Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-08 / 6. szám

I 2011. JANUÁR 8., SZOMBAT. GAZDASÁG 7 Egyre dagad a dioxinbotrány takarmány Magyarországra nem jött a szennyezett baromfihúsból Ez a botrány is jelzi: a magas alapanyagárak miatt a nyugat-európai termelők is olcsóbb megoldásokat keresnek Elsőbbségi leveleim elkallódnak kidobott pénz Olvasónk expressz (elsőbbségi díjjal feladott) leveleiből többet nem kaptak meg a cím­zettek. Az úr ugyanígy járt a neki elsőbbséggel küldött levelekkel is. VALÓBAN BOSSZANTÓ, ha az ember pluszköltség fejében elsőbbséggel feladott levelei nemhogy hamarabb, de egyáltalán nem érkeznek meg a címzettekhez. A pos­tánál tett panaszra adott vá­lasz azonban sajnos jogos. Ott ugyanis azt mondták az úrnak, hogy a megkülön­böztető jelzés nélküli levek- nek nem tudnak utánanéz­ni. A törvény szerint ráadá­sul „benne van a pakliban”, hogy a posta a levelek egy bizonyos százalékát nem kézbesíti. Hiszen előfordul­hat, hogy azok például el­vesznek. A lehetőséget, hogy egy el­veszett postai küldemény­nek utánajárjanak, valóban nem az elsőbbségi díj bizto­sítja. Ha a feladó azt akarja, hogy levele nagyobb bizton­sággal érjen célba, akkor ajánlottan érdemes feladni. A feladásról ilyenkor zöld szelvényt kell kitölteni, ame­lyen szerepel egy szám: a küldeményé. Ezzel tudják a levelet azonosítani, azaz, ha a címzetthez nem jutott el, utánanézni, hol akadt el. Józan belátással elfogadható: ha nincs ilyen szám, nem tudják minek alapján keres­ni a levelet. MÉG NAGYOBB BIZTOSÍTÉK, ha a levelet ajánlottan és még tértivevénnyel is adja fel az ügyfél. Ez esetben a megőrzendő ajánlottlevél- szelvény mellett a feladó­nak a kézbesítés után visz- sza kell kapnia az igazolást a címzettől. Az ajánlott, tértivevényes feladási mód különösen akkor tanácsos, ha fontos hivatalos külde­ményt akar valaki bizton­sággal célba juttatni. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Magyarországra nem ér­kezett dioxinnal szennye­zett baromfihús, tojás vagy takarmány - tájé­koztatta tegnap az unió gyorsriasztási rendszere (RASFF) a Magyar Élelmi­szer-biztonsági Hivatalt (Mébih). Gyükeri Mercédesz „Biztosra vehető, hogy a szennyezett takarmányadalék­ból sem kerül a hazai gazdasá­gokba” - erősítette meg lapunk­nak a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke. Bárány László el­mondta, a nyugat-európai árak meghaladják a hazait, ugyanak­kor a magas fuvarköltségek miatt legfeljebb 200 kilométerre érdemes szállítani. A dioxinbotrány napok óta fog­lalkoztatja az európai közvéle­ményt. A németországi vizsgála­tok azt mutatták: az ott lefoglalt szennyezett tojások dioxinszintje fc egyes esetekben az egészségügyi7 határérték négyszeresét is elérte, x A feltevések szerint több mint százezer ilyen szennyezett tojás kerülhetett piacra. A tojótyúkok húsán végzett vizsgálatok is a megengedettnél nagyobb értéke­ket mutattak. A takarmányok fel­használóit - több mint ezer léte­sítményt - azonosították a német hatóságok. A tegnapi hírek sze­rint ezek lezárásán túl már nyolc­ezer baromfi levágásáról rendel­keztek. A német agrárminisztérium közlése alapján csak Hollandiá­ba exportáltak a szennyezett ter­mékekből. Két szállítmányról tudják, hogy külföldre került, ezért John Dalli, az Európai Bi­zottság egészségügyért és fo­gyasztóvédelemért felelős tagja szerint egyelőre korai lenne ex­porttilalmat elrendelni. A Mébih információi szerint a takarmányzsiradék-előállítás- sal foglalkozó német Harles & Jentzsch vállalat október 11. -december 16. között hét szál­lítmány ipari célra szánt növényi zsiradékot vásárolt egy biodízel- gyártótól egy holland értékesítőn keresztül. A cég a dioxinnal szennyezett, emberi fogyasztásra amúgy is alkalmatlan 26 tonna növényi zsiradékot 526 tonna ta­karmányzsiradék előállításához használta fel, majd kilenc német­országi takarmányalapanyag- előállítóhoz szállították, amelyek 3000 tonna takarmány-alap­anyagot készítettek belőle. Eze­ket 25 takarmánygyártó cég tojó­tyúkok, brojlercsirkék, szarvas- marhák és sertések takarmányá­ba keverte bele. Bárány László szerint ez a bot­rány is felhívja a figyelmet arra, hogy a magas alapanyagárak miatt a nyugat-európai termelők is próbálnak olcsóbb megoldáso­kat keresni. A jó minőségű növé­nyi olaj kilójáért jelenleg 350 fo­rintos árat is elkérnek a piacon - a németek vélhetően ezért vásá­roltak olcsóbb mellékterméket a takarmány előállításához. A hét elején rendőrségi razziát tartottak a beszállító cégnél és an­nak leányvállalatánál. A böseli üzemben egyébként „bűnös üzel­meket” fedeztek fel az alsó-szász- országi fogyasztóvédelmi hatóság elnöke szerint. A keverőüzem,' amely a dioxinnal szennyezett zsírt belekeverte az állati takar­mányba és továbbadta feldolgo­zásra más üzemeknek, illegáli­san működött, ezért nem is ellen­őrizték. A takarmányforgalmazó szerint egyedi esetről van szó. A GDP 3,2 százaléka a pénzforgalmi hiány az államháztartás pénz- forgalmi hiánya - helyi ön- kormányzatok nélküli - a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben, ez megerősíti, hogy az államháztartás uniós módszertan (ESA ’95) szerinti, a GDP ará­nyában 3,8 százalékos hiánycélja a várakozások­nak megfelelően teljesül - közölte tegnap a Nemzet- gazdasági Minisztérium. A 2010-es deficit 869,8 milliárd forint volt. Jelentősen nőtt a munkanélküliség TAVALY DECEMBERBEN 6,3 százalékkal - ez 35 ezer fős emelkedést jelent - nőtt a nyilvántartott állás­keresők száma Magyaror­szágon az előző hónaphoz képest, és még a szezoná­lisan kiigazított adatok szerint is mintegy 7000- rel többen kerestek állást az év utolsó hónapjában mint novemberben. A munkanélküliségi ráta 10,7 százalék. Az EKB elnöke nem aggódik az euróért az euró stabil valuta, leg­alább annyira, mint elődei, mint például a német már­ka - mondta az EKB elnö­ke. Trichet szerint az euró árstabilitása biztosított, a magasabb inflációs ered­mények ellenére is. Az eurózónában az árszínvo­nal két éve először 2 száza­lék fölé emelkedett, ezzel a központi bank célértékét is meghaladta. Trichet: Stabil az euró Az elmúlt évek legnagyobb itthoni élelmiszerbotrányai 2010. április A Reál saját márkás, a Pick Szeged ZrL ál­tal gyártott párizsijában és szeletelt sonkájában a határ­érték feletti listeriatartalmat regisztráltak. 2010. április Rákkeltő nö­vényvédő szerrel szennyezett bébiételt vont ki a Tesco áru­házakból az MGSZH. A Szlo­vákiában gyártott desszertben rákkeltő kaptánt találtak. 2009. február Műanyagok és ragasztók gyártásánál haszná­latos melamint találtak egy gyerektejitalban. A szennyezett tejtermékek Kínából kerültek az európai piacra, a távol-kele­ti országban több gyermek ha­lálát okozták. 2007. március-április Egy­tonnányi, dioxinnal szennye­zett guargumit használt fel egy szegedi cég diabetikus pékáru­jához. A svájci cégtől szárma­zó adalékot azonban olyan nagy hígításban használták, hogy a késztermékben már nem volt kimutatható a dioxin. 2004. október A kormány el­rendelte a fűszerpaprika­készítmények forgalmazásá­nak tilalmát, miután kiderült: több cég áruja határérték felet­ti mennyiségben tartalmazott aflatoxint Az őrleményekbe importból származó papriká­ból került a mérgező anyag. 1999. JÚNIUS A dioxinnal szennyezett belgiumi csirketáp miatti botrány nyomán kivon­ták a forgalomból a Belgium­ból, Franciaországból, Hollan­diából és Németországból származó tejtermékeket és húskészítményeket. 1994 Míniummal kevert, va­gyis ólmozott pirospaprika­őrlemény került forgalomba. A hamisított paprika miatt 121-en betegedtek meg, 84en ólommérgezéssel kerül­tek kórházba. Félmilliárdos adományt gyűjtöttek össze A Mikulásgyár jótékonysági ak­ciójában decemberben közel fél- millárd forint értékű adomány gyűlt össze. Az adományok 26 százaléka ruhanemű, 13 száza­léka édesség és tartós élelmi­szer, 21 százaléka könyv és já­ték. Sokan vittek tisztítószere­ket és műszaki cikkeket, de meglepően kevés sporteszköz érkezett, az adományok egy szá­zalékát sem tették ki. Az ajándé­kok szétosztását már karácsony előtt megkezdték, és egész ja­nuárban folytatják. Az előző év­hez képest 20 százalékkal több ajándék halmozódott fel, így az idén 161 ezer embernek juttat­nak el csomagot a Magyar Vö­röskereszt segítségével. ■ Pucéran jöttek, felöltözve távoztak Alulöltözött nők és férfiak tömegesen rohanták meg Spanyolország három városában - San Sebastianban, Barcelonában, Marbellában - a Desigual cég boltjait. Akik ugyanis fehérnemű­ben mentek el az új évi akciók első napján ruhát venni, ingyen öltözhettek fel. Háromhavi tartozás után jelzálog az ingatlanra Az eddigi fél év helyett már 3 hó­nap közösköltség-tartozás után is bejegyezhető a társasházi la­kásra a jelzálogjog január máso- dikától. A társasházi törvényt múlt év végén módo­sította így az Ország- gyűlés. A jelzálogjog bejegyzése a tarto­zás biztosítékául szolgál és a társasházi közgyűlés határozhat róla. Ezt követően a közös képviselő jár el. Amennyi­ben csak perben hajtható be a közösköltség-tartozás, akkor a bíróság - a keresetlevél megér­kezését követő 30 napon belül - köteles kitűzni a tárgyalást. A bí­róság az ügyet mással nem von­hatja össze, és nem szüneteltet­A jelzálogjog új hátralékra meg­ismételhető. heti azt. Új szabály az Is, hogy a jelzálogjog-bejegyzés háromha­vonta - az újabb hátralékra - megismételhető. A társasházi törvény kiegé­szült azzal az előírás­sal, hogy az önkor­mányzatok rendelet­ben szabályozhatják a társasházak nem lakáscélú helyiségeinek a hasz­nálatát. Korlátozásokat városké­pi és kereskedelmi okból tartal­mazhatnak a rendeletek. A szakértők szerint az új tör­vénnyel elvileg könnyebb lesz fellépni a közös költség fizetését elbliccelőkkel szemben, de a há­zak pénztelensége miatt csak a pszichés hatásban lehet bízni.*

Next

/
Oldalképek
Tartalom