Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-22 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám
10 SPORT 2010. AUGUSZTUS 22., VASÁRNAP Kiütéses pólógyőzelem vízilabda Varga Dániel, Madaras és Szívós volt a három legjobb A magyar válogatottban kitettek magukért a fiatalok is. Vámos és Török egyaránt gólt szerzett a németek elleni mérkőzésen a Margitszigeten. HÍRSÁV Kraszics és Aquilani a Juventushoz kerültek Olaszország A Juventus hivatalosan is leigazolta Milos Kraszicsot, a CSZKA Moszkva szerb labdarúgóját, továbbá Alberto Aquilani is a torinói alakulatnál kötött ki kölcsönben. Utóbbit a Liverpool tavaly 17 millió fontért szerezte meg az AS Romától, de rengeteg sérülése miatt alig játszott az előző idényben, így a Vörösök vezetősége úgy döntött, egy évre Olaszországba adja kölcsön, hogy visszanyerje régi formáját. Mesterhármassal hengerelt az Arsenal ANGLIA Az Arsenal hazai pályán - többek között Theo Walcott mesterhármasával - hatgólos győzelmet aratott az újonc Blackpool ellen a Premier League második fordulójában. Arsenal-Blackpool 6-0, Birmingham-Blackburn 2-1, Everton-Wolverhamp- ton 1-1, Stoke-Tottenham 1-2, West Bromwich Albion-Sunderland 1-0, West Ham-Bolton 1-3, Wigan-Chelsea 0-6. Lemondott az ország szövetségi kapitánya Ukrajna Lemondott posztjáról a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Miron Markevics azért távozott, mert vitába keveredett a szövetséggel (FFU). Szerinte a szövetség két egyesületet indokolatlanul büntetett meg. Az egyiket, a Metaliszt Harkivot jelenleg is a szövetségi kapitány irányítja. A TOTÓ 33. heti eredményei 1. Internazionale-Roma lapzárta után 2. Barcelona-Sevilla lapzárta után 3. Hannover-Frankfurt ____2-11 4. Hoffenheim-Bremen______4-11 5. Köln-Kaiserslautem_______1-32 6. M.gladbach-Nümberg_____1-1X 7. Hamburg-Schalke________2-11 8. Mainz-Stuttgart_______vasárnap 9. Arsenal-Blackpool_______6-01 10 . Stoke-Tottenham_________1-2 2 11 . Wigan-Chelsea 0-Í2 12. Newcastle-Aston Villa vasárnap 13. Fulham-Man. United vasárnap PLUSZ EGY MÉRKŐZÉS 14. Dortmund-Leverkusen vasárnap Visszatért az „antivilág” a medencébe: a megfiatalított magyar csapat épp olyan könnyedén intézte el a németeket, mint elődei. VR-összeállítás Presztízsszempontból is fontos volt a Vodafone-kupa második napjának záró meccse, hiszen a németek néhány hete Sira- cusában nyerni tudtak a háromszoros olimpiai bajnok ellenféllel szemben. Fontos volt a kupa sorsa szempontjából is, hiszen a péntek két győztese találkozott, így az itt több gólt lövő nagy lépést tett a tornagyőzelem felé. S persze fontos volt lélektani szempontból is, hiszen a magyar és német válogatott azonos csoportban lesz a zágrábi Európa- bajnokságon, sőt egymás ellen vívja első mérkőzését. Szóval, fontos volt a győzelem - s a fiúk még egy negyeden keresztül sem hagyták, hogy izguljunk. Az első játékrész végén már 6-2 volt az állás, a magyarok javára. Az első periódusban különösen a Varga testvérek voltak elemükben, Dániel három, Dénes két gólt lőtt. A hatodik találat Madaras Norbert nevéhez fűződött, aki előnyből lőtt a német hálóba. A második negyedet 4-1-re nyerte meg Kemény Dénes ebben Hosnyánszky Norbert, aztán kétszer is Madaras Norbert lőtt gólt, végül Vámos Márton is feliratkozott a gólszerzők közé. a magyar női vízilabda-válogatott ti-4-re nyert a házigazda új-zélandi csapat ellen a Világkupa szombati játéknapján, és így kijutott a jövő évi világbajnokságra. Petrovics Mátyás együttese vasárnap az 5. helyért Kanadával csap össze. „FEGYELMEZETTEN játszottunk az egész mérkőzés során, és a fiataloknak is nagyon sok lehetőség jutott ezúttal. Kasó Orsolya ma igazán jól védett, és úgy értük el ezt az eredményt, A folytatásban kicsit csökkent a lendület, de azért erre a periódusra is jutott négy magyar gól. Varga Dániel 11-3-ra alakította az állást. Szívós Márton következett, a harmadik negyed közepe az övé volt. A nagy magyar pólós dinasztia legifjabb csülaga három gólt is lőtt Fischernek, a németek kapusának. A harmadikkal már 14-4-re alakult az állás, tízgólos különbség volt a két csapat között. A németek kicsit hogy az utolsó negyedben csak a fiatalok voltak benn. Drá- vucz Rita betegen játszott, ezért csak pillanatokra raktam be, amikor muszáj volt. Többen nincsenek jól, magam is hasfájással küzdők, de nekem legalább játszanom nem kell, amivel mindenki jól jár”- értékelte a mérkőzést a szövetségi kapitány a csapat internetes oldalán, az nw.hu-n. hozzátette: sikerült teljesíteni a kitűzött célt. feljöttek, de még a 14-6 is már azt jelezte, eldőlt a mérkőzés. Az utolsó periódus már az ünneplésé volt: 15-9 lett a vége, Török Béla dicsősége az utolsó magyar gól. MAGYARORSZÁG-NÉMETORSZÁG 15-9 (6-2, 4-1, 4-3, 1-3) A MAGYAR GÓLDOBÓK: Varga Dániel 4, Madaras, Szívós 3-3, Varga Dénes 2, Hosnyánszky, AZ 5-8. HELYÉRT: MAGYARORSZÁG-ÚJ-ZÉLAND 11-4 KANADA-GÖRÖGORSZÁG 13-12 ELŐDÖNTŐ: AUSZTRÁLIA-OROSZORSZÁG 11-10 EGYESÜLT ÁLLAMOK-KÍNA 10-9 A ZÁRÓ NAP PROGRAMJA A 7. HELYÉRT: ^ Görögország- Új-Zéland AZ 5. HELYÉRT: Magyarország-Kanada A 3. HELYÉRT: Oroszország-Kína döntő: Ausztrália-USA Franck Ribéry keresi a legtöbbet a német Bundesligában A Werder Bremen súlyos, 4-1-es vereséggel rajtolt a német labdarúgó-bajnokságban. A brémaiak ugyan már a 3. percben vezetést szereztek büntetőből, de a Hoffenheim saját közönsége előtt a szünetig négyszer is betalált, ezzel eldöntve a találkozót. Az újoncok csatájában a St. Pauli idegenben fordított a Freiburg ellen. A Bayern München még péntek este, a 2010-2011-es idény nyitó találkozóján 2-1-re legyőzte a megerősített Wolfs- urgot. Bastian Schweinsteiger a 91. percben szerezte meg a győztes gólt. A Bild című napilap összeállítása szerint Franck Ribéry, a címvédő Bayern München francia játékosa keres a legjobban a német labdarúgó-bajnokságban. A középpályás prémiumok nélkül bruttó 833 ezer eurós javadalmazásban részesül havonta, míg a második helyezett spanyol Raúl, aki a nyáron érkezett a Reál Madridtól a Schalke 04- hez, 600 ezresben. A harmadik helyen a müncheni Philipp Lahm és az Angliából, a Chelsea-től hazatérő, jelenleg a Bayer Leverkusen alkalmazásában álló Michael Ballack áll havi 583 ezer euróval. A lap becslésekre alapuló sorrendjében a lista élcsoportjában nem szerepel három olyan futballista - Bastian Schweinsteiger, Arjen Robben és Mark van Bőmmel (mindhárom Bayern München) -, aki minden bizonnyal meglehetősen jól keres. Az edzőknél Félix Magath, a Schalke trénere, egyben menedzsere vezeti a kereseti listát, havi 458 ezer euróval, őt a bajorok holland mestere, Louis van Gaal követi 333 ezerrel. A legtöbbet, évente 90 millió eurót, a Bayern München költ fizetésekre a Bundesligában. Bundesliga, 1. forduló Bayern München-VfLWolfsburg ___2-1 Kö ln- Kaiserslautem____________1-3 Mön chengladbach-1. FC Nümberg 1-1 Hannover-Eintracht Frankfurt 2-1 Hoffenheim-Werder Bremen 4-1 Freiburg-FC St. Pauli____________1-3 Hamburger SV-FC Schalke 04 2-1 VASÁRNAP___________________ FSV Mainz 05-VfB Stuttgart 15:30 B. Dortmund-B. Leverkusen 17:30 Vámos, Török 1-1 Kijutottak a világbajnokságra a hölgyek Döntetlen a fehérvári rangadó nb i A zöld-fehérek tíz emberrel is pontot szereztek SIÓFOK-KAPOSVÁR 0-0 Siófok, 3000 néző. Jv.: Bognár siófok: Molnár P. - Mogyorósi, Graszl, Fehér, Novák Ludánszki, Kocsis G. - Thiago (Csermelyi, 78.), Kecskés (Lukács, 64.), Délczeg (Róni, 64.) - Sowunmi Kaposvár: Kovács Z. - Okuka, Grúz, Zsók, Gujics - Balázs B., Pedro - Pavlovics (Hegedűs D., 65.), Kulcsár (Peric, 76.), Dzsavad - Szepessy (Oláh, 46.) VIDEOTON-FERENCVÁROS 1-1 (0-1) Székesfehérvár, 7752 néző. Jv.: Fábián Videoton: Tujvel - Lázár, Lipták, Horváth G., Hídvégi - Elek, Sándor Gy. (Gosztonyi, 85.), Vasziljevics (Polonkai, 46.) - Nagy D., Vujovics (Nikolics, 60.), Alves Ferencváros: Ranilovic Rodenbücher, Maróti, Csizmadia, Junior - Rósa D., Józsi, Heinz, Tóth B. (Kulcsár D., 64.) - Schembri (Pölöskei, 83.), Andrezinho (Adriano, 89.) GÓLOK: 0-1 Andrezinho (22.), 1- 1 Nikolics (63.) kiállítva: Rodenbücher (77.) PAKSI FC-ZTE FC 2-2 (2-1) Paks, 1500 néző. Jv.: Oláh G. paks: Csernyánszki - Miskolczi, Éger, Fiola, Csehi - Sifter, Sipeki (Böde 73.) - Bartha, Kiss T., Heffler T. (Vayer 66.) - Montvai zte: Vlaszák - Kovács G., Miljatovic, Bogunovic, Varga R. - Kamber (Horváth A. 82.), Máté P. - Szalai, Magasföldi (Rajcomar, 46.), Balázs Zs. (Illés Gy., 46.) - Pavicsevics gólok: 0-1 Kamber (13.), 1-1 Montvai (29.), 2-1 Kiss T. (43.), 2-2 Rajcomar (68.) LFC PÁPA-HALADÁS 5-1 (1-1) (Pénteken játszották.) ÚJPEST-VASAS (Lapzárta után ért véget) KTE-SZOLNOK (Lapzárta után ért véget) HONVÉD-DEBRECEN GYÓR-MTK (Mindkét mérkőzést vasárnap játsszák.) Hiába állt közelebb a győzelemhez a Vidi, a Ferencváros okos játékkal és némi szerencsével pontot szerzett