Somogyi Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-22 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám
Szabó és Csípés hozta az első aranyat kajak-kenu vb Kovács Katalin, Vajda Attila és a Kammerer, Vereckei páros ezüstérmes Egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők az 1000 m-es döntőkben a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Ötezer méteren Folláth Vivien nyert aranyat. A győztesek boldogsága. Szabó Gabriella, valamint a hajóban hátul ülő Csipes Tamara gratulál egymásnak a Málta-tavon megszerzett aranyhoz. VR-összeállítás Alighanem most már leszögezhetjük, a 2010-es nem Kovács Katalin esztendeje - legalábbis egyes kajakban. S leginkább az ő dicsérete, hogy ezt egy világ- . bajnoki ezüstérem után állapít- J hatjuk meg. A sportág valaha 1 volt legeredményesebb magyar világbajnoki szereplője a reméltnél gyengébb Eb-szereplés, a negyedik hely után ezúttal vezetett 800 méterig, de a németek mindössze 21 éves ifjú csillaga, Franziska Weber ezúttal gyorsabb és erősebb volt nála. Kovács Katalin egyébként vasárnap még két számban is érdekelt, így még van lehetősége már Poznanban lehagyni a németek legendás kajakosát, a szintén 27- szeres világbajnok Bjrgit Fischert Egy másik olimpiai bajnok, Vajda Attila is ezüstérmet nyert, kenu egyesben. A táv második felében mindenkinél gyorsabb volt, a fél táv után az ötödik helyről evezett fel az üzbég Vagyim Men- kov közelébe, s talán ha van még húsz méter hátra, meg is veri. A 11 év szünet után az idén ismét együtt versenyező s az Eb-n második helyet szerzett Kammerer, Vereckei kajakpáros még 750 méternél is az élen haladt, a németek azonban ott lihegtek a nyakukban, s az utolsó centimétereken végül le is hagyták a magyar duót, amely 18 századmásodperces hátránnyal lett második. A Tóth Márton, Mike Róbert kenus duó a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A következő számban megszületett a nap egyetlen magyar aranyérme: a néhány hete Európa-bajnoki címet is nyert Szabó, Csipes kajakos duó ebben a mezőnyben sem talált legyőzőre. A honvé- dos kettős rajt-cél győzelmet aratott, körülbelül két hajóhosszat verve legerősebb vetély- társára is. A 21 éves Csipes Tamarának - az olimpiai bajnok kajakos Csipes Ferenc lányának - ez volt az első, a 24 éves Szabó Gabriellának pedig a második vb-elsősége a pályafutása során. A Széles Gábor, Varga Dávid, Nagy Péter, Sarudi Pál összeállítású kenu négyes - amely a kevés nevező miatt előcsatározá- sok nélkül került a fináléba - hatodikként zárt 1000 m-en. Az először a programban szereplő ötezer méteren Folláth Vivien is világbajnoki címet szerzett. Újabb négy érmet szereztek a magyarok Mindenki többet akar kihozni a pénzéből. HIRDETÉS 1 A diszkoszvető Váradi Krisztina, a cselgáncsozó Batizi Barbara és az öttusázó Földházi Zsófia révén újabb ezüstérmeket szereztek a magyarok a szingapúri I. ifjúsági olimpián. Babos Tímea egy belga társ oldalán lett harmadik. A16 éves diszkoszvetőnő utolsó dobására hajította a legmesz- szebb, 49,92 méterre a szert, de már az eggyel korábbi, harmadik, 48,85-ös kísérletével is második lett volna. Ugyancsak az atlétikai versenyek során a 17 Babos Tímea bronzérmes lett esztendős Nguyen Anasztázia a 100 méteres síkfutás döntőjében 11.81 mp-es idővel az ötödik helyen ért célba. A tornászoknál Vagner Levente lólengésben az ötödik, Mitykó Bianka Szabina pedig ugrásban a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt. A cselgáncsozó Batizi Barbara és az öttusázó Földházi Zsófia ugyancsak ezüstérmes lett. Batizi a 44 kg-osok döntőjében vaza-arival kapott ki a délkoreai Bae Szeul Bitől, míg Földházi 4076 pontot gyűjtött, és 24 ponttal maradt el a győztes kubai Laura Lopeztől. A teniszező Babos Tímea a belga An-Sophie Mestachhal az oldalán bronzérmes lett. Babosék 6:2, 6:2-re győzték le a Darija Gav- rilova, Julija Putyinceva orosz ket- tőst. A magyar játékos egyesben | a negyedik lett a fiatalok ötkari- H kás eseményén. A rúdugró Szabó Diána hatodik lett. Elérhető éves kamat: 6,00% EBKM: 6,00% A magyar csapat eddigi éremszerzői ARANYÉRMESEK (5): Kapás Boglárka (200 m pillangó és 400 m gyorsúszás), Bemek Péter (200 m hátúszás), Biczó Bence (200 m pillangóúszás), Dudás Eszter (triatlon, vegyesváltó) EZÜSTÉRMESEK (3): Kapás Boglárka (200 m gyorsúszás), Batizi Barbara (cselgáncs, 44 kg), Földházi Zsófia (öttusa), Váradi Krisztina (diszkoszvetés) BRONZÉRMESEK (3): LupkoVÍCS Dóra (tőr, egyéni), Zámbó Balázs (200 m hátúszás), Babos Tímea (tenisz, női páros) a magyar csapat a nem hivatalos éremtáblázaton a nyolcadik a nemzetek között, eredménysorába nem számítják be Dudás Eszter osztrák, portugál és izraeli sportoló társaságában nyert váltóaranyát és Babos Tímea belga partnern& jével szerzett bronzérmét. Janics Natasa mindent megnyert A délutáni selejtezőkből a hét magyar egység közül csak négy jutott be a 200 m-es táv vasárnapi döntőibe. A férfiaknál a kajakos Molnár Péternek és a Dombi Rudolf, Béé István duónak, a kenusoknál a Kovács Gergely, Végh Attila párosnak nem sikerült kvalifikálnia magát a legjobb kilenc közé. A CfMVÉDÉSRE készülő Ko- vács Katalin, Janics Natasa kajakos duó megnyerte el& futamát, ezzel megspórolta magának a középfutamot. A középfutamok során aztán Janics ismét elsőként, Kovács Gergely másodikként, Mar- schalkó Alexandra pedig harmadikként haladt át a célvonalon - ez mindegyikük esetében finálét ért. A VASÁRNAPI PROGRAM 500 M-ES DÖNTŐK 10:15 200 M-ES DÖNTŐK 12:30 VÁLTÓ, ELŐFUTAMOK 15:00 VÁLTÓ, DÖNTŐK 15:55 Siófok a legsportosabb balatoni település tömegsport Siófok lett az idén a legsportosabb balatoni település; a végeredmény a Mozdulj Balaton szabadidős programsorozat vo- nyarcvashegyi záróeseményén alakult ki. A szervezők a 40 részt vevő strand csapatainak teljesítményei alapján nemcsak három sportágban - Street báliban, strandfociban és strandröplabdában - hirdettek győzteseket, hanem összesített végeredmény is született. Eltiltás tiltott fegyverviselésért kosárlabda Tíz mérkőzésre szóló eltiltást kapott Delonte West, mert még tavaly tiltott fegyverviselésért elfogták. A 27 éves játékosnak jelenleg nincs csapata, és akkor lép életbe a büntetése, amikor elvileg ismét pályára léphetne az észak-amerikai profiligában (NBA). Frederick afrikai olimpiát szeretne sportpolitika Frankié Fredericks, Namíbia egyetlen olimpiai érmese szerint az afrikai kontinensnek meg kellene kapnia az esélyt arra, hogy nyári játékokat rendezhessen. A 2020-as olimpiáért jövőre kezdődik a versengés, és a Dél-Afrikai Köztársaság valamelyik városával beszállhat a küzdelembe.