Somogyi Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-04 / 207. szám
14 HIRDETÉS SOMOGYI HlRLAP - 2009. SZEPTEMBER 4., PENTEK Nagy atádi start autós túra Példaértékű a trophy támogatása Ma 14 órakor startol Nagyatádról a II. Somogy Trophy. Az eseményt látványos programok kísérik. Már 10 órától együttesek, táncosok és énekesek szórakoztatják a nagyérdeműt a Vásártéren felállított nagyszínpadon. Veterán autókat is megcsodálhatunk, és azért is érdemes kilátogatni az atádi start helyszínére, mert az égből meglepetés nyeremények potyognak majd. A start rendezvényének fénypontja Mókus, alias Herczeg Balázs világbajnok streetfighter motoros extrém bemutatója 13 órakor a polgármesteri hivatal előtti lezárt útszakaszon. A megnyitót követően indul a D. Somogy Trophy ötven csapata Nagyatád környékének felfedezésére. A résztvevők két napon keresztül a Rinya mentén túráznak, különböző feladathelyeket, regisztrációs pontokat keresnek fel, ahol az adott helyre jellemző ügyességi, sport-, kulturális és technikai feladatokat hajtanak végre. A feladatokért szerzett pontok alapján alakul ki a majd a végső A ma kezdődő II. Somogy Trophy fő attrakciója Mókus motoros show-ja sorrend. A helyszíneken ételekkel és italokkal látják vendégül a versenyzőket. A II. Somogy Trophy megvalósításában nagyon sokan vállaltak szerepet, segítségük nélkül nem születhetett volna meg e Top-Túra-Team rendezvény. A térség önkormányzatainak hozzáállása példaértékű, a megyei Külön köszönet a II. Somogy Trophy támogatóinak Hotel Sonnhof Rauris, Vencel söröző/Hotel Fontana, Hotel Solar, József Attila Kollégium Nagyatád, Posseidon Panzió és Étterem, Berki Vendégház, Villa Curpad Csárda és Lakodalmasház, Aranykakas étterem, Nagyatád város, Csurgó és térsége, Somogy Megye Önkormányzata, Kaposvár, Gyékényes, Csurgónagymarton, Tarany, Zákány, Ortilos önkormányzatai, Somog}' Megyei Múzeumok Igazgatósága, Dómján Design, Sefag Zrt., HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt., Kapós Tv, Somogyi Hírlap, Nagyatádi Városi Tv, Csurgó Tv, Somogy Tv, Kapós Rádió, Kapós Extra, www.sonline.hu , www.somma.hu , Magyar Turizmus Zrt., Balasport, Európa Pék Kft., Egyed-Hús, Nyilas GSM Nagyatád, Medical Investements, KAC Szinkron- úszó Szakosztály, Aranykapu Egyesület, Saubermacher Pannónia Kft., Német Zoltán borász, Tesók Zenekar, Humán- Enter Kft., Adóangyal, Fonté Viva Kft., Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, Nagyatádi Rendőrkapitányság, Sitt Kft., X Dekor Design, Generáli Providencia, Palace Cinemas Kaposvár, Praetorianusok BizTGMSÍMíM OLCSÓN, VELÜNK! és nagyatádi rendőrkapitányság is segítséget nyújt. A megyei médiumoknak köszönhetően sokaknak megmutathatjuk a térség értékeit. Vállalkozások, cégek, önkormányzatok is díj- és jótékonysági felajánlásaikkal, részvételükkel támogatják a megyét népszerűsítő különleges kezdeményezést, a tonsági Szolgálat, Diószegi és társa, DRV Zrt., Meistro Bútor és Lovas Klub Kft., Nagyatádi Fürdők, Tankszer Kft., Hertelendy Kastély Kft., Veterán Autó- és Motorbarátok Egyesülete - Pécs, Grupo Milton Management Zrt., Mókus Sport Kft., OTP Bank Nyrt., Mobil Gastro Service Kft., Kapós Airport Kft., BK Hochbau, Dalkia Energia Zrt., Büttner Kft. - Nagyatád, Kurucz Zoltán SZERETNE TÖBBET MEGTUDNI az internet által nyújtotta lehetőségekről? Ha igen, és van pár szabad esti órája, jöjjön el hozzánk, a Kadarkúti Művelődési Ház eMagyarország Pontjára és jelentkezzen ingyenes internet használattal kapcsolatos képzésünkre! Érdeklődni: Keserű Valéria 82/581-000 30-267-7025 és a helyszínen, Kadarkút, Petőfi u. 1. Korrekt elszámolást, pontos fizetést garantálunk, mint az elmúlt években! ÉRDEKLŐDJENEK KOLLÉGÁINKNÁL AZ ALÁBBI TELEFONSZÁMOKON: Taszár-i telep (csak kukorica): 06-30/565-4748; 82/575-006 Nagyatád-i telep: 06-30/565-3584; 82/553-400 INGATLANT KERES? Apróban óriási Hétfőnként az újságárusoknál recbptversbw A receotel elkészítene: A recept alapján az ételt CSER ZOLTÁN, a balatonfenyvesi Hubertus-Hof Szálloda és Étterem főszakácsa készítette el. AZ ÉTTEREM CÍME: Baiatonfenyves, Nimród u. 1. Asztalfoglalás a 85/560-930-as telefonszámon. A rcceptvmenvl támogatja: Nagy ízvadápa?--------------------------------------------------------------------------------------- áfám. *** ^ ! A receptet RÁKÓCZI LÁSZLÓNÉ felsőmocsoládi olvasónk küldte. Rakott kukoricás csirkemell HOZZÁVALÓK: 2 db csirkemell, vaj, 10 dkg füstölt sajt. Az öntethez: 7 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 3 dl tejszín, 1 kanál gulyáskrém, apróra vágott petrezselyem, snidling, só, fehér bors, 1 doboz főtt kukorica. ELKÉSZÍTÉS: A csirkemelleket szeletekre vágjuk, és vajon hirtelen megsütjük, majd kivajazott tűzálló tálba tesszük. Ráreszeljük a 10 dkg füstölt sajtot. Egy kis lábosban öntetet készítünk rá úgy, ho^ 7 dkg vajon megfuttatunk 2 evőkanál lisztet Amikor kicsit meghűlt, 3 dl tejszínt, 1 kanál gulyáskrémet, apróra vágott petrezselymet, snidlinget, sót, fehér borsot és egy doboz főtt kukoricát adunk hozzá. Ezt összefőzzük sűrűre, majd ráöntjük a sajtos mellszeletekre. Harminc percre sütőbe tesszük. Egytálételként is tálalhatjuk, de zöldkörettel is finom. HUBERTUS-HOF Hotel & Restaurant * * ★ Balatonfenyves Kérjük, hogy receptjeiket a beküldő nevének és pontos címének, telefonszámának megjelölésével küldjék el az izvadaszat@somogyihirlap.hu e-mail címre vagy szerkesztőségünk postacímére: 7400 Kaposvár, Pf.: 31. Kérjük továbbá, hogy mellékeljenek önmagukról egy színes fényképet, a borítékra pedig írják rá: „A nagy ízvadászat"! A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkező időben bármelyik termékében megjelentetheti. i E i epli )LÁH LÁSZLÓ i. inapját. ^—r \ k > ■etettél köszönti^: | iuga ^ ' tő családja \ r^r KANYARNÉ ANDREÁNAK és férjének, JÓZSINAK házassági évfordulójuk alkalmából: szeretettel köszönti őket három gyermekük ‘ és a AAama. ______j f-----------------------------------------------> Vi gyázol ránk onnan, fentről telkünkhöz szólsz a végtelenből Emlékezünk ' vitéz NAGY VENDEL halálának első évfordulóján Szerettei V________________________-------------------------------------------------------------. Ez en a felületen mindössze 3000 forintért köszöntheti szeretteit! KÖZLEMÉNY A Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. (Nagykanizsa, Kisfaludy utca 15/A.) ezúton értesíti Tisztelt Fogyasztóit, hogy ügyfélfogadási rendje 2009. szeptember 7-től az alábbiak szerint változik. Ivávizelvezetéshez és Műszaki 6gyféUzoigalat Vidéki izemvezetosájelnk (Csurgó, szennyvizszoljáltatásboz Nagykanizsa, Letenye, Galambok) személyes kapcsolódó ügyfélszolgálat Kisfaludy u. 15/a fogyasztói kapcsolattartós céljából az Nagykanizsa, Csányi u. 1/a. Hétfő: 8-14 Ara alábbi Időpontokban kerestetek lel: Hétfő: 8-15 őrá Kedd: nincs ügyfélfogadás Hétfő: 9-14 óra Kedd: nincs ügyfélfogadás Szerda: 8-14 óra Szerda: 9-14 óra Szerda: 8-15 óra Csütörtök: 8-20 óra Péntek: 9-14 óra Csütörtök: 8-20 óra Péntek: nincs ügyfélfogadás Péntek: 8-12 óra Délzalai Víz-és Csatornamű Zrt. Szeretettel várjuk a QUEENI használtruha butikban. Térjen be hozzánk egyszer, hogy eldönthesse betér-e többször! Kaposvár. Zárda u. 12. (volt lámpabolt) É Nyitva: h-p: 9-18 Szó: 9-12 Cargill MAGYARORSZÁG ZRT. Taszáron, Nagyatádon lévő szárítóval rendelkező telephelyein versenyképes szolgáltatási dijak (tisztítás, manipulálás) mellett, valamint kaposvári saját telephelyén, illetve termelő partnerei telephelyén a 2009. évben is folytatja napraforgómag, kukorica, repce, búza és árpa napi piaci áron történő felvásárlását. EHádauMmmmm KAPOSVÁRON az Irányi D. u. 2. sz. alatt (a Somogy Áruházban) Kiváló minőségű felnőtt-, gyermekruhák és kiegészítők (fehérnemű, táska, játék stb...)! 2490 Ft/kg ÓRIÁSI VÁLASZTÉK 300 nm ÉN! NAPONTA MEGÚJULÓ ŐSZI ÁRUKÉSZLET! {OSSDALB tXJROTMY PERKINS BAGÓ ÉS TÁRSA KFT. I keres magasépítési vezetői gyakorlattal rendelkező, magasépítési felsőfokú végzettségű építésvezetőt. Feltételek: - önálló tárgyalókészség- 5 év magasépítésben eltöltött idő - B kategóriás jogosítvány- felsőfokú magasépítési végzettség - Felelős műszaki vezetői jogosultság Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet szakmai önéletrajzzal, végzettséget igazoló okirattal: bagolaszlo@bagoestarsa.t-online.hu ÉJSZAKA HIDEGFRONT reggelihömérséWet + déli ,elhízet rSiŐfok jSjHfdS '-Tab »x f Nagyatád 17 oC Készíttette ■■BnSZIHH ICOI Barcs-.., ffy zones 21 X .Somogy megyeben ma borús időben, sok esővel, viharos J széllökésekkel, viharos zivatargócokkal, hidegfront érkezik. Jelentősen gyengül a meleg. A jellemző hőmérséklet délután- vízhőmérséklet ra csak 20 fok köré emelkedik, szombat reggelre 14 fok köré süllyed. bírna 20-22 X A legvalószínűbb folytatás: Tisza 20-23 °C szombaton előbb északnyugaton, majd-a délelőtt még esős, Balaton zivatarfoltos - déli országrészben is kisüt a Nap Velencei-tó Vasárnapra száraz, napos, de kissé hűvös idő a legvalószínűbb. Fer,ő Orvosmeteorológia: hideg, délkeleten melegfronti hatás várható. Tisza-tó 24 X Közlekedés-meteorológia: a kiadós esőtől csúsznak az utak. Pollen A féktávolság akár dz-harminc méterrel is megnőhet. A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Gombák magas Az előrejelzés bizonytalansága: .KICSI”. Űröm magas Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő Parlagfű magas előrejelzés: www.eumet.bu