Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-10 / 133. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 10, CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KORKÉP Üdülési csekket alanyi jogon! balatoni szezon Az Orbán-csomag számos pontját üdvözli a KISOSZ Kevesebb hatóság, kevesebb ellenőrzés. Erre számítanak a vendéglátós és kereskedő kisvállalkozók, derült ki érdekvédelmi szervezetük, a KISOSZ szerdai balatonszárszói fórumán. Fónai Imre Mintha megállt volna az idő. Hónapokkal ezelőtt írtuk meg: több tucat balatoni vendéglátós vár arra, hogy üdülésicsekk-elfo- gadó hely lehessen. Erre a KISOSZ szerdai balatonszárszói fórumán még mindig azt hallottuk: hosszas ígérgetések után a Nemzeti Üdültetési Alapítvány gyakorlatilag cserben hagyta őket.- Azóta is lebegtetik a választ huszonnyolc vállalkozó kérelmére; itt a nyár, ennek a szezonnak már fuccs ebből a szempontból - mondta Kertész Rezső, a KISOSZ Somogy megyei társelnöke. - Most az országgyűlési képviselők segítségét kértük. A KISOSZ javaslatainak egy részét viszontlátja az Orbán-cso- magban. Azt javasoljuk: járjon alanyi jogon az üdülési csekk a vendéglátós vállalkozóknak, persze, egy előzetes szakmai szűrővel egyetértenénk. A KISOSZ számos hasonló ésszerűsítési indítványt tett, melynek egy részét örömünkre viszontlátjuk a 29 pontos Orbán-csomagban. így az egyszerűsített foglalkoztatás szabályainak a módosítását, vagy az adónemek csökkentését. Üdvözöljük azt a szándékot is, hogy összevonják a kormányzati felügyelet alatt álló szerveket. Kevesebb hatóság, kevesebb ellenőrzés; ezt várjuk, hiszen sokáig emlegetjük még a korábbi példát, amikor egy szezonban több, mint húsz ellenőrzést kapott az egyik balatoni vállalkozó. Kertész Rezső felhívta rá a figyelmet: maradt félresikerült, módosítandó szabályozás még bőven, így például az, amelyik lehetővé tette a liberálisabb üzletnyitást. - Mivel bárki, bárhová kitelepülhet, most megteheti egy vállalkozó, hogy a legforgalmasabb nyári heteken rátelepül A siófoki éttermekben jóval több vendéget kiszolgálnának, csak jöjjenek Szomorú számok (Folytatás az 1. oldalról) Horváth tibor. a négycsillagos siófoki Azúr hotel vezérigazgatója azt mondta: - Élénk az érdeklődés, elsősorban persze a hétvége iránt. Mi most amúgy sem panaszkodhatunk, rendezvényekkel gyakorlatilag folyamatosan tele vagyunk. Halász Klára, a siófoki Tourin- form vezetője szerint sincs turistainvázió, csak a reménykedés, no, és egyelőre a szomorú számok: eddig az elmúlt öt év átlagát alulmúló a vendégforgalom. az állandó jelleggel ott üzemelő vendéglátósra, kereskedőre, s ha nem „szúrják ki”, egész szezonban megússza akár egyetlen ellenőrzés nélkül. A szárszói fórumon elhangzott az is: a KISOSZ tovább „üti a vasat”, azaz újabb és újabb javaslatokkal bombázza a kormányt, amíg csak nem lesz idehaza is uniós a szabályozás. Megálljt szeretnének például a mul- tik terjeszkedésének. Beleborzongtunk Angélába, a szeszélyes ciklonba bolond idők Akár egy fakivágás is okozhat időjárásváltozást, mert a légkör nagyon labilis (Folytatás az 1. oldalról) Horváth Ákos, a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetője elmondta azt is:- Persze, a mérések is jobbak, pontosabbak, mint három évtizede. Torvaj és Sérsekszőlős térségében például 1996 júniusában tornádó alakult ki, ám egyik mérőműszerünk sem érzékelte. Ma már az ilyesmi aligha képzelhető el. Pénteken és szombaton rendkívüli meleg, vasárnap enyhülés - Horváth Ákos idáig száz százalékig biztos az előrejelzésben, de nem vállalkozott arra, hogy megmondja, mikorra célszerű tervezni a nyaralást. Nem foglalkozik hosszú távú prognózissal, ezeket ő is csak olvassa, így azt is: a június és július e szerint változékony, az augusztus meleg és száraz lesz. A „jóslás” helyett inkább Edward Lorenzet idézi a siófoki főmeteorológus. - A légkör nagyon labilis, ezt ismerte fel Lorenz, amikor megalkotta a káoszelméletet. Ha a légkör állapota olyan, kis hatások is nagy változásokat okozhatnak. Ha kivágnak egy fát, akár annak a lökéshulláma is előidézhet go- molyfelhő-képződést, máskor meg előfordulhat, hogy egy atombomba se lenne hatással az időjárásra. ■ Fónai Imre Védekezni kell! A fülledt idő Somogybán is próbára tette az embereket narancssárga riasztást rendeltek el szerdán a nagyon erős UV-B sugárzás miatt Szükség van a védekezésre - mondta lapunknak Scháfer Károly, az ANTSZ régiós főorvosa. Tegnap olyan erős volt a sugárzás, hogy akár 15-20 percnyi szabadban tartózkodás után is bőrpír keletkezhetett Jankovics Judit, a tisztiorvosi szolgálat regionális közegészségügyi osztályának vezetője elmondta: a hirtelen jött hőhatás különösen a szívbetegek, a krónikus betegek, és a kisgyermekek számára lehet veszélyes.- mindenki megfelelő mennyiségű folyadékot igyon - taná- , csolta. - Napközben, délelőtt 11 és 15 óra között kerüljük a napozást A fehérbőrííek - és azok, akik eddig nem napoztak -feltétlenül magas védőfaktorszámú naptejjel kenjék be testüket A szem védelméről is gondoskodjunk,• az UV-B sugárzás hosszú távon ugyanis szürkehályogot okozhat ingerültek, türelmetlenek a sofőrök - osztotta meg tapasztalatait Böröczi Csaba kaposvári autós szakoktató. Pedig ilyenkor különösen lényeges az udvarias, figyelmes vezetés. Tompulnak a reflexek, a vezetők zöme a szokásosnál jóval hamarabb elfárad. Tóth imre, a kaposvári kereskedelmi szakközépiskola igazgatója is úgy érzi sok diák teljesítményét hátrányosan befolyásolja a gyorsan érkezett hőség. Byenkor akár 20-30 százalékkal is visszaeshető teljesítményük úgy tűnik, a meleg és a narancsfokozatú UV-B riasztás még marad, tudtuk meg Nagy András Györgytől, a siófoki obszervatórium időjárás-megfigyelőjétől HARSÁNYI MIKLÓS JEGYZET Közpénzügyek őrei az ellenőrzés nem bizalmatlanság, hanem éberség. Felelős kormány igenis kíváncsi arra, hogy mit hagyott, és miként az elődje. Ezt tette a kormány akkor is, amikor Keller Lászlót kinevezte közpénzügyi államtitkárnak. Á feladata az volt, hogy ellenőrizze: nincsenek- e „csontvázak” a költségvetésben, és a gazdálkodásban. Nem folyt-e ki állami pénz olyan csatornákon, amelyeken nem illett volna. Keller László tevékenységét nagy nyilvánosság, publicitás és több feljelentés kísérte. Aztán az egész ügy hamvába holt, mert kiderült a közvélemény számára is: nem voltak nagy pazarlások, de voltak olyan döntések, amelyeket egy másik személy másként hozott volna meg. az új közpénzügyi államtitkárt Papcsák Lajosnak hívják, fideszes országgyűlési képviselő. Az a feladata, hogy a hibákat keresse, és a bűnösöket az igazságszolgáltatás elp juttassa. Magyarul: a csontvázakat kell összegyűjtenie, amelyeket egyszer már megpróbált Varga Mihály államtitkár is. Kosa Lajos, Debrecen polgármestere már farkast kiáltott, amikor nyilatkozata nyomán hirtelen hektikus lett a forint- euró árfolyam. Bebizonyosodott, hogy mindaz, amit a nyüvánosság előtt mondanak politikusaink, hatással van a gazdaságra, akár igaz a történet, akár légből kapott. A gazdaságnak pedig a jelen helyzetben leginkább nyugalomra, biztonságra és kiszámíthatóságra van szüksége. Ezért aztán mindenféle nyilatkozat, származzon az akár a hibákat feltáró államtitkártól, vagy a debreceni polgár- mestertől, káros, ha a gazdaságot kimozdítja a megszokott kerékvágásból. NEMCSAK A MÚLT, a jÖVŐ ÍS múlik ezeken a nyilatkozatokon. Kiszámítható életpályamodellt ígér a megyei elnök pedagógusnap A tervek szerint a 2011-ben kezdődő tanévben már a dolgok jelentős része a helyére kerül 2002 óta lavinaszerű rombolás söpört végig az óvodáktól az egyetemekig az oktatásban. Hoff- mann Rózsa oktatási államtitkár szavait idézve kezdte ünnepi köszöntőjét a megyei pedagógusnapi ünnepségen szerdán, a Megyeházán Gelencsér Attila. A megyei közgyűlés elnöke szerint a 24. órában történt a váltás, s az első lépést már meglépték. - Meg kell védeni a tanárokat - hangsúlyozta -, ezért örömmel szavaztam meg azt a törvényt, amely súlyosan bünteti a tanárok elleni erőszakot. Ám ez nem elég. Legyen kiszámítható életpályamodell a pedagógusoké. Kívánatos, hogy a tanári pályához méltó legyen a kiválasztás, nem hiányozhat a beszélgetés a felvételiken. Az integrált oktatás terén pedig olyan változtatásokra van szükség, hogy az enyhén, vagy középsúlyosán sérült gyerekeket ne kelljen együtt oktatni azokkal a gyerekekkel, akik 140-es IQ-val rendelkeznek. A kétszintű érettségit is újra kellene gondolni, az emelt szintnek kellene lehetőséget biztosítania az egyetemi oktatásra. Gelencsér Attila szerint fél éven belül biztosan nem lehet megoldani valamennyi problémát. - Ám a 2011-ben kezdődő tanévben reményeink szerint már jelentős részben helyre tudjuk tenni a legfontosabb tényezőket - hangsúlyozta. ■ Márkus Kata Elismerés- A megyei pedagógusnapi ünnepségen huszonötén kaptak elnöki dicsérőoklevelet a Megyeházán Kitüntetett barcsi pedagógusok A BARCSI PEDAGÓGUSOKAT méltatta Feigli Ferenc polgármester. Ezúttal ketten részesültek arany diplomában: Paluska Gyuláné és Szűcs Sándor. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Teleki Blanka-díjjal jutalmazta a Szivárvány EGYMI logopédusát, Pintér Jánosnál Városi kitüntetésben tizenegyen részesültek Bellainé Staller Zita, Bertáné Peperő Edit, Bogatin Zoltánná, Plecskó Ferencné, Dibusz-Pávics Judit, Palotai Zoltánná, Babaics Imréné, Veresné Kimpf Mária, Madarász Katalin, Pethőné Péteri Katalin, Szemere Márta. j.g. ammrnm ■ önt meglepte a június eleji hőség? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: SONLINE.hu W A szavazás eredményét pénteki számunkban közöljük.