Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-05 / 181. szám
6 GAZDASÁG 2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK Nagy bank, nagy különadó extra teher A méret alapján az első nyolc pénzintézet fizet 80-90 százalékot A hazai nagybankokat érinti leghátrányosabban az idén két részletben befizetendő' különadó. A VG kalkulációi szerint az ebbe a kategóriába tartozó nyolc szereplőnek összesen csaknem százmilliárdos extra teherrel kell kalkulálni, amely a szektorra jutó adómérték 80- 90 százalékát jelenti. Barát Mihály A Költségvetési Tanács számításai szerint a részvénytársasági formában működő hitelintézetek az idén összesen 111,4 milliárd forintnyi extra adóval járulhatnak hozzá a költségvetés egyenlegének javításához. A múlt év végi mérlegfőösszegek alapján pedig az érintett nyolc banknak több mint százmilliár- dot kellene befizetni. Ezt az ösz- szeget viszont mérsékli, hogy több szereplőről is csak csoport- szintű számok ismertek, illetve az adóalapként használandó eszközállományt több korrekciós tétel is csökkenti a jogszabályi rendelkezések szerint. (így például az adóalap számításakor a mérlegfőösszegből le kell vonni a bankközi hitelekből vagy az alárendelt kölcsöntőkéből eredő követeléseket.) A legnagyobb befizetőnek nem meglepő módon az OTP Bank számít majd: korábbi közlése szerint a kirótt különadó OTP-cso- porttagok által 2010-ben együttesen fizetendő összege várhatóan 36 milliárd forint lesz, ám ezzel a társasági adó alapja csökkenthető. Ennek alapján az újonnan beAz OTP lesz a legnagyobb befizető: mintegy 36 milliárdot kell kigazdálkodniuk, de mivel ezzel csökkenthető az adóalap, a végösszeg 29 milliárd lehet vezetett különadó csoportszinten várható negatív adózott eredményhatása 29 milliárd forint. Továbbra is megmarad ugyanakkor a 2007. január 1-jétől életben lévő hitelintézeti járadékadó, amelynek az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank által 2010-ben fizetett együttes összege várhatóan ötmilliárd forint lesz. Az OTP után a K&H (leánycégei) számít majd a legnagyobb befizetőnek 13 milliárd körüli összeggel. Négy további szereplő - MKB, Erste, CIB, Raiffeisen Cséfalvay szerint az IMF rosszul számolt „A BANKADÓT A KORMÁNY nem valami perverz örömből veti ki, hanem egy helyzet kezelésére” - mondta Cséfalvay Zoltán a Gazdasági Rádióban. A gazdasági stratégiai államtitkár azt mondta, minimum 300 milliárd forintos lyuk van a büdzsében, erre lépni kellett, hogy a 3,8 százalékos deficitcélt tartani lehessen. A bankadó nélkül 5 százalék körüli lenne a hiány. A költségvetés sarokszámainak alakítása nem csak magyar belügy volt. „Budapesten, Brüsszelben és Washingtonban együtt írták, így tetszettek volna az IMF részéről pontosabban számolni, hogy ne legyen ez” - fogalmazott az államtitkár, aki a 200 milliárd forintos bankadó mellett fontosnak tartja hangsúlyozni: 120 milliárd forintos költségfaragásra is elszánták magukat a deficit mértékének csökkentésére. 10-12 milliárddal járul hozzá a költségvetés egyenlegének a javításához. Előzetes kalkulációk alapján valószínűsíthető, több hitelintézet veszteséges lehet az idén, még ha az extra sarc miatt a szektor- szintű pozitív eredmény várhatóan nem is tűnik el. (Tavaly 209 milliárd forintos adózott eredményt produkált a bankszektor, amelynek az új típusú adóteher nagyjából a felét jelentené.) Ezt alátámasztja Erdei Tamásnak, a Magyar Bankszövetség elnökének a jogszabály elfogadását követően adott nyilatkozata is. A Reutersnek megszólaló elnök szerint a különadó miatt nyolctíz bank is veszteséget lehet kénytelen elszámolni 2010-ben. Erdei Tamás leszögezte: 2011-ben jelentősen csökkenteni kell a bankadó mértékét, hogy 2012-re elérjük az európai szinteknek megfelelő 0,04 és 0,05 százalékos szintet a mérlegfőösszeghez viszonyítva. Emlékezetes, a valutaalap nem a bankadót, hanem annak mértékét kritizálta Budapesten. A bankszektor adatai* Merlegföosszeg 29 177.8 2S9%.-; Saját tőke 2185,1 __2396,1 Hit elállomány* *19 874,6 18194,2 Betétállomány 12214,0 11936,0 Adózás el eredtn. 281,2 246,1 Adózás ui eredm. 236,6 209,0 * RÉSZVÉNYTÁRSASÁGI FORMÁBAN MŰKÖDŐ HITELINTÉZETEK, MILLIÁRD FORINT. • • NETTÓ. FORRÁS: PSZÁF Korrekciós* tételek** • belföldi bankközi hitelből eredő követelés • más belföldi pénzügyi piaci szereplők által kibocsátott kötvények és részvények értéke • belföldi pénzügyi és befektetési vállalkozásoknak nyújtott hitelek • alárendelt és kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéből eredő követelések • ADÓALAPOT CSÖKKENTŐ. • • A KÜLÖNADÓ ALAP IÁUL SZOLGÁLÓ MÉRLEGFŐÖSSZEG SZÁMlTÁ SÁNÁ1. FORRÁS: KPMG A százmilliárd forintot is elérheti a tartozás kórházak Többe kerül a gyógyítónak a beteg, mint amit fedez az OEP - Jönnek a szakrendelők? Két kórház kivételével mindegyik intézmény nyilatkozott a tartozásairól. A szakállamtitkárság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a fekvőbeteg-ellátók a korábbiakban nem tapasztalt együttműködést mutatnak az ágazat új vezetésével. A beérkezett kórházi adatokat a jövő hét közepéig összesítik. Egy hete levélben kérte Szócska Miklós államtitkár a kórházakat és fenntartóikat, hogy szolgáltassanak adatokat az intézmények adósságállományának felmérése érdekében. A kórházak elsősorban a rendszeres beszállítóiknak tartóz- | nak. Akad olyan intézmény, £ amelynek egymilliárd forintnál Sürgős műtét nem maradhat el. Ahol nincs adósság, ott nem fejlesztettek is nagyobb az adóssága. A diósgyőri kórház havonta 60 millió forinttal kénytelen többet költeni a betegellátására, mint amennyi pénzt az egészségbiztosítótól (OEP) kap. Ebből adódik a kinnlevőség nagyobb része. A biztosító nem téríti meg az ellátás valós költségeit, ezzel egyetért Csiba Gábor, a súlyponti kórházakat tömörítő Stratégiai Szövetség elnöke, aki a miskolci kórház főigazgatója is. Ennek az intézménynek jelenleg nincs adóssága, de Csiba Gábor azt hangsúlyozza, ezért nagy árat fizettek: nem vásároltak műszert, nem fejlesztettek. „Tulajdonképpen feléltük a jövőt ezekkel a megszorításokkal” fogalmazott a főigazgató a közrádiónak. Az adósságállományról csak becslések vannak. A 45-től a 65 milliárdon át a 100 milliárdig több összeg elhangzott már. A keddi határidőig 173 kórház készítette el a bevallást. Korábban Szócska Miklós államtitkár egyértelművé tette: aki nem tölti ki az adatlapot, kimarad az esetleges pénzügyi rendezésből. Rácz Jenő, a Magyar Kórház- szövetség elnöke sürgeti: azonnali tőkeinjekcióra van szükség, mert e nélkül tovább romlik az ellátás színvonala. A szakrendelők is adósságfelmérést szeretnének, hogy tisztázzák a járóbetegellátók pénzügyi helyzetét. ■ A BUX index 2010. augusztus 4-én 23 400 ............... rVáltozás: 1,23% j y 23 300|NSi<:| .....Záróértéli: l/l 23 200 M...........L2340ÜJ 23 100>*Vv 'jJW'-l 23ooo Nr...................-j................ 22 900 Előző napi........................f - • 22 800 Za,r?mk: 15.30,aNewVorierÓ 231» tőzsde nyitása i\ m 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK__________________________2010. oilm. fi ésséiy UoIsóóíR! Yftsfefö MŐft KEG_________145 10,68 56 ia onat ÍQ6 4,95 72Fotex________402 4,14 31 Da nubius 4 200 2,43 18 OTP 5 640 2,1710303 Rtehter 46500 1,08 1 430 Mól 20 700 1,00 1 110 MTelekom 684 0,58 355 VESZTESEK__________ _________FORRÁS: BÉT st ofc<8 VamHási%) (Hőn Synergon 630 -1,40 4 TVK 3 455 -0,14 5 A BUX index az elmúlt napokban 23200 23 154 0—0 23000 1 23114 22800 I 22 600 22660 22681 / 22400 / .............. 22 200 22 508 \l 22*00 22266 21 800_________________________ pu ny 07.27 07.28 07.29 07.30 08.0208.03 '"O FORRÁS: BÉT BÉT-áruszekció (forini/tonna, 08.04.) Uj elszámolási ár EUROBÚZA 2010. szeptember______45 000 TA KARMÁNYBÚZA 2010. szeptember 43 500_ TAKARMÁNYKUKORICA 2010. szeptember______45 700 TA KARMÁNYÁRPA 2010. szeptember 35TO0____ OL AJNAPRAFORGÓ 2010. október 92 100 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2010. augusztus 4-én 1 € 1 $ 1CHF f f f 281,77 Ft 213,37 Ft 204,65 Ft +1,09 Ft +1,17 Ft +0,02 Ft Forintbetéti1 kamatok (%) Alllanz Bank___________4,15 4,25 Banco Popolare 3,19 3.18 Budapest Bank________2,75 2,75 Er ste Bank 2,50 230 FHB3 , 6,50* 5,50 MKB Bank 3,95 ~ 4,04 OTP Bank_____________1,00 1,00 OT P Bank' - 4,50 Raiffeisen Bank3 4,50 ' 4,50 1 ALAPTERMÉKEK 1 MILLIÓ FORINTRA 2 AKCIÓ 3 FHB AKTÍV BETÉT AKCIÓ * FHB AKTÍV BETÉT 6 HÓNAPOS AKCIÓ Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 08.04.) Alllanz Bank 275,27 289,39 BudapestBank 273,18 290,07 CIB Bank 270,92 293,50 Citibank_________271,04 293,62 Er ste Bank_______274,22 290,02 K& H Bank 273,96 289,74 MKB Bank________274,95 289,05 OT P Bank 275,00 289,10 Raiffeisen Bank 275,93 288,35 Várható különadó-fizetési kötelezettség 2010-ben (hazai nagybankoknál, a teljes, nem konszolidált, 2009 végi mérlegfőösszeg alapján becsült adatok, milliárd forint) OTP 29,5 K&H 13,7 mkb HHHHHfl12’9 Erste ■■■■■[ 12,5 „ * MSZSZ szerinti, konszolidált Uö mérlegfőösszeg alapján Raiffeisen kalkuláltadat. UniCredit* m 7,8 ** IFRS szerinti, konszolidált Burian°st Bank** ■■ 4 n mérlegfőösszeg alapján BudapestBank jj_4,0 kalkuláltadat. VG-CRAFÍKA Forrás: VG-gyOjtés