Somogyi Hírlap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-20 / 246. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2009. OKTÓBER 20., KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP Széles kárászt telepítettek a balatoni fajgazdagságért Több mint húsz éve eltűnt, őshonos halat telepítettek tegnap a Balatonba Tihanynál. A széles kárászból vagy közismert nevén aranykárászból 1500 kilót engedett a vízbe a Balatoni Halászati Zrt. közelmúltban alakult utódja, a Balatoni Halgazdálkodási Non- profit Zrt. Tihanynál tegnap két- nyaras, mintegy 15-20 dekás egyedeket telepítettek a tó faj- gazdagságának növelése érdekében - tudtuk meg Szakái Tamás horgászturisztikai menedzsertől, aki arról is beszámolt: a széles kárászból tavaly próbaként 500 darabot eresztettek a Balatonba, és a tegnapi 15 mázsányi mennyiség után még az ősszel újabb 85 mázsányi kerül a tóba. Az aranykárász mutatós hal, eltűnésének oka a halpusztulások mellett az idegen fajok térnyerése volt. A halgazdálkodási társaságnál úgy vélik, az őshonos faj, amelyből hazai vízben 2,6 kilós rekordméretűt is fogtak már, kedvelt hala lehet a horgászoknak. A 15 mázsás telepítésben tegnap száz darab jelölt egyed került a Balatonba. ■ K. T. Mutatós hal az aranykárász. Száz darabot meg is jelöltek hétfőn Békeposzter: harmincnyolc pályamunka Kaposvári alkotások is lesznek Lions Club nemzetközi békeposz- ter-pályázatának országos kiállításán, s talán a nemzetközi döntőbe is eljuthat az itteni győztes rajza. A nemzetközi felhívás kapcsán a kaposvári Lions Club is felvette a kapcsolatot a helyi iskolákkal. A felkészítő tanároknak - Siposné Magyar Évának és Ábrá- movics Antalnak, a Kodály-isko- la tanárainak, valamint Élő Andreának, a református iskola tanárának - harmincnyolc alkotás érkezett a versenyre, igazán figyelemre méltó anyag gyűlt össze a szakmai zsűri szerint. A legjobbnak a kodályos Fajcsi Ádám munkáját ítélték - ő egyébként tavaly az országos pályázaton is jól szerepelt, harmadik lett. Az általa beküldött kép az országos kiállításon is szerepel, s az országos döntőben is részt vesz. A második helyet a szintén kodályos Zsobrák Ádám és Máj Nikolett szerezte meg. Az ő munkáik is láthatóak lesznek az országos kiállításon. A harmadik helyen a református iskolában tanuló Kéry Klaudia, Hauser Gergő és Horváth Boglárka végzett. ■ Jakab E. Szürkéit, de felmentették alvajáró A nemzetközi kriminalisztikában is kuriózum A támadó azt állítja, nem emlékszik semmire. Amikor felriadt, megdöbbenve látta a sok vért. A bíróság úgy ítélte meg, nem büntethető (Folytatás az 1. oldalról) A támadó azt állította, nem emlékezett semmire, mert aludt. Amikor felriadt, megdöbbenve látta a rengeteg vért. Csak any- nyit tudott, hogy azt álmodta: az anyját bántalmazza valaki, és neki meg kell védenie, le kell számolnia a támadóval. A szakértők szerint a vádlott nagyon ritka betegségben szenved, ezért a bíróság is úgy ítélte meg: elmeállapota miatt nem büntethető. Antal Albert, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet főigazgatója elmondta: egyfajta alvászavarról van szó. Ez a betegség, amelyet álomittasságnak is lehet nevezni, tudatzavart állapot, a beteg teljes mértékben valóságosnak éli meg az álmát, és ez irányítja a cselekedeteit. Az összes alvászavar 1 -6 százalékában mutatják ki ezt, és ennek is alig egy-két százaléka, amikor agresszív cselekedetbe torkollik. Vagyis Magyarországon „0,3 ember” szenvedhet ilyenben. Egy ilyen eset is rendkívüli. A szakirodalomban is csak egyetlen esetet említenek eddig a világon: Franciaországban egy férfi negyvennégy késszúrással megölte a feleségét. Kiderült: álmában tette. S őt is felmentette a bíróság. Antal Albert leszögezte: ezt a betegséget nem lehet megjátszani. Számos vizsgálat van tette hozzá -, amivel intézetben, alváslaborokban megállapítható a kór. Az EEG kimutatja az agyhullámok megváltozását; a különféle tesztek hamar lebuktatják, aki csak szimulál. Vadócz Attila, a megyei bíróság szóvivője elmondta: büntethetőséget kizáró ok, főleg elmebeli állapot miatt évente egy-két felmentő ítélet születik Somogy■ Ön szerint helyesen tette az ügyészség, hogy nem fellebbezett? Szavazzon hírportálunkon y ma 16 óráig: S0NUNE.hu ^ A szavazás eredményét szerdai számunkban közöljük. bán, de a mostanihoz hasonló ügy még nem fordult elő. Érdemes belegondolni - jegyezte meg a szóvivő - , ha például emberölési kísérletért öt év börtönt vagy kényszergyógykezelést kaphat valaki, nem biztos, hogy az utóbbival „jár jól”. Az előbbinek ugyanis lehet látni a végét, az utóbbinak aligha... Az ügyészség nem fellebbezett. Fekete Róbert sajtószóvivőtől megtudtuk: felmentésnek van helye ebben az ügyben a vádlott kóros elmeállapota miatt. Ám emellett indítványozták a fiatalember kényszergyógykezelését is, mivel a szakértők nem zárták ki annak lehetőségét, hogy újra elkövet hasonló cselekményt. ■ Jakab Edit Az érszűkületes betegek új reménye gyógymód Már Kaposváron és minden megyeszékhelyen elérhető Sokan szenvednek napjainkban érszűkületben, számukra azonban jó hír: az időben elkezdett kezelésekkel elkerülhető a baj. A gyógyulás új lehetősége a Nashwan-Parasound- eljárással elérhető! Mikor beszélünk érelmeszesedésről? Az érszűkület tünetei aszerint változnak, hogy hol fészkel a baj. A végtagokban jelentkező kór elsősorban a járóképesség romlásában mutatkozik meg, a beteg egyre rövidebb útszakaszok megtételére képes, míg végül már néhány méter után is jelentkezik az izomfájdalom. Az utóbbi oka az, hogy a beszűkült erek nem képesek elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a végtagokba. A fájdalom később állandósulhat, a láb hűvössé, zsibbadttá, kékes színezetűvé válik, súlyos esetben elindul az üszkösödés folyamata. Az üszkösödés már a láb amputációját vonja maga után. A végtag eltávolítására az utolsó pillanatban szánja rá magát a sebész, akkor, amikor az üszkös, élettelen láb okozta keringési helyzet már a beteg életét veszélyezteti. Ezzel persze még nem oldódott meg a gond: nem elég, hogy a beteg iszonyatos kínokon keresztül jut el az amputá- cióig, de azt követően jönnek az újabb szövődmények. Dr. Khaled Nashwan jemeni származású sebész-feltaláló készüléke, a Nashwan-Parasound sok esetben már megmentette a betegeket az oly rettegett ampu- tációtól, főleg, amikor a betegek időben kezdték el a kezeléseket. Találmányáért már számos rangos nemzetközi elismerést kapott, többek között a Marié Curie-díjat. 2006-ban ő lett az év feltalálója Magyarországon. Dr. Khaled Nashwan a Pécsi Orvostudományi * Egyetemen szerezte meg előbb az általános orvosi, majd a sebész szakorvosi diplomáját. Az érszűkülettel járó kínokat megismerve évekig töprengett azon, hogy a hatékony gyógyítás módszerét - amellyel a fájdalom csökkentése mellett a keringésjavítást is sikerül elérnie - vajon miben találja meg. Rájött arra, hogy a kór kezelésében a szervezetnek egy már amúgy is létező természetes reA húsz kezelés naponta 30-40 percet vesz mindössze igénybe akcióját, az önregenerációt hívja segítségül. Ismert tény, hogy az emberi test külső segítő ösztönzés hatására a beszűkült érszakasz mellett áthidaló ereket is képes létrehozni, biztosítva ezzel a véráram folyamatos útját. A doktor által megalkotott készülék infra-, hallható, illetve ultrahangot bocsát ki a beteg területre, és az így mesterségesen előidézett nyomásgradiens hatására a beszűkült érszakasz közvetlen közelében lévő mellékereket keringésképzésre készteti. Ahhoz, hogy ezek az új erek átvegyék a beteg szakasztól a működést, húsz kezelésre van szükség. Az eddigi eredmények döntően azt mutatják, hogy azok a betegek, akiket az érszűkület már szinte járásképtelenné tett, a kezelések után egyre nagyobb távolságok megtételére képesek, közben fájdalmaik fokozatosan csökkennek vagy megszűnnek, a végtag pedig többnyire visszanyeri a normális hőmérsékletét. A keringési rendellenességek, az érszűkület különböző fajtái a népesség 15-25 százalékát közvetlenül érintik, de mindannyiunk számára veszélyt jelenthetnek. A betegség a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, ezenkívül a zsírban gazdag táplálkozás és a mozgásszegény életmód következménye, s ha a genetikai hajlam is adott, szinte törvényszerű, hogy kialakul az ártalom. A régió lakosainak nagy lehetőség, hogy a kaposvári centrumban a magyar állampolgároknak októbertől visszavonásig 50%-os kedvezményt biztosítanak. Bővebb információ: www.medhungary.com vagy 06-30/265-93-60, 0670/210-15-13, 06-20/327-68-35 a SEGÍTÜNK... F. SZARKA ÁGNES r Állattartás faluhelyen mosdósi olvasónk panaszolta, hogy a szomszédságában két kecskét tartanak, ami őt zavarja. Egyrészt a házuk fala az ól egyik oldala, másrészt az állatok átjárnak a kertbe, és mindent lelegelnek. Kérdése: lehet-e így állatot tartani? KUNZERNÉ TORMÁSI ANDREA, a település jegyzője válaszolt: Mosdóson folyamatban van az állattartási helyi rendelet megalkotása. A rendelet megszületése után is lesz lehetőség két kecskét és egyéb állatot tartani, természetesen úgy, hogy az a szomszédokat ne zavarja. Az ötven a kötelező KAPOSVÁRI OLVASÓNK SMS- ben feltett kérdése: „Nem tudom, milyen csúszásveszély van a Jutái úton, ami indokolná a 30-as tábla kihelyezését?” A MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT zrt. szerint a Jutái úton 50 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. 30-as tábla ideiglenesen, munkavégzésekkor lehet kint. TRAFFIPAX Somogybán ma Magyaratádon 9.30- 10.15-ig, Ráksiban 10.30- 11.15-ig Igáiban 1130-12.15-ig és 15.30-16.15-ig Mernyén 13.30- 14.15-ig Mernyeszent- miklóson 14.30-15.15-ig, Patos- fa - Lad - Homokszentgyörgy- Szulok térségében 8-14-ig Nagyatád és Lábod belterületén 17-21-ig Siófokon a Wesselényi utcában 10-11-ig, a Kandó utcában 14-15-ig, Siófok külterületén (65. sz. út) 15.30-17-ig az autópályán (94+400 km) 10- 12-ig Táskánál (156+600 km) 10-11.30-ig és 15.30-17-ig mérik a sebességet. 40 EVE IRTUK A kaposvári Szíjgyártó Ktsz tagjai és vezetői a közelmúltban elhatározták, jobb munkával, a gazdasági és politikai feladatok sikeres megvalósításával készülnek hazánk felszabadításának negyedszázados ünnepére. Céljuk, hogy fokozzák a termelékenységet, javítsák a munka minőségét, növeljék az export- és belkereskedelmi cikkek mennyiségét és választékát. Jobban kihasználják a rendelkezésükre álló gépeket, termelő berendezéseket, a lakosság igényei alapján fokozzák a szolgáltatási tevékenységet, s javítják a munkakörülményeket ehhez miért kellett különleges alkalom?