Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-08 / 6. szám
6 2011. JANUÁR 8., SZOMBAT GAZDASÁG Fellendülhet az autópiac mge-jóslat Megduplázódhat a hazai személygépkocsik eladása Jó év elé nézhetnek a gépjárműimportőrök, mivel szerintük mintegy 15 ezerrel több személygépkocsit is értékesíthetnek az idén. Munkatársunktól Várhatóan 58 ezer új személyautó kaphat rendszámot, szemben a tavalyi szűk 43,5 ezerrel a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) prognózisa alapján. Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke szerint a piac fokozatosan magára talál, a szakma túléli a válságot, a következő években megindul a növekedés. Pozitív változást jelenthet a lakosság nettó jövedelmének emelkedése és nem utolsósorban a céges flottaállomány szükségszerű cseréje. Ugyancsak sokat vár nak az Új Széchenyi-terv pályázati lehetőségeitől és a gazdaság fehéredésétől. A piacnak már csak azért is növekednie kell, mert a jelenlegi állomány igencsak elöregedett, a személyautók átlagéletkora meghaladja a 11 évet. A teherjárműveké is közelít ehhez a korhoz, a motorkerékpároké pedig túl van a 15-ön. Ez a tény önmagában is indokolja a cserék szükségességét, nem beszélve a fokozott balesetveszélyről és a káros anyagokat kibocsátó idős járművek környezetszennyező hatásáról. Ez utóbbi csökkentésének növekvő igénye egyébként elősegíti a „zöld”, azaz az elektromos és hibrid járművek elterjedését is. Az MGE derűlátó várakozásai szerint az idei bővülés töretlenül folytatódik a következő években is, 2012-ben 75 ezer új személy- kocsi eladása lehetséges Magyar- országon, 2013-ra pedig a tavalyihoz képest megduplázódik az értékesítések száma, s eléri a 90 ezret. Ez még igen messze van a válság előtti 2007-es 96 ezres eladástól. Nem szólva a 2003-as csúcsév 274 ezres számától. A piac rendezéséhez az egyesület fontosnak tartja a fekete- gazdaság elleni fellépést. Becslése szerint több tízezer külföldön forgalomba helyezett jármű fut a hazai utakon, s ezek évente többezres tételben csökkentik a hazai újautó-piacot és több milliárddal az állam bevételeit. Szükség lenne az adót nem fizető, működési engedéllyel nem rendelkező autójavítók felszámolására, a finanszírozási csalások és a kilométeróra-manipulálások elleni fellépésre is. Az Autós Nagykoalícióval közösen megfogalmazott javaslataik a döntéshozók asztalán vannak, A SZERVEZET KEZDEMÉNYEZTE, hogy a kormányzat azonos környezetvédelmi mércét alkalmazzon a használt és az új tehergépkocsik magyarországiforgalomba helyezése feltételéül, amely megszüntetné a használt nagyié konzultálnak a finanszírozókkal és a biztosítókkal is. Bár az újautó-eladások száma továbbra is messze elmarad attól, amennyi - a közel 50 ezer embernek munkát adó és évente haszonjárművek importjának indokolatlan verseny- előnyét. Szükségesnek tartanák ezen járművek esetében a tulajdonszerzési illeték eltörlését, mint ahogy ilyen illeték más termelőeszközök esetében sincs. több mint 110 milliárd forint adót befizető - az értékesítő hálózatok talpon maradását biztosíthatja. Erdélyi biztatónak véli, hogy tavaly a második fél évben fokozatosan lassult az eladások visszaesése. A személyautók piacán továbbra is a céges eladások dominálnak, arányuk folyamatosan nő, ma már meghaladja a 65 százalékot. Ez a tendencia Erdélyi szerint mindaddig fennmarad, amíg nem javul a magánvásárlók finanszírozási környezete. A kis- és nagyhaszonjármű- vek piacán megindult a javulás, a vállalatok helyzete, gazdasági kilátása kezd stabilizálódni, egyre többen cserélik le a munkájukhoz szükséges járműveket. A kisebb teherautók piacán az év eleji jelentős, 56 százalékos visszaesés mostanra 14 százalék alá mérséklődött. A 3,5 tonnánál nagyobb teherautókból tavaly 2280 darabot értékesítettek, tizedével többet, mint a megelőző évben, az idén 3100-nak az eladására számít az MGE. A kockázatokra figyel jobban a jövőben a számvevőszék A főváros, a BKV, a MÁV és a Magyar Posta Zrt. gazdálkodását is górcső alá veszi az idén az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A szervezet éves ellenőrzési tervében 55 téma szerepel, ebből 22 terület még tavaly elkezdett vizsgálatok befejezését jelenti. Az új ellenőrzések közül a PPP-beruházások felülvizsgálatát érdemes megemlíteni: úgy tűnik, így kerül sor azon kormányzati ígéret beváltására, mely szerint átvilágítják az előző években köttetett ilyen ügyleteket. Természetesen az idén is fontos feladat a zárszámadás, valamint a költségvetési terv véleményezése, különös tekintettel az adók kérdéskörére. ■ Az idei ellenőrzési tervben versenyeztették a vizsgálati témákat. Az ÁSZ működésében változás, hogy konkrét önkormányzatok, gazdálkodók megnevezése helyett a jövőben az ellenőrizendő területeket a gazdasági kockázatok és a pénzügyi helyzet figyelembevételével választják ki, és előszeretettel keresik fel a nagy adósságállományt görgető gazdálkodókat. Új vonás az is, hogy a 2011-es ellenőrzési tervet úgy alakították ki, hogy a vizsgálati témákat versenyeztették. Nemcsak a számvevőszéki munkatársak, hanem az országgyűlési bizottságok is javasoltak vizsgálati területeket, ezek közül az elnök választotta ki a „nyerteseket”. Domokos László csütörtökön hangsúlyozta: a számvevőszék középtávú, 2015-ig terjedő stratégiájában az a küldetés érvényesül, hogy előmozdítsák a közpénzügyek rendezettségét, átláthatóságát, és hozzájáruljanak a „jó kormányzáshoz”. Utóbbival az ÁSZ elnöke arra utalt, hogy a számvevőszéknek hozzáadott értéket kell teremtenie, jó gyakorlatot kell mutatnia a közvagyonnal való gazdálkodás terén a pénzügyi működés minél alaposabb ellenőrzésével és javaslatok kidolgozásával. Az év eleje óta Domokos László az újjászervezett Költségvetési Tanács egyik tagja is. E feladatáról úgy fogalmazott: tanácsbeli munkáját az ÁSZ apparátusa segíti majd. ■ K. R. Forgalomba helyezések* i 3 & o 20 10 éves Változás (%) 2011**1 Személyautók 3902-10 43 464-28 58 000 Kishaszonjárművek 1268 +26 9185-14 12 000 Nagyhaszonjárművek 232-26 2 280 +9 3 100 Motorkerékpárok 48-43 2 268-37 3 200 * DECEMBERI ÉS EGÉSZ ÉVES FORGALOMBA HELYEZÉS 2009 AZONOS IDŐSZAKAIHOZ KÉPEST. ** MGE-BECSLÉS. FORRÁS: DATAHOUSE Versenyhátrány a tehergépkocsiknál Windows 8: megmutatták is, meg nem is szoftverpiac ARM-lapkás táblagépeken és mobileszközökön is futhat az új operációs rendszer A Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai show-n az előzetes híreknek megfelelően mutatott valamit legújabb operációs rendszeréből a Microsoft (MS) vezére, Steve Ballmer. A Windows 8 munkanéven jegyzett operációs rendszert, amelyet jövőre dobhat piacra a redmondi szoftver- óriás, már úgy fejlesztik, hogy a hagyományos laptopok és asztali gépek mellett a speciális, kis energiafogyasztású ARM-lap- kákkal ellátott legújabb táblagépeken, illetve a nagyobb méretű mobileszközökön is futhasson. Az új szoftverről Steven Sinofsky, az operációs rendszereket fejlesztő részleg vezetője csak annyit közölt, hogy a terSteve Ballmer a Windows Phone 7 szoftvert magyarázza Las Vegasban mék bevezetését megelőzően az eddigi legnagyobb szabású tesztelési programmal készülnek. A cég nemrég mutatta be a kimondottan okos telefonokra szánt Windows Phone 7 szoftverét, amelyről Sinofsky annyit jegyzett meg, hogy a mobiltelefon méretű eszközökre a jövőben is inkább ezt ajánlja a Microsoft. Az asztali gépekre és a laptopokra fejlesztett, alig egy éve bemutatott Windows 7 operációs rendszer gyorsabban terjed a magyar felhasználók körében, mint elődje, a Windows Vista - mondta lapunknak a Microsoft Magyarország Windows-üzlet- ágának vezetője. Tóth András közölte, a rankings.hu felmérése szerint a Windows 7 részesedése az asztali gépek piacán Magyarországon jelenleg 22,57, a Vistáé 5,97 százalék. A Windows 7 részesedésével elégedettek a cégnél, az indulás óta eltelt alig 14 hónap alatt majd minden negyedik magyar számítógépen már ez az operációs rendszer található. A Windows Vista hasonló idő után még kevesebb mint minden huszadik gépre volt csak feltelepítve. Az elmúlt egy hónapban a még korábbi XP- rendszert használók több mint két százaléka tért át a Windows 7-re, amelynek globális piaci részesedése decemberben a net- marketshare.com felmérése szerint 20,87 százalék volt ■ S. Gy. A BUX index 2011. január 7-én 22 500 Nyitóérték:! Záróérték: 22400 22320»271 1 22 300 \ "jT .... “K /v/V^ 22000 [|(jző napi j Változás: -0,78% j 21900 zÍr°é.rt*k: 15.30, aNnrYorMi j 22 447 tőzsde nyitása f\ poflC/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2011.01.07. Máté*' Ottóérfö! maétm'lMR CIG Pannónia 744 1,22 57 Émásí 21 750 1,13 1 Econet________91 1,11_____8_ TV K________3510 0,86 0 Rlchte r 44 280 0,81 728 VESZTESEK _____FORRÁS: BÉT Ré szvény Utofeóáríft) NMMkÜ WBóR RFV________8 190 -2,84 291 Mtelekom 549 -1,96 1 178 OTP 5 290 -1,58 4 808 Synergon 486 -0,81 1 ANY__________755 -0,78 6 A BUX index az elmúlt napokban 22600 22447 22400 P 22200 / 22000 21#46>221ig 21800 21600 21454 V21746 21400 21200____t?21 296_______________ po rt/12.29 12.30 01.03 01.04 01.05 01.06 '*** FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forint/tonna, 01.07.) EUROBÚZA 2011. augusztus________56000 MALMI BÚZA 2011. március__________65 700 TA KARMÁNYBÚZA 2011. március__________55 000 TA KARMÁNYKUKORICA 2011. március_________57 000 OL AJNAPRAFORGÓ 2011. március__________138 000 MN B-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2011. január 7-én 1€ 1$ 1CHF f t f 277,11 Ft 213,41 Ft 221,47 Ft +0,65 Ft +2,58 Ft +3,38 Ft Forintbetéti1 kamatok (%) Allianz Bank 4,25 4,25 Banco Popoiare 3,48 3,51 Budapest Bank________2,75 2,75 Ers te Bank ________2,50 2,50 Er ste Bank*_____________ 7,50 FH B*_______________7,00* 6,00 MKB Bank 3,95 4,04 OTPBaak________ 1,00 1,00 OT P Bank’ 3,00 4,75 Raiffeisen Bank2 4,50 4,50 1 ALAPTERMÉKEK 1 MILLIÓ FORINTRA 2 BÓNUSZ I. FORINT BETÉT 3 FHB AKTÍV BETÉT AKCIÓ 4 AKCIÓS AKTÍV BETÉT • FHB AKTÍV BETÉT 6 HÓNAPOS AKCIÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 01.07.) Allianz Bank Budapest Bank 268,00 284,58 CIB Bank _________265,08 287,16 Citibank 2 64,84 286,90 Erste Bank 268,56 284,04 K&H Bank 268,56 284,04 MKB Bank________269,33 283,15 OT P Bank 270,17 284,03 Raiffeisen Bank 271,16 283,36