Somogyi Hírlap, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-25 / 47. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2010. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Társulat: emberpróbáló építés kőszínház A színészek szerződtetésében is megszorítást követel a rekonstrukció Egész éves helyett tíz hó­napos szerződések, biztos megélhetés nélkül mara­dó, szerepre szerződő szakmai nyugdíjasok. Megszorításra kényszerül a kaposvári színház, ha nem akarja veszni hagyni az épület hétmilliárdos felújításának esélyét. Balassa Tamás korábban sem volt ördögtől való, de a legendás huszonnégy órás kaposvári műhely üzemszerűen több műszakra váltott. Közben megvalósultak a - Schwajda- pályázatot korrektül követő - műsorpolitikai ígéretek is. Jött Vasziljev és Törőcsik Mari, jöt­tek a professzionális énekhang­ok, jött az Experidance-jelenség, s jött a Társulat. A 2010-/2011-es évad most körvonalazódik. De másként, mint szokott. Igazítani kell a költségvetést, s ennek következ­tében a repertoárt és a társulatot is a hétmilliárdos álomhoz. Az új kőszínházhoz. Ami az 1911-es alapítás, az 1955-ös kőszín­házépítés, a 1988 utáni felújítás után ismét egy mérföldkő. A „nagy” társulat örökösei, a har­madik itt nevelődött generáció tagjai a tíz hónapos, szerződés ajánlatát kapják, a 25 éves tag­sággal rendelkező szakmai nyugdíja­sok (még fiatal és a kaposváriak számá­ra szépen csillogó nevek) kontraktus nélkül maradnak. Vélhető, a kö­vetkező repertoár nélkülözni fogja a csillogást A megszorításokról és azok hatásáról Kaposvár önkormány­zatát és színházát egyaránt meg­kérdeztük. A direktor a jövő évadra szóló szerződtetések utolsó, szerdai napján nem tu­dott rendelkezésünkre állni, de nem is zárkózott el nyilatkozat­tól. A kft. százszázalékos tulaj­donosa, az önkormányzat pedig nem kívánt megszólalni a sze­rintük színházi kompetenciába tartozó ügyben. Társulati ülésen vallott színt a mi­nap Schwajda György, a Csiky Gergely Színház igazgatója: meg­szorításokat kellett bejelentenie. Információnk szerint a finanszí­rozó kérésére két egymást köve­tő évben 150-150 millió forintot kell feszíteni a gazdálkodáson a tervezett épületrekonstrukció ér­dekében. A hétmilliárd forintos átépítés befejezése a színház centenáriu- ■ Új színház mán lenne elegáns. épülhet, de Ez jövőre lesz, az át- belerokkanhat adást az 56ds fórra- a „régi”, dalom 55. évforduló­ján szeretnék megtartani. A megtakarítási kényszer je­lentős. Nem is megy a társulat érintése nélkül. A korábban a működés rendbe tételének ígé­retével érkezett igazgató egyszer már szűkített az állandó tagsá­gon, státuszokat számolt föl, az aki játszik, az egyék elvnek ör­vendező pénzügyi szemlélet szá­mára is lélegzetet adva. A légies „Kaposvár-jelenség” azonban megrebbent. A korábban idekö­tődő és keresett művészek közül sokan dolgoznak már az ország más színházaiban is, ami persze Ez sem a színház, hanem a város napja, amikor a színháztorta elfogyott Semmi szín alatt SZÍNHÁZI belügy, még akár üz­leti titok is, ami a kaposvári színfalak mögött történik je­lenleg. Egy cég igyekszik ma­ximalizálni a tőkéjét, a szelle­mit, és ez nem megy új épület nélkül. Ez a mostani ugyanis hullik szét Már a vakolat sem tartja. Kaposvár 30 milli­óval segítette ki tavaly, hogy az állandó beázást megszűn­tesse. A tető már kész, már csak a romokat kell alatta rendezni. schwajda új színházat ígért így is, úgy is. Színileg az építé­se folyamatban van, házilag még hatmilliárd a híja. Egy- milliárdot Kaposvár megígért önerőként, de a többiről nincs hír. A terveztetés, engedélyez­tetés megvan, és az évadvégi kapavágáshoz - amihez meg késett az új kormány új remé­nye - a tender is küszöbön. beszéltünk színészekkel Kér­tek, amit bárki kéme a he­lyükben: időt Egy biztos, sen­ki sem pernyertes akar lenni, hanem kaposvári színész. Ez volna a pozitív forgatóköny, Schwajda hozzáállása embe­ri, mondják, nehéz időket ígér, sok bizalmat kíván. A ne­gatív forgatókönyv egy befoga­dó színház, aminek nagy tő két is mozgató bemházásával véget érhetne sokak pesti szín­házba járása, mert lenne egy ötezer négyzetméteres ultra­modern teátrum. Társulatta- lan. De ez nem lehet igaz sem­mi szín alatt Fidesz: új szervezet és új elnök Nagyatádon bíróság A kereset egy példányát eljuttatták az atádiak az országos pártközpontba is Megalakította új szervezetét Na­gyatádon a Fidesz - ezt jelentet­te be Mátrai Márta, a FIDESZ Or­szágos Választmányának alelnö- ke és Karvalics Ottó országgyűlé­si képviselő, választókerületi el­nök a sajtó képviselői előtt szer­dán Nagyatádon. Elmondták: az új szervezet 42 tagot számlál, el­nökének pedig egyhangúlag Or­bán Csaba 61 éves belgyógyász­kardiológust választották meg. Mátrai Márta arról beszélt, hogy az új szervezet nyitást és egy új kezdetet jelent Nagyatá­don pártja számára, Karvalics Ottó pedig elmondta: az előző szervezet 49 tagja közül 21 je­lentkezését fogadták el. Nem került be az új szervezetbe a ko­rábbi elnök, sem az alelnök. A Fidesz négy nagyatádi önkor­mányzati képviselője közül mindössze egynek fogadták el a jelentkezését. A választókerüle­ti elnök ezzel kapcsolatban azt mondta: biztos benne, hogy az elutasított városatyák a párton kívül is a polgári értékrendet képviselik majd a nagyatádi testületben. Arra a kérdésre, hogy mi volt az oka a feloszlatásnak és újjá­szervezésnek, azt mondta: bel­ső villongások és vezetői prob­lémák vezettek oda, hogy nem lehetett kellően eredményes a korábbi szervezet. A Somogyi Hírlap arról érte­sült: a feloszlatott szervezet két tagja a bírósághoz fordult, hogy semmisítsék meg a fel­oszlatást kimondó határozatot. Ha a bíróság ezt teszi, abban az esetben az új szervezet ille­gitimmé válik. Karvalics Ottó kérdésünkre azt válaszolta: nincs tudomásuk ilyen tartal­mú bírósági keresetről. Barbalics István korábbi nagy­atádi Fidesz-elnök ugyanakkor azt mondta lapunknak, hogy a kereset iktatott példányát el­juttatták a Fidesz-központba. ■ N. L. 3 JEGYZET Megvarrnak az országvesztők na végre, megvannak a bű­nösök! Az országveszejlpset úgy hívják: Kolber István és Gyurcsány Ferenc. A többi mind ártatlan, mint a ma született bárány. És ország­építő. mindezt egy szórólapról tu­dom, amelyen apró betűk­kel az áll: készült a Fidesz megbízásából. A Somogy megyei 2. számú választó- kerület levélszekrényeibe dobták be. Bejelentve: ők az országvesztők, mindenki más ártatlan. Az is, aki a BKV-ból talicskával tolta ki a pénzt, és az is, aki képvi­selői igazolványát mutogat­va - máig tisztázaüan kö­rülmények között - össze­kapaszkodott a rendőrök­kel. És az is, aki némán ült négy éven keresztül a parla­mentben, egyszer sem szó­lalt föl, és ki tudja, talán egyszer sem szavazott. A két országveszejtő viszont - legalábbis a szórólap sze­rint - 1803 alkalommal sza­vazott együtt (szerintem ennyi alkalommal nem is szavaztak a parlamentben az elmúlt négy év alatt). És megszavazták a megszorítá­sokat. Nevezetesen a nyug­díjelvonást, az egészségügy változásait (ahogy a szóró­lap fogalmaz: tönkretételét), az adóemeléseket és a mun­kahelyek megszüntetését kampány van, és a kam­pányban azt teszik mérleg­re, ami számít, ami a felada­tuk lett volna a képviselők­nek. A kordonbontást, a ki­vonulást a parlamentből, a már obstrukciónak számító „én nem hallgattak meg” ál­láspontot nem. A választó­nak számba kell venni a szavazatokat, a munkát, és számon kell tartani a sirán­kozást is, amely akár hiva­talból jött, akár egyéni kez­deményezés alapján, sem­miképpen nem lendítette előre az ország, a megye, a település életét. szóval kampány van. A nemzeti parkból is lopják a fát drávamente Közmunkások és polgári természetőrök segítenek Önálló balatoni régiót akar az MSZP-jelölt Nem kerülik el a fatolvajok a Du- na-Dráva Nemzeti Park területét sem. Mezei Ervintől, a nyugatí drá- vai tájegység vezetőjétől meg­tudtuk: a hosszú hideg tél meg­tette hatását, területükön is lop­tak fát. Egyikük például a csur­gói berekben, védett területen gyűjtött tüzelőnek valót. Volt aki rendőrkézre került, mások megúszták, hiszen a nemzeti park alkalmazottai túl kevesen vannak ahhoz, hogy mindent szemmel tartsanak. Nemcsak személyi, anyagi lehe­tőségeik is behatároltak, tudtuk meg Mezei Ervintől, ezért öröm, hogy két közmunkást is alkal­mazhatnak - február közepétől Nem kell fizetni vállalkozónak, ha elvégzi a közmunkás . A képen Zöldvá­ri Ákos természetvédelmi őr (jobbról) és egy őrtilosi közmunkás augusztus végéig -, akik olyan munkákat végeznek el, amikkel egyébként vállalkozót kellene megbízni. Egyikük Vízváron, másik Őrtilosnál állt munkába. A nagy hóban kevesebb mun­kájuk akadt, a túraútvonalra dőlt cserjéket, fákat takarították el, most tisztítják az erdei uta­kat, nyiladékokat. Mezei Ervin elmondta: több éve léteznek polgári természet­őrök, a nyugat-drávai tájegység­ben hat ember. Hasznukat ve­szik, hiszen szólnak a védett nö­vények és állatok előfordulásá­ról, de a kétkezi munkába is be­segítenek. Legközelebb szöges­drótkerítést bontanak. ■ Varga Andrea Erősségem a nemzetközi kap­csolataimban áll - mondta Ha­rangozó Gábor, Somogy 3-as szá­mú választókerületének szocia­lista képviselőjelöltje tegnap azon a siófoki fórumon, amelyen Szili Katalin volt házelnök, a Szö­vetség a Jövőért Mozgalom elnö­kének társaságában mutatko­zott be a választóknak. Haran­gozó, aki az elmúlt öt évben Eu­rópai parlamenti képviselőként tevékenykedett, a politikai erők közötti összefogásban látja az or­szág jövőjét. A választókörzet kapcsán azt mondta: az elmúlt 8 évben a térségbe 24 milliárd forintnyi fejlesztés érkezett, ennek fele Siófokra. Az elmúlt években a körzetben végbement kiemel­kedő beruházások között Szüi Katalin a M7-es autópálya bala­toni szakaszának megépülését emelte ki, s utalt arra is, hogy más, egyéb fejlesztések mellett a Siófok jelképének tekintett víztorony pályázati támogatása sincs elvetve. A régiós politikában jártas Harangozó Gábor arról is be­szélt: fontosnak tartja a Bala- ton-régió önállósodását. Jelen­leg a magyar régiók brüsszeli irodájának kialakításán dolgo­zik, s már sikerült megteremte­nie annak feltételét, hogy a Ba- laton-régiónak is legyen önálló képviseleti joga az unió főváro­sában. ■ Kolumbán Tünde

Next

/
Oldalképek
Tartalom