Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-01 / 125. szám
2 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 1, KEDD Sebességmérő települések CSIKÓS-NAGY MÁRTON SOmogysárdi polgármester: - Kifejezetten jónak tartom a kaposfői kezdeményezést. A berendezés talán kedvét szegi a szabálysértőknek. A részletek kidolgozása nyilván még tart, szükséges tisztázni, hogy ki, milyen feltételek közepette üzemelteti a berendezést. Kistelepülésen élünk, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy időnként ne tűnnének fel száguldozó sofőrök. rózsás gyula kaposújlaki polgármester: - Nyilván drága a traffipax vásárlása, hitelesítése. Véleményem szerint az eredmények kiértékelése nem is önkormányzati feladat. Úgy gondolom, sok egyéb más mellett, ez is a rendőrségre tartozik. A gyorshajtást fokozott és visszatérő ellenőrzéssel lehetne mérsékelni. Szerintem az önkormányzatok ne játszanak közlekedési rendőrt. PAPSZT LAJOS lengyeltóti polgármester: - Egyelőre nem szerepel a terveink között a sebességmérő-készülék felállítása. Szerintem nem is ez a megoldás, hanem az, hogy minél több helyen forgalomlassító szigetet kellene létrehozni. Ezzel kapcsolatban viszont az a gond, hogy tudomásom szerint mostanában nem jelent meg ilyen pályázat. Traffipaxot kérnek] Pintértől új a kormánya bevétel egy részét megtartanák a somogyi falvak Új a falun átvezető út Kaposfőn, jobban csábít a száguldásra. Az önkormányzat nem Is egy, hanem három mérőhelyet képzelt el a községben (Folytatás az 1. oldalról) Régóta napirenden van a téma, s a kaposfői polgármestertől tudjuk, hogy a leendő készülék helyét is behatárolták. Azt tervezik: az egyik ilyen mérőpont a temető környékén, a másik pedig a falu központjában, az általános iskola közelében kapna helyet Bár napközben ezen a szakaszon igen nagy a gyalogos és kerékpáros forgalom, a száguldozok ezzel nemigen törődnek. Az önkormányzat közelében, a buszmegállóhoz állítanák fel a harmadik dobozt a sebességmérőnek.- Egy 2006-os felmérés alapján naponta közel 10 ezer jármű haladt át a falun, ebből 2-3 ezerre tehető a kamionok, autóbuszok és teherautók száma - így a polgármester. - Elegünk van a veszélyből, a zajból, a porból. Végre- valahára jó lenne elérni, hogy a falun áthaladó járművezetők vegyék vissza a tempót. Egy mérőkészüléket vásárolnánk, s ez hol az egyik, hol a másik kialakítandó helyen készítene fényképet a gyorshajtókról. A beruházás költsége 5-10 millió forint lehet, ezt saját erőből állná a község, feltéve, ha a bírságokból befolyt összegből részesülne. Amúgy egyes - hivatalosan meg nem erősített - információk szerint évente több tízmillió forintot szedhetnek be a szágul- dozóktól a 61-es út környező szakaszán, tehát a befektetés viszonylag gyors megtérüléssel kecsegtet S hogy mire költenék a traffipax-forintokat Kaposfőn? Többek között éppen a közlekedésbiztonság erősítésével kapcsolatos fejlesztésekre. ' A 61-es út mentén egyébként több somogyi község vezetője is hasonló terveket dédelget, de a kaposfői polgármester tudomása szerint a tárgyalásokban ők jutottak el a legmesszebbre. Sztányi Tibor a közeljövőben somogyi országgyűlési képviselőkkel akar találkozni, velük is megosztaná a helyi közlekedési gondokat. A nyár végén pedig reményei szerint már az új sebességmérő inti majd óvatosságra a sofőröket Kaposfőn. A fix telepítésű sebességmérőberendezés üzemeltetése Somogyjádon is régóta beszédtéma. A közbiztonság - azon belül is a közlekedés - hétfőn ismét terítékre került a kistérségi tanácskozáson. - Korábban nálunk is volt ilyen elképzelés, de ehhez a rendőrség és a közútkezelő hozzájárulása szükséges - reagált megkeresésünkre hétfőn Lőrinczné Kiss Ilona somogyjádi polgármester. - Ahogy hallottam, elég drága a készülék. Úgy tűnik, hogy talán egyelőre nincs is szükség a trafira. Az utóbbi tíz napban is folyamatosan mértek a rendőrök, s ahogy hallani lehet, jó páran fennakadtak az ellenőrzésen. Sokan ezen az úton mennek a Balatonra. A polgármester kitért rá: a gyorshajtók elleni küzdelem során nem ártana, ha még inkább figyelnének a közlekedők szokásaira. így szombaton reggel és vasárnap kora este is kiállhatna a településre egy-egy rendőrkocsi... ■ Harsányi Miklós A falunak a bevételből! egyetértek azzal, hogy az adott falut illetné meg a büntetésből származó pénz egy része - reagált megkeresésünkre Sinkovics Ferenc nyugalmazott alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának korábbi vezetője. - Ez az adott község, önkormányzat javát szolgálná. Praktikus megoldás lehet ez a felvetés. az alezredes úgy vélte: ahol a közlekedési helyzet indokolja, ott célszerű felszerelni a mérőt Kétmillió kattintás a gólyafészekbe darány Népes rajongói tábora van már a megmaradt fiókának is Túl van a kétmilliomodik látogatón az ország legismertebb gólyapárja; népes rajongótábor figyeli az egyetlen megmaradt fióka minden mozdulatát. A darányi iskola tetején lakó Chuckot és Ludmillát egyáltalán nem zavarja a hatalmas népszerűség, s a két hete született Hópihe is jól kezeli a celeblétet. A darányi web-gólyák életét idén 35 országból kísérik figyelemmel; naponta ötezren látogatnak el a gó- lyás weboldalra, s tavaly több mint 400 ezren voltak rájuk kíváncsiak. A legismertebb somogyi madárpárt öt éve figyelik a fészekbe telepített webkamerán keresztül. - Izgalmas heteken, nagy drámákon vannak túl a gólyafigyelők, hiszen Holdfény - az elsőszülött fióka - nem élte túl a rendkívüli időjárást. A hideg és a hihetetlen mennyiségű eső sok volt neki - tudjuk Cseresznyés Géza, igazgató-helyettestől, a gólyaprogram egyik kiagyalójától. A három megmaradt tojás közül csupán az egyikből kelt ki fióka. Az új jövevényt Hópihének nevezték el a madárbarátok és születése óta figyelik a csöppség minden mozdulatát. Az idei költés bővelkedett izgalmakban, sőt már a gólyák megérkezése is izgalmasra sikerült. A vártnál jóval később érkeztek meg ugyanis, s sok rajongó aggódott, hogy bajuk esett. A gólyapár az ismertségét öt éve szerezte, amikor költésük miatt leállították az iskola tetőcseréjét. A tantestület akkor bekame- rázta a fészket, s a madarak nézettsége már az első évben lekörözte a vasúti menetrendet. A gólyacsalád azóta igazi sztárrá vált, az internetnek köszönhetően hihetetlen népszerűségre tettek szert. Még Japánból és Peruból is rendszeresen figyelik az oldalt. A madárlesők gólyanaplót vezetnek, minden évben szavaznak arról, hogy hány tojásból kel ki fióka, a legnagyobb rajongók pedig személyesen is eljárnak Óaranyba a madárgyűrű- zésre. ■ N. L. Kiömlött a kukorica Csicsónál Árokban kötött ki hétfőn reggel egy kukoricaszállító kamion So- mogycsicsónál. Csaknem 24 tonna terményt szállított a nyergesvontató, az áru egy része kiömlött. Személyi sérülés nem történt, a kárfelszámolás a délelőtti órákban is folytatódott. Koncz András, a somogyi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese elmondta: a hatvan tonnás nagykanizsai darut hívták ki, a helyszíni munkálatokat a csurgói tűzoltók végezték el. A baleset körülményeit vizsgálják. ■ Harsányi M. ■ A legnagyobb rajongók ma- dárgyűrűzésre is járnak. Év végi meglepetés az ovisoknak oktatás Fejlesztés a somogyjádi önkormányzat gesztorsága mellett Régi álom vált valóra Jutában. A kicsik örömmel vették birtokba az ovit ÉVE ÍRTUK HARMADIK KONGRESSZUSÁT tartja a hétvégén a Fidesz. Deutsch Tamás megjegyezte: a kongresszus nemcsak a Fidesz történetében zár le egy korszakot, de egybeesik az új demokrácia építésének kezdetével is. Ennek értelmében természetesen a fiatal demokratákra is más szerep vár, de célszerű lenne, ha a Fidesz továbbra is a húsz és harminc közöttiek szervezete maradna. A tisztújítással egybekötött kongresszusnak fontos feladata lesz a Fidesz politikai arculatának újrafogalmazása is. ha NEM is AKKOR, de három év múlva elég jelentősen újrafogalmazták... Egy nap alatt három óvodát avattak fel a hétvégén Somogybán. Jutában, Szentgáloskéren és Somodorban egyaránt ünnepeltek. Látványos építkezés - ezt tapasztalhatták a vendégek. Mindezt egy több mint 982 millió forintos program tette lehetővé. Elhangzott: a somogyjádi integrált mikrotérségi oktatási hálózatfejlesztés során zajlott le az építkezés. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv dél-dunántúli operatív program keretében az érintett községek európai uniós támogatást nyertek. Összesen hét település kapcsolódik a programba, így a somogyjádi iskolán és óvodán kívül a somodori, a jutái, az osztopáni, a szentgáloskéri ovit újítják fel valamint a mező- csokonyai és a mernyei iskolát is korszerűsítik.- A legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy az óvodák megmaradtak, s óriási fejlődési lehetőség előtt állnak - húzta alá Lőrinczné Kiss Ilona somogyjádi polgármester. - Egyértelműen sikeres fejlesztésről beszélhetünk. A 3-6 éves kisgyermekeknek nem kell kora hajnalban felkelniük azért, hogy időben oda érjenek az oviba. Makai Sándor somodori polgármester az építkezés látványos elemeit emelte ki. Arról beszélt: mostantól valóban ideális körülmények várják az apróságokat. Egerszegi Ferenc, Szentgáloskér polgármestere azt mondta: az óvoda átépítésével egy régi álmuk valósult meg. Szülők, nagyszülők, s a község valamennyi lakosa örült a beruházásnak. Jutában jócskán nagyobb lett az óvoda és az oktatáshoz szükséges új eszközök, felszerelések beszerzésére is lehetőséget teremtett a projekt, ösz- szegzett Hivatal Nándorné polgármester. ■ H. M. Emléktábla Apponyi grófnak, a díszpolgárnak Gróf Apponyi Albertre emlékeztek Kaposváron. A neves államférfi tiszteletére a róla elnevezett utcában avattak emléktáblát. Az avatón elhangzott: végre méltó módon megemlékezhetünk arról a politikusról, aki életét áldozta azért, hogy megakadályozza a magyar nép legnagyobb tragédiáját. A kaposváriak megbecsülését is kivívta hazafiságával; 1921 óta a város díszpolgára. A megemlékezésen Gróf Apponyi Albert unokája, Pálffy István arról beszélt: azok az értékek, amelyeket képviselt - a becsület, az önfeláldozás, s hogy mindig a haza érdekét tette az első helyre - ma is követendőek. ■ J. E. 20