Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-24 / 197. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 5 PERCES INTERJÚ Pályázatokat értékelnek Nem ütötték, sütötték a kakast fórum A szervezettség hiányáról, a szalmonelláról és a gasztronómiai fesztiválokról Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidék- fejlesztési Hivatal (MVH) megyei vezetője miniszteri elismerő oklevelet kapott.- A versenyszférából igazolt át az agrár-közigazgatásba. Megérte?- Hét éve nagy változás történt az életemben. Azelőtt 25 évet dolgoztam a mezőgazdaságban. Negyvenhét évesen új kihívás várt rám: a földművelésügyi hivatalt vezettem, ezután az MVH élére kerültem.- Mi volt a feladata?- Akkor alakult ki az új szervezet. Somogybán negyven fővel jött létre az MVH, amely jelenleg 95 szakembert foglalkoztat. Az uniós és pályázati támogatások kifizetését végezzük el.- Mit jelent az Ön számára a díj?- Az oklevél névre szól, ám meggyőződésem, hogy a kitüntetés a kollégáim munkáját is elismeri.- Mi legfontosabb feladata?- Szeretném, hogy a kialakult csapatszellem megmaradjon, s a somogyi szervezet megőrizze fiatalos lendületét. Nagy figyelmet fordítunk ezután is az ügyfélbarát kapcsolatokra. Az biztos: ősszel sok munkánk lesz. A területalapú támogatás előlegének kifizetését készítjük elő, és a Leader-pályázatok értékelése zajlik a következő hetekben. ■ H. M. Baranyai Sándor: a támogatás előlegének ^kifizetését ké- Hkszltjuk elő A kukorisnak volt a legnagyobb sikere. Amelyik kalácskenyeret nem koszorúformára készítették, abból madarat formáztak az ügyes kezű hölgyek Sárdi: nem lett vonzerő a fesztiválsorozat Szalmabálán tollászkodó, kitömött kakas fogadta a csurgónagymartoni útra kanyarodókat szombaton. Varga Andrea A település neve immár végérvényesen eggyé forrt a kakassal: a régi kakasütés ugyan egyértelműen a múlté, ám a szárnyas állattal kapcsolatba hozható hagyományokat életben tartja a kis település. Ezúttal fórumot szerveztek - a III. Kukorikú-Kukoris Fesztivál nyitányaként -, ahol a meghirdetett témákat tekintve a baromfié lett volna a fő szerep, ám az előadók ennél átfogóbban érintették az aktuális mezőgazdasági kérdéseket. Pásztohy András miniszteri biztos a mezőgazdaság szereplőinek összefogását hangsúlyozta. Jó példaként említette a dél-alföldi TÉSZ-eket. Azt is mondta: 2011-től nem biztos,- A SOMOGYI GASZTRONÓMIA fesztiválsorozatról azt hittük, hogy nagyobb turisztikai vonzerő lesz, de néhány kivételtől eltekintve nem így lett - mondta Sárdi Árpád. A nagymartoni fesztiválon viszont, aki eljött, jól érezte magát Legnagyobb sikere a kukorisnak volt, ami lyukas közepű kalács, vagy kalácskenyémek is nevezhető. Amelyik kukorist nem koszorúformára készítették, abból madarat formáztak. régen egyébként kenyér helyett kínálták húsok mellé, s elmaradhatatlan étel volt az ünnepi asztalon, kézfogón, keresztelőn, lakodalomban, búcsúkor. hogy elfogadja az unió tanácsa a földmoratóriumot, s ha nem tudjuk tovább tartani, nyitottá válik a magyar mezőgazdaság.- Azért, hogy piac- és árbefolyásoló szerepünket érvényesíteni tudjuk, nincs más út, mint a szerveződés - mondta Pásztohy. A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács képviseletében Feigli Ferenc ugyancsak arról beszélt: nemhogy regionálisan, de kistérségi szinten sincs együtt gondolkodás, mindenkit csak a saját települése érdekel. Lövey László főállatorvos elmondta: az élelmiszerlánc szereplői 99 százalékban jogkövetők, ám a maradék egy százalék nagy károkat okozhat. Az EU-ból bekerülő áruk tíz százaléka kifogásolható élelmiszer-biztonsági szempontból, a magyarnál ez öt százalék alatt van. Ezt meg kell tartani, amelyben uniós támogatás is segít, hiszen már egy-két tehénre is kaphat a gazda közvetett támogatást, például Vakciná- zásra, feltéve, ha regisztrálták az állatállományt. A főállatorvos a házi disznóvágás kérdését is tisztázta: nem tilos, ám ebből közfogyasztásra nem juthat.- Egyedül a dél-dunántúli régióban nőtt - 4,3 százalékkal - a külföldi turisták száma - tudtuk meg Sárdi Árpádtól, a Déldunántúli Regionális Idegen- forgalmi Bizottság elnökétől. Horvát részről 10, német részről 12 százalékos az emelkedés tavalyhoz képest. A külföldieket viszont nem nagyon mozgatja a gasztronómiánk, a belföldi turizmusban nagyobb jelentősége van az ilyen jellegű fesztiváloknak. Horvát-magyar kormányfői találkozó Barcson Babakocsival a sántosi erdőbe gyalogtúra Kétéves volt a legfiatalabb résztvevő 775 éves lett a horvát testvérváros Barcson találkozhat a horvát és a magyar kormányfő ősszel. Csende Jánosné, a barcsi Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta: az országos horvát nap programjairól az egyeztetések már hetek óta folynak, melynek meghívott vendégei között szerepelnek a miniszterelnökök. Úgy tudni, a találkozó november 21-én lesz. ■ Jeki G. A sántosi gyalogtúra legifjabb résztvevője egy alig kétéves kisfiú volt. A helyi Együtt Egymásért Egyesület szombaton kirándulásra invitálta a helybelieket. A fergeteges hangulatú túrára csaknem negyvenen fogadták el a meghívást. Messze eljutott a rendezvény híre. A sántosi családokon kívül fővárosiak, szekszárdiak, dombóváriak és kaposváriak is útra keltek. A közeli erdőben 19 kilométert gyalogoltak, a kisebbeket babakocsiban tolták. A program igencsak hosszúra nyúlt: még kora este is együtt volt a csapat. Az elfáradt és éhes vándorokat bográcspartin látták vendégül. Ezúttal marhalábszárpörkölt és lecsó volt a menü. Nógrádi Lászlóné, a sántosi Együtt Egymásért Egyesület elnöke a siker láttán bizakodó. A három éve működő civil csapat első túrájára szép számmal jelentkeztek.- A tervek szerint sportvetélkedő és kulturális bemutató színesíti legközelebbi rendezvényünket - vázolta a szeptemberi családi nap programját. Erre művészeket is meg akarnak hívni. ■ Harsányi M. 775 éves lett Virovitica. Barcs testvérvárosában háromhetes ünnepséget tartottak a település tiszteletére. Az augusztusi megnyitón 1234 galambot engedtek szabadon, majd elkezdődtek a koncertek, sportrendezvények, valamint a paprika-őstermelői kiállítás. A nyár végi záráson a város védőszentjét, Szent Rókust is ünnepelték. ■ J. G. MÚLTIDÉZŐ Az ezeréves „Kapós” Most van ezer esztendeje, hogy a magyarországi oklevelekben megjelent a Kapós folyó neve. 1009. augusztus 23-án Győrben adta ki I. István a pécsi püspökség alapítólevelét, s szent királyunk először a püspökség határainak leírásánál említette meg a folyót, akkor Copus alakban. A Kapós a déli határrendszer, a déli gyepű átjárójáról - kapujáról - kapta a nevét. Csábító gondolat, hogy ennek kapcsán úgy beszéljünk Kaposvárról, mint ezeréves múltra visszatekintő településről. Igazi városról azonban ekkor még szó sem volt a Kapós mentén, legfeljebb a városnév története nyúlik vissza az országépítés korába. Mert a mai megyeszékhely nevének másik eleme, a „vár” is ezekbe a századokba vezet el minket, ha az eredetét kutatjuk. Bár a vár keletkezésének időpontja korántsem adható meg olyan biztonsággal, mint a folyónevet is tartalmazó korabeli oklevélé. Alighanem Rupelnek hívták azt a német lovagot, aki birtokot kapott István királytól a zselici erdőségben, s így került tulajdonába az erősség, amelyet később róla neveztek el Ropolynak. A mai Zselickisfaludtól délkeletre emelkedő ropolyi dombon talán már a honfoglalás után felépült ez a magyar nemzetségfői földvár. A 14. század első felében aztán a nagybirtok akkori tulajdonosai egy új, korszerűbb erődítményt emeltek Ropolytól több kilométerrel északra, a Kapós folyó mocsarai között, s az uradalom központja is ide, Rupul- újvárba, más néven Kaposújvárba helyeződött át. Leginkább talán ehhez a mozzanathoz lehet kötni a folyamat kezdetét, amely Kaposvár kialakulásához vezetett. A majdani mezőváros azonban nem egyedül a Kapós mentén megszerveződött világi nagybirtokból, illetőleg a mocsaras vidéken felépített várból fejlődött ki. Az 1061-ben alapított bencés apátság nevét máig őrzi egy településrész: Kaposszentjakab. A középkorban sem a mai Kaposvár keleti szélén magasodó szentjakabi apátság, sem a nyugati részén felépült kaposújvári vár körül nem jött még létre városias település. Részben azért nem, mert a forgalmasabb utak messze elkerülték a vidéket, a kereskedelem tehát nem válhatott a városfejlődés ösztönzőjévé. Kaposvár későbbi területén valószínűleg már az Árpád-korban kialakultak kisebb jobbágyfalvak, egyszerű épületekkel, mivel azonban ezek a házak főleg fából és vályogból készültek, ma már nem találjuk a nyomukat. (Maguk a falvak - köztük Kecel, Ivánfa, Deseda, Rengősár, Gilice, Nádasd, Szentjakab - többször szerepelnek a korabeli forrásokban.) A török terjeszkedés, a szaporodó külső támadások nyomása alatt azonban lassan felértékelődött Kapós kis várának szerepe. A mostoha természeti adottságok, amelyek miatt nehéz volt a területet megközelíteni, ekkor már nagy vonzerővel bírtak az idegen hódítók elől menekülők számára. Kapós várát végül 1555-ben foglalta el a török. A hódoltság után, majd a Rákóczi- szabadságharc alatt szinte teljesen elpusztult a vár és a körülötte addigra már kialakult kis település, amely a 18. század elején többször vált utcai harcok színterévé. Végül a megmaradt lakosok is elhagyták az üszkös romokat. 1712-ben az Esterházyak telepítették újra Kaposvárt, amelynek élete ekkortól tekinthető folyamatosnak. Kaposvár a megyeszékhelyi rangot, majd - mára megye legnépesebb településeként - a városi címet is megszerezte. A 19. század vége felé „amerikai tempójú" fejlődést produkáló város természetesen szintén megszenvedte a népboldogító eszmékben és nemzetrontó politikai döntésekben páratlanul gazdag 20. századot... A rendszerváltozás óta viszont kitágultak a keretek, amelyek között a város élete zajlik. Kaposvárt 1990-ben újból megyei jogú várossá nyilvánították, s hamarosan az ország kevés számú püspöki székhelyének és egyetemi városának is egyike lett. Kaposvár, amely a 19. század végén igen gyorsan növekedett valódi várossá, története során gyakran megtapasztalta az egyenetlen fejlődés következményeit. A gazdasági és a kulturális változások általában eltérő ütemben zajlottak le, a lakosságszám gyarapodásával csak ritkán tartott lépést az intézményhálózat alakulása, az iparosodás mértékével a városkép, a lakókörnyezet korszerűsödése. Koronként nevezték katonavárosnak, iskolavárosnak, a malmok városának is, időnként azonban olyan kamaszra hasonlított, aki talán túl nagy ütemben indult fizikai növekedésnek. A gyors terjeszkedésből adódó „fejlődési rendellenességek” hatását pedig felfokozta a városon nemegyszer kíméletlenül keresztülgázoló, csak ritkán könyörületes és még ritkábban barátságos történelem. NAGY ZOLTÁN
