Somogyi Hírlap, 2010. március (21. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-01 / 50. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP MIT SZÓL HOZZÁ? Úti célok közel s távol KÁLMÁN ANDRÁS nyugal­mazott kaposvári közokta­tási szakértő: - Prága, Er­dély, Hajdúszoboszló: ezek az idei álmok, amelyek re­mélhetőleg megvalósul­nak. A cseh fővárosban még nem jártunk, de rég­óta szeretnénk látni, Er­dély régi szerelem, nem először utazunk, a hajdú­sági üdülőparadicsom pe­dig kiváló áron elérhető. Egyszóval aktívan folyta­tódnak a pihenőévek. SEBŐKNÉ VENCZLER TÜNDE nagyberki ápolónő: - Hor­vátország az úti cél, nagyon szeretjük a Rab-szigetet, amelyet kifejezetten gyere­keseknek ajánlanak. Ná­lunk a 13 éves fiunk és a hétéves lányunk szava dön­tő elsősorban, ők pedig ve­lünk együtt nagyon kedve­lik a tengerpartot. Autóval elérhető kínálatot keresünk, elég nagy a választék, de még nem döntöttük el, me­lyik szállást választjuk. TRUNKÓ FERENC SZŐ1ŐS- györöki borász: - Ha néha utazunk, akkor valamelyik borász barátunkhoz az or­szágban: első a szakma! De miután a vendéglátás az életünk, ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy ki­szakadjunk a szőlősgyöröki pincészetből. A maradás nem esik nehezünkre, hi­szen vendégeink jelentős részét visszajáró barátként fogadhatjuk. Minisztárok a pódiumon tehetségkutatás Akár az országnak is bemutatkozhatnak Kulturális esélyegyenlőség a Balatonnál tavaszi fesztivál Közel negyven rendezvényt szerveznek a szomszédvárak Az egész Dél-Dunántúl- nak bemutatkoztak szom­baton a Barcsi kistérség legtehetségesebb diákjai. Jeki Gabriella A darányi művelődési központ­ban mutatták be a Fiatalok a pó­diumon verseny huszonnégy legkiválóbb produkcióját. A ver­senyt a Barcsi Többcélú Kistér­ségi Társulás és a Közkincs Kerekasztal pályázati segítség­gel hirdette meg.- A kistérség falvainak civil és kulturális értékeit kutattuk fel, és összegyűjtöttük azokat a fiatalokat, akik szívesen meg­mutatnák tehetségüket ország- nak-világnak - mondta Kun Eszter fő szervező. - Az első se­lejtezőket januárban tartottuk, akkor mintegy hatvan csoport jelentkezett a kistérség szinte minden pontjáról. A döntőben közel nyolcvan szereplő lépett színpadra három kategóriában. Akadt, aki vers­vagy prózamondásban, színját­szásban, hangszeres vagy éne­kes zenében, illetve táncban bi­zonyult a legjobbnak. - Hihetet­lenül magas volt a verseny szín­vonala, nehéz volt döntenünk - tette hozzá Sári Sándor zsűritag, a pécsi Európa Kulturális Fővá­rosa (EKF) program kulturális projektmenedzsere. - Végül Ifj. Kovács Miklós és Kovács Enikő alkotók a kiállítás megnyitóján Kovács Enikő és ifj. Kovács Mik­lós fotókiállításával nyitották meg szombaton a három Bala- ton-parti város - Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód - tavaszi fesztiválját. A balatonboglári művelődési ház adott otthont a tárlatnak és a közös fesztivál­nyitónak. Az érintett városok polgármesterei és kulturális in­tézményeik igazgatói ajánlották színes programjaikat az érdek­lődőknek.- Tizenhárom éve szervezték a városok az első közös tavaszi fesztivált. Az összefogás helyes­ségét a szakmai tapasztalatok is igazolták - mondta a megnyi­tót követően a balatonlellei mű­velődési ház vezetője. Gombos Emil kiemelte, hogy a közel másfél évtized alatt mindhárom város művelődési intézményé­nek kialakult a maga kulturális arculata. A rendszeres egyezte­téseknek köszönhetően a sajá­tosságokat figyelembe véve, egymást erősítve szervezik a programjaikat.- Egyfajta kulturális esély- egyenlőséget hoztak létre a há­rom város területén azzal, hogy egységes, közös kiadványok­ban jelentetik meg a program­jaikat - jegyezte meg Szalai Tünde, a bogiári művelődési ház vezetője. A fesztivál nyitónapját a Fe­kete Kovács Kornél-Cseke Gá- bor-duó koncertje zárta a bala­tonboglári művelődési házban. ■ Márton László Tehetségek a darányi színpadon. A hétvégi döntőben huszonnégy műsort értékelt a zsűri. Nem volt könnyű dolga mindannyian a benyomásainkra hagyatkoztunk. Bátran mondha­tom, hogy voltak olyan produk­ciók és olyan szereplők, ame­lyek és akik bármelyik országos tehetségkutató verseny döntőjé­ben megállnák a helyüket. Vers- és prózamondásban Bunyevácz Bianka, színját­szásban és színpadi produkció­ban Kovács Martin és Tatai Gergő, egyéni énekben Kémes Veronika, csoportos énekben Lipics Barna és Nemes Zoltán, táncban a lakócsai Dinamic Dance lett az első. A pécsi programiroda a kulturális programszervezőkkel tárgyal, így elképzelhető, hogy a leg­jobbakat valamelyik EKF-prog- ramon is viszontláthatjuk. É a* 'W *Q VERSENY FEBRUÁR. 2T 010 OKM HÍRSÁV Növendékhangverseny a mesterkurzus után REINHARD LATZKO, a Bécsi Zeneakadémia professzora mesterkurzusának résztve­vői tartottak hangversenyt vasárnap a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában. A csellistanövendékek műso­rában Hartmut Schneider kísért zongorán, (bt) Lázi-dombi mesék Csuvasföldről csuvasföldről hallhatott dalokat és meséket a szen­nai művelődési ház közön­sége Berecz András éne­kes, mesemondó tolmácso­lásában szombaton. A Csu- vas mesék és dalok estet a Lázi-dombi mesék sorozat­ban sokan hallgatták. A Volga menü autonóm köz­társaságról személyes él­mények alapján mesélő, sa­ját fordítású dalokat éneklő művészt Salamon Gyula polgármester Szenna 800 éves múltjának igaz mesé­jével köszöntötte, (bt) Civileket támogat Barcs önkormányzata A barcsi civilek támogatá­sára írt ki pályázatot az ön- kormányzat. A benyújtási határidő március 23-a, szervezetenként százezer forint nyerhető, (jg) Környezetbarát szálláshelyekért A környezetbarát szállás­helyek fejlesztésére irá­nyítja a figyelmet a Dél-du­nántúli Regionális Fejlesz­tési Ügynökség. A hét or­szág részvételével zajló nemzetközi projekt konfe­renciát és tanulmányutat szervez a régiónkban, (jg) Feltöltőkártyával csalta ki a pénzt Mobiltelefonos csaló vert át egy kaposvári nőt. Azzal hi­tegette, hogy nyolcmilliós autót nyert, ami azonnal az övé lehet. Ehhez 35 ezer fo­rintért feltöltőkártyákat kel­lett vásárolnia, és a számu­kat bediktálni. A nő nyere­mény helyett ezt a 35 ezret bukta. Az ügyben csalás vét­ség miatt indult eljárás is­meretlen tettes ellen, (je) ÉLETMÓD ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA Nyirokmasszázs: polinéz és sámángyökerekkel az erős immunrendszerért Or. Bordán Tamás A táplálkozással bevitt méreg­anyagok, vegyszerek és tartósító­szerek ma 15-20-szor jobban le­terhelik az immunrendszert, mint ötven éve. Nem véletlen, hogy nő az allergiás, rákos meg­betegedések és a cellulites prob­lémák száma. Ez egyenes arány­ban áll a szervezetben lerakodott salakanyagok mennyiségével. Egészségi állapotunk fontos alap­pillére, hogy milyen állapotban van az immunrendszerünk és szervezetünk nyirokkeringése. Az erős immunrendszer bázi­sát a jó nyirokáramlás és a nyi­rokcsomók helyes működése ké­pezi. A nyirokcsomó a szervezet első védelmi vonala. Immun- rendszerünk fontos szervei még a lép, a csecsemőmirigy, a man­dulák, a vékony- és vastagbél és a féregnyúlvány is. A nyirokfo­lyadék enyhén lúgos kémhatású plazmafehérjét és zsírt tartalma­zó, szalmasárga, áttetsző folya­dék, melyet mindannyian lát­tunk már, amikor vízhólyag ke­letkezett a bőrünkön. Áramlási sebessége a szervezetben per­cenként áüagosan három centi­méter. Nyirokmasszázzsal az áramlás többszörösére növelhe­tő, ezzel megnő a méreganyagok felszabadulása és kiürítése a szervezetből, mobilizálódnak a zsírdepók, és csökken a cellulit is. Egy teljes nyirokmasszázs a testtömeg mintegy harminc szá­zalékát méregtelemti. A nyirokmasszázs a leglá- gyabb és leghatékonyabb masz- százs, melynek gyökerei felfe­dezhetők az ősi thai, polinéz és sámánmasszázsokban is. A masszázs jellemzően a nyirok­keringés irányában történik, és- a hagyományos gyógy- masszázs tiltásával ellentétben- a nyirokcsomókon dolgozik, lágyan masszírozza és vibráció­val aktiválja azokat. A nyirok­rendszeren keresztül a szövetkö­zi folyadék elvezetésének foko­zásával javítja az izmok, ízüle­tek, a belső szervek vérellátását, méregtelenítését, megszünteti a szövetekben a fehérjepangást és a mobilizálható ödémákat. Ko­runk népbetegségének, a cellu­litnek (narancsbőr) az egyik leg­hatékonyabb gyógymódja. A nyirokmasszázst magas fo­kon művelő masszőr a hagyomá­nyos módszerekhez viszonyítva öt-tízszeres hatékonyságot ér el. A nyirokmasszázs javallatai: nyirokpangás, jóindulatú ödé­mák, sérülések, műtétek utáni duzzanatok, fájdalomcsillapítás, reumás megbetegedések, hege- sedések, cellulit/narancsbőr, migrén, fejfájás, hajhullás, to­rok-, fül-, arc- és homloküreg- gyulladás, felső légúti gyulladás, mellműtét utáni állapot, műté­tek és besugárzások utókezelé­se, paradontosis, ekcéma, csont- ritkulás, sclerosis multiplex ko­rai stádiuma, bénulások... Dr. Bordán Tamás Szájsebész, fogszakorvos ISZOlfGíft IKTATÁSOK: Implantátumok beültetése Lámpás foglehérítés Esztétikai fogászat Fémmentes Cirkónium Koronák Digitális Panoráma Röntgen készítése Kaposvár, Biczó Ferenc u. 13. Telefon: 30/9362261 NYIROKMASSZÁZS, NYIROKÖDÉMA komplex kezelése az Apponyi magánklinikán. BEJELENTKEZÉS: Dr. Halmos Ferenc főorvos 82/311-519 Kaposvár, Gróf Apponyi u. 41. AZ ÖN EGÉSZSÉGÉNEK ŐRE Dr. Péter Károly Szájsebész, fogszakorvos liill--------- RENDEL: ---------­GRÓ F APPONYI KLINIKA Kaposvár, Gróf Apponyi u.41. hétfő, szerda 16.00-18.00-ig SIÓFOK KÓRHÁZ Kedd, szerda, csütörtök 8.00-10.00-ig Bejelentkezés telefonon: 30/9276-740

Next

/
Oldalképek
Tartalom