Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-20 / 246. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 20., KEDD PERCES INTERJÚ Fejlődő kéményseprők A válság ellenére fejlődési pályán van a vállalat - hangsúlyozta Kiss István, a megyei kéményseprő kft. ügyvezető igazgatója.- A napokban ünnepelték a cég alapításának 60. évfordulóját. Milyen állapotban van a cég?- Nagyon jó helyzetben vagyunk - válaszolta Kiss István. - Anyagilag stabil a cég, huszonhat dolgozónak adunk munkát. Nemrég komoly technikai fejlesztésbe fogtunk.- Mire készülnek?- Öt szolgáltatókocsit vásároltunk, ami csaknem 7,5 millió forintba került. A számítástechnikai rendszer is megújul, és hamarosan korszerű füstgázelemező- ket, visszaáramlás-jelzőket és szén-monoxid-mérőket szerzünk be.- Nemrég átalakultak.- Korábban a megyei ön- kormányzat tulajdonában volt a vállalat, nemrég magáncéggé alakultunk.- Mit várnak a jövőtől?- Bízunk benne, hogy a gazdaság kikeveredik a válságból. A fejlesztésen kívül nagy figyelmet fordítunk a továbbképzésre s a folyamatos oktatásra.- Van-e utánpótlás?- Igen, most is van 8-10 jelentkező, de csak egy kéményseprőmestert tudunk felvenni. ■ Harsányi Miklós Kiss István: abban bízunk, hogy a gazdaság kikeveredik a válságból Feszült figyelem a kaposvári püspökség nagytermében. Elvégre a jövőnk a tét. Rendhagyó órára várták hétfőn a katolikus iskola diákjait Vészesen fogy a magyar a nők felelőssége A szociológus szerint pluszgyereket kell vállalni Rendhagyó órára várta hétfőn a kaposvári katolikus iskola diákjait Lakner Zoltán, a Pázmány Péter egyetem szociológiai tanszékének tanára, aki a magyarság fogyásáról s annak okairól tartott előadást „200 év múlva születik meg az utolsó magyar?” címmel. Vas András Lakner Zoltán szerint a felelősség elsősorban a nőké ETNIKUMOKNÉL^A^fófő) 1990 2001 Magyarország 10,2 9,5 Szlovákia 0,567 0,52 Ukrajna 0,163 0,156 Románia 1,625 1,436 Szerbia 0,344 0,293 Horvátország 0,022 0,016 Szlovénia 0,008 0,006 Ausztria 0,033 0,040 Összesen 12,962 11,962- Sokan hiteüenkednek, amikor ezt hallják, pedig komoly a veszély - jelentette ki Lakner Zoltán szociológus, egykori helyettes államtitkár. - Két évszázad hosszú időnek tűnhet, pedig csak öt-hat generáció egy családon belül. A helyzet rossz, de nem reménytelen. Akkor van félnivalónk, ha a magyarság biológiai megújulása olyan lesz, mint az elmúlt néhány évtizedben. Merthogy nem volt ez mindig így. Az előadásból kiderült, hogy a Kárpát-medence népessége a honfoglalás utáni másfél száz évben megduplázódott, elérte az egymilliót, míg a 15. század végére - a tatárjárás veszteségeit is kompenzálva - már 4,5 milliós lakosságról beszélhettünk. Az igazi népességrobbanást a 19. század utolsó harmada hozta, amikor is az ipari forradalom hazai hatására 1870-re - Horvátország nélkül - 13,7, 1910-re 18,3 millióan éltek Magyarország határain belül. - A számok persze csalókák - ismerte el Lakner Zoltán -, hiszen a török hódítás teljesen átalakította az etnikai arányokat, az erőszakos betelepítések, a népességpótlás hatására a magyarság kisebbségbe került, s csak a 20. század elején mondhattuk el ismét, hogy az ország több mint fele a magyar etnikumhoz tartozik. A történelem nem ismer ha-val kezdődő állításokat, de számítások szerint a két világháború és Trianon A VILÁG MAGYARSÁGA 1990-BEN (miilió fő) fl Kárpát-medence 13,00 Európa 0,36 Ázsia 0,23 Afrika 0,03 Ausztrália 0,55 Észak-Amerika 1,93 Dél-Amerika 0,13 Összesen 15,23 nélkül ma 27 millióan élnénk az országban. így viszont az 1980-as 10,7 millió volt a legnagyobb népesség, mely az azóta eltelt szűk három évtizedben folyamatosan csökken. Annak ellenére, hogy csak a rendszerváltás utáni évtizedben több mint százezer határon túli magyar települt át az anyaországba. - Az ezredforduló előtti tíz évben egymillióval csökkent a Kárpát-medencében a magyarok száma - így a szociológus. - Ha a tendencia nem változik, 2021-re Magyarországon 9,65, a szomszédos országokban 1,95 millióra csökken a magyar etnikum. Az okok között a fejlett országokhoz képest magas halálozási arányt - szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek, alkoholizmus, öngyilkosság, dohányzás, stressz -, az elvándorlást, az asszimilációt és a termékenység csökkenését nevezte meg Lakner Zoltán, aki szerint a fogyás megállításához természetesen elsősorban a bevált családforma is szükséges, hiszen a kapcsolati kultúrának keresztény közösségben nagyobbak a lehetőségei. No és persze kitért az abortuszra is: jó öt percen keresztül beszélt a terhességmegszakítás ellen, melynek 1945 óta nagyjából 4,5 millió magzat esett áldozatul Magyar- országon. - Természetesen az elmondottak nem azt jelentik, ha minden így marad, kétszáz év múlva kihal a magyar nyelv, hiszen a bevándorlók, az itt élő etnikumok átveszik majd. Viszont a kulturális örökséget, lelki tényezőket már nem - állította. - Pedig ha minden családban, ahol termékeny korúak vannak, még egy gyereket vállalnának a szülők, megállna a fogyás. A felelősség elsősorban a nőké. Elfogytak a vállalkozói központok a megyében A megye számos kisvárosában működött még pár éve a kis- és középvállalkozókat segítő vállalkozói központ. Mára csak mutatóban maradt ezekből.- Nem álltak rendelkezésre olyan források, amelyekből a térségi vállalkozói irodák rezsi- költségét, a dolgozók munkabérét ki tudtuk volna fizetni, ezért a kényszerű megszüntetés - magyarázta Csutor Ferenc, aki tavaly szeptember 1-jétől ügyvezető igazgatója a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítványnak. A szervezet kezdetben a PHARE-program által működhetett, aztán 2004- ben nyertek 60 millió forintot a kimondottan kezdő vállalkozók tanácsadására. 2008-ban állapodott meg az akkori vezetőség, hogy a költségeket csökkenteni kell, az irodákat meg fogják szüntetni. A szervezet egyébként az induló és már működő kis- és középvállalkozások gazdasági, jogi tanácsadásáért jött létre. ■ Csurgón is megszűnt a központ, de újjászerveződik majd a város támogatásával.- A Kaposvárin kívül Somogybán jelenleg két iroda, a balatonboglári és a barcsi működik egy-egy kollégával - mondta Csutor Ferenc. - A cél, hogy a megyében másutt is jelen legyünk, ne csak Kaposváron. Fórumokat tartunk, tájékoztatást vállalunk, ha van rá igény. Most például roadshow- ra indulunk, a roma vállalkozók számára állnak rendelkezésre pályázati források. Továbbá a vállalkozói központ fő tevékenysége a mikrohitelek kihelyezése. A bankok kis hitel nyújtásával nem foglalkoznak, ezért nekünk kell ezt csinálni. Azért is muszáj vidéken még maradnia irodánknak, mert helyben jobban ismerik a helyi vállalkozókat, ami hitel- kihelyezésnél fontos szempont. Bízom benne, hogy meg tudunk maradni. A Somogyi Hírlap úgy értesült: Csurgón is megszűnt a vállalkozói központ, ám itt újjászerveződik a város támogatásával. Viszont nem a közalapítvány részeként, hanem önállóan. ■ Varga Andrea OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 m ■ , ,; . , p POLITIKA. A nagyatádi demonstráció is csak az egyre több eredményt felmutató kormány elleni hecckampány része! Mielőtt valaki huhogva telefont ragadna, tanulmányozza alaposan a hazai gazdaságelemző intézetek pozitív előrejelzéseit, a nemzetközi minősítő szervezetek erősödő támogatását, az IMF közgazdászainak véleményét, és Obama Bajnaihoz intézett elismerő szavait! Laci bácsi * Kedves Szerki! (Elnézést a bizalmas megszólításért, de nekem így „teccik". Nem baj?) így igaz: 19 év! Én csak a folytonosságelve kapcsán írtam a nyolcat. Gondolván arra, hogy 8-nak mégiscsak a fele 4, félemberekkel, félintézkedésekkel, „neadjisten fél- fizukkal’’... Most viszont én félek! De valóban! Független (A bizalmas megszólítással semmi baj, csak a nyelvőrködő olvasóink rendre telefonálnak a teccik, a fizu és más rövidítések és zsargonok miatt - okkal. - A szerk.) * Miért nem enged az MSZP más pártnak is felügyelőbizottsági funkciókat évek óta Budapesten? Z (Engedi. Más pártok delegáltjai is ott ülnek a felügyelőbizottságban. - A szerk.) * Hazánkban EU-s lett az állattartás! A nevelés és a vágóhídra szállítás közben is kötelező a játékszerek” alkalmazása! Mi, emberek is így leszünk EU-konformok. A „játékszerként” elénk vetett moslék és gagyi tévéműsorok szellemi és erkölcsrombolása által. A kérdés csak az egyelőre: még a „ketrecben” tartanak-e minket, vagy úton vagyunk már a vágóhíd felé? HALÁSZAT. A halászatot, mint biztos piacot miért adják el? Azért, hogy a tulajdonos kapja meg az EU- s pénzt? Nem előzhetők meg valahogyan az ilyen rossz üzletkötések? Juli * Mást is csinálhatnának a tanácskozáson kívül, mert közben két műszakban halásznak. Valakik itt nagy pénzt tesznek majd zsebre. Egy fillért se nekik! Csak három évig ne engedjék őket a vízre. Selejt pontyokat telepítettek, bizonyára olcsó pénzért sikerült megvenni. Eddig soha nem fogtunk ilyen „ortopéd” példányokat, mint az ősszel. GAZDIKERESŐ. Szerető gazdikat keres két nagyon édes, nyolchetes szuka kutyájának egy németjuhász anyuka. A kutyák ingyen elvihetők! T: 30/2261-007 ÁRAMDÍJEMELÉS. Ha már emelnek áramot, miért nem egységesen az országunkban? M (Lapunkban foglalkozunk a témával. - A szerk.) HÁZIORVOS. Hogy fordulhat az elő, hogy egy háziorvos csak bejelentkezésre fogad beteget. És mi van azzal, aki nap közben rosszul lesz, és nem tud bejelentkezni? Annak is azt mondja: nem jelentkezett be, nem vizsgálom meg?! EGÉSZSÉGÜGY. Julikám! Semminek nem tudsz örülni? Az egészségügynél már elmentek a falig. Most meg megtalálták „szarva közt a tőgyét”. Ez ám a valami! Független TRAGÉDIA. A fiú tragikus halála megrázó! Nem lett volna szabad abban az állapotban magára hagyni. Egyértelmű: minél előbb le akarják zárni az ügyet. A telefon is rég előkerült volna, ha keresik. Putyi NÁGOCS. Reméljük, a derby nem a nágocsi focipályán bonyolódik! Kedves zicsi lovas urak, szakadjatok már le Nágocsról ilyen vonatkozásban is! Lokálpatrióta BABÓCSA. Vekkernek! Az én gyerekemet és a többit se küldték haza az iskolából. Csodát tenni senki nem tud. Csak mindig az igazat! Egy szülő MÁV. Míg a MÁV csődközeiben van, a felső vezetők százmilliókat zsebeltek be. M (Mint a BKV-nál, és ki tudja még, hány helyen? - A szerk.) FERTŐTLENÍTÉS. A kézfertőtlenítő automatára nemcsak egy iskolában, hanem valamennyiben szükség lenne. És nem ártana nagyobb cégeknél, például a KVGY-nél és a Videotonnál is. TÜZELÉS. Sokan elkeseredésükben tüzelésre használják a kukoricát! (A búzaégető Karsai József országgyűlési képviselő nem elkeseredésében, hanem tudatosan használja tüzelésre. - A szerk.) KAPOSVÁR. Felhívtam a közterületfelügyelet figyelmét a Sávház utolsó lépcsőháza mögötti - hetek óta növekvő - szeméthalomra. Szemlélődő * Kaposvár polgármestere most azzal kampányol, hogy elkerülő utat épített és hogy a városlakók igényeinek tesz eleget. Az igazság az, hogy Kaposvár egy centi elkerülő utat nem épített, mert az központi finanszírozásból épült. Hogy a városlakók igényeinek tesz eleget, az sem igaz, ugyanis Fidesz vezette hatalom van, és amit a fejükbe vesznek, azt hajtják végre. Még akkor is, ha azzal anyagi veszteséget okoznak a városnak, így könnyű hatalmon maradni, hogy ígér a Fidesz fűt-fát Sokakkal el tudják hitetni, hogy megválasztásuk esetén kolbászból lesz a kerítés, és mindenki számára arany korszak és kánaán jön. Pedig az csak mézesmadzag a voksokért. Ember