Somogyi Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-04 / 2. szám
SOMOGYI HlRLAP - 2010. JANUÁR 4., HÉTFŐ 12 SOMOGYI KÖRKÉP Aki nem ürítette ki teljesen a pénztárcáját az ünnepekre, azért még jó vásárt csinálhatott. A jellemző azonban az volt, hogy inkább nézelődtek, sétálgattak a vásárlátogatók. Az év első vásárán kevés üzlet köttetett Adásvétel helyett fitnesz a vásárban vásárválság Több volt az árus, mint a vastag pénztárcájú vevő az év első kaposvári kirakodásán Az eladó magányossága: nemigen fogyott az ünnepekről maradt portéka Sok árus megrémült a zimankótól, a kitartóak készséggel segítettek Gyenge kezdés után erős visszaesés - valahogy így lehetne jellemezni a forgalmat az év első kaposvári vásárán. Ha a kereskedők a karácsony környékén is gyér forgalomra azt mondták: ennél már nem lehet rosszabb, a január bebizonyította az ellenkezőjét... Jakab Edit- Máskor sem tolongtak januárban, de ez a mostani forgalom mindent alulmúl - dohog az egyik kereskedő. Valóban: a máskor zsúfolásig telt sorokban alig kéttucatnyi árus verte fel a sátrát. Úgyhogy nem kellett sokat sétálgatniuk azoknak az elszánt vásárlóknak sem, akik a csípős szél és a fagypontot verdeső hőmérséklet ellenére kimerészkedtek a vásártérre. A néhány kereskedő, aki még így év elején tartotta a frontot, összecűgölte portékáját egy helyre, hogy legalább egy sor nézzen ki úgy, mintha vásár lenne...- Hajnalban voltak még né- hányan, akik jöttek kipakolni, de a viharos szél elijesztette őket, és hazamentek - mondja az egyik kereskedő. - Még velük együtt sem lettünk volna túl sokan. Azt hiszem, ilyen még nem volt, hogy ennyire kevesen pakoltunk volna ki.- Ugyan, a január mindig ilyen - replikázik a másik. - Akik messzebbről szoktak jönni, pontosan tudják, hogy ilyenkor hetekig nem érdemes elindulniuk, úgysem lesz forgalom. Majd talán februárban, annak is inkább a második felében. Óvatosan érdeklődőm: rendben, hogy nagy boltot nem csinálnának, de azért előfordulhat, hogy valaki a karácsonyra vásárolt holmit szeretné kicserélni, mert nem lett jó a méret, nem tetszett... Ilyenkor mi a teendő?- Ez is az egyik oka, hogy mi itt vagyunk, csókolom - mondja a sok réteg ruhától leginkább Michelin-gumiemberkére emlékeztető eladó. - Mi itt voltunk karácsony és szilveszter között is, és az ünnep előtt minden vevőnek elmondtam: ha nem jó a termék, nyugodtan hozza viszsza, kicserélem. Ezt be is tartom. Én még megtanultam, hogy mi a becsület, a vásárlók kiszolgálása... Apropó, karácsony. Nyilván azért nincs forgalom, mert az ünnepre mindenki alaposan ki- költekezte magát - vetem fel. Akkor viszont az ünnepi forgalomra nem lehetett panasz.- Ne bosszantson fel! - mordul fel az egyik árus. - Azt egy szóval lehet jellemezni: tragikus. Hiába lehet itt mindent megvenni olcsóbban, mint az üzletekben, sőt még az olcsót is akcióztuk, leáraztuk, már erre sem futotta. Sokkal kisebb volt a forgalom, mint a korábbi években. Inkább sétatéren érezte magát az ember, nem vásárban, mert mindenki csak sétálgatott, nézelődött, de nem vásárolt. Igaz volt ez most is. A hajnali zimankó után nagy komótosan azért csak előbukkant a nap, és ez azért kicsalogatta a vásárlókat úgy tíz óra tájban. De úgy tűnt: az ünnepi tespe- dés és a hatalmas lakomák után inkább a testmozgás és a friss levegő volt a fő oka, hogy sétára adták a fejüket. Frissen szerzett „zsákmányt" rejtő reklámszatyrot csak néhány ember kezében lehetett látni. Pedig köttethettek volna jó üzletek, mert ami karácsony előtt akciós volt, most az akciós ár akciós összegéért lehetett megvenni. Pizsamát ezerért, pulóvert ezerkétszázért, szabadidőnadrágot nyolcszázért, vastag zoknit kétszázért. De a kivehető bundabélésű gumipapucs ára is 1300 forintig zuhant... Egyetlen hely volt, ahol most is sorba kellett állni: a lángossü- tő. Az ünnepi különlegességek után a maga egyszerűségével, no meg sajttal, tejföllel, fokhagymával a legfinomabb vasárnapi ebéddel vetekszik. Egy jó pohár forralt borral „leküldve"... Azért nem indul rosszul az év. Alpinisták bontják a tabi iskola kéményét LEPOROLT MÚLT SZAZAD! TÖRTÉNETEK A baltázó tolvaj Elhordásra vár a tabi középiskola elbontott egykori olajtüzelésű kazánházának vasbeton- és téglatörmeléke. A bontást egy várpalotai cég végezte a két ünnep között. A somogyi TISZK-közép- iskola tagintézményében több mint egy évtizede kihasználatlanul állt a mintegy háromszáz négyzetméter alapterületű vasbeton szerkezetű olajtüzelésű kazánház. Nagy Judit, a tagintézmény igazgatója azt mondta: nélkülözhetetlen volt az elbontása, amit januárban követ a mellette álló 24 méter magas vasbeton kémény visszabontása. Ezt a munkát alpinisták végzik, a szerződés szerint legkésőbb január 31-ig be is fejezik. Az épület helyén parkolót és parkot alakítanak ki.- A hatalmas kémény már baleset- és életveszélyes volt - mondta Schmidt Jenő polgár- mester. - A kémény teteje megnyílott, és nagyobb szél esetén kisebb darabok potyogtak le róla. A bontás és a törmelékelszállítás költségeit a megyei és a tabi önkormányzat fizeti. A munkák elvégzése bruttó 13 millió forintba kerül. Megtudtuk azt is, hogy a vasbeton anyagot ledaráltatja a tabi önkormányzat. A vashulladék kiszedése után a betontörmeléket útépítés alapjának fogják felhasználni. ■ Krutek József Nem mindennapi bűncselekményről számolt be a Somogy- vármegye 1905. október 13-i száma. A történet előzménye, hogy Hermann Vendel nagybajomi hentesmester egyik nap átment szomszédjához, Gróf István asztaloshoz. Mivel a hentes felesége Marcaliban volt, így csak az anyósa tartózkodott otthon. A konyhában dolgozgatva találta őt Lakatos Sándor zenész, akit a községben mindenki csak Cigány Sándornak, ismert. Mikor a muzsikus megmondta, hogy Hermann-nal akar beszélni, az öregasszony átment a szomszédba, hogy hazahívja a vejét. Mire mindketten átértek, Cigány már nem volt ott. Amikor a hentes körbenézett, azonnal észrevette, hogy a szekrény ajtaja - amely addig zárva volt - nyitva, és az egyik fiókban az imádságos könyvből, amelyben kétszáznegyven korona papírpénz volt, az egyik bankjegy sarka kilátszik. Megszámlálva a pénzt kiderült, hogy egy 50 és egy 20 koronás bankó hiányzik, a maradék pénzek egyike pedig be van hasítva. A tettes tehát feltételezhetően lázas sietséggel követte el a lopást. Ahogy Hermann a fiókban keresgélt, Lakatos Sándor lépett be Bunovácz Mihály társaságában. Előbbi megkérdezte:- Mit keres?- Amíg a szomszédban voltunk, elloptak innen 35 forintot.- Csak nem gondolja, hogy én?- Ha nem találom meg, azt gondolom.- Hát kutasson ki!- Meg is teszem. S miután Hermann mindent végignézett, és sehol nem találta a pénzt, Cigányt kikutatta. A csizmájához érve felszólította, vegye le. A zenész azonban erre nem volt hajlandó, azt mondta, nem engedi lehúzni, mert úgysincs benne a pénz. Miután azonban a hentes ragaszkodott a csizma levételéhez, azt mondta, majd otthon, így aztán mindhárman elmentek Lakatos Cigány Sándor lakására. Cigány bevezette Her- mannt a szobába, maga pedig kiment, behozott egy fejszét, és a feleségét is behívta. Ott megkérdezte a hentest:- Még mindig akarja, hogy levessem a csizmámat?- Akarom - volt a válasz.- No jó! - s ezzel megölelte, megcsókolta a feleségét. - Itt van, húzza le a csizmámat, de ha nem lesz benne a pénz, ezzel a fejszével fogom agyonvágni! A hentes a fenyegetés dacára is keresztül akarta vinni a szándékát, de Lakatos ebben meggátolta. Elkapta Hermann nyakát, majd fojtogatni kezdte, úgy dulakodtak egy darabig. A megrémült asszony ijedten állt közéjük, és szétválasztotta őket. A hentes hirtelen menekülőre fogta, még a kalapját is hátrahagyta. A csendőrségre szaladt, ahol megindították a vizsgálatot. Lakatos Cigány Sándor ugyan tagadta a tettét, ennek ellenére feljelentették a kaposvári járásbíróságon.