Somogyi Hírlap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-24 / 197. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2009. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Zics: a júniusi özönvíz óta egyes utak ma sem járhatók Negyven perc alatt 62,8 milli­méter csapadék esett le Zicsben a június 28-i nagy felhőszaka­dáskor. A hirtelen lezúdult eső szinte teljesen tönkretette a te­metői utat. A vis maior kár mint­egy tizennégymillió forint. Feliinger János polgármester azt mondta: - Ilyet még a leg­idősebb helybeli lakók sem lát­tak! Az özönvíz egy négyzet- méter nagyságú betontömbö­ket, téglát sodort el, az út kő­alapját teljesen tönkretette, a törmeléket kihordta a Török- koppányra vezető útra. A bur­kolt csapadékvíz-elvezető ár­kot is beiszapolta, amelyre a június 29-i eső még „rátett”. ■ Sokan félnek azóta is, ha jön a vihar. Csak a legidősebb zicsiek lát­tak eddig a júniusihoz hasonló özönvizet. A kárszakértő véleménye alapján a kultúrház melletti úton és árokban 14 milliós vis maior kár keletkezett. Ebből ti­zenegymillió forintba kerül a helyreállítás az eredeti állapot­nak megfelelően, illetve három­milliót tesz ki a védekezési költség. Erre azért van szük­ség, hogy ilyen mértékű kár a jövőben ne következhessen be.- A temetői úton közlekedni nem lehet, jelenleg is olyan ál­lapotban van, ahogy azt a felhő- szakadás okozta - mutatta a polgármester. - Ezért a teme­tőt, illetve a lovaspályát csak kerülővel, a néhány hónapja felújított katolikus templom melletti úton lehet elérni. A szakértői vélemény szerint az országos közúthálózatra csatlakozó út helyreállítása azonnal indokolt. A támogatás odaítéléséről döntés még nincs. Horváth Józsefné fél évszá­zada él a község Zrínyi Miklós utcájában. A rokkantnyugdíjas asszony azt mondta: - Sajnos, nekünk is kárt okozott a felhő- szakadás. Bővítettük a családi házat, de még nincs külső va­kolat. A tégla fugái között be­folyt a víz, két szoba szinte tel­jesen elázott. A bútorokat és a szőnyegeket is ki kellett horda­ni az udvarra. Olyan csúnyán dörgött és villámlott, hogy azt hittük, itt a világ vége. Azóta is félünk, ha jön a vihar... ■ Krutek József Akció, amerre a szem ellát. Minden háromszáz, meg ötszáz - de csak amíg a készlet tart. Aki otthon maradt, az lemaradt... Végkiárusítás a vásárban akciók Nyár vége merész árzuhanásokkal, élénk alkukkal Mindent beleadtak a va­sárnapi vásár kereskedői Kaposváron. Idény végi akciók, merész árzuhanás: az élelmes árusok helyen­ként meghökkentő ajánla­tokkal rukkoltak elő. Harsányi Miklós Végkiárusítás - olvashattuk egy hevenyészve megírt táblán a so­ha vissza nem térő alkalmat. Tegnap minden a nyárbúcsúzta­tóról szólt a kaposvári vásárban. Az egyik vállalkozó jókora táro­Ezt vegye, aki kopogni akar! lót állított fel. A bedobált holmik darabját egységesen háromszáz forintért kínálta.- Na, itt aztán konyákig tur­kálhatunk az olcsó ruhák között - lelkesült fel egy középkorú hölgy, aki gimnazista nagylá­nyát győzködte a fantasztikus ajánlatról. A bámészkodók némi kutakodás után vízkék pamut­sortot, fekete-szürke topot vagy épp egy halvány rózsaszín pólót is kihalászhattak. Az ifjú hölgy, miután felpróbált vagy öt pólót, nem sokáig őrlődött: egy divatos felsőt választott ki magának. Tegnap amúgy kissé foghíjas volt a vásár. Számos helyről hiá­nyoztak a sátrak, s persze a jól ismert arcok. Bár kevesebb árus jött el, mégse volt hiányérze­tünk. A tetemes mennyiségű ru­hából, cipőből és a háztartásban nélkülözheteüen holmiból akár három kisebb áruházat is feltölt­hettek volna. Extrém ajánlatok­kal is találkoztunk. Minden bi­zonnyal nagy kő esett le az átla­gosnál termetesebb emberek szívéről. Kétezer-kétszáz forint - ennyit kóstált a nyolc XL-es ing a kereskedőnél. A fiatalember fél egy körül már a mikrobuszba pakolta vissza a holmit, s némi alkudozás árán talán olcsóbban is hozzájuthattunk volna volna a méretes pólóhoz. Retróhangulat uralkodott az ezer apró cikket kí­náló árusnál. A hatszemélyes alumínium kávéfőzőért kétezer­ötszáz forintot kért. A műanyag kenyértartó árából százötven fo­rintot engedett egy középkorú férfival folytatott harminc má­sodperces beszélgetés után, ám mégse ütötték nyélbe az üzletet. A kereskedő azonban addig győzködte a vevőt, amíg három csomag befőzőgumit és két te­kercs szigetelőszalagot azért csak-csak rásózott... Sietős lehetett a pakolás... Elégedett vevők, sikeres alku után. Most már jöhet a szüret... Kiskutya gyerekjeggyel kaposvári nyugdíjas olva­sónkkal történt: augusztus 20-án a fonyódi hajóállo­másról indultak Badacsony­ba. Vitték magukkal kisku­tyájukat is, egy apró, nyolc hónapos tacskó-palotapin- csit. Megvásárolták a nyugdíjasjegyeket, ám a ha­jóra nem engedték fel őket. A kiskutyának meg kellett vásárolniuk egy gyerekje­gyet és egy szájkosarat - utóbbit nem is tudták hasz­nálni, mert olyan kicsi a kutyus, hogy nem lehetett rátenni. így a tervezettnek több mint a duplájába, há­rom és fél ezer forintjukba került az utazás. Olvasónk kérdezi: miért volt szükség erre a tortúrára? A BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. munkatársától megtudtuk: a kutyákat (mindegy, hogy kis vagy nagy testűek) csak szájkosárral és pórázzal le­het felvinni a hajóra. De ez az előírás nemcsak a hajók­ra érvényes, hanem minden tömegközlekedési eszközre. Mint ahogy az is, hogy aki a kedvencét is magával sze­retné vinni, gyerekjegyet kell váltania számára. A gyerekjegy 940 forintba ke­rül, és majdnem ugyaneny- nyi a szájkosár ára, de hogy azért némileg megkönnyít­sék a kutyussal utazók dol­gát, pluszszolgáltatásként biztosítják: a hajóállomás jegypénztáránál szájkosarat is lehet vásárolni. TRAFFIPAX SOMOGYBÁN MA Kiskorpádon 8.30- 9.15-ig és 13.30-14.15-ig, Nagybajomban 9.30-10.15-ig és 14.30-15.15-ig, Csökölyben 10.30- 11.15-ig, Gigán 12.30- 13.15-ig, Balatonlellén 15-19- ig, Mesztegnyőn 13-18-ig, Csokonyavisonta -Somogy- tarnóca-Barcs térségében 11- 18-ig mérik a sebességet. OLVASÓI ÜZENETEK • SMS: 20/968-9444 1 PHILIP. Hello, Purci kutya! Mi a véle­ményed a Philip elleni ocsmányság­ról? Fogjunk össze, ne tűrjük el, hogy újból legyen kutyakivégzés Kaposvá­ron! Ez a város szégyene lenne! Állat­védő. * A kaposvári önkormányzat igazán méltatlanul bánik a Philip ál­latvédő egyesülettel. Több mint 10 éve mentik az elhagyott állatokat, amivel az önkormányzat nem kívánt ezidáig foglalkozni. A három éve jó­váhagyott támogatást a sintéri fel­adatok átvállalására kapta az egye­sület. A szombati újságcikk alapján úgy tűnik, mintha ennyiből megold­ható lenne az adomány gépkocsi ja­víttatása, üzemeltetése, a terület bérlete, az állatorvosi költségek, a dolgozók bére, a fűtés, az áramfo­gyasztás, a sintéri feladatok: tete­mek elszállítása, kóbor állatok befo­gása, 150 állat etetése. Nem nevez­hető útjavításnak az a módszer, hogy hónapokkal ezelőtt kiszórt be­ton- és tégladarabokat „majd" el fog­ják egyengetni. Örömmel halljuk, hogy két másik hasonló profilú egye­sület is létezett, sőt már egybe is ol­vadtak az „európai szintű” menhely megteremtésének érdekében. A magasröptű elképzelések vajon mi­kor válnak valósággá? Realista itt is elég lesz évi kb. 3 millió? A megnyi­tóig nem vonnánk meg a támoga­tást a Philiptől, mert az állatokkal holnap, holnapután, hőségben, fagy­ban törődni kell. Reméljük, a jóérzé­sű támogatók továbbra is kitarta­nak. Realista állatbarátok. * Ne a fe­lelőtlen emberekről beszéljünk, mert ez a kitett, bántalmazott állato­kon már nem segít, ha már a men- helyre kerültek! Csilla. * Az aug. 15-i cikk alapján az önkormányzat igenis be akar szállni az állatvédelembe az adófizetők pénzével, az uniós szintű menhely elhivatott üzemeltetőit már tavaly meg is találta. A bekötőút álla­pota katasztrofálissá vált. Mennyibe került, hogy a vállalkozó megspórol­hatta a szemétdíjat? A zúzott kő jobb szokott lenni. Nem helyes az embe­rek és állatok védelmét szembeállí­tani, s mint eldöntendő prioritást ke­zelni! Nincs háborús helyzet, hiszen söröskorsó bugyog a Donnerban, szamaras kordé ballag a főutcán - igen helyesen. Csupán önkormány­zati támogatásból a Philip egyálta­lán nem tudna működni. Realista ál­latbarátok. * Nincs pénz a vakciná­ra? Jó lenne már gondoskodni róla, nemde? A méltatlankodás azért van, mert időre kell kamat nélkül tör­leszteni. ALAPÍTVÁNY. Felháborító, hogy egyes alapítványok a másokat is ve­szélyeztetően közlekedő motorosok­nak, halottaiknak állítanak emléket adományból. Én a beteg gyerekek és az elesettek megsegítésére létrejött alapítványoknak adok. Milyen alapít­vány az ilyen? Ki ad ma ilyenre pénzt? Tudják az adományozók, hogy mire költik a pénzüket? Andi. ÜZLET. Nem drága a bogiári szociá­lis bolt, ezt én is megerősítem és ami a legfontosabb: magyar árut kapok. Putyi. BALATON. Lehet, hogy Fenyves ko­szos, de a Balaton legtöbb települé­se példásan tiszta és rendezett! Pink. ŐSSEJT. Őssejtet hajón, nemzetközi vizeken szabad beültetni! DÍVÁT. Új „divat”, mondhatnám, in- zultálás van terjedőben: cigány ifjú „autós titánok" lehúzott autóabla­kok mellett bömböltetik roma mula­tós nótáikat utcahosszat. Roberto. DOKIK. A vizitdQ, kórházi napidíj el­len harcoltak az orvosok is. Pedig azt akár béremelésre is használhatták volna. Csakhogy az adóköteles lett volna, a zsebbe kapott meg nem az. Igaz, hogy nincsenek valami jól meg­fizetve az orvosok. De sajnos a jó mi­nőségű, többfajta minősítéssel ren­delkező szakmunkás is tudása szint­je alatti fizetésért kénytelen akár erején felül is dolgozni. Éppen ezért kritikán aluli, primitív dolognak tar­tom, hogy gyógyításra esküsznek, mégis képesek körülírtan rávezetni a betegeket, hogy adjanak paraszol­venciát, különben nem ugyanaz jár nekik, mint másnak. Tisztelet a ke­vés kivételnek, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját, mert azért ilyen is akad. Ember. TŐKE. Juli! A tőkét nem "rakják", mint bagoly a fészket! Tulajdonosa oda viszi, ahol a legnagyobb profitot reméli. Miért szól hozzá olyanhoz, amiről halvány fogalma sincs? Laci bácsi. TAXI. Vegye észre! rovathoz: mi is ha­sonlót tapasztaltunk, B.boglár- B.lelle távolság a koraesti órákban 1200 Ft taxival, visszaút másik taxi­val 2500 Ft a hajnali órákban. Putyi. VÉR. Vas megyében a vérvizsgálat­okra várólistát vezettek be, mert nincs pénz a vizsgálatokra. Küldhet­nének a megyébe pár befektetőt, hogy lendítsen a megyén. Juli. (És Somogyba? A mi megyénk már smafu, az nem szorul lendületre? - a szerk.) POLGÁRMESTER. A terézvárosi pol­gármester a letartóztatása alatt is több százezret keres, őt biztosan nem érinti mélyrehatóan, mint a sok nyugdíjast, hogy hányadikán utalják a nyugdíjat. Juli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom