Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-10 / 133. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK 5 PERCES INTERJÚ Esélyt teremtő pedagógus Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Teleki Blanka-díjjal jutalmazta a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Központ logopédusát, Pintér Jánosnét.- Mit jelent Önnek a különleges gondoskodást igénylő gyermekek segítése?- Szeretnivaló korosztály, a három évestől egészen a tíz évesekig. Hihetetlen odaadást kapok tőlük. Ezért is jelent ez az országos elismerés olyan sokat nekem, hiszen sokféle kitüntetést kaptam már, mindegyiknek megvolt a maga varázsa, de ez a több évtizedes munkám eredménye.- Harminc éve van a pályán.- Az iskolához 1978-ban kerültem, és kisebb-na- gyobb kihagyásokkal 1983- ban bíztak rám egy óriási feladatot: a városi logopédiai szolgálatot kellett megszerveznem. Tapasztalatokat szereztem, eleinte csak szaladgáltam iskolából iskolába. Azt azonban kijelenthetem, hogy az a figyelem, ami ezt a területet övezte, ma is megvan.- Mit szeret a legjobban a munkájában?- A logopédia egy különleges, varázslatos világ. Soha nem létezett benne osztályozás, a gyerekeket, szülőket partnereknek kell tekintetni, és mindig a száz százalékra törekszem. Kihívás és öröm is egyben, ahol a siker a jutalmunk. ■ J. G. MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK Uj szerepet kaphat a roma telep rehabilitáció Uniós forrásokból újítják meg a barcsi városrész egyes részeit A tervezett fejlesztés közelebb hozhatja egymáshoz az embereket. Kétszáztizenöt millió forintból újítják meg a barcsi roma telepet Rehabilitálják a barcsi roma telepet; a város önkormányzata nyújtott be pályázatot az Új Magyarország Fejlesztési Terv konstrukciójára. Jeki Gabriella A támogatás igyekszik megállítani és megfordítani a városok leszakadó városrészeinek leromlását okozó folyamatokat. A rehabilitáció célja, hogy a helyi hátrányos helyzetű lakosság életminősége és esélyei javuljanak, az épített környezete minőségi változáson menjen át, és az önkormányzat felzárkóztató programokat valósítson meg.- Komplex programot terveztünk, hogy a szőkébb és tágabb környezetet is rendbe tudjuk tenni a városban - mondta Németh Imre az önkormányzat művelődési, idegenforgalmi bizottságának elnöke. - Ez az esztétikus és igényes felújítás a lakosság igényeihez fog igazodni, és a városrész 215 millió forintos rehabilitációját valósítja meg. A pályázat a barcsi roma telep több részének a megújítását tartalmazza.- Az utak és járdák minősége elfogadhatatlan, feltétlenül helyre kell állítani a veszélyes útszakaszokat - tette hozzá Halász Istvánná, a városrész képviselője. - A pályázat felöleli az Arany János és a Segesvári utca út-, és járdarendszerének rendbetételét, a cigány közösségi ház bővítését, a körülötte lévő terület, a sportpálya parkosítását, a játszótér rekonstrukcióját, a szociális bérlakások teljes körű felújítását, illetve a régi lakóházak nyílászáró cseréjét. Abban valamennyi itt élő ember egyet ért: a rehabilitációra égető szükség van. A barcsi városrészben legutóbb tizenöt éve, 1995 környékén történt komolyabb felújítás.- Katasztrofális állapotok uralkodnak a telep némely részén, ezért szerencsés, hogy európai uniós pénzek tudnak segíteni a káosz rendezésében- jelentette ki Balogh Imre, a Barcsi Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat elnöke. - Kulcskérdés, hogy ez a fajta integráció, ami ezzel a cigányságot érinti, milyen fajta, és milyen komolyan gondolja a többségi társadalom. Egyre komolyabb problémák kerülnek előtérbe, amiket tudni kell kezelni. Ez az infrastrukturális fejlesztés sokat segíthet, de e mellett a cigány közösségi ház, a játszótér, a sportpálya rendbetétele közelebb is viheti egymáshoz' az embereket. Ma tényleg védjük a környezetünket! anyatermészet Saját magunknak kell tenni a környezetünk megóvásáért A környezetvédelem világnapját ünnepelték Barcson és a kistérség általános iskoláiban. Sosem volt még ennyire aktuális környezetünk védelme, hiszen látjuk: a természet megtorolja, ha gondatlanul bánunk vele. Hatalmas esőzések, árvizek, szélviharok, földrengések, és sokáig sorolhatnánk. A világnap ezért most különösen fontos lehet számunkra. Harmincnyolc évvel ezelőtt, 1972. június 5-én tartották Stockholmban az Egyesült Nemzetetek Szövetségének Ember és bioszféra címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját, melynek célja, hogy felébressze az emberekben a felelősségtudatot, és segítsen rávezetni őket arra, hogy mindenkinek saját magának kell tennie valamit a természetes, az épített, valamint a társadalmi és belső környezetünk megóvásáért, és har- monikusabbá tételéért. Imre Mária a Barcsi Környezetvédelmi Egyesület elnöke elmondta: a Barcsi kistérség diákjait igyekeztek megmozgatni. Az Arany János Általános Iskolában, a Szivárvány EGYMI-ben és a homokszent- györgyi általános iskolában a gyerekeknek a hulladékgyűjtéshez, parlagfűmentesítéshez, valamint a környezettudatos életmódhoz kapcsolódó totót kellett kitölteniük, a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület pedig egy állattartáshoz kapcsolódó, komplex feladatsort állított össze. ■ Jeki G. Megújul a teljes szabadidőpark a barcsi belvárosban Pályázati pénzből újítják fel a barcsi szabadidőparkot. A beruházás során új útfelületét és utakat kap, erdei futópályát és az emlékművek környékén új teret alakítanak ki. A tervekben közösségi öltöző és kis focipálya, teniszpályák új arculata is szerepel. A parkot 30 évvel ezelőtt, társadalmi munkában építették. ■ J. G. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Táborok mutatják meg közös nemzeti értékeinket hagyományok A horvát és a magyar fiatalokat hozhatják közelebb a Dráva menti találkozók Számos parkolóval bővülhet a barcsi városközpont Közös programokat valósít meg a nyáron Barcs és a horvátországi Virovitica. A két testvérváros között létrejött határ menti együttműködést az Európai Unió is támogatja. A Magyarország- Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Programban még tavaly júniusban adott be egy közös pályázatot Barcs, Virovitica és a horvátországi Északi Fejlesztési Ügynökség, horvát és magyar fiatalok sport, kulturális, és egyéb rendezvényeinek szervezésére. Végül Barcs Város Önkormányzatánál bruttó 52 600 eurós pályázati összköltséget fogadott el a közreműködő szervezet, ami mintegy 14,5 millió forintos megvalósítható pályázatrésznek felel meg.- Barcs hat tábort és work- shopot szeretne rendezni, amire megkaptuk a finanszírozást is - mondta Ivelics Rámán Barcs Város Önkormányzatának pályázati referense. - Magyar és horvát fiataloknak szervezünk képzőművészeti-, zöld-, úszó-, néptánc és népzenei-, valamint fotóművészeti tábort. A legtöbb rendezvénynek már az időpontja is megvan: az első tábort június 12-én rendezik, a képzőművészetet kedvelőknek, míg június 25-én indul a néptánc- és népzenei találkozó. Az úszók júliusban szerveznek közös programot, míg az augusztusi, Barcsi Nemzetközi AlkotótáA programjaikkal csatlakoznak a Barcsi Nemzetközi Alkotótáborhoz is borhoz is csatlakoznak a szervezők. A megvalósításban szakemberek segítenek; kiveszi részét a munkából a Dráva Múzeum, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ, és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. A rendezvények azonban nemcsak a határ magyar oldalán kezdődnek hamarosan: Virovitica az elnyert támogatásból öt tábort és workshopot tud megvalósítani. A közös cél, hogy mind a magyar, mind a hor út fiatalok eltanulják egymástól az országok kultúráját, hagyományait, saját szemükkel tapasztalják meg, hogy milyen az élet a határ másik oldaán. ■ Jeki Gabriella Rendezik a barcsi városközpontot. A jelenlegi Járóbetegellátó Intézmények környékén új központ épül, a Kálmán Imre utca új út-, és járdaburkolatot kap, s több autó parkolására lesz lehetőség az utcán. A jelenlegi kazánház helyén új parkoló készül, és 75 millió forint fejlesztési támogatáshoz jut a területen fekvő étterem. A vállalkozó az önrészén megvásárolta a vendéglátó- hely melletti ingatlanokat, erre terjeszkedik, és itt is kialakítanak parkolókat. A teljes pályázat közel 400 millió forint nagyságrendű, melynek eredményhirdetése a nyáron várható. ■ J. G.