Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-22 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám
2010. AUGUSZTUS 22., VASARNAP SPORT 11 Nagy erőpróba a kis lurkóknak a kaposvári Városligetben Döntetlen a focirangadón labdarúgó nb i Az ember ember elleni csatákat a Kaposvár nyerte A strandkirálynő, Ihász Dóra két versenyszámban is bajnok lett A kaposváriak kapusának sok dolga akadt a mérkőzésen, hiszen a hazai Siófok veszélyesebbnek bizonyult a kapu előtt, mint a vendég együttes Az öt korcsoportban - a hároméveseknél nem volt induló - több mint félszázan, továbbá (a három kategóriában) 12 családi váltó rajtolt el Kaposváron a Városligetben a három versenyből álló MA-VIK/MG Produkt gyer- mekduatlon második fordulójában. A kaposváriak mellett Mernyéről és a fővárosból is érkeztek indulók, a verseny legfiatalabb résztvevője pedig a még nem egészen két éves Káldi Mária volt. A GYŐZTESEK. 2008-ban születettek: Király Flóra (Kaposvár) és Németh Soma (Kaposvár). 2006-ban születettek: Tihanyi Boglárka (Kaposvár) és Happ Gergő (Kaposvár). 2005-ben születettek: Király Zsófia (Kaposvár) és Németh Máté (Kaposvár). 2004-ben születettek: Nagy Bianka (Kaposvár) és Tóth Zsombor (Kaposvár). 2003-ban születettek: Méng Vanda (Kaposvár) és Horváth Noel Dominik (Kaposvár). családi Váltók. Egy gyermek, egy szülő és egy nagyszülő: Németh család (Kaposvár). Egy felnőtt és két gyermek: Horváth család (Kaposvár). Két felnőtt és egy gyermek: Vati család (Kaposvár). ■ Fenyő G. Nyolc érem jutott a taszáriaknak Keszthelyen Nyolc érem jutott a Taszári Honvéd SE tájfutóinak a Keszthelyen rendezett Balaton Kupán. A két napos viadalon négy rövid távú futamot rendeztek Keszthely lakótelepein, illetve parkjaiban, s a legjobb három alapján alakult ki a végső sorrend. A DOBOGÓSOK - NŐK. 10/C: 1. Müller Júlia, 2. Barna Zsóka. 12/C: ... 2. Utasi Dominika. 40/B: 1. Galambos Erika. Nyílt: ... 3. Darabos Zoltánné. férfiak. 12/C: ... 3. Darabos Dominik. 40/B:... 3. Müller Balázs. 60/B: ... 2. Kutnyánszky Ernő. A Balaton Kupa előtt rendezték a szintén két napos Káld Kupát Vas megyében, ahol a 10/D-ben Müller Júlia az első, a 40/B-ben pedig Müller Balázs a második helyre volt jó. ■ Fenyő Gábor Mezőnyben a Rákóczi volt a jobb, a kapu előtt a Siófok volt a veszélyesebb. Igazságosnak tűnő 0:0 született. Keszthelyi Zoltán * I. II. Változtak a csapatok összeállításai. A Siófoknál az eltiltását letöltő Mogyorósi József visszakerült a csapatba Tusori Richárd helyett. A Rákóczi ugyanazzal a csapattal áll föl mint a legutóbbi bajnoki meccsen. Egy kérdőjel volt; hogy Oláh Lóránt játszik-e, de nem kapott helyet a kezdőben, a kispadon ül. A kaposváriak másik támadója, Zsolnai Róbert a keretbe sem került be sérülés miatt. A siófoki játékosok kék nadrágban és sárga mezben, a kaposváriak pedig tiszta fehérben, zöld csíkokkal a mezükön futottak ki a pályára. I. perc A Siófok kezdte az első félidőt. Tapogatóznak a csapatok. 5. perc Egy perc alatt két szögletet is rúgott a Rákóczi, de nem alakult ki veszélyes helyzet a hazaiak kapuja előtt. II. perc Az első óriási ziccert a siófokiak hagyták ki; Thiago passzolta föl a labdát a 16-oson belül keresztül futó Sowunmi- nak, aki visszasarkallta a labdát, s a brazil ajtó-ablak helyzetben, mintegy 6 méterről a kilépő Kovácsot találta telibe. 13. perc 20 méterre, szemben a siófoki kapuval Fehér szabálytalankodott Kulcsárral szemben. A szabadrúgást a sértett lőtte a jobb kapufához, de Molnár szépen védett. 19. perc Egy előrevágott labdára Mogyorósi és Graszl rajtolt, de a két siófoki védő nem nem értette meg egymást. A nevető harmadik, Szepesi lecsapott a labdára, bevezette azt a siófoki tizenhatoson belülre, de a visszafutó Mogyorósi odacsúszott. A csatár ziccerben - a játékvezető szerint - földobta magát, így büntető helyett sárga lapot kapott. 23. perc Pedro lőtt, a lövése megpattant egy védőn, s a labdát a jobb sarok elől Molnár piszkálta ki. Érkezett Dzsavad, aki 4 méterről, balról ismételhetett, ám Molnár bravúrral védett. 27. perc A Kaposvár játékosai megnyerik a párharcok nagyobb részét, így valamelyest a siófokiak fölé látszanak kerekedni. 30. perc A siófoki Ludánszki jobboldali szabadrúgása suhant el Graszl és Sowunmi előtt. 33. perc Egy baloldali Ludánszki szögletet követően Kovács alászaladt a labdának, ám a bevetődő Novák nem tudott a hálóba bólintani. Centikkel maradt le csupán a labdáról. Siófoki ziccer volt, bár a mezőnyben továbbra is a Kaposvár dominál. 38. perc Óriási siófoki helyzet maradt ki ismét. Novák ívelte a labdát a kapu elé, s a berobbanó Sowunmi a bal kapufától 3 méternyire becsúszva lőtt, de Kovács lábbal hárítani tudott. 41. perc Egy jobboldali hazai szöglet után fejjel csúsztatott a labdába Fehér, ami átszállt a hosszú oldalra. Novák visszarúgta a pettyest, ami megpattant egy kaposvári védőn, és a jobb kapufa-felső léc találkozásáról szögletre pattant. A szöglet veszélytelennek bizonyult. A bíró lefújta a félidőt. 0:0. 46. perc Elkezdődött a második félidő. Szepessy helyett Oláh lépett a pályára. 48. perc A csapatok a mezőnyben birkóznak, helyzet nem alakult ki. 53. perc Továbbra sincs helyzet. Sok a szabálytalanság, ezzel megy az idő. 57. perc Az utóbbi percekben kezdeményezőbb lett a Siófok játéka. Ludánszki szögletét Fehér csúsztatta kapura, Kovács bravúrral hárította a kapu bal oldalába tartó fejest. 60 perc 22 méterről lőtt a kapura a kaposvári Okuka, de a labda jócskán a jobb kapufa mellett suhant el. 64. perc Cseréltek a csapatok. A Siófoknál Kecskés helyett Lukács, Délczeg helyett Róni lépett a pályára. A Kaposvárnál pedig Pavlovics helyett Hegedűs. 69. perc Semmi izgalom a pályán. A kaposváriak aktívabbak. 72. perc Ludánszki sárga lapot kapott, mert Okukát ellökte. 76. perc Cserél a Kaposvár. Kulcsár helyett Perics játszik. 77. perc A labda többet van az utóbbi percekben a kaposváriak térfelén. 78. perc Thiago helyett Cser- melyi lépett a pályára a Siófoknál. 80. perc A Kaposvár első nagy helyzete a második félidőben: Perics cselezte ki Mogyorósit és Graszlt, de küenc méterről, balról a jobb kapufa mellé csavarta a labdát. 83. perc A Siófok úgy cserélt, hogy nyerni szeretne, de helyzet nincs. 88. perc Oláh Lóránt sárga lapot kapott Sowunmi lerántásáért. 89. perc A Rákóczi rúgott szögletet, a labdát a kapus oldalra ütötte. 90. perc Hegedűs kapott sárgát Róni lerántásáért. A siófokiak támadnak, Róni cselezget a jobb oldalon, szögletet harcolt ki. A védők felszabadítottak, a bíró lefújta a meccset. Nagyatádon zárult az öt felvonásból álló megyei amatőr (női és férfi), valamint vegyespáros strandröplabda-körverseny. A zárófelvonásra - a három versenyszámban három duó híján félszáz páros csatázott egymással, s összesen 95 találkozót rendeztek - érkeztek indulók Budapestről, Pécsről, Győrből és Keszthelyről, s a kaposváriak mellett nagyatádi, barcsi és marcali egyletek is szerencsét próbáltak. Az atádi tornán az Ihász Dóra, Deák Márk kettős járt a legjobban; az 1. Magyar Cukor Manufaktúra jóvoltából ugyanis 70 kg cukrot vihetett haza az összetett vegyespáros győztese. ■ Ihász Dóra lett a strand- királynő, a szintén kaposvári Selega Balázs pedig a strandkirály. AZ 5. (ZÁRÓ)FORDULÓ VÉGEREDMÉNYE. amatőrök - nők (15 páros/32 mérkőzés): 1. Császár Alexandra, Császár Julietta (Pécs), 2. Ihász Dóra, Kiss Antónia (Kaposvár), 3. Horváth Zsófia, Horváth Johanna (Kaposvár). AMATŐRÖK - FÉRFIAK (17 pá- ros/31 mérkőzés): 1. Gyöngyösi Zoltán, Storcz Tamás (Pécs), 2. Kiss Norbert, Böcz Dávid (Kaposvár), 3. Jezeri Tibor, Jezeri András (Kaposvár). VEGYES PÁROS (15 páros/32 mérkőzés): 1. Ihász Dóra, Deák Márk (Kaposvár), 2. Vajda Evelin, Lakos Róbert (Kaposvár), 3. Pesti Eszter, Storcz Tamás (Pécs). AZ ÖSSZETETT PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE. amatőrök - nők: 1. Ihász Dóra, Kiss Antónia (Kaposvár) 45 pont, 2. Vajda Evelin, Vartman Viktória (Kaposvár) 29 pont, 3. Czékus Marianna, Valek Ildikó (Kaposvár) 21 pont. AMATŐRÖK - FÉRFIAK: 1. KÍSS Norbert, Böcz Dávid (Kaposvár) 32 pont, 2. Selega Balázs, Molnár Tamás (Kaposvár) 25 pont, 3. Molnár Imre, Boros Gergely (Kaposvár) 23 pont. vegyes páros: 1. Ihász Dóra, Deák Márk (Kaposvár) 24 pont, 2. Pintér Zsanett, Pintér Barna (Kaposvár) 19 pont, 3. Hárs Kinga, Selega Balázs (Kaposvár) 16 pont. ■ Fenyő Gábor Hat gólt vágott a jól játszó Csurgó az újonc lábodi egyletnek megyei labdarúgó-bajnokság Több mint 80 percen át emberhátrányban játszott a Berény, mégis nyert Szentgyörgyön RECOP MEGYEI I. OSZTÁLY: CSURGŐLÁBOD 6-0 (2-0) Csurgó, 100 néző. V.: Ballér. Gólszerzők: Bódis, Markos, Györgyfalvi, Balogh Zs., Varga G., Horváth R. Az ifimeccsen: Csurgó-Lábod 4-0. Kiss Béla MARCALI- BUZSÁK 4-2 (2-2) Marcali, 100 néző. V.: Golubics. Gólszerzők: Zsiga 2, Horváth E., Virág K. (11-esből), illetve Pántics, Rosta. Az ifimeccsen: Marcali-Buzsák 12-0. FENYŐ GÁBOR SATELIT FC SOMOGYTARNÓCA- TAPSONY 3-1 (1-1) Somogytarnóca, 150 néző. V.: Mohai. A hazai gólszerzők: Gulyás, Dormán, Bogdán S. Az ifimeccsen: Satelit FC Somogy- tarnóca-Tapsony 6-2. PORROGI JÁNOS BALATONSZABADI - TAB 1-1 Az ifimeccsen: Balatonsza- badi-Tab 2-3. MEGYEI II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG WINNER SPORT ÉSZAKI CSOPORT: FONYÓDBÁBONYMEGYER 2-1 (1-1) Fonyód, 70 néző. V.: Kiss B. II. Gólszerzők: Vecsera, Erdei, illetve Bréda Zs. Az ifimeccsen: Fonyód-Bábonymegyer 4-0. KRISTÓF GYÖRGY BALATONSZENTGYÖRGY- BALATONBERÉNY 3-4 (3-3) Balatonszentgyörgy, 250 néKapussorsok. A vendégek hálóőre, Horváth Bálint (balról) és a hazaiak portása, Háromi Zoltán is főszereplővé vált a Marcali-Buzsák találkozón ző. V.: Godina. Gólszerzők: Vígh, Giber, Farkas T., illetve Kiss P. 2 (egyet 11-esből), Gazda, Vörös. Kiállítva: Baranyai G. (Balatonberény) a 8. percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért. Az ifimeccsen: Balatonszentgyörgy-Bala- tonberény 8 -1. toronyi árpád BALATONI VASAS- BALATONBOGLÁR 1-2 (1-0) Siófok-Balatonkiliti (műfüves pálya), 50 néző. V.: Böröczi. Gólszerzők: Tombor, illetve Tárnoki, Takács Gy. Az ifimeccsen: Balatoni Vasas-Balatonboglár 5-1. PÁPAI NORBERT ZAMÁRDIBALATONSZEMES 1-3 (1-2) Zamárdi, 50 néző. V.: Radók. Gólszerzők: Huszár, illetve Magyari, Hajdú, Stefcsik. Az ifimeccsen: ZamárdiBalatonszemes 3-2. JOŐ GÁBOR BALATONFŐLDVÁR- IGAL 0-4 (0-3) Balatonfóldvár, 60 néző. Gólszerzők: Makai 3, Horváth F. (11-esből). Az ifimeccsen: Bala- tonföldvár-Igal 3-2. IDŐSEBB TANÍTÓ TIBOR ARANY ÁSZOK MEGYEI III. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG NYUGATI CSOPORT: KAPOSFÜRED- HOMOKSZENTGYŐRGY 6-0 Az ifimeccsen: Kaposfüred- Homokszentgyörgy 6-2.