzsitfai és szőkedencsi temetőből ellopott több száz kőváza és szobor után. Az önkormányzatok 100 ezer forintot ajánlottak fel annak, aki érdemi információval segít a tolvajok kézre kerítésében, amit egy magánszemély újabb 100 ezer forinttal toldott meg. Komári József szőkedencsi polgármester a polgárőr egyesületeket is megszólította: arra kéri őket, hogy fogjanak össze és számolják fel ezt a kegyeletsértő bűnözési formát. A hatékonyság és információcsere érdekében azon települések polgárőr vezetőinek, egyesületek elnökeinek jelentkezését várja, ahol már történt ilyen bűncselekmény. ■ Vigmond E.