Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám

SPORT 2009. AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP 10 Rossz formában is nyert a Pool anglia Fernando Torres és Gerrard megmentette a hajrában a Löki BL-ellenfelé Szenvedett, de nyert a Debrecen első BL-ellen- fele, a Liverpool a Premi­er League-ben. Két londo­ni csapat, a Chelsea és a Tottenham továbbra is pontveszteség nélküli. Dénes Tamás Rafa Benítez a hét közepén a nyilvánosság előtt bírálta a leg­jobb játékosát. Azt mondta, hogy Steven Gerrard gyenge formájá­nak is szerepe van abban, hogy a bajnoki cím megnyeréséről ál­modozó Vörösök az első három mérkőzésükön két vereséget is összeszedtek. Aki látta a Pool - s benne Gerrard - első félidei produkci­óját Boltonban, okkal gondolt ar­ra, hogy Benítez kritikája ke­mény, de alapos. A hazai csapat kétszer is vezetett a Pool ellen, az 54. percben éppen 2-1-re. Ak­kor jött az első fordulat: a játék­vezető kiállította a boltoni Daviest. A Liverpool két világklasszi­sa a hátralévő bő fél órában ki­használta az emberelőnyt: előbb Fernando Torres szerzett gólt, majd előkészítése után Steven Gerrard is a kapuba talált. A csapatkapitány sokat profitált abból, hogy Davis kiállítása ' után több helye maradt, s úgy játszott, ahogy igazán tud. Ellen­állhatatlanul. Rafa nagyon elégedett volt csapata harci szellemével. Nem ok nélkül, most is inkább har­colt, mint jól játszott a Liverpool. Tulajdonképpen ketten játszot­tak az eddigi meccsein kiemel­kedő formában: Fernando Torres és az új szerzemény, Glen Johnson. A jelek szerint megzavarta a sorokat Xabi Alonso távozása, a helyén a bra­zil Lucas Leiva nem teljesít jól. Az idényben először játszott a spanyol Fernando Riera, de még mindig nincs formában. Bemu­tatkozhatott a görög válogatott Kirjakosz, nyilván lesz még jobb mérkőzése is. A találkozón egyébként Gulácsi Péter is ott ült a Liverpool kispadján, tarta­lékkapusként. Továbbra is szárnyal a Chelsea: a londoni Kékek négy­ből négy mérkőzést nyertek meg. Ezúttal a korábban a Man­chester Unitedet és az Evertont is legyőző Burnley ellen nyertek, a legcsekélyebb gond nélkül. A Kékek kicsit tartottak a mérkőzéstől a múlt alapján - no, nem a közös bajnoki múlt­ra gondolva. 1974-ben, 35 évvel ezelőtt találkozott legutóbb a két klub az angol élvonalban. Ám a Burnley a 2008-2009-es idényben, a Ligakupában le­győzte és kiejtette a Chelsea-t a Turf Moor nevű pályáján. Carlo Ancelotti játékosai már az első félidőben is eldönthették volna a találkozó sorsát, de so­rozatban hagyták ki a helyzete­iket. Ám amikor a Burnley hívei már azt hihették, a csapat meg­úszta kapott gól nélkül az első félidőt, Didier Drogba előkészí­tése után Nicolas Anelka meg­szerezte a vezetést. Utána már egyik jött a másik után, Frank Lampard passzából Michael Ballack, majd bombalövésével Ashley Colé is gólt szerzett. (A Chelsea-hez kapcsolódó hír, hogy Andrij Sevcsenko el­hagyja a klubot, s visszatér a Dinamó Kijevhez.) A Chelsea-hez hasonlóan négy mérkőzésből négyet nyert meg a Tottenham is - de még nehezebben hozta a három pon­tot, mint a Liverpool. Aaron Lennon a 95. percben lőtte be a győztes találatot, Harry Redknapp menedzser meg arra gondolhatott a kispadon, hogy milyen jó, hogy az elmúlt na­pokban mégsem adta el az ap­ró termetű szélsőt. A nap rangadóján a baj­nok Manchester United 2-1-re legyűrte az Arsenalt. „Betű sze­rint” semmi meglepő nincs az előző Premier League, 4. forduló 1 I Chelsea-Burnley _________■ 1 Bo lton-Llverpool_______________' 3 Má n. United-Arsenal____ Bla ckburn-West Ham United 0-0 Stoke City-Sunderland ________í-0 To ttenham-BIrmlngham City 2-1 Wolverhampton-Hull City________M A Portsmouth-Manchester City, az Everton-Wigan Athletic és az Aston Villa-Fulham mérkőzést ma rendezik. _ Az élcsoport: 1. Chelsea 12, 2. Totten­ham 12,3. Mán. United 9 mondatban, de aki látta a mér­kőzést, az vélhetően egyetért a kiegészítéssel: a United nem volt meggyőző, az Ágyúsok önmagu­kat okolhatják csak, hogy pont nélkül zártak. (Ez volt egyéb­ként a mostani szezonban az Arsenal első pontvesztése.) Vndrej Arsavin óriási gólt lőtt az első félidőben, úgy fest, ő a rang­adókra tartogatja a nagyjeleneteit, emlékez­zünk csak arra, tavasszal négy gólt is lőtt az Anfield Roadon. Cesc Fabregas nélkül is, úgy tűnt, nyerési esélye van az Arsenalnak. Ám a második félidőben, ha nem is játszott jól, de fordított a United: Wayne Rooney előbb kiharcolt, majd értékesített egy tizenegyest, az­után Abou Diaby a saját kapu­jába fejelte a labdát. A közelé­ben nem volt egyetlen man­chesteri sem. Megvan a Bayern első győzelme A BAYERN MÜNCHEN fölé­nyes győzelmet aratott a címvédő VfL Wolfs- burg ellen a német labdarúgó Bundes- liga szombati rang­adóján. A bajorok első bajnoki győzelmüket aratták új vezetőedzőjük, a holland Louis van Gaal irányításával. A Borussia Dortmund egy pon­tot szerzett Frankfurtban, Haj­nal tamás gólpasszt adott. Bundesliga, 4. forduló: Bayern M.-Wolfsburg ___________3-0 Le verkusen- Bochum 2-1 Frankfurt-Dortmund 1-1 Hannover-Hoffenheim 0-1 Schalke-Freiburg_________0-1 VfB Stuttgart-Nürnberg 0-0 M.gladbach-Malnz_____________2-0 A Hertha BSC-Werder Bremen és a Hamburg-Köln mérkőzést ma rendezik. Az élcsoport: 1. Leverkusen 10, 2. Hamburg 7 (3 mérk.), 3. Schalke 7, 4. Mönchengladbach 7_______________ Koeman kapitány keretet hirdetett labdarúgás Hétfőtől együtt készül a válogatott a világbajnoki selejtezőkre A Fradi sorozatban az ötödik meccsén sem nyert Erwin Koeman szövetségi kapi­tány 23 fősre szűkítette keretét a svédek elleni szeptember 5-i, il­letve a portugálok elleni szep­tember 9-i világbajnoki selejte­zők előtt. A névsorban azért sze­repel négy kapus, mert Fülöp Márton kisebb sérüléssel bajló­dik, ki is hagyta klubja, a Sun- derland szombati bajnoki mécs­esét. A keretből mindössze két játékos (Köteles László és Gaál Miklós) nem szerepelt még soha hivatalos mérkőzésen az A válo­gatottban. Hiányzik a keretből Vanczák Vilmos, aki csütörtökön a Sión Európa Liga-mérkőzésén súlyos sérüléseket szenvedett. kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sun- derland), Király Gábor (1860 München), Köteles László (Racing Genk) védők: Bodnár László (DVSC- TEVA), Fehér Csaba (NAC Breda), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle), Gyepes Gábor (Cardiff City), Bodor Boldizsár (Roda JC), Gaál Miklós (Amkar Perm) KÖZÉPPÁLYÁSOK: HuSZti Sza- bolcs (Zenit), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Halmosi Péter (Hull City), Gera Zoltán (Ful- ham), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Vadócz Krisztián A kapitány gondolkodott, s döntött (Osasuna), Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC), Buzsáky Ákos (Gueens Park Rangers) csatárok: Torghelle Sándor (FC Augsburg 1907), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Ipswich Town) ■ DVSC-NYÍREGYHÁZA 3-1 (2-0) Debrecen, 7500 néző. Játékve­zető: Solymosi dvsc: Polekszics - Bernáth, Komlósi (Fodor, 43.), Mészáros, Leandro - Czvitkovics, Kiss Z., Varga, Szakály (Dombi, 61.) - Rudolf, Coulibaly (Oláh, 75.) nyíregyháza: Vojinovics - Laka­tos, Mboussi, Goia, Kiss Z. - Müller, Ambrusz (Minczér, 56.), Miskolczi (Czanik, 46.), Hómmá - Bogdanovics, Dosso (Batizi- Pócsi, 70.) GÓLOK: 1-0 Rudolf (7.), 2-0 Coulibaly (22.), 3-0 Rudolf (50.), 3-1 Hómmá (56.) KAPOSVÁR-FERENCVÁROS 0-0 Kaposvár, 5500 néző. Játékve­zető: Iványi Kaposvár: Milinte - Grúz (Ma- róti, 14.), Petrók, Zahorecz - Gujics, Bank, Sztanics (Farkas Z., 74.), Pest K., Junior - Nikolic, Farkas K. (Jovánczai, 66.) F erencváros: Megyeri - Marti- nez, Dragóner, Balog Z., Wolfe - Wedgbury (Mamic, 68.), Morrison, Lipcsei (Rósa D., 60.), Ashmore - Ferenczi, Kulcsár D. VIDEOTON-ZTE 1-2 (1-1) (Pénteken játszották.) ÚJPEST-HALADÁS GYŐR-BP. HONVÉD (A mérkőzéseket ma rendezik.) DIÓSGYŐR-VASAS PÁPA-KECSKEMÉT MTK-PAKS (A mérkőzések lapzárta után ér­tek véget.) ■ Félmaratonnal indul az őszi futószezon £ 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton fi ' -f* 2009.szeptember6-ánhuszonnegyedikalkalommalkerülmegren- AJife. a dezésre a Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton. Közép-Kelet-Eu- topa legnagyobb félmaratonján több ezer magyar és külföldi résztvevő vág majd neki a távnak. A futás útvonala Budapest ’ ____________ legszebbrészeitérintUgyafutóknemcsaksportolhatnak.defőváro- _■* |UEiUs2JÍ!ll sunk nevezetességeiben is gyönyörködhetnek. Afélmaraton teljesí- ÍLTSSSTU thető egyéniben és párban is, a kezdőket és a kisgyermekes csalá­öUVLdd nNrUKIVIAuiU. dókat pediga 3,5 kilométeres Nike Ligetkor várja. WWW.FUTANET.hu A Kölyök, az­az Fernando Torres egy góllal és egy gólpasszal segítette Boltonban h a Vörösöket Várhidi Pál Újpest díszpolgára lett újpest Budapest IV. kerüle­tének díszpolgára lett Várhidi Pál, az Újpesti Dó­zsa korábbi kiváló labdarú­gója és edzője. A 77 éves olimpiai bronzérmes, 10- szeres válogatott futballistá­nak Derce Tamás polgár- mester adta át a díszpolgári címről szóló oklevelet. Ez­zel Szusza Ferenc, Bene Fe­renc és Göröcs János után Várhidi lett a negyedik a klub korábbi játékosai kö­zül, akit díszpolgárrá avat­tak a kerületben. Már decemberben átadja a FIFA a Puskás-díjat Zürich A nemzetközi szö­vetség (FIFA) az eredeti ter­vekkel ellentétben nem ja­nuárban, hanem már de­cemberben átadja az év leg­szebb góljáért járó - az idén alapított - Puskás Fe- renc-díjat - derült ki az MLSZ főtitkárának, Bordás Györgynek a FIFA székhe­lyén tett látogatása során. Az MLSZ tájékoztatása sze­rint a főtitkár a héten a FIFA mellett a kontinentális szövetség (UEFA) központ­jába is ellátogatott, s Zü­richben többek között Sepp Blatter FIFA-, Nyonban pe­dig Michel Piatini UEFA- elnökkel találkozott. A Barcelona nyerte az Európai Szuperkupát MONACO A Bajnokok Ligáját védő FC Barcelona nyerte az Európai Szuperkupát, miután pénteken késő este Pedro 115. percben lőtt gól­jával 1-0-ra nyert a Sahtar Doneck ellen. A mérkőzés legjobbjának Lionel Messit választották. A TOTÓ 35. heti eredményei 1. Mán. United-Arsenal _____2-11 2. Bayern Műnchen-Wolfsburg 3-01 3. Frankfurt-Dortmund_____14 X_ 4. Hannover-Hoffenheim 0-1 2 5. Leverkusen-Bochum_____2-11 6. Schalke-Freiburg________0-12 7. VfB Stuttgart-Nürnberg 0-0 X 8. Hertha BSC-Bremen vasárnap 9. Hamburg-1. FC Köln vasárnap 10. Milan-lnter lapzárta után 11. Roma-Juventus vasárnap 12. Atalanta-Genoa vasárnap 13. Fiorentina-Palermo vasárnap Plusz egy mérkőzés: _____ 14 . Sampdoria-Udinese vasárnap HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom