Somogyi Hírlap, 2010. június (21. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-01 / 125. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. JÚNIUS 1., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 HIRSAV Iparművészeti tábor az északi parton IDÉN IS BALATONEDERICSEN szervezi meg a hagyomá­nyos regionális iparművé­szeti tábort a Somogy me­gyei Múzeumok Igazgató­sága június 28-július 4-ig. A felsó' tagozatos és a kö­zépiskolás tanulók a me­gyei múzeumban érdek­lődhetnek Halmos Klárá­nál. (me) Két táncsicsost díjaztak az Akadémián A MAGYAR TUDOMÁNYOS akadémián díjazták az Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny kiemelke­dő diákjait. Somogy me­gyéből két tanulót hívtak be a díjkiosztásra, mind­kettőt a kaposvári Tán­csics gimnáziumból. A ki­lencedik évfolyamosok versenyében Végh Dávid harmadik díjat nyert, míg Weimann Richárd a tizedi- kesek között dicséretet ka­pott. A tanulókat Szigeti Tamás, Kubatov Antal és Szabó József készítette fel a versenyre, (me) Új kitüntetések az atádi hadiparkban A NAGYATÁDI HADIPARKBA lá­togatott a Magyar Honvéd­ség Nyugdíjas Klubjának budapesti nőtagozata a Hősök Napja alkalmából. Györke József szóvivőtől megtudtuk: a csoport ellá­togatott a Városi Múzeum­ba, és megtekintették a szoborparkot is. Fajt Istvánná férje őrnagyi ki­tüntetéseit adományozta a hadiparknak, (me) Jubilált a visontai asszonykórus FENNÁLLÁSÁNAK 10. évfor­dulóját dalos találkozóval ünnepelte a csokonyavison- tai asszonykórus. A jubilá- lókat Csík László polgár- mester köszöntötte, a kör­nyékbeli, baranyai és hor- vát kultúrcsoportok műso­ra után magyar népdalok csendültek fel. Magyar Csa­ba citerakíséretével több hazai, erdélyi és horvátor­szági fesztiválon is sikerrel szerepeltek, az újabb meg­hívás Szlovákiába szól. (ga) Hitelek a fellendülésért pénzpiac Szakmai napot tartott az OTP Bank Kaposváron Az OTP Bank Dél-dunán­túli Régiója Somogy me­gyében minden év tava­szán megszólítja a saját ügyfélkörébe tartozó vál­lalkozókat, de figyelmüket nem kerülik el a ma még más bank szolgáltatásait élvező potenciális ügyfe­lek sem. A témát ezúttal a gazdasági vál­ságot követő időszak, a vállalko­zások lehetőségeinek körvonala­zása adja. Csonka Tibor, az OTP Bank Dél-dunántúli Régiójának ügy­vezető igazgató-helyettese el­mondta: annak ellenére, hogy a válság során az ország lesújtó kockázati besorolást kapott - s ez egyben a bankokat is érzéke­nyen érintette - mára az OTP Banknak sikerült visszatérnie a válság előtti szintre. Jól jellemzi ezt az OTP-papírok értéktőzsdei szereplése, valamint az, hogy a legnagyobb hazai hitelintézet megkapta a „válságot legjobban kezelő bank" címet.- A mikro, kis- és középvállal­kozói ügyfélkört kiemelt jelentő­séggel kezeljük - mondta Csonka Tibor -, mert hisszük, hogy a gazdaság fellendülésé­nek alapja ennek a vállalkozói rétegnek a megerősítése. A vál­ság sok vállalkozást stagnálásra kényszen'tett, még többet tönk­retett - kevés olyan vállalkozás van, amelyik megrázkódtatás nélkül tud továbbra is prosperál­ni. Miután a világban - egyes elemzők szerint - már javulni látszik a gazdasági helyzet, úgy gondoljuk, elé kell menni a fo­lyamatoknak. Igyekszünk aktu­ális információkkal ellátni ezt az ügyfélkört, hogy képes legyen terveket készíteni. Az OTP Bank elsősorban a sa­ját eszközrendszerét, a különbö­ző hitellehetőségeket mutatta be a fórumon a vállalkozóknak.- Abban a szerencsés helyzet­ben vagyunk, hogy nem túl nagy a válság hatására nehéz helyzetbe került ügyfeleink szá­ma - összegzett Csonka Tibor. - Köszönhetően annak, hogy az érintett vállalkozások hiteleit időben sikerült átstrukturálni, ugyanakkor sok vállalkozás stagnál. Várjuk tehát a piacok fellendülését, a magunk részé­Csonka Tibor, az OTP Bank Dél-dunántúli Régiójának ügyvezető igazgatóhelyettese és Szita Károly polgármester A kis- és középvállalkozók részéről nagy érdeklődés kísérte az OTP Bank szakmai rendezvényét ről, vagyis forrásoldalról készen állunk: hitellehetőségeink széle­sítésével bővíteni kí­vánjuk üzleti kapcso­latainkat. A kockázat- kezelés jelentősége továbbra is megma­rad, ám a kockázati limit lejjebb került. A rendezvényen előadóként megjelent Szita Károly Kaposvár polgár mestere, aki azt mondta: egy vá otpbank ros életében a tartós felemelke­dést és a gazdasági stabilitást a kis- és középvállalko­zók jelenléte és haté­kony működése je­lenti. Ha nekik nem megy, akkor az adott település is rosszabb helyzetbe kerül, hisz a munkák és a foglal­koztatottak jelentős részét ők adják. Ezért döntött úgy a város, hogy a válság idején kiemelten kíván segíteni nekik. Öt pontból álló „kaposvári mo­dellként” híressé vált csomagot állított össze, ami elsősorban ne­kik szól. A legkisebb vállalko­zóknak elengedtünk az iparűzé­si adót és létrehoztunk egy ga­ranciaalapot azért, hogy ezt fel­használhassák hitelük felvéte­léhez. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: OTP Bank, Némethné Tóth Zsuzsan­na, telefon: 82/501-922. ▲ JEGYZET VARGA ANDREA Ments meg Uram... GYANAKVÓ LETTEM. Nem dő­lök be a mosolygó paradi­csomnak, a magakellető új­krumplinak és a piros-fe- hér-zöld mezes tejtermék­nek. Mert biztosan tele­nyomták permettel, a ma­gyar származás is csak ka­mupapír. A CIÁNTARTALMÚ étkezési paprika után a napokban újabb egészségre ártalmas élelmiszer, a klórmekvátos szőlő került a hazai boltok polcára, egy brüsszeli hon­lap gyorsjelentése szerint. Úgy kell annak, aki május­ban drága szőlőt ehet, mondhatnánk, de garancia más termékre sincs. A piaci kofákban azóta nem bízok, mióta egyikük ki- kottyantotta: a nagybaniról származik „kiskertje büsz­kesége”. Krumplisoktól hal­lottam: a nagybanin átcím­kézték magyarra a silány lengyel gumóst. A málnát is fenntartással kezelem, mió­ta tudok az érésgyorsítós le­fújásokról. A példák zöme somogyi, tehát ne higgyük, hogy vidéki létünk megóv. Sőt, az egyéb, boltban vásá­rolható termékekkel még rosszabbul járnak a falusi­ak, hiszen a legtöbb kisbolt tulajdonosa a legolcsóbban beszerezhető (valószínűleg nem minőségi) termékeket árusítja, jó kis árréssel, mo­nopolhelyzetben. A május közepén hatályba lépett rendelet már nagyobb teret ad a helyi termékek értékesítésének, ami jó. Fő­leg, hogy Márton szomszé­dot előbb kupánvágjuk a permetes almáért, mint egy marokkói ismeretlent. De ahhoz még sokat kell gyúr­ni, hogy legyenek Márton szomszédék, akik a kertjük­ből akarnak megélni. ADDIG PEDIG MARAD a fohász: a profenofoszos kelkáposz­tától, a klórmekvátos szőlő­től, no, meg az érésgyorsí­tós hazai málnától is, ments meg Uram minket... Kritikus szinten a Balaton vízállása mérce Egyetlen centire a százhúsztól, ami Fenyvesnek már sok lehet Kevesebb vonat lesz a Koppány-völgyében (Folytatás az 1. oldalról) Csonki Istvántól megtudtuk: a gondok 120-as vízállásnál kez­dődnek Balatonfenyves térségé­ben, a legmélyebben fekvő terü­leteken. A Sión hétfőn 13 köbméter volt másodpercenként a vízeresztés mértéke, a csatorna medre ennek több mint háromszorosát elbírná, a sebességet mégsem valószínű, hogy növelni lehet. A Kapóson ugyanis most ér egy nagyobb ár­hullám a torkolathoz. A nagyobb mértékű vízeresztés ellen szól, hogy a múlt heti eső után meg­rongálódott a Sió-meder, egy har­mincméteres szakaszon megcsú­szott az oldal. ■ Füleki Tímea Eresztik a Siót, de a sebességet aligha tudják növelni... Harminc fokra várva az országos Meteorológiai Szolgálattól kapott friss elő- rejelzés szerint 60 - 80 milli­méter csapadék várható há­rom nap alatt Ennek pontos hatása a területi eloszlástól is függ - fejtette ki Csonki István, aki szerint növelik a bizonytalanságot azok az egyik pillanatról a másikra kialakuló zivatargócok, me­lyekre vasárnap is volt példa a déli parton. Harminc fok feletti hőmérséklet esetén a párolgás már megoldást je­lentene. A Koppány-völgyi tömegközle­kedésről, a majd csak decem­bertől érvényes menetrendről tartottak egyeztető megbeszé­lést hétfőn Tabon, a kistérségi társulási tanács ülésén. Kapos­vár és Kisbárapáti között egy pár vonat a hét minden napja helyett csak hétfőtől péntekig közlekedik majd. Járfás Sándor fiadi polgármes­ter felvetésére a MÁV képviselő­je azt mondta: az érintett szaka­szon a későbbi vonatpár meg­marad, így Kisbárapáti környé­kéről este a diákok eljutnak Ka­posvárra. Kaposvár-Tab között szombaton este egy vonatpár szintén nem közlekedik majd. Molnár Miklós, a Kapós Volán Zrt. üzemvezetője arról beszélt: csupán néhány perces eltérések várhatók a december 12-1 menet­rendváltozáskor. Ezek csupán azért módosulnak, hogy a csatla­kozásokat továbbra is biztosít­sák. Arról is szólt: teljesen átala­kul Siófokon a belváros tömeg- közlekedési rendje - kitiltják on­nan a járműforgalmat -, emiatt kerülőútvonalon közlekednek a buszok. Ennek pedig menetidő­igénye van, ami a Tab térségéből érkező járatokat is érinti. Kedve­ző választ kapott Fábri Gézáné sérsekszőlősi polgármester, aki azt kérte: a térségükből utazók csatlakozását is tegyék lehetővé a Siófok-Tab-Kaposvár-Pécs au­tóbuszjáratra. ■ Krutek J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom